A zenekarok többségét – néhány kivétellel – még életemben nem láttam, sokuk neve pedig ismeretlenül csengett. Érdekessé tette viszont a rendezvényt, hogy a fellépőknek a szervezők által felállított listából két előre kiválasztott számot (egy pop/rock és egy rock/metál) kellett játszaniuk a saját szerzemények mellett.

Vagyis érdekessé tehette volna, de a két este alatt nem találkoztam igazán egyedi feldolgozásokkal. Volt, akinek tisztességesen eljátszani sem sikerült a dalt (meg olyan is volt, akinek a saját számait sem), és olyan is akadt, aki annyira átdolgozta a nótát, hogy felismerhetetlen maradt az eredeti (még jó, hogy a címét bemondták). De lehet, hogy csak nekem voltak túl nagy elvárásaim ezzel a feladattal kapcsolatban.

Az esemény egyébként sok embert megmozgatott, bár az kérdéses, hogy ha a zenekaroknak nem kellett volna saját közönséget hozniuk, hányan jöttek volna el kíváncsiságból a többnyire tök ismeretlen magyar metálzenekarok koncertjeire? A Kulti melletti játszótéren és a kerthelyiségben így is többen voltak, mint bent a teremben…

Az első döntőre (május 11.) sikerült pontosan megérkeznünk. Ehhez képest majd’ egyórás késéssel kezdett az nyitózenekar. A sorrendről sorsolás döntött, aminek alapján a Playbacknek jutott az elsőség. Őket évekkel ezelőtt láttam egyszer a Vörös Yukban, ahol az IHM és az az óta földbeállt Slag társaságában játszottak. Mostanra jelentős metálosodás ment végbe náluk. Főleg az énekes üvöltözik többet, de megőrizte grunge-os oldalát is: egyszer-kétszer eszembe tudta juttatni (és nemcsak a fizimiskája miatt) a néhai Laney Staney-t, ami jó. Az viszont rossz, hogy nem voltak túl összeszedettek a srácok. Nem tudom, hogy a kezdeti csúszás az ő saruk-e, de gatyáztak így is eleget a számok közt (cserélgették egymás között a gitárokat, vendéggitárost állítottak be a műsoruk közepén, stb.). Kevesebb bazmegolás, jobb konferálás, egy kis összeszedettség, és nem lesz rossz. Ez most a hetedik helyre volt elég.

Valahogy úgy képzelem el az egész tehetségkutatósdit, ahogy a Sunday Fury legénysége bemutatta. Nem volt felesleges duma, felmentek, és lenyomták a műsorukat. A kötelező feldolgozásokat talán nekik sikerült a legjobban saját képükre formálniuk úgy, hogy felismerhető (és élvezhető) is maradjon mindegyik. Egybegyúrták a két számot, sőt még más nótákból is belecsempésztek pár témát. Ezután vezették elő saját dolgaikat. Stílusukat elég nehéz behatárolni: izmos, nehéz zene, egy kis régi iskolás hardcore és nagy adag „déli” metál (itt most ne a Vajdaságra tessék gondolni, márcsak azért sem, mert nem onnan jöttek az arcok, hanem Vácról) keveréke.

A csapat egyébként nemrég alakult már kipróbált, rutinos zenészekből. Énekes/gitárosuk és basszusgitárosuk korábban a rockzene számára már elkárhozott Galambos Dorina oldalán nyomta a Numb nevű bandában. A másik gitáros a Sedative Bang nevű HC zenekarban játszott/játszik (megvannak még, tudja valaki?) – már ha jók az információim. A Sunday Fury-n kívül is benne van még pár projektben a tagok keze (Incubus Cover, Hardcore Jukebox, At Times Of War, meg ilyenek). Lényeg a lényeg, jó koncertet adtak, jött le az energia a színpadról szépen. Őket szívesen megnézném egy hosszabb koncertjükön is. A zsűri is komálta a dolgot, úgyhogy a srácok a második helyen végeztek, ami a továbbjutást jelenti.

Utánuk következett a Cross Borns, akik a Metalchamp-honlap tanulsága szerint „nagy ívű, monumentális, epikus metált” játszanak. Ha ők mondják, biztos így van. Tényleg sokkal jobban hangzik, mint a klasszikus heavy metál. Ez a zenekar nem hagyott bennem túl mély nyomokat. Nem voltam kibékülve az énekesekkel. Igen, kettő is volt, az énekesnőjük mellett az egyik gitáros srác is próbált énekelni, több-kevesebb sikerrel. Az utolsó előtti helyet csípték meg.

Az este legkevésbé metálos fellépője a Garden of Eden volt. Ők a magyar dark hagyományok mellé mostanában finn példaképeik zenéjéből merítenek. Hoztak magukkal közönséget szép számmal (erre sajnos nem minden zenekar gondolt, pedig a közönségszavazat volt a legfontosabb): cigi, sör és napszemüveg adagoló barátnőkből nem volt hiány, és talán az ő rajongóik voltak a leglelkesebbek. Akkora sikítozás volt, mintha egy világsztár zenekar koncertjén lettem volna. Végül az ötödik helyen végeztek a vámpírok. Talán a nyáron megjelenő kétnyelvű album majd meghozza nekik a sikert.

Innentől kezdve már csak durva, durvább és még durvább zenekarok követték egymást, már ami a stílusokat illeti. Nálam a gyulai Worning érdemelte ki az est legőszintébb zenekara címet. Ők se nagyon tököltek, és bár viszonylag kevés ember nézte meg a koncertjüket, láthatóan jól érezték magukat, és odatették a metált rendesen. Frontemberük ügyesen használta a gyomrát is az énekléshez amúgy Cannibal Corps-osan, meg hörgött is, üvöltött is, nem létező haja helyett pedig egy fejére kötött kendővel propellerezett.

Ők szerintem rosszul választottak a feldolgozandó dalok közül. Kipécézték maguknak a New Model Army-tól a The Hunt nevű nótát. Ezzel csak az a baj, hogy ezt a dalt a Sepultura már feldolgozta, felkerült lemezre is, így inkább ezt a változatot hallhattuk vissza most Worningéktól: esély sem volt rá, hogy saját változattal álljanak elő. A többi zenekartól kapták a legtöbb szavazatot, úgyhogy biztosan nagyon jó fejek voltak a backstage-en, bár inkább gitárosuk nagyszerű teljesítményét jutalmazták ezzel a kollégák. A negyedik helyen végeztek.

Az Archaic és a Tech-No-Logic koncertjéből egy hangot sem hallottunk. Bocs, megéheztünk. Előbbi zenekar tagjai nem túl szép egyenpólójukon hirdették, hogy továbbra is szeretik a trash metált. Gondolom, ezt is nyomták. Egy pillanatra bekukkantottam a terembe, ami szépen megtelt. A zsűrinek is tetszettek: ez azonban csak a harmadik helyre volt nekik elég aznap este, úgyhogy irány Bécs, az én dicsérő szavaimra igazán nincs szükségük. Az utánuk következő Tech-No-Logic-ról azt hallottam a teremben, hogy ők az este legjobb zenekara. Nyilván egy rajongójuk értékelte őket ilyen nagyra. Hatodikak lettek csupán. Remélem, hogy nem pont ez a két csapat játszotta a legjobb feldolgozásokat.

Ez után jött az est mélypontja. Nice Guys With Nice Guitars, így is hívhatnák a zenekart, ők inkább a Cut Out The Deadwood nevet választották. Persze megértem, hogy elromlott valakinek a valamilye, de ennél akkor is nagyobbat kellett volna domborítani. Már-már komikus volt, amit a színpadon láttam. Miközben a basszusgitáros teljes beleéléssel játszott, és tudomást sem vett a többiekről, a két gitáros egymásra mutogatott, és felváltva hagyták abba/baszták el a dolgokat. Az egyikük egyszer majdnem sértődötten vonult le az emelvényről (s aztán mégis megtette). Nem fejezték be az utolsó számukat. Meg úgy általában nem tudták, hogy a számokat be kell fejezni, és nem abbahagyni. Arra sajnos nem sikerült rájönnöm, hogy az énekes direkt téblábol-e a színpadon oda-vissza, félig oldalvást, de inkább háttal a közönségnek, vagy csak egyszerűen nem mer megfordulni. Nyolcadikak lettek. Metalcore-t ennyire langyosan nem lehet játszani.

Azt legalább akkora intenzitással kell nyomni, mint az utánuk következő Turn Of Mind tette. Sokan voltak kíváncsiak a kiscsávókra (17 év körülire saccolom az átlagéletkort, bár a Cut Out The Deadwood tagjai még fiatalabbnak néztek ki). Külön említést érdemel a rájuk tomboló, kb. 150 centis kiscsajok csoportja, akik célzottan rúgtak hátba mindenkit, aki egy kicsit is meglökte őket. Volt, aki ezt nem tolerálta, őt viszont a biztonságiak nem tolerálták: egy szegény fiút csúnyán kipenderítettek. Szóval mindenki vigyázzon, ha Turn Of Mind koncertre téved. Veszélyesek a rajongók, főleg a tupírozott törpék.

Visszatérve a zenekarra, ők elég jól muzsikáltak. Frontemberük is sokkal energikusabb volt az előzőnél. Metalcore-t játszanak, szintivel megtámogatva. Ezt nem ők találták fel persze, és egyből be is ugranak róluk a külföldi alteregók. Amit játszanak, azt viszont jól játsszák. A zsűri is őket tartotta a legtöbbre. Első helyen jutottak tovább, úgyhogy boldogíthatják a bécsieket.

A Farcry zseniális játék (nemrég vettem elő megint, éljen Jack Carver!). De ahogy az este végén kiderült, van egy ilyen nevű zenekar is. Hódmezővásárhelyiek, ha jól emlékszem. Death-be hajló trash-t játszanak. Mondjuk az énekes/gitárosnak kicsit magas a hangja ehhez a zenéhez, de acsarkodott rendesen, úgyhogy nem volt zavaró. Mondhatni a brutalitásával kárpótolt minket. Közönségük viszont nem nagyon volt, úgyhogy csúnyán utolsók lettek, pedig egyáltalán nem volt rossz, amit csináltak. És akkor most ugorjunk két hetet!


Két héttel később…

A második döntő (május 25.) beszámolója kicsit szellősebbre sikeredett. Még jó, hogy vittem magammal fényképezőgépet, így fotókkal lehet betölteni a lyukakat. Az igazság az, hogy éppen a fotózás vonta el a figyelmemet a zenéről. A szellősségről meg csak annyit, hogy hatalmas tisztelet mindenkinek, aki végignézte a koncerteket (a zenekaroknak meg pláne), mert iszonyatosan meleg volt egész este a Kultiplex nagytermében.

Ezúttal akkora késéssel kalkuláltunk, mint a korábbi döntőn. Hiba volt, mert így a Nuke-ot egy az egyben lekéstük. Pedig rájuk nagyon kíváncsi voltam, már csak azért is, mert korábban pont egy másik tehetségkutató döntőjében láttam őket, ahol annak ellenére, hogy teljesen ismeretlen zenekar volt, nagyon meggyőztek. Gyalultak rendesen. Remélem most is kitettek magukért (a kommentárok alapján igen), és hogy hamarosan leraknak valami nagylemezféleséget az asztalra. Ötödik helyen végeztek a „postindustrial motorcore”- stílusban.

A második zenekar épp műsorának felénél tartott, amikor beléptem a terembe. Ők voltak az A Losing Season. Metalcore/extrém metál gyanús zenét játszottak, két énekessel, akik felváltva énekeltek és hörögtek, nem is olyan rosszul, de zeneileg annyira nem jött be a cucc. Viszont nekik is eljutott az agyukig, hogy ez egy olyan tehetségkutató, ahol esélyed sincs, ha nem hozod el az összes haverodat, anyukádat, apukádat, kiskutyádat. Ők sok rajongót hoztak, így annak ellenére, hogy a zsűritől nem kaptak pontot, a harmadik helyre jutottak.

A karcagi Vale Of Tears műsorát már sikerült teljesen végignézni, és végigfotózni. Nem az én zenémet játsszák, de legalább jó a fényképarcuk. A tréfát félretéve, látszott rajtuk, hogy érett produkcióval állunk szemben. Nagy energiabedobással játszották skandináv ízű, death/trash metáljukat, úgyhogy csak gratulálni tudok nekik. A Placebo számot is sikerült saját stílusukra formálni, bár így az eredeti szám hangulatából nem sok maradt. Talán ha egy kicsit kevésbé durvára veszik a figurát, és lassítanak a tempón... Három ponttal csúsztak le a dobogóról: ha még egy kocsinyi ember eljön Karcagról…

A teljes koncert megtekintése igencsak megviselte a szervezetemet. Kimentem hát a kertbe egy kis frissítőért. Útközben kezembe akadt egy szórólap, szemem kíváncsian fürkészte a sorokat, a soron következő előadó és a választott feldolgozások után kutatva. Az Ideas neve is tök ismeretlenül csengett, és már a választott feldolgozások is bizalmatlanná tettek velük kapcsolatban. De azért benéztem. Szinti, női énekes, máris lehet találgatni, ám a zenekar egy percig sem árult zsákbamacskát, hiszen Nightwish feldolgozást hoztak erre az estére. Sajnálom, de nekem a Nightwish nevének hallatán (leírni is rosszul esett) kinyílik a bicska a zsebemben (meg egy esernyő a seggemben), úgyhogy az Ideas koncertjéről néhány kattintás után távoztam. Remélem, nem haragszik meg rám a zenekar, mert nem akarom bántani őket, de nekem ezt a zenét nem veszi be a gyomrom. Biztos jól játszották, legalábbis a zsűri kimagaslóan sok ponttal jutalmazta a produkciót, így első helyen jutottak tovább.

Az est számomra legjobban várt koncertje a Nadir fellépése volt. Ők már régóta nyomják az ipart, korábban Dark Clouds-ként adtak ki néhány lemezt. Hozzám már csak az új néven kiadott első album, a Tenacity jutott el: hatalmas kedvencemmé vált. (A nadír egyébként csillagászati kifejezés, a zenit ellentéte: mélypontot jelent). Most élőben is sikerült megnéznem őket. És nem csalódtam. Az előző koncerthez képest jóval energikusabb show-t nyomtak, nem is bírták a színpadon tartani a produkciót, énekesüknek a közönség soraiban kellett folytatnia,-)

A zenék szövege hardcore (társadalomkritika, környezetvédelem, egyebek), énekben a lehető legdurvább üvöltés/hörgés, maga a stílus pedig death metál, de elég sok doom/sludge hatás is felfedezhető benne, főleg a szólóknál lehet ezt tetten érni. Vannak benne nagy belassulások/nekibúsúlások is néha (kban jelentős világfájdalommal). Szóval nem hiába emlegetik fel a Crowbart, mint hatást. Erre az estére inkább a pörgősebb számaikat hozták el. Hengereltek is rendesen, de sajnos úgy tűnik, hogy csak engem sikerült meggyőzniük. A hatodik hely lett az övék.

A Nadir után ki kellett mennünk a Kultiból, hogy találkozzunk zenei szaktanácsadónkkal, neves metálelőadó barátunkkal. Olyan fontos szakkifejezések kerültek elő, mint a blastbeat, és megtudtuk, hogy miben járnak a vikingek. Fontos tudásanyaggal felvértezve tértünk vissza a nézőtérre, közben viszont a Solarscream műsoráról lemaradtunk. Utolsó előttiek lettek egyébként.

Amikor társaimmal visszatértem, éppen a Don’t Say A Word játszott. Régi iskolás, dallamosabb hardcore/punk muzsikát toltak. A zenészek nem pörögték túl a dolgokat, de énekesük ügyesen frontemberkedett, élt a színpadon a többiek helyett is. Nekik a feldolgozásokkal is szerencséjük volt. Ha egy kemény zenekar feldolgoz egy popslágert, fennáll a veszélye, hogy punkrock születik belőle (ebbe a csapdába egy páran beleestek a két döntő folyamán). De mivel a Don’t Say A Word punk közeli zenét játszik, így ez náluk egyáltalán nem baj. Brian Adamsnek is biztosan tetszett volna a Summer of ’69 feldolgozása. A nyolcadik helyig jutottak a csepeliek.

Következett a Damned Spirits’ Dance zenekar. Róluk még évekkel ezelőtt igen érdekes képeket láttam az Interneten. Hullafestés, hatalmas black metál pózok és vicsorok. Most megint utánuk néztem, és megtudtam, hogy fantázianevekkel is el vannak látva szépen a tagok, úgyhogy ezen tapasztalatok alapján egy igazi „trú, kult” balck metál előadásra számítottam.

Ehhez képest semmi black metálos nem volt a kinézetükben. Shagrath helyett egy Petőfi Sándort kaptunk a mikrofon mögé: kis bajusz, fehér ing, egyebek. A hangja is elég magas volt (legalábbis egy metálénekeshez képest). Meg úgy általában a zenekar is fiatal, jámbor képű legényekből állt (talán tagcserék voltak az ominózus fotósorozat óta). Egyedül a basszusgitárosuk kezében tudtam volna elképzelni egy fejszét gitár helyett.

Saját számaikból nem sokat hallottam, láttam viszont a Coolio feldolgozásukat. Ők nem is próbáltak nagyot csavarni a Gangsters Paradise-on. Talán úgy gondolták, hogy metál zenekar létükre most azzal dobbantanak nagyot, ha minél hitelesebben nyomják el ezt a hip-hop slágert. Igen, az énekes reppelt is. Egyébként sok jót olvastam a legutóbbi EP-jükről, úgyhogy senki se az én hülyeségeim alapján ítélje meg őket. Pláne, hogy továbbjutó zenekarról van szó (második hely), úgyhogy ők öregbíthetik majd a magyar metál hírét külföldön.

Úgy látszik, hogy a klasszikus „lopjuk el kedvenc zenekarunk egyik számcímét vagy albumcímét, és legyen az a nevünk” – féle névadási hagyomány mellett egyre népszerűbb lesz a Star Wars, mint bandanévadó kézikönyv. Gondoljunk csak a lengyel death isten Vaderre, vagy a kevésbé ismert francia Dagoba-ra. Nekünk is van egy Endorunk, gondolom a hazai ewokok legnagyobb örömére. Bár a szőrös kis jószágok és wookiee barátaik biztosan nem nézték meg az Endor koncertjét, ugyanis rettenetesen meleg volt a teremben. Akkora bundában, mint amilyen e mesés lényeknek van, ez elviselhetetlen. Én is kimenekültem a hátsó kertbe. Kép sem készült róluk, utolsók lettek, ennyit róluk.

A nap végén a nyíregyházi 3XS zenekar gondoskodott arról, hogy hatalmas mosollyal az arcomon távozzak a Kultiplexből. Korábban ők is teljesen ismeretlenek voltak számomra. Jó kis fűszeres zenét játszanak, a Metallica és a Pantera között félúton táboroztak le az arcok. Kifejezetten tetszettek a saját számaik – mondjuk az előadásmódjuk lehetett volna kicsit lendületesebb, mert nagyon oda voltak ragasztva a színpadhoz. A basszusgitáros meg kifejezetten szomorúnak tűnt, pedig nem is annyira depressziós a zene, amit játszanak. Remélem, összefutok velük még a jövőben. Itt a hetedik helyet csípték meg, botrányosan kevesen nézték meg őket: gondolom nem sok rajongót tudtak magukkal hozni a messzi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből. Kár.

Összességében jól éreztem magam a tehetségkutatón, bár ez nem mindig a zenekarok érdeme volt. Sok sikert kívánok a továbbjutóknak, és remélem, hogy egyre több hasonló színvonalú és ilyen lehetőségeket kínáló rendezvény lesz az országban. Metalchampet jövőre is!

Talán a zsűri összetételére is jobban odafigyelnek majd a szervezők (túl sok volt a hammeres arc). És addigra csökkennek egy kicsit a vonatjegyárak (vagy ha nem emelkednek tovább, már az is jó), hogy rengeteg vidéki metálarc kísérje el kedvenceit, és szavazzon rájuk. A Kulti szellőztetése meg úgyis megoldódik addigra (mivel lebontják, ha minden igaz).

Tehát akkor még egyszer a továbbjutók: A Losing Season, Archaic, Damned Spirits’ Dance, Ideas, Sunday Fury és Turn Of Mind. Gratulálunk nekik!