Károlyi Csaba ismét egy hatalmas láda könyvvel érkezett hozzánk, de ÉS-számokat is hozott, köztük a még megjelenés előtt álló következő napi kiadványt. Kaptunk ismét listát az álatala fontosnak tarott könyvheti újdonságokról, amelyeket rövidebben-hosszabban bemutatott egyenként. A könyveket is kézbe vehettük, amint körbejártak az asztal körül. Bevezetésként beszélt az Élet és Irodalomról, de a magyar irodalom további fórumaira is felhívta a figyelmet. Emellett a tájékozódást segítő antológiákat, díjakat is megemlítette.



A szeminárium előtt különösen aktuális volt, hogy Károlyi Csaba bővebben is beszélt a Kaliforniai fürj című regényről. Megosztotta velünk olvasásélményét, s mesélt a regény történetéről, kontextusáról is. Emellett a szerkezete is szóba került, ha egy-egy fejezetet külön olvasunk, nem olyan erős a szöveg, viszont egészében olvasva "beszippant", érezni, hogy az egész a fontos, nem a részletek. Ez a kritika kettősségében is megnyilvánul. Kiemelte azt is, hogy a szöveg nagyon egyszerű hangon szólal meg, olyan hangon, ami nincs a magyar irodalomban. Újdonságként Bartók Imre A patkány évét is figyelmünkbe ajánlotta, bár nem volt ideje még a Könyvhét óta elolvasni, csak jót hallott róla. Másik fontos megjelenés Borbély Szilárd Nincstelenek című műve, amely rendkívüli kritikai fogadtatásban részesült, s ő maga is figyelemre érdemesnek találja. Csaplár Vilmos Edd meg a barátodat! című regényét szintén ajánlja, a szerző a legjobb formáját hozza ebben a könyvben.

Az új Esterházy ismét nagyon izgalmas, száz egységből, "oldalból" áll, amely természetesen nem esik egybe a tipográfiai oldallal, ezzel játszik a szöveg. Fényt vethet a regény jellegzetességére a tendencia, hogy ahányan beszélnek róla, annyiféle véleményt hallhatunk arról, ki a főhős vagy éppen miről szól. Károlyi Csaba maga a 70. oldalig jutott, de eddig maga sem tudna választ adni a kérdésre, mivel nincs a történetnek linearitása, ugyanakkor a korábbi Esterházy-regényekhez hasonlóan hihetetlenül szellemes. Emellett a főszöveg és a lábjegyzetek működése maga a jegyzetelés-technika paródiája. A prózai művek közül ajánlotta még a nehezen besorolható Láng Zsolt és Nagy Gabriella kötetét is. Felhívta a figyelmet a fiatal Potozky László Nappá lett lámpafény című kötetére, amelyben nagyon erős novellákat olvashatunk. Bár (és mivel) még érezni, hogy Bodor Ádám a mestere, érdemes odafigyelni a szerzőre. A JAKkendő-díjas Szil Ágnest is meg kell említeni, műve talán Örkény és Esterházy felől megközelíthető. Mint megtudtuk, Buda György éppen most fordítja a kötetét németre. Szvoren Edina novelláskötetét sem hiábavaló forgatni, mivel az előzőhöz hasonlóan erős szövegeket tartalmaz.



Károlyi Csaba hosszabban mesélt Tompa Andrea Fejtől s lábtól című könyvéről, amely a személyes történeten túl színre viszi a Trianon utáni Erdély sorsát is. Nyelvi szempontból különösen érdekes, hogy két elbeszélőt mozgat, akiknek a nevét viszont nem tudjuk meg, mégis tisztán el lehet különíteni az elbeszélői szólamokat. Ugyanakkor az olvasó számára utólag nehéz rekonstruálni, hogy ki mit beszélt el, mivel kettejük elbeszéléséből áll össze a történet, s ugyanazt a nyelvet használják. A nyelvezet, s a fordíthatóság tekintetében az is szembetűnő, hogy egy száz évvel ezelőtti kolozsvári nyelven szólal meg. Károlyi Csaba az Emlékiratok könyvéhez hasonlította az elbeszéléstechnikáját, amennyiben a mű végén hasonlóan felborul a grammatika, bár itt a "mi" válik dominánssá, ahogy a két elbeszélő a mű végén találkozik. Lelkes előadása a Tompa Andrea könyvéről mindnyájunkat meggyőzött, hogy olvasásra és figyelemre érdemes.

Az irodalomtudomány területéről Szilágyi Zsófia Móricz-monográfiájára hívta fel a figyelmünket, amely lebontja a korábbi Móricz Zsigmondról alkotott képet, az életutat új szempontból mutatja be a naplók, s egyéb életrajzi dokumentumok alapján. Megtudhatjuk például, hogy nőfaló, "hihetetlenül nagy természetű volt a Zsiga bácsi", s ez nagyban meghatározta az életét, hogy "akkor mikor is írjon". Ahogyan arról is olvashatunk, miként próbálta eladni a könyveit. Nagyon meglepő Móricz-képet kapunk, s ezt fontos volt megírni. A szövegelemzések pedig többnyire az életrajzból nőnek ki. S végül a József Attila Kör történetéről is szó esett, amelyet Németh György foglalt össze. Nehéz feladata lehetett, hiszen a JAK nem archivált, mintha nem lenne történeti tudata. Fel is merült rögtön a kérdés, hogy mikor volt az első Műfordító Tábor, végül Rácz Péterrel 1983-ban egyeztek meg, ami azt jelenti, hogy az idei volt a 30. évforduló. Idő hiányában, s egyben stílusosan ezzel ért véget az előadás.



A közös ebéd után a Károlyi Csaba által már bemutatott Kaliforniai fürjből fordítottak egy részletet a résztvevők. Többen szakfordításhoz hasonlították a feladatot, "úgy van, ahogy leírta". Az egyik probléma a "Nemzeti Temperöntvénygyártó Vállalat" fordítása volt, amely a szövegben magyarul, angolul és rövidítésként is szerepelt. Sokan utánanéztek, hogy miről is van szó, s kiderült, anyanyelvi beszélőként sem problémátlan. Mint végül kiderült, Ernának volt a legnehezebb dolga, aki szerbre fordított. Náluk van egy szabály, miszerint minden idegen kifejezést át kell írni kiejtés szerint szerbre (például az "erforsz" nagyon rosszul hangzik). S ilyenkor vajon a horvát Maja mit szól – tanácstalan tekintet –, Erna helyette válaszolt: "örül, hogy már nem vagyunk egy ország". Érdekes volt az is, ahogyan Hanna "peoplewatch"-ként fordította azt, mikor az emberek kiülnek az utcára a padra pletykálni, nézelődni, ő mindezt egy szóba vonta össze, s magára a padra vonatkoztatta.



Az este az észt dalok bűvöletében telt, s még mindig meglepetést tudtak okozni a beszélgetések. Hanna lenyűgözött minket a hatnyelvű mozaikszerű költeményével, ahogy azzal is, hogy még jelnyelven is beszél, ami Ruzsa Magdi egy dalának hallgatása közben derült ki, önkéntelenül. Ettől fogva a jelnyelv lett a központi téma. Meglepő volt hallani, hogy a jelnyelvnek is vannak különböző nyelvei, dialektusai és akcentusai is. Bár a jelnyelvet kifejezőbbnek érezzük, mégis, ha valamit nehéz megjeleníteni a non-verbális jelekkel, a jelnyelv is a betűzéshez folyamodik, így az írás mégsem kiiktatható a kommunikációból.

Nehéz összefoglalóan beszélni a tábor egészéről, mégis zárásként elmondható, hogy rendkívül gazdag programban volt részünk, hiszen felvonultak előttünk a kortárs irodalom és a fordítók, kritikusok fontos képviselői. S olyan kérdések merültek fel, amelyeken érdemes elgondolkoznia minden irodalommal, kultúrával foglalkozó embernek. Szervezői szempontból pedig együtt érezhettünk házigazdáinkkal, akik sikeresen vették egymás után az akadályokat. Hihetetlen volt, ahogy mindezt megvalósították a lehetetlen körülményeket leküzdve, sokszor a szereplők elhivatott segítségével. Végül minden programra sor került az árvíz, betegség vagy egy autó lerobbanása ellenére. "Minden megtörtént, ami megtörténhetett" – hangzott el oly sokszor L. Varga Pétertől, de mondhatnánk, minden megvalósult, aminek meg kellett valósulnia, sőt annál sokkal több is.
 

Fotók: Vásári Melinda