Tetőzik a kánikula: többen panaszkodunk a saját testszagunkra, és nyugtatunk másokat, hogy legfeljebb ők érzik saját magukat büdösnek. Ennek ellenére azért besompolygok az emberek közé, bár a legszívesebben most a Dunába ugranék (de semmiképp sem a Dunának mennék). Mégsem teszem, mert közben Bartis Attila is megérkezett, és elképesztő történeteket mesél Szekeres Nikolettának. Például egy román pszichiáterről, aki a barátja, és először a szívbajt hozta rá, amikor arra kérte, meséljen Wass Albertről ("Atyaúristen, kezdődik!", ahogy akkor gondolta) – erre kiderült, hogy Wass Albert meséivel gyógyítja Kolozsváron a román gyerekeket. Beszél még arról, mit jelent számára a mítosz, a magámitológia: elsősorban kapaszkodót, fogódzót zűrös időszakokban, mint például a kamaszkorában. Ezt a szót – kamaszkor ‒ nem szereti egyébként, "de mit lehet tenni, így hívják". A magánmitológia, a mítosz kapcsán kerül a képbe Isten: azt az istent kell megtalálnunk, aki nem örök életet ígér odaát, hanem el tudja fogadtatni azt, ami itt van. A Nyugalom mellett sem lehet elmenni szó nélkül, bár Bartis szerint regényt írni hatalmas teher. Érintenek minden területet, amivel a szerző foglalkozott: színházat, filmet, fotográfiát – és épp ekkor telefonál Bach Máté, hogy ő is visszajön a táborba. Kísérteties, mint a halott apánk neve a telefon kijelzőjén, mert valaki más közben használatba vette a SIM-kártyát – ezzel a történettel zárul a beszélgetés.

A pipa Bartis Attila kezében van - a fotós ezt a pillanatot már meg tudta örökíteni

Tegnap online, ma offline ismerkedünk a folyóiratokkal. Molnár Illés Szabó Tibor Benjámint (Új Könyvpiac), Beszédes Istvánt (zEtna.org) és Pécsi Györgyit (Kortárs) kérdezi indulásról, tervekről, profilról. Beszédes István kiemeli, hogy jellemzőek náluk a talajvesztés traumájáról szóló szövegek, Szabó Tibor Benjámin és Pécsi Györgyi főképp a szerkesztés gyakorlatias oldaláról beszélnek: a Kortársnak például sokszor jó kéziratokat kell visszautasítania fiatal szépíróktól a bőség zavara miatt, ellenben fiatal kritikusokból hiányt szenvednek – mármint olyanokból, akik nem használnak túlnyomóan idegen szavakat. Szabó Tibor Benjáminnal egyébként együtt dolgozik az Új Könyvpiacnál is, aki elmondja, hogy ott az online és az offline tartalom / verzió vegyül: például egy interjú hosszabb változata offline olvasható csak. Pécsi Györgyi szerint az offline publikációk adnak valódi legitimitást.

Ezután Farkas Wellmann Éva és Kiss László olvasnak fel, majd Varga Betti és Mészáros Márton mutat be fiatal szerzőket. Sajnos később érek oda, Pál Dániel Levente arról beszél, hogy nem azt akarja megírni, hogy a hörcsöge meghalt, sőt, felakasztotta magát a játékára. Csapody Kinga is kímélné a gyerekeit, mint témát, amióta anyuka lett, mint kiderül. A valóságtól való távolítás témájának efféle üdítő megközelítése kapóra jön a hőségtől elgyötört táborlakóknak – a továbbiakban inkább úgy hallgatom a felolvasott szövegeket, mint az esti mesét. Egy nagyon hosszú esti mesét, ugyanis a könyvbemutatók után a vers és próza műhelymunkák (vers: Bajtai András, Györffy Ákos, Sirokai Mátyás; próza: Csepregi János; és bár kritikákat nem szokás felolvasni, ők is szép számmal vettek részt a foglalkozásokon Szilágyi Zsófia vezetésével) hallgatói is felolvasnak, ha van kedvük.

És akkor következik a meglepetés-program, az SPN Krú performansza: Berka Attila és Székelyhidi Zsolt furcsa jelmezekben üvöltöznek. Nem sokkal később pedig felcsendül egy kilencvenes évekbeli sláger, felesleges volna türtőztetni magam. Szóval mégiscsak táncoltam egyet én is, mert hát azért erről is szólt a tábor, meg hogy kötöttünk barátságokat, örültünk, ha felbukkantak a régiek, meg rendezvényprofilhoz illő udvarlási technikákat vitattunk meg.

Fotó: Bach Máté