Fülledt a levegő, a hőség még egy trópusi országnak is a becsületére válna, de a felhők már gyülekeznek. Késő délután a Németországból, Berlinből érkező, reggae-t, dancehallt játszó Seeed zenekar tagjai viszont mintha nem éreznének semmit a kánikulából. A lazaság árad a színpadról, a dobostól a fúvósokig mindenki kifogástalanul elegáns, de a három énekes különösen.
Jómagam az öltöny-nyakkendő kombinációnak már a puszta látványától is elkezdek egy kicsit erősebben izzadni, na de amikor feltűnik, hogy az egyik frontember még mellényt is visel a zakója alatt, akkor komolyan mérges leszek. Ráadásul a három úriember az éneklés mellett kifogástalan koreográfiával is készült, végigtáncolja az egész koncertet - a keveset alvó újságíró viszont már a felénél kidől a sorból.
Mert bár a fesztiválozás és a tudósítás a tisztességes irodai vagy kétkezi munkát (röviden: munkát) végzők számára valószínűleg dupla naplopásnak tűnik, számomra a Sziget harmadik (illetve a mínusz egyedikkel és a nulladikkal együtt összesen ötödik) napján nyilvánvalóvá válik, hogy egyáltalán nem az.
Rövid pihenés után aztán jöhet a nap fénypontja, a Blur fellépése. Néhányan ezt a koncertet várjuk a legjobban az egész fesztivál összes produkciója közül, és ahogy a Nagyszínpad előtti tömeget elnézzük, nem vagyunk egyedül. Nem is sikerül előrébb tolakodnunk - megelégszünk tehát az események tisztes távolságból való követésével, bár hátul meglehetősen visszafogott a nép, s eufórikus hangulatunkkal kissé kilógunk a sorból.
A Blur stílusát nevezhetjük alternatívnak, mondhatjuk rá, hogy indie vagy britpop, de a lényeg, hogy a kilencvenes években alkottak valami izgalmasat, valami egyedit. A Gorillaz énekeseként és háborúellenes aktivistaként is ismert Damon Albarn hangját pedig nehéz bárki máséval összekeverni. A zenekar tíz éve oszlott fel, öt éve azonban újraegyesült.
A magam részéről örülök, amikor az angolokat meglátom a Sziget fellépőinek listáján, és reménykedem benne, hogy eljátsszák a kedvenc számaimat. El is játsszák, élőben hallhatunk többek között olyan nótákat, mint a There’s no other way, a Beetlebum, a Coffe and TV, a Tender, a Country House, a Parklife vagy a For tomorrow.
És a végéről nem hiányozhat a Song 2 sem, amely a világ sok-sok bulijának kedvenc kétpercese, nem mellesleg pedig a szép emlékű FIFA 98 számítógépes játék főcímzenéje, amire bizonyosan sok elvetemült futballrajongó emlékszik. Albarn és zenekara láthatóan nagy kedvvel zenél, és - bár szinte minden nap teszek ilyen kijelentéseket, de - ez a koncert tényleg a fesztivál egyik legjobbja.
Ahogy az időjósok jelezték, éjszaka valóban lehűl a levegő, s jön egy bivalyerős szélvihar, amely módszeresen tépi szét a sátrakat. De mindez nem számít, az élmények megkönnyítik a túlélést.