A Senki többet az olasz rendező első angol nyelvű filmje, egy díszes kivitelezésű, nemzetközi színészgárdával készített, műfajilag nehezen besorolható Lolita történet a szofisztikált európai művészvilágból.

Tornatore a rendezői székben, Geoffrey Rush a főszerepben és Ennio Morricone mint zeneszerző – mi kellhet még egy jó filmhez? Ha ezek a nevek fémjelzik, elvárható a siker. De mégis, valami hiányzik. A film egy színes mixtúra, mintha valaki úgy próbálna meg elegáns lenni, hogy egyszerre veszi fel az összes szép ruháját.
 

A film eredeti címe  –  A legjobb ajánlat –  aukciókon használt kifejezés: az a legmagasabb ár, amit az egyik vevő egy adott műtárgyért hajlandó megfizetni. De mi a legmagasabb ár, amit a szerelemért érdemes kifizetni?
 

Az író-rendező Tornatore elmondása szerint a történet két különálló ötletből született. Már régóta volt egy kiforratlan elképzelése egy agorafóbiás lányról. Pár éve pedig írt egy jegyzetet egy másik karakterről, egy árverésvezetőről, akihez azonban nem talált megfelelő kontextust. Egy napon a jegyzetei rendezgetése közben a kettő véletlenül egymás mellé került, és bumm, így született az új történet.[1] Nagy adag képzelőerő kell, hogy ezt a két karaktert egy szerelmi történet keretében összehozzuk. Minden eseményt a főhős, az árverésvezető Virgil szemszögéből ismerünk meg, így a film tulajdonképpen egy egyszereplős kamaradráma és egyben jutalomjáték Geoffrey Rush-nak. Vele utazunk az érzelmi hullámvasúton, amikor élete legfontosabb "árverésén", egy nő szerelmét kell felbecsülnie.

A felszínen Virgil Oldman (Rush) a gazdag európai úriemberek életét éli: a legelegánsabb éttermek legjobb megvilágítású, leghófehérebb abroszával leterített asztalánál eszik, miközben a majdnem láthatatlan, udvarias pincérek a legjobb borokkal töltik fel a poharát, este pedig egy fényűző lakásban hajtja álomra a fejét. Foglalkozását tekintve Virgil tévedhetetlen műértő és az egyik legnagyobb európai aukciós ház vezetője. Szakértelme megkérdőjelezhetetlen (szerencsére egyetlen akadékoskodó művészettörténész sem tűnik fel): egy pillantásra megállapítja bármelyik antikról, hogy eredeti-e vagy hamisítvány. A baj csak az, hogy letűnt korok régiségeivel ellentétben, saját korának mindennapi emberi kapcsolataiban kevésbé járatos. Vajon képes-e eddig nem tapasztalt emberi érzelmekről megállapítani, hogy azok valóságosak-e, vagy hamisak?
A valóságban Virgil egy rigolyás és magányos öregember (akinek már a neve is elég beszédes: egy betű eltéréssel Szűz Öregemberre fordítható). Kizárólag kesztyűben képes hozzányúlni bármihez, amihez előtte más hozzáérhetett. Kesztyűjét csak akkor húzza le, ha egy művészi női portré festett arcát simíthatja végig. A húsvér nőktől rettegés tölti el. A nők iránti rajongással teli félelmét egy hatalmas portrégyűjteménnyel kompenzálja: kizárólag női arcok néznek le rá titkos szobájának falán lógó műalkotásokról. Tornatore vizuális tehetsége vitathatatlan, a képek szépsége szinte maga alá nyomja a történetet. Virgil gyűjteménye (melyet még a MoMa is megirigyelhetne) lenyűgöző élmény. A férfire meredő női szempárok sorozata ügyesen megidézi a Cinema Paradiso csókjelenet montázsát is, az elérhetetlen idealizált szerelem szimbólumaként.

Virgil egy csaló. Gyűjteményét barátja (Donald Sutherland) segítségével, aukciós alulértékeléssel hozza össze. A dramaturgiailag és képileg is izgalmas felvezetés ellenére a szerelmi történet bevezetésével a film iszonyatosan lelassul. Virgil munkájának szentelt életébe akkor áll be változás, amikor kesztyűbe bujtatott kezével egy váratlan telefonhívást kénytelen fogadni. Egy fiatal nő kéri szülei régi villájának és a benne rejlő régiségeknek a felértékelésére. A külvilággal kizárólag telefonon érintkező Claire súlyos agorafóbiában szenved. A férfit először az őrületbe kergeti, majd egyre jobban felkelti érdeklődését azzal, hogy soha nem láthatja őt. (Érthető a párhuzam? Az egyikük kesztyűvel, a másik fallal választja el magát az emberektől.) Virgil szép lassan megszállottja lesz (a nála harminc évvel fiatalabb) lánynak –  na meg a házában rejlő régiségeknek –  és a meghódításához,  Roberttől (Jim Sturgess), fiatal barátjától,  kér segítséget.

Ha eddig még nem lenne kusza és felettébb hihetetlen a történet, itt még tovább bonyolódik. Virgil a lány házában talált furcsa szerkezet darabkáit Robertnek szálltja, aki gépészmérnök géniusz lévén, MacGyver ügyességével lassan összeállítja a titokzatos régiséget, amivel valamilyen rejtélyes okból még Scorsese A leleményes Hugóját is sikerül a történetbe csempészni.

A Claire-t játszó holland színésznő (Sylvia Hoeks) karaktere addig működik, amíg csak a fal mögött kiabálva létezik.  Ahogy egyre inkább látatóvá válik, úgy lesz az alakja is egyre hiteltelenebb. Ami pedig a történet lezárását illeti, a rendező annyi apró utalást "rejt el" (és ismétel meg flashbackben többször) a filmben, hogy a csattanóra épített végkifejlet egyedül a főhősnek lesz meglepetés, a nézőnek már aligha.
 

Geoffrey Rush színészi alakítása előtt le a kalappal. Ugyanolyan meggyőzően hozza az emberektől irtózó mizantrópot és azt az önmagából teljesen kifordult férfit, aki még saját magát is idegesíti azzal, hogy hatvanhárom éves kora ellenére úgy viselkedik, mint egy szerelmes kiskamasz. Azonban nehéz úgy végigülni a filmet, hogy minden iróniánkat magunkba fojtsuk. Kicsit olyan érzés, mintha Tornatore arra kérne minket, hogy higgyünk az olyan kifordított mesékben, ahol egy öregember is rátalálhat élete alkonyán a toronyba elzárt csodaszép hercegkisasszonyra. Talán ez a legszomorúbb az egészben: a fiatalság utáni reménytelen vágyakozás.




Senki többet
(La migliore offerta / The Best Offer)
Színes, feliratos, olasz romantikus dráma, 124 perc, 2013

Rendező: Giuseppe Tornatore
Forgatókönyvíró: Giuseppe Tornatore
Zeneszerző: Ennio Morricone
Operatőr: Fabio Zamarion
Producer: Isabella Cocuzza, Arturo Paglia
Vágó: Massimo Quaglia

Szereplők: Geoffrey Rush (Virgil Oldman), Jim Sturgess (Robert), Sylvia Hoeks (Claire), Donald Sutherland (Billy Whistler), Philip Jackson (Fred), Dermot Crowley (Lambert), Liya Kebede (Sarah)

Bemutató dátuma: 2013. július 11.
Forgalmazó: Fórum Hungary
Korhatár: 12

 

[1] Puccinelli, Cristina: How much are we willing to pay for love? The Best Offer: an interview with Giuseppe Tornatore. Culture and Entertainment. http://www.loschermo.it/articoli/view/49364 (utolsó letöltés dátuma: 2013. 07.  15.)