színház
2013. 07. 17.
Gyilkosságok vígjátéka
Szegény Dániel! a dunaújvárosi Liget Színházban
Robert Thomas mesterien kidolgozott darabjában csavaros bravúrral épít az utolsó pillanatra, úgy, hogy a néző essen csapdába akkor, amikor a tettes csuklóján kattan a bilincs. Szegény Dániel! című darabját Kiss Attila állította színpadra Lackfi János fordítása alapján a dunaújvárosi Liget Színházban.
A kis szabadtéri színpadon szorosan megkötött köntösben, jólfésült fiatal férfi, Daniel Dubois (Csadi Zoltán) kortyol a whiskey-s pohárból, eltűnt feleségéért aggódik, nem meri elhagyni a házat, várja, hogy visszatérjen. Természetesen egy felügyelő segítségét kéri, aki szerepe szerint a kétségbeesett férj segítőjének, bizalmasának tűnik, valójában körmönfont, gyanakvó, a rejtély megoldását az első pillanattól tökéletesen ismerő Columbo. Horváth István fellépése megnyerő és magabiztos, kényelmesen mozog a klasszikus ballonkabátban, könnyedén a nyomozó szerepében. Aztán színre lép egy, Daniel Dubois számára idegen nő, aki a feleségének mondja magát.
Ebből a kezdőjelenetből bontja ki a sztorit, a krimik és bűnügyi vígjátékok – leginkább a Nyolc nő illetve A hölgy fecseg és nyomoz – szerzője. Robert Thomas Agatha Christie nyomdokain halad, de megnevetteti a nézőt, aki sehogy se számíthatja ki a befejezést. Nem tudni, ki szavahihető, ki, kivel, mit, miért, mikor tesz, mond vagy hallgat el.
Igaz, ami igaz, a kevés szereplős és jobbára csak párbeszédes darab kissé vontatottan, döcögősen indult, amihez hozzájárult az egyetlen helyszín változatlansága is. Ettől függetlenül elegáns, mégis otthonos szobabelsőt tervezett Smuk Imre, három ajtó, egy karosszék egy kanapé és egy kisszekrény elég lehetőséget nyújtott ahhoz, hogy a tehetetlen várakozás és a kényszeredett párbeszédek alatt is mozgalmassá váljon a színpad.
A nyomozás előrehaladtával újabb és újabb váratlan fordulatok lendítik előre az előadást, következetesen építik fel a cselekményt. A dialógusokba csempészett humor oldja a feszültséget, ami majdhogynem szükségszerű, hiszen vesztegetés, (ál)gyilkosság, némi hazugság és érdekházasság együttese alkotja a Szegény Dániel!-t. De véletlenül sem abban a formában, ahogyan elképzeltük.
Fegyelmezetten és minden kétséget kizáróan vezeti félre Danielt, egyúttal a nézőt, a Florence-t alakító Lapis Erika. Csaló, és ehhez a szerephez dupla csavarral kell alkalmazkodnia. Lazán vagy zavartan, meglepve vagy meglepődést színlelve is hiteles. Mindkét tanút, aki vallhatna ellene a színpadon iktatja ki. A szerencsejáték-függő ápolónőt megvesztegeti, a festőt megöli a színen, gátlástalansága nem ismer határokat. Az első pillanattól kezdve nyilvánvalóan Maxim atya szövetségese. Az ő szerepében Gasparik Gábor végig visszafogott háttérfigura marad. Mosolyogva ácsorog, lazán átfogja kézfejét, ritkán és kimérten szól. Csakúgy, mint Florence, egyértelműen nem az, akinek látszik. Egészen addig követik egymást az újabb talányok, amíg a darab legvégén egyetlen feltörő férfikiáltás magyarázatot nem ad minden részletre, beleértve az alkalmankénti esetlenséget, pillanatnyi affaktálást Lapis Erika részéről.
Daniel tehetetlenül vergődik a felügyelő, a pap, az ápolónő és a magát Dubois asszonynak valló ismeretlen nő kiismerhetetlen kapcsolatrendszerében. Miközben lassan levetkőzi önuralmát, a néző egyre biztosabb benne, hogy az elmegyógyintézetet nem kerülheti el. Ki-kibomlik a köpeny, kócolódik az addig folyton hátrasimított haj, kibukkan az igazság. Ez a nahát-élmény kell ahhoz, hogy a krimi-vígjáték emlékezetes maradjon.
Annak ellenére, hogy bosszantóan nyilvánvaló következetlenségek is maradtak a történetben, egyszer nézhető, de kimondottan szórakoztató előadást nyújtott a Liget Színház. Az apróbb kellemetlenséget is sikerült áthidalni, ugyanis egy ideig mosta az eső a nézőteret, azonban egy kis kényszerszünet után eltűntek a nyitott esernyők, és egy kis frissítő után még gördülékenyebben folytatódott az előadás.
Robert Thomas: Szegény Dániel!
Fordította: Lackfi János
Daniel Dubois: Csadi Zoltán
Florence: Lapis Erika
Felügyelő: Jakab Csaba
Makréla, csavargó és festőművész: Farkas Erik
Maximin atya: Gasparik Gábor
Ápolónő: Keller Linda
Nyomozó: Horváth István
Díszlettervező: Smuk Imre
Jelmeztervező: Siegrist Cecília
A rendező munkatársa: Siegrist Cecília, Dubai Péter
Rendező: Kiss Attila
Bemutató: 2013. július 5.
Dunaújváros, Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza, Liget Színház
Fotók forrása: http://www.bartokszinhaz.hu/musor/robert_thomas_szegeny_daniel
Ebből a kezdőjelenetből bontja ki a sztorit, a krimik és bűnügyi vígjátékok – leginkább a Nyolc nő illetve A hölgy fecseg és nyomoz – szerzője. Robert Thomas Agatha Christie nyomdokain halad, de megnevetteti a nézőt, aki sehogy se számíthatja ki a befejezést. Nem tudni, ki szavahihető, ki, kivel, mit, miért, mikor tesz, mond vagy hallgat el.
Igaz, ami igaz, a kevés szereplős és jobbára csak párbeszédes darab kissé vontatottan, döcögősen indult, amihez hozzájárult az egyetlen helyszín változatlansága is. Ettől függetlenül elegáns, mégis otthonos szobabelsőt tervezett Smuk Imre, három ajtó, egy karosszék egy kanapé és egy kisszekrény elég lehetőséget nyújtott ahhoz, hogy a tehetetlen várakozás és a kényszeredett párbeszédek alatt is mozgalmassá váljon a színpad.
.
A nyomozás előrehaladtával újabb és újabb váratlan fordulatok lendítik előre az előadást, következetesen építik fel a cselekményt. A dialógusokba csempészett humor oldja a feszültséget, ami majdhogynem szükségszerű, hiszen vesztegetés, (ál)gyilkosság, némi hazugság és érdekházasság együttese alkotja a Szegény Dániel!-t. De véletlenül sem abban a formában, ahogyan elképzeltük.
Fegyelmezetten és minden kétséget kizáróan vezeti félre Danielt, egyúttal a nézőt, a Florence-t alakító Lapis Erika. Csaló, és ehhez a szerephez dupla csavarral kell alkalmazkodnia. Lazán vagy zavartan, meglepve vagy meglepődést színlelve is hiteles. Mindkét tanút, aki vallhatna ellene a színpadon iktatja ki. A szerencsejáték-függő ápolónőt megvesztegeti, a festőt megöli a színen, gátlástalansága nem ismer határokat. Az első pillanattól kezdve nyilvánvalóan Maxim atya szövetségese. Az ő szerepében Gasparik Gábor végig visszafogott háttérfigura marad. Mosolyogva ácsorog, lazán átfogja kézfejét, ritkán és kimérten szól. Csakúgy, mint Florence, egyértelműen nem az, akinek látszik. Egészen addig követik egymást az újabb talányok, amíg a darab legvégén egyetlen feltörő férfikiáltás magyarázatot nem ad minden részletre, beleértve az alkalmankénti esetlenséget, pillanatnyi affaktálást Lapis Erika részéről.
Daniel tehetetlenül vergődik a felügyelő, a pap, az ápolónő és a magát Dubois asszonynak valló ismeretlen nő kiismerhetetlen kapcsolatrendszerében. Miközben lassan levetkőzi önuralmát, a néző egyre biztosabb benne, hogy az elmegyógyintézetet nem kerülheti el. Ki-kibomlik a köpeny, kócolódik az addig folyton hátrasimított haj, kibukkan az igazság. Ez a nahát-élmény kell ahhoz, hogy a krimi-vígjáték emlékezetes maradjon.
Annak ellenére, hogy bosszantóan nyilvánvaló következetlenségek is maradtak a történetben, egyszer nézhető, de kimondottan szórakoztató előadást nyújtott a Liget Színház. Az apróbb kellemetlenséget is sikerült áthidalni, ugyanis egy ideig mosta az eső a nézőteret, azonban egy kis kényszerszünet után eltűntek a nyitott esernyők, és egy kis frissítő után még gördülékenyebben folytatódott az előadás.
Robert Thomas: Szegény Dániel!
Fordította: Lackfi János
Daniel Dubois: Csadi Zoltán
Florence: Lapis Erika
Felügyelő: Jakab Csaba
Makréla, csavargó és festőművész: Farkas Erik
Maximin atya: Gasparik Gábor
Ápolónő: Keller Linda
Nyomozó: Horváth István
Díszlettervező: Smuk Imre
Jelmeztervező: Siegrist Cecília
A rendező munkatársa: Siegrist Cecília, Dubai Péter
Rendező: Kiss Attila
Bemutató: 2013. július 5.
Dunaújváros, Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza, Liget Színház
Fotók forrása: http://www.bartokszinhaz.hu/musor/robert_thomas_szegeny_daniel
További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
Tudósítás a "Szaporodnak a jelek" című Esterházy-konferencia első napjáról