A Gaston Leroux regényéből készült Andrew Lloyd Webber-musicalt 1986 óta világszerte játsszák, úgy tűnik, töretlen sikerrel. Az első non-replica produkciót épp tíz éve rendezte Szirtes Tamás, Kentaur díszlettervével. Azóta több mint félmillió nézőt vonzott csak a Madách Színházba. Épp ezért meglepő a musical-koncertként való színpadra állítás, hiszen a Szegedi Szabadtéri technikai adottságai nemcsak megfelelőek egy olyan nagyszabású produkció kivitelezéséhez, amit ez a musical igényel, hanem mindez következne is a rendezvény hagyományaiból.



Persze a sokszoros feldolgozásnak köszönhetően számtalan zenei stílusban él szívünkben-lelkünkben a Fantom, hiszen – a teljesség igénye nélkül – az ismertebb Iron Maiden, Nightwish változatok mellett punk-, ska-, disco-, de még jazz-verzió is akad. Nem mellékes azonban, hogy a musical egy (nem is elhanyagolható része csak töltelékanyag, amit bármilyen profi zenekar is játszik, csupán adaléka a produkciónak, nem pedig célja.

Színpadtechnikai lehetőségek kiaknázása helyett Nagy Balázs narrátor olvasta fel mindazt, aminek a színpadon kellett volna történnie. Egyedül az Operaház csillárjának leszakadását érzékeltette hang- és fényeffekt. Nem volt ezért könnyű dolguk a színészeknek, hiszen a színpadi mozgás és a díszlet minimalizálása melegágya a visszafojtott vagy túljátszott alakításoknak.

Énekesek, zenészek sorakoztak fel a színművészek mögött, akik egymás mellett ültek egy műanyagszéken, vagy álltak a mikrofon előtt aszerint, hogy az adott jelenetben a színen voltak-e, vagy sem. A kivetítőn ez idő alatt képek váltották egymást illusztrációképpen. Valamelyest pótolható is volt ezzel a megoldással a színpadon meg nem teremtett atmoszféra, valamint egyes színpadi események megjelenítése, amelyek ebben a musical-előadásban kivitelezhetetlennek minősültek.

De mégiscsak meghökkentő, hogy egy a Fantomot ábrázoló kép mutatta meg milyen maszkkal és kézirattal kellene képzelnünk Sasvári Sándort a színpadon, arra az esetre, ha véletlenül félreértettük volna a felolvasott szövegkönyvet.



A színész, akit tizenhárom éve nem láthatott a Szabadtéri közönsége, most felülmúlt minden elvárást, szűkre szabott lehetőségeiből olyan színpadi produkciót épített föl, ami nélkül kivéreztetett és lapos előadást láttunk volna csak.

Karakteres, inkább rockoperába, mint musicalbe illő stílusa üdítően erős, mégis változatos előadást nyújtott. Hanghordozását és mozdulatait természetesen, rutinosan, átszellemülten variálta. Szentimentális és könyörtelen, fásult és reményteljes volt, ahogy annak a szerepe szerint lennie kellett.

Fonyó Barbara tisztán, pontosan, ártatlan bájjal az arcán igazi Chistine-t hozott, nem csoda, kilenc éve lép föl ebben a szerepben. Inkább a rendezés hiányából adódik, hogy a valódi vívódás mestere és szerelme között mégis elsikkad; ahogyan annak a felismerése is, hogy a Fantom igazán a lelke és nem a teste miatt szörnyszülött. Testi kontaktust alig tett lehetővé ez a változat, így a szereplők közti kapcsolatok is lazák maradtak, a színművészeknek nem volt lehetőségük igazán megjeleníteni azokat, tekintve, hogy leginkább arccal a nézőtér felé, csaknem végig egy helyben állva énekeltek mikrofonba. A zenekar és a kórus pedig szinte mindig elhanyagolhatóan, fénytelenül húzódott meg a háttérben.



A szereplők mögött a kivetített fotók egy része a mimikájukat közvetítette a közönség felé. A többi kép azonban abszolút eltért attól a színpadképtől, amiben csak a kosztümök csempésztek be valamit a musicalhangulatából, és mivel a díszlet voltaképp hiányzott, jobbára semleges fényeffektusok érzékeltették a színtér változásait.

Valószínűleg ez a koncert-előadás azoknak lehetett élvezetes, akik az akusztikus hangzást jobban szeretik függetleníteni az illúziókeltés egyéb eszközeitől. E nélkül maradt a lecsupaszított váz, néhány valóban felejthetetlen zenemű és egy negédes történet.

Andrew Lloyd Webber: Az Operaház fantomja

musical koncert két részben

fordította: Galambos Attila

Az Operaház fantomja: Sasvári Sándor
Christine Daaé, énekesnő: Fonyó Barbara
Raoul, Vicomte de Chagny: Bot Gábor
Carlotta Giudicelli, operaénekesnő: Pándy Piroska
Umberto Piangi, operaénekes: Rozsos István
Monsieur André, operaigazgató: Barát Attila
Monsieur Firmin, operaigazgató: Weil Róbert
Madame Giry, balettmester: Bajza Viktória
Meg Giry, a lánya, balett-táncosnő: Kuthy Patrícia
Bouquet: Vikidál Gyula
Narrátor: Nagy Balázs

Valamint a Madách Színház kórusa és zenekara

Látvány: Szűcsborus János, Tóth Kázmér
Jelmeztervező: Vágó Nelly
Zenei vezető/Karmester: Kocsák Tibor
A rendező munkatársa: Kutschera Éva

Rendező: Szirtes Tamás

2013. július 13.
Szegedi Szabadtéri Játékok

A fényképek forrása: a Szegedi Szabadtéri Játékok honlapja
http://www.szegediszabadteri.hu/index.php?option=com_phocagallery&view=category&id=180:az-operahaz-fantomja&Itemid=59