bezár
 

art&design

2013. 08. 06.
Hulks SMASH!
Marvel+ #5–9: Hulk és Amazon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Bosszúállóknak köszönhetően már kaphattunk némi ízelítőt abból, hogy az első ránézésre nem túl érdekes zöld behemót milyen izgalmas figura is valójában, s most némileg erre építve itthon képregényes fronton támad a dühös óriás, az unokahúgával együtt. A Marvel+ lapjain Magyarországon először Hulké és Amazoné a főszerep!

prae.hu

Peter David a kilencvenes években több mint 100 számon keresztül írta a Hulkot, és ez idő alatt több ellenséget talált ki a címszereplőnek, mint Stan Lee-t leszámítva bármelyik másik író bármely másik karakternek. A magyar kiadás azonban a nyilvánvaló kereslethiány miatt csak egy rövid ízelítőre szorítkozik, a Marvel+ 5. és 6. száma összesen négyfüzetnyi Hulkot tartalmaz. Peter David munkájára azonban hatványozottan igaz, hogy hónapról hónapra olvasva jelent csak igazán nagy élményt, mivel a cselekmény a klasszikus Stan Lee-receptet követve egyfajta szappanoperaként halad előre. Itthon sajnos nincs igény több tucatnyi Hulk-füzetre, de ha már nagyon ki kellett emelni valamit ebből a hosszú történetfolyamból, akkor a Kingpin Kiadó a lehető legjobban döntött.
Marvel+Az eddigi három mozifilmből viszonylag nehezen derült ki, hogy Hulknak hogy lehet közel 50 éve futó saját sorozata, sőt, néha egyszerre akár több is. Mivel töltik meg azokat a számokat, ha ez a karakter látszólag annyiról szó, hogy amikor dühös, bezöldül és szétver mindent? Peter David ezen az általános megítélésen változtatott gyökeresen, amikor a 331. számmal átvette a stafétát, és megpróbált elmerülni Bruce Banner/Hulk pszichéjében. Sikerült neki, és innentől kezdve Hulk nem volt más, mint Bruce elfojtott alteregója, amit gyorsan tovább bonyolított a szürke Hulk újbóli megjelenése – Hulk színe ugyanis eredetileg szürke volt, Peter Davidnél viszont a szürke egy harmadik személyiséget jelöl.

Peter David Hulkjában tehát egyszerre hárman küzdenek a test fölötti irányításért, és a magyar kiadás most azt a pontot ragadja ki, amikor a harcoló felek a leginkább egymásnak feszülnek, hogy végül megszülessen a... hát, szóval a negyedik Hulk. Ugye-ugye, hogy nem is olyan kő egyszerű ez a Hulk?
Marvel+Amiért azonban igazán kellemes olvasmány a lap, az a finoman csepegtetett humor, és a családias közeg. Peter David egy egész világot épít fel Bruce köré, ami a filmekből többnyire kimaradt. Jó barátok, mint Sámson doki és Rick Jones, vagy bombázó barátnők, mint Marlo Chandler és Betty Ross – a filmekből minden bizonnyal csak a legutolsó hölgyet ismerjük, holott Hulknak ennél sokkal bonyolultabb a szerelmi és szexuális élete (is). Most egyelőre be kell érnünk ennyivel, de csodálkoznék, ha Hulk nem térne vissza pár éven belül.

A Marvel+ 2013-tól 72 oldalasra növelte oldalszámát, s a kiadónak így még több Marvel-történet bemutatására nyílt alkalma, melyek egymással párhuzamosan futnak hónapról hónapra (vagy még pontosabban két hónapról két hónapra). Az Astonishing X-Mennel és a többi Marvel-hőssel majd egy külön cikkben szeretnénk foglalkozni, most csak a szintén Peter David által írt Amazonról alkotunk véleményt.
She-Hulk / Amazon / Jennifer WaltersA zöld szörnyeknek ugyanis nem szakad vége Hulkkal. Ma már megszokott, hogy a hősöknek a másik nemből is van megfelelőjük, és ebbe a trendbe illeszkedett be Amazon is, aki Hulk után kapta a képességeit, de vele ellentétben ő (majdnem) mindig megtartotta emberi intelligenciáját. Jennifer Walters először 1980-ban kapott saját sorozatot (Savage She-Hulk), ami 25 szám után fejeződött be, majd 1998-ban jött a következő (Sensational She-Hulk), és ez már 60 számig bírta. Legközelebb 2004-ben Dan Slott kapott saját Amazon-sorozatot (She-Hulk), amit 12 szám után újra számoztak (She-Hulk vol.2), és a 22. számmal vett át tőle Peter David. A magyar kiadás is innen veszi fel a fonalat.

Jennifer legnagyobb belső konfliktusa, hogy utálja önmagát, és sokkal jobban szeret a nagy és erős Amazonként tündökölni, szuperhősként tanúsított önteltsége azonban gyakran sodorja őt kellemetlen – vagy inkább vicces – szituációkba. Bár a karakter szempontjából talán szerencsésebb lett volna az első számtól kezdeni (ezekről jómagam is írtam itt), mivel Dan Slott Jennifer számára is felépíti azt a sajátos közeget, amit Peter David egykor Hulknak (Amazon a civil életben ügyvéd, és ebben az időben épp egy szuper humán ügyekkel foglalkozó irodánál kap munkát, miután a régi Bosszú Angyalai feloszlottak), valahol mégis érthető, hogy miért épp a Peter David által írt részekre esett a kiadó választása.
She-Hulk / Amazon / Jennifer WaltersA Marvel+ 7–9. számában megjelent két Amazon-történet ugyanis röviddel a – hamarosan nálunk is kiadásra kerülő – Titkos Invázió előtt játszódik. Ugyanakkor ebben a történetben talán még a Hulknál is jobban tükröződik, hogy Peter David milyen könnyedén tud komolyabb témákhoz nyúlni (lásd még: Jean DeWolff halála). Egy apa megsiratja a lányát, két szülő próbálja rendbe rakni a kapcsolatát – mindez egy szuperhős képregényben. Peter David nem kegyelmez, pillanatok alatt tesz szimpatikussá karaktereket, csak hogy a következő pillanatban a túlvilágra küldje őket, miközben ennek ellenére azért végig vicces marad, és a szuperhős zsáner iránti önirónia sem áll tőle távol – így az Amazonról ugyanaz mondható el, ami a Hulkról: számról számra működik igazán, akár egy jobb szappanopera.

Aki pedig azért aggódna, hogy elvész majd az új szereplőkben és a hosszú előzményekben, percig se aggódjon, mert a Kingpin ezúttal is gondoskodott a megfelelő terjedelmű adatlapokról és rövid ismertetőkről – ahogyan azt már korábbi esetekben is tették.


Marvel+ #5–6 (2012)
Írta: Peter David 
Rajzolta: Dale Keown & Bob McLeod
Az eredeti kiadványok címe:
The Incredible Hulk
#372–373, #376–377 (1990)

Marvel+ #7–9 (2013)
Írta: Peter David
Rajzolta: Shawn Moll, Vall Semeiks & Victor Olazaba
Az eredeti kiadványok címe:
She-Hulk (Volume 2)
#22–23, #25–26 (2008)


Kapcsolódó cikkek


nyomtat

Szerzők

-- Dani Áron --


További írások a rovatból

Kritika a roveretói Művészet és fasizmus című kiállításról
Ketten Lugosi Lugo László Fotónaplójáról (1978-1982) című műve kapcsán
Megnyitószöveg Dóra Emese és Hu-Yang Kamilla közös kiállításához
A Present Eye Looking to the Past című kiállításról

Más művészeti ágakról

Margherita Vicario: Gloria! - XXII. Olasz Filmfesztivál - MittelCinemaFest 2024
Mit jelent az ifjúsági irodalom ma? – kerekasztal-beszélgetés
Prae Kiadói nap Pécsett


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés