A délelőtti eső szerencsére hamar eláll, de a kánikula nem tér vissza. Jönnek, jönnek a népek, aztán mintha megállna a növekedés. Gerendai Károly fesztiváltulajdonos nyilatkozza az Indexnek, hogy valóban lehetne több húzónév, mert Európában ugyan még mindig a Sziget viszi a prímet augusztus elején, de a tengerentúli nagy rendezvények komoly konkurenciát jelentenek, ezért felmerült, hogy jövőre csúszik majd az időpont egy héttel.
Idén viszont van cirkusz és van beach, legyen ez a vigasz. Bár sokunk számára a nyár elképzelhetetlen vízpart nélkül, a Dunából lekerített pocsolyányi méretű pancsoló nem vonz mindnyájunkat egyformán. Valahogy a stand-up comedy előadások egyikére sem sikerül eljutni a hét folyamán, és még hosszú lenne a lista, hogy mi mindenről maradunk le.
Viszont belenézünk egy cirkuszi előadásba, egy kötéltáncos produkcióba, ahol a művésznő nagy tapsokat kap ugyan a mutatványai elismeréseként, a legkomolyabb ovációt viszont az váltja ki, amikor a műsorszám előtt belekortyol a sörébe. Ez persze természetes, folyékony kenyér és cirkusz kell a népnek, mindenesetre jó ötletnek könyveljük el, hogy ilyen programok is vannak.
A Világzenei Színpadon aztán egy kiváló orosz ska-punk zenekar, a Leningrad csinálja a cirkuszt. Az első benyomásunk az, hogy többen vannak a színpadon, mint a közönség soraiban, ami inkább érzéki csalódás, a szokásosnál nagyobb létszámú ritmus-, gitáros- és fúvósszekció, a showman, az énekes és az énekesnők miatt.
A magyar sírva vigadással rokonságban áll az orosz búfelejtés, itt is és ott is szar minden, de iszunk és jól érezzük magunkat. Legalábbis ez jut eszembe a hazánkban is kedvelt Leningrad zenéjéről, persze ennél azért valószínűleg többről van szó. És ha találunk hasonlóságot, találhatunk különbséget is: a magyar könnyűzene finom költőiségével szemben a derék oroszok zsigeri brutalitása a leginkább szembeötlő.
Talán ez a koncert is nagyszínpadot érdemelne. Még ha nem is jártunk soha orosz kocsmákban, a Leningrad koncertje után kapunk egy képet minden bizonnyal pokoli világukról. A büfék előtti asztalokon lányok és fiúk táncolnak, a zenekar pedig azt üzeni, hogy igyunk és szeretkezzünk. Bár ivás helyett vedelést illene írnom, és a szeretkezés helyett is kereshetnék egy másik szót...
A szombat este tehát világsztárok nélkül is izgalmas, ráadásul végre kikötünk abban a csónakházban, ahol "csak" 400 forintba kerül a sör, meg úgy általában minden olcsóbb, mint a fesztivál területén bárhol. Talán nem véletlen, hogy itt halljuk a legtöbb magyar szót… Amúgy a Szigeten több magyar is angolul szólít meg minket, és mi is sok honfitársunktól kérdezzük meg, hogy where’re you from?
Ilyenkor jön a rácsodálkozás, hogy te is magyar vagy? Egy magyarországi fesztiválon ennek persze nem feltétlenül kéne a meglepetés erejével hatnia, de egy kicsit mintha tényleg külföldön járnánk. Mondjuk a Benelux államokban, mert belgák és hollandok tömegével költöztek ide, de például ausztrálokkal sem egyszer futunk össze.
Szerintem gyönyörű, amikor a német, a belga és az ausztrál együtt mulat az orosz zenére, de azért sajnáljuk azokat a magyar barátainkat is, akiket az árak tartanak vissza...