A Bánkitó az új trafikrendszer első áldozata: a fesztivál területén nem árusítanak dohányterméket. Amúgy is leginkább a nomád jelző illik a rendezvényre, nincs például bankautomata és internetsátor sem, amik esetleg hasznosak lehetnének, ugyanakkor nem feltétlenül baj, sőt sokkal inkább szimpatikus, hogy nincs vidámpark vagy búcsú jellege sem. Nincs elviselhetetlen tömeg, barátságosak az árak. Kultikus fővárosi szórakozóhelyek vernek tanyát a tó körül, itt van a Sirály, a Fogasház, a Müszi, lépten-nyomon a pesti éjszakából ismert arcokat lehet botlani.
A jegyet váltók nagyrésze huszonéves, a többi fesztiválhoz képest sokkal kevesebb a tini, viszont többen képviselik a harmincas, negyvenes korosztályt, ráadásul a gyerekprogramoknak köszönhetően feltűnően sok a kisgyermekes család.

Az ország távolabbi szegleteiből kevesen utaznak ide a fesztivál kedvéért: rögtön érezhető, hogy a Bánkitó a budapesti belvárosi értelmiség, a bölcsészhallgatók és az örökifjú bohém művészek házi fesztiválja, tagadhatatlanul liberális rendezvény, ahol kevesebb a kidolgozott felsőtest, a kockás has, a szilikonmell és a nonfiguratív tetoválás, viszont több a szemüveges arc. Arányaiban sok a külföldi is, röpködnek az idegennyelvű szavak a lengyeltől a franciáig.
Budapestről nem egyszerű megközelíteni Bánkot, közvetlen járat még Vácról is ritkán megy. E sorok írója a vonatozás, a buszozás és a stoppolás meglehetősen kalandos kombinációjával jut el a célállomásra, hogy aztán sátorhelyet keressen magának.
Különlegessége a fesztiválnak, hogy a törzsterületén kívül is rengeteg programot rendeznek, például a Bánki-tó partján található Sirály színpadon, a tóparti vendégházban vagy éppen a polgármesteri hivatalban. A fesztivál felvállaltan politizál is, vagyis inkább nagy hangsúlyt fektet a közügyekre, a párbeszédre. A úgynevezett civil programok legalább annyira hangsúlyosak, mint maguk a koncertek.
A első napon a szervezőknek sikerül zeneileg sokszínű programot összeállítani. A Sirály színpad már csak a tóparti helyszín miatt is vonzó, itt játszik a Csaknekedkislány zenekar, amely ízig-vérig budapesti, és akkora önirónia árad úgy a dalszövegekből, mint a színpadi megjelenésből is, hogy nem lehet nem figyelni rájuk. A dobos, a basszeros és a gitáros egyaránt bajuszt visel, a banda énekese pedig, a vékony, szemüges Csepella Olivér maga a megtestesült antisztár, ahogy egy táncoló fiatal pár hölgytagja fogalmaz, "ez egy kárákter". Énekhangjában van valami drámai, többnyire nőkkel kapcsolatos keserű tapasztalatokat énekel meg, nagy adag humorral.
A zene stílusát úgy lehetne a legkönnyebben behatárolni, ahogy azt egy őket hallgató ismerősük is tette: a Csaknekedkislány szakszervezeti bluest játszik. A dalszövegekben olyan gyöngyszemek bukkanak fel, mint a MOMÉ-s lány sorai (MOMÉ-s lány, MOMÉ-s lány, tök részeg vagy baszki | a srác, akivel csókolóztál, az ki?), vagy a lassan internetes slágerré váló Falábú nő című videóklipes szám refrénje (Jaj, rossz idő volt, galád idő | elutasított a falábú nő). A zenekar tagjai dolgoznak, illetve tanulnak a zenélés mellett, de láthatóan komolyan veszik a tréfát, készülnek például egy bemutatkozó lemezzel is.

A tábor Északi színpadán aztán izgalmasabbnál izgalmasabb produkciókat láthatunk késő éjszaka is. Fellép az örmény Wattican Punk Ballet, amely punkos, rockos, kissé pszichedelikus muzsikájával, valamint a duó hölgytagjának jelmezével és arcfestésével, illetve társának álarcával hívja fel magára a figyelmet, amúgy meg kissé emlkeztet a White Stripesra.
Aztán következik Németországból a Rotfront, amely éppen csak annyira német, mint amennyire bármilyen más nemzetisgű is lehetne. Magyar vagy ukrán például, ha elkezdenénk sorra venni a Berlinben élő emigránsok származási helyét. A zene leginkább balkáni mulatósra hajaz, bár ugyanúgy a jamaicai skára is, meg mindenféle népek zenéjére, az énekes sapkáját díszítő Gipsy, Jewis and Gay feliratot pedig egyik dalukba is belefoglalták, mint az esélyegyenlőség szószólói.
A zenekar már csak ezért is tökéletesen illeszkedik a fesztivál békés összképébe. Ahogy egy srác magyarázza nekem a mobilvécék mellett, ha itt véletlenül meglöksz valakit, még ő kér bocsánatot. Az biztos, hogy az általánosságban is barátságos hangulatú hazai fesztiválok közül a Bánkitó mintha egy külön kategóriát képviselne. A barátságosnál is barátságosabb, illetve nemcsak barátságos, valóban emberi léptékű is, és tényleg nehéz lenne rásütni a kereskedelmi jelzőt.