Bár Marék Veronika címadó meséjében az egyedül maradt nagypapa éppen hogy nem az a renitens fajta, egyszerűen csak szomorú, és az unokája mellett a játszótéri gyerekeknek mondott mesékben, a nekik faragott játékokban talál új értelmet az életének. De bizony van itt – Lackfi János meséjében – Háziszörny apuka a Keserűméz utcából, akinek a Rettenetes Pálinkafejű Sárkány elvette az eszét és akad olyan anyuka (Tasnádi István jóvoltából), aki a férje mellé beszerez egy Alfredo-t, akit a hitvesi ágyba is képes befektetni, még ha ki is derül a végén, hogy csak a testvérféltékenység kínjait volt hivatott demonstrálni a bárdolatlan olasz férfiú. Olvashatunk munka nélkül maradt anyukáról (Menyhért Annától), nagypapa haláláról (Papp Esztertől) és a szülők válásáról is (Gimesi Dórától). Nem könnyű feladat minderről úgy mesélni, hogy az ne legyen sokkoló, de ne is szépelegjen vagy bagatellizáljon, hanem lehetőleg próbáljon valós támpontokat adni, ha máshoz nem is, legalább a helyzet átbeszéléséhez. Ez itt jól sikerült. A megírás módja egyik esetben sem mondható radikálisnak, a szerzők sokszor ismert mesei fordulatokba "csomagolják" a keserű pirulát. Különösen jól sikerült Gimesi Dóra meséje a szerelmesek cipőit összebogozó, de rövidlátása miatt néha hibázó Csomótündérről. De telitalálat Tasnádi István története is, aki tulajdonképpen nem is mesél, "csak" komolyan veszi és továbbgondolja a gyermeki látószöget, és ezzel a gyerekek mellett a szülők számára is átélhetővé, átérezhetővé teszi a nagyobb testvér lelki viharait.
A megszólalásmódokra a többi mesénél is jellemző, hogy gyakran a mesehagyományba bújtatják a mai szereplőket és helyzeteket. Jó példa erre Szabó T. Anna özvegy anyakirálynéja, aki a királyi családnál tett látogatása alatt egyszerű anyósként és nagymamaként viselkedik, majd miután mindenbe beleszólt és mindenkit megnevelt, elutazik. Vagy Finy Petra három, mesebeli lányról szóló meséje. Ha a mesélő megmarad a realista történet realista elbeszélésénél, akkor két utat választhat: vagy végig kitart emellett, mint Both Gabi írása, amely egy kóbor kiskutya sorsa körül bonyolódik; Tamás Zsuzsa hétkrajcáros, kiürült pénztárcás története az utolsó forintokon vett élesztővel sütött, hó végi kalácsról vagy Dávid Ádám áprilisi tréfákról szóló, és pontosan ezt a címet is viselő írása. De van, aki hirtelen csavar egyet a realistán induló történeten, mint Szabó Borbála, akinél a tévében szereplők megunják, hogy csak háttérként használják őket, és a dobozból kilépve követelnek figyelmet maguknak.
A kötetben a próza jelentős túlsúlyban van a lírához képest, a 21 írás között mindössze 5 verset találunk. Ketten (Lackfi János és Kiss Ottó) verssel és prózával is szerepelnek, Finy Petra pedig két mesével, így összesen 18 szerzőt olvashatunk. A versek közül Kiss Ottó szabadverse kapcsolódik leginkább a családi történetmeséléshez, Kukorelly Endre a Samunadrágból ismerős egybe- és különolvasásokkal játszik egy babázó kislány kapcsán, Kovács András Ferenc pedig egy dallamos – hagyományos - nekeresdországossal szerepel. A kevés vers úgy kap mégis hangsúlyt, hogy ezek adnak ívet a kötetnek. A kötet elején Lackfi János egy fényképről ír, amelyen az anya még fiatal lány, vagyis még nem anya, de a hasában mégis ott van már a lírai én, vagy legalábbis az élet lehetősége. Tóth Krisztina záróverse pedig azokról beszél, akik voltak, de már nincsenek, így tehát a családot az élők mellett mint valamikor volt és majd megszülető családtagok közösségét jelöli ki az antológia. Ugyanezt a generációkat összefogó ívet egy mesén belül járja végig Papp Eszter a Napában, ebben a nagypapa elvesztéséről szóló, különösen szép és megindító történetben. Közvetlenül ez után a mese után következik Kiss Ottó írása, az Ati a tükör mögött, amely egyrészt kapcsolódik a több írásban is megjelenő tükörmotívumhoz, másrészt oldja az előző mese szomorúságát, példát mutatva arra, hogy egy komoly betegségből is meg lehet gyógyulni.
De vannak más, finom, a szerkesztésnek köszönhető összehangzások is. Mint például a két ikermese egymásutánja: az elsőben, Gévai Csilláéban egy kisfiú kitalál magának egy, csak a tükörben látható ikertestvért, aki akkor tűnik el végleg, amikor megtudja, hogy testvére lesz; a következőben, Molnár Krisztina Ritáéban két ikerfiú szeretne bizonyságot szerezni a saját, összetéveszthetetlen identitásáról.

Rubik Anna illusztrációi magától értetődő természetességgel simulnak a szövegbe. A képek azt az illúziót keltik, mintha bárki megpróbálhatná, hogy néhány egyszerű vonalból, formából maga is megteremtse ezeket a boglyas hajú, fülig érő szájú vagy éppen durcás és dühös gyerekeket. Előszeretettel használ a gyerekrajzokról ismerős formákat, legyen szó virágokról, napról vagy felhőről. Követi a szöveget, nem egészíti ki újabb információkkal az olvasottakat, de mégsem csupán szűk értelemben vett illusztrálásról van szó, a rajzok közül nem egy szöveg nélkül is megállna a lábán. És az egésznek van egy jó értelemben vett retro hangulata, mintha a hatvanas-hetvenes évek gyerekkönyveit idézné, persze, ez inkább csak a szülőknek lehet érdekes.

A kiadó 5-10 éves gyerekeknek ajánlja a könyvet, A kalóz nagypapa azonban olyan kötet, amit a szülők is szívesen fognak (fel)olvasni. Összességében is színvonalas antológia néhány kiemelkedő írással, és olyan mesékkel, amelyek akkor is segítségül hívhatók, ha felhősebb a családi égbolt.

A Kalóz nagypapa
Családi mesék
Rubik Anna illusztrációival
Pozsonyi Pagony, 2013
96 oldal, 3450 Ft