A 2009-ben Budapesten indult, de 2011 óta már Bécsben is jelenlévő Loffice közösségi iroda mindig is tudatosan kezelte a környezetet, és kihasználta az abban rejlő lehetőségeket, ennek formába öntéséhez pedig megalapította a Bringing Art Home (BAH) projektet. Ezen a helyen megvalósul, amiről a művészek álmodnak, a képek végre élnek és lélegeznek. A falak ugyan itt is fehérek, a művészi értékből egy kanapé és egy pár szék vagy asztal azonban nem von le, mellettük munka folyik. Az idei zsűri által kiválasztott művészek képeiből most Nekem az Élet Menete címen rendeztek össze különféle munkákat. A bemutatott repertoárban az egyéni kiállítással már a Műcsarnokban is bemutatkozott Magyarósi Éva komor – és most valóban fekete-fehérben játszó – képei foglalnak el egy termet. Süveges Rita interferenciával zavarja meg az emlékek, a jelen és a múlt, valamint a valóság kíméletlen különbözőségeit. Becsapja a szemet és a lelket, hálói most nem csupán megfestve, hanem új térként kerülnek elő. Klenyánszky Rita fotói a lét egyszerűségében meglévő abszurditást fogják meg. Mellettük pedig Andreas Werner, Szabó John Jr., Kerekes Gábor és Vajda Tamás reflektál nagyon különböző, de releváns módon a nem könnyű témát kerülgető invitálásra.
A Grafikkinder nevű csoport Bécsben végzett fiatal grafikusok összefogása, non profit szerveződése. Ahogy nevük is sejteti, vérükben van a szakma, a közös műteremben, közös projektek által könnyedebben érvényesítik ötleteiket, s inspirálják egymást. A Karl Renner Intézményben – ahol most szintén bemutatkoznak – továbbképzések, politikai és szociális diskurzusok folynak, amely témák amúgy a művészektől sem állnak távol. Az intézet ugyan nem a belvárosban, de egy metróállomáshoz közel található, a kaland tehát már ezen a téren is garantált. A hét osztrák alkotót számláló egylet tagjai a kortárs művészeti diskurzus aktív részeseként csupán húszas éveik közepén vagy végén tartanak, de már az új generáció segítésén dolgoznak, az eszközeik pedig megvannak a célkitűzés megvalósításához.
Aztán vár bennünket felüdülésként a kávéházak jól ismert terepe. A most említésre kerülő kávézónak, azonban akkora kiállító helyisége van, amelyet több galéria is megirigyelhetne. A Café Kandinsky további előnye, hogy csupán pár utcányira található a Múzeumnegyedtől. A kiállítótér pedig szerencsére a klasszikus kávéházi, éttermi művészettől eltérően egy teljesen különálló helyiségben található. Így az illatok és az ízek – képektől függően pozitív vagy negatív – mellékhatásai nem vegyülnek a befogadás örömei közé. A rendszer pedig egyáltalán nem szokatlan, inkább azt mondanám, hogy nem hangoztatott: aki fizet, vagyis kibérli a helyet, az kiállíthat. Épp ezért a felhozatal lehet vegyes, de legalább őszinte, hiszen úgyis mindenki művész akar lenni, de diploma ide vagy oda, a kérdés máshol dől el.
A város tehát a látványos, közismert értékein kívül is rejtett kincsekkel van tele. Ha művészetet keresünk, biztosra menni lehet, arra ott vannak a nagyok, de néha egy kísérleti élmény többet adhat.