Az öt novellaszerű mese mindegyike Budapesten, pontosabban egy Budapestre feltűnően hasonlító városban játszódik, ahol a Királyi Egyetem mellett a Királyi Szimplakertbe járnak az ifjú királykisasszonyok és királyfik. A Gellérthegy, a Margitsziget, Zugló vagy a bábszínház (a szerző – nem mellesleg – a Budapest Bábszínház dramaturgja) is szerepel a könyvben, a jól ismert helyszínek mégsem rántanak vissza bennünket a valóságba, hiszen ez a koherens mesei világ, amit Gimesi Dóra olyan mesteri módon felépített, teljes mértékben leköti a figyelmünket és beindítja a képzeletünket. Ebben Gyöngyösi Adrienn gyönyörű és vicces képei is sokat segítenek az olvasóknak és a még nem olvasóknak. Az író humorral, megbocsátással és elnéző iróniával mutatja be hőseit, és kifinomult dramaturgiával irányítja a történeteket, melyek hangulata az elődök közül leginkább Lázár Ervin és Mosonyi Aliz mesevilágát idézi fel. Ők tudtak ennyire mély, humoros és költői meséket írni a boldogtalanságról, a boldogságkeresésről és a szeretet természetéről.



A címadó mese egy Apollónia nevű, 532 éves, 38 dioptriás tündérszemüveget viselő, kissé szórakozott tündérről szól, aki reggeltől estig királyfiak és királyleányok cipőfűzőit gombolyítja össze, akik ezzel az örökcsomóval úgyszólván házassági kötelékbe lépnek. Ezt a csomót még a Tündérországház Csomóügyi Főosztálya sem tudja többé kibogozni. De Apollónia egyszer otthon felejti a szemüvegét, és Fanni helyett véletlenül Panni királykisasszonyt csomózza Menyus királyfihoz. Panni és Menyus boldogtalanul éltek, hiszen nem egymásnak lettek teremtve, hiába született meg közben az ifjabb Menyus is.

Fanni királykisasszony mindeközben halálosan és reménytelenül szerelmes volt Menyus királyfiba, ahogy Panniba is a kisírt szemű Miklós királyfi. A Csomótündér nagyot tévedett.

"Apollónia mindjárt látta, hogy nagy a baj. (...) Hogy az örökcsomó a két cipő között nem szabadságból, de börtönből van csomózva. (...) De mert a világon semmi nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik, az elnyisszantott csomó helye sajgott azért még egy ideig. (...) Az örökcsomó azért örökcsomó, mert széttéphetetlen, elvághatatlan, kibogozhatatlan. Kivételes esetekben el lehet ugyan vágni a nagyját, de valami mindig marad belőle..."



Ezen a mesei nyelven nagyon kevesen tudnak beszélni a válásról. Nádori Lídia hasonló érzékenységgel írt már korábban a Sárkány a lépcsőházban című kötetben a nagymamát az égbe repítő papírsárkány képében megjelenő halálról. Talán ez volt az egyetlen előkép a kortárs mesék között, ami ennyire mélyrehatóan foglalkozott olyan tabutémákkal, mint a válás vagy a halál. (Szulyovszky Sarolta A hálás virág és Dezső Andrea Mamuska című könyve is kivételes e tekintetben, de ezek inkább a vizualitás felől közelítettek a tárgyhoz.)

Az összekötött cipőfűzők, a csomó szimbóluma, a mesei rend valóban felszabadítóan hat az érintett családokra. Beszéltem olyan – válástól meggyötört – szülővel, aki elmondta, hogy ez a mese kifejezetten jót tett a szintén meggyötört gyerekek lelkének, ahogy neki is sokat segített, mert kulcsot kapott ahhoz, hogyan beszélhet a gyerekeivel arról, amiről eddig nem tudott, mert nem volt meg hozzá ez a kellőképpen eltávolított, mesébe ültetett nyelv.

A kötet talán legabszurdabb meséje két, emeletes házba szorított szerelmes óriás története, a Tíz emelet boldogság. A Hessmese is elég abszurd alaphelyzetből indul ki, hiszen a világ legmagányosabb és legundokabb tündérpostamestere, Hess kisasszony azzal foglalatoskodik, hogy a csalódott szerelmesek cafatokká tépett üzeneteit ragasztja össze napestig. Persze amikor megjelenik egy új, még nála is zsémbesebb tündérpostás, akkor kiderül, hogy nincs náluk érzőbb szívű teremtés széles e világon, de legalábbis a Margitszigeten. A legtündéribb mese, a Tündér ballonkabátban című történet nagyon leegyszerűsítve egy Klauzál téren hintázó, leragasztott szemüvegű kisfiú és egy Léna nevű zuglói tündérlány közös repüléséről szól.



Összesen öt novellamese olvasható a könyvben, de én már csak arról írok részletesen, ami a szívemnek a legkedvesebb.

Az Istipisti és a kővirágok önéletrajzi ihletésű, hiszen a szerző saját szülei történetét mesésítette meg. Az ajánlás így szól: "Zsuzsánna királykisasszonynak és Istipisti királyfinak, vagyis Anyának és Apának, akik telemesélték nekem a világot."

Istipisti királyfit többek között alkotmánybírónak vagy centercsatárnak szánták a szülei, ám ő felfedező akart lenni, és csakis a kövek érdekelték, hiszen értette az ásványok beszédét, tudott piritül és smaragdul, de még bazaltul is! Elszökött hát a szülői háztól, csak előtte még feltarisznyázva felment a Gellérthegyre, ahol meglátta a szépséges Zsuzsánna királykisasszonyt, aki "egy harmadik emeleti ablakban ült, és egy nagyon vastag könyvet olvasott". Istipistinek egy utcai kockakő súgta meg, hogy Zsuzsánna királykisasszony csak ahhoz megy feleségül, aki elhozza neki a Soha El Nem Hervadó Virágot. Istipisti nem tudta, mi lehet az, ráadásul csenevész volt és elállt a füle, de halálosan beleszeretett a szép leányba. Magával vitte az utcakövet, és bánatában bejárta a világot. Híres-neves felfedezővé vált, páratlan ásványgyűjteménye lett, és meg is vállasodott a sok cipekedésben, kutyagolásban. Istipisti már a világ tetején járt, és még mindig amiatt emésztette magát, hogy miért nem szólította meg Zsuzsánna királykisasszonyt. Hű társa, az utcai kockakő javasolta neki, hogy csengessen be hozzá. Zsuzsánna királykisasszony mindig is egy elálló fülű királyfiról ábrándozott, és amikor meglátta Istipisti zsákjában az ásványvirágokat, menten feleségül ment az ifjúhoz. Azóta boldogan élnek, és telemesélik a világot a kislányuknak, aki időközben nagylány lett, és telemesélte ezt a könyvet szívszaggatóan gyönyörű mesékkel.



Gimesi Dóra: Csomótündér
Illusztrálta: Gyöngyösi Adrienn
Pozsonyi Pagony, 2013
48 oldal, 2650 Ft