irodalom
2013. 06. 29.
Szelleműzés-idézés zenével és felolvasással
Szent Iván éj a New York Művész Páholyban 2013. 06. 24.
Szent Iván éjjelén bármi megtörténhet, hiszen ilyenkor a világok közötti kapuk feltárulnak, és tündérek, koboldok, szellemek lepik el az emberi szférát. A hagyomány szerint ilyenkor a tűz véd meg minket ezektől a különös lényektől és ez hozza el számunkra a tisztulást. A New York Művész Páholy szezonzáró estjén Spiró György és Závada Pál szövegei, valamint Dés László és fia, András zenéi szolgáltak védelmező és tisztító tűzként a gonosz erőkkel szemben.
Az est vizuálisan és tartalmilag is erősen meg volt komponálva, és ez a nagymértékű strukturáltság tovább erősíti az ünnepi, kissé misztikus szentivánéji hangulatot. Az írók és a zenészek egy díszlet részeit képezik: a sarkokban egy-egy emelvényen, kerek asztalok mögött erős fénnyel megvilágítva bontakozik ki Spiró György és Závada Pál arca, a köztük lévő teret pedig Dés László és Dés András, valamint hangszereik töltik ki. E szimmetriát az est háziasszonya, Juhász Anna sem bontja meg, aki középre állva összegzi a Művész Páholy alapozó szezonját, majd néhány szóban jellemzi az est résztvevőit: “A meghívott alkotók a teremtő indulatban hasonlítanak egymásra, s más-más módszerrel valósítják meg a világhoz való erkölcsi és gyakorlati viszonyukat." Spiró György és Závada Pál nem bezárkózva, az elefántcsonttoronyban meghúzódva él és alkot, “hanem műveiken keresztül kérdéseket és problémákat vetnek fel, megmutatnak és mesélnek, s erre válaszokat is várnak – tőlünk, hallgatóktól." Az ő szövegeikre, megoldásaikra és világlátásukra válaszul Dés László és fia improvizál, mégpedig meghatározott rendben: szöveget zene követ, majd a zene mögé egy újabb textus sorolódik.
Závada Pál nyit. Két részletet hoz Természetes fény munkacímet viselő készülő új regényéből. Két tudósítás hangzik el, Weisz Jakab zsurnaliszta-fotográfus, zsidó munkaszolgálatos tollából. Závada nagyszerűen játszik a tudósítás műfajával: az első szinten letisztult, egyszerű mondatok jelennek meg, amik a hitelességet, dokumentumjelleget biztosítják, de a kiszólások, szabad asszociációk és Weisz Jakab emlékezései és vágyódásai érzelemmel teltek és végtelenül személyesek. A szövegben tehát a tárgyilagosság és a személyesség folyamatosan váltogatja egymást. A sorok között kitűnik, hogy Weisz Jakab teli van vágyakkal – felfedezné Pestet, Amerikát – és élményekkel – nagyváradi kalandok –, mégis rezignáltan igyekszik megfelelni a munkaszolgálat elvásárainak és korrekt képet festeni az ottani életről.
Ezekben a szövegekben a jól kiforrott, ritka igényességgel megformált, gazdagságában egyedüálló nyelvvel találkozunk, amit Závada tagolt és erősen hangsúlyozó felolvasása még kifejezőbbé tesz. Az első szövegben a munkaszolgálatba lépett zsidót látjuk, aki épp ismerkedik az új helyzettel. Hosszan sorolja a behívás előnyeit – talán saját magát is szeretné meggyőzni? –, majd beszél a hátizsákok átkutatásáról, amit ironikusan párhuzamba állít egy bensőséges és családi emlékkel. Ezután hosszan és részletezőn leírja, hogy milyen munkákat kell elvégeznie, miközben emlékei és vágyai távol repítik e helytől.
Az első tudósítást Désék hadba vonulást visszaidéző dallamai vizualizálják: a szaxofon hangja kesergő és búcsúzó, míg a dob vészjóslóan hangzik e lágy hangok mellett. Ezt követően szintén Závadához kerül a mikrofon, aki egy időben később íródó tudósítást vesz elő. Ebben a szövegben Weisz Jakab tapasztaltabb és kevéssé reménykedő, de továbbra is igyekszik őrizni a higgadt, tárgyilagos hangvételt – egyre kevesebb sikerrel. Közli, hogy a Krúdy által megfestett varázslatos várpalotai táj helyét most a kies, homokos bányavidék váltotta fel. Beszél a munkákról, a hadianyag előállításról, amiből olyan rengeteget gyártanak, hogy Weisz könnyedén vizionál egy lehetséges katasztrófát. Závada zsenialitása ebben a részletben is világossá válik: az író nagyszerűen mossa össze a különböző idősíkokat és “érti a módját, hogy a csupafény képen megsejtesse az árnyakat. Hogy ez a kép, miközben a megállított időben az ifjúkor bizalmát és biztonságát sugallja, az előrehaladó időben vészjósló legyen." (Radnóti Sándor) Dés Lászlóék folyamatosan fokozódó és egyre gyorsuló improvizációja a szöveg fenyegető voltára játszanak rá.
Spiró következik. Szentivánéj alkalmából rémnovellákat hoz T-boy kötetéből. A Csuszam címet viselő írás Ivan Iljics problémáját formálja át, Spiró még jobban rájátszik annak torzságára, groteszkségére. A novella filozófia-bölcseleti megközelítésmódja nagyon hasonló a kafkai építkezéshez: egy életképből indul ki – földrengés várható a faluban –, majd ez a valós alakzat deformálódik, válik rémessé: a földrengés ugyan elmarad, viszont a városlakók testrészei különös, vándorló mozgásba kezdenek, szürreális módon eltorzulnak. A Rekk szintén egy mindennapi helyzetből indul ki: elvált szülők gyermeke útlevelet kap, hogy anyjával kiutazhasson Németországba, annak az új szeretőjéhez. Azonban ez a kép is erősen elrajzolódik, amikor az anya megpróbálja vízbefojtani fiát. Az eset után visszautazik, a nyomozás pedig el kezdi keresni a fiút. A kötet novelláinak alapstruktúrája nagyon hasonló: “A kezdet általában egy verista novelláé. Ez a kép bomlik azután nemcsak ki, de meg is. Úgy azonban, hogy alapstruktúráját megőrzi, sőt szinte csak a rémségben bontja-mutatja-vállalja azt fel igazán." Dés Lászlóék a Csuszam című szövegre egy játékosabb, ismétlődő dallamot komponálnak, míg a Rekknél a fuldokló gyermek segélykiáltásai tetszenek vissza.
Szent Iván éj a New York Kávéházban: felolvasott Spiró György és Závada Pál, zenélt Dés László és Dés András, 2013. 06. 24.
Závada Pál nyit. Két részletet hoz Természetes fény munkacímet viselő készülő új regényéből. Két tudósítás hangzik el, Weisz Jakab zsurnaliszta-fotográfus, zsidó munkaszolgálatos tollából. Závada nagyszerűen játszik a tudósítás műfajával: az első szinten letisztult, egyszerű mondatok jelennek meg, amik a hitelességet, dokumentumjelleget biztosítják, de a kiszólások, szabad asszociációk és Weisz Jakab emlékezései és vágyódásai érzelemmel teltek és végtelenül személyesek. A szövegben tehát a tárgyilagosság és a személyesség folyamatosan váltogatja egymást. A sorok között kitűnik, hogy Weisz Jakab teli van vágyakkal – felfedezné Pestet, Amerikát – és élményekkel – nagyváradi kalandok –, mégis rezignáltan igyekszik megfelelni a munkaszolgálat elvásárainak és korrekt képet festeni az ottani életről.
Ezekben a szövegekben a jól kiforrott, ritka igényességgel megformált, gazdagságában egyedüálló nyelvvel találkozunk, amit Závada tagolt és erősen hangsúlyozó felolvasása még kifejezőbbé tesz. Az első szövegben a munkaszolgálatba lépett zsidót látjuk, aki épp ismerkedik az új helyzettel. Hosszan sorolja a behívás előnyeit – talán saját magát is szeretné meggyőzni? –, majd beszél a hátizsákok átkutatásáról, amit ironikusan párhuzamba állít egy bensőséges és családi emlékkel. Ezután hosszan és részletezőn leírja, hogy milyen munkákat kell elvégeznie, miközben emlékei és vágyai távol repítik e helytől.
Az első tudósítást Désék hadba vonulást visszaidéző dallamai vizualizálják: a szaxofon hangja kesergő és búcsúzó, míg a dob vészjóslóan hangzik e lágy hangok mellett. Ezt követően szintén Závadához kerül a mikrofon, aki egy időben később íródó tudósítást vesz elő. Ebben a szövegben Weisz Jakab tapasztaltabb és kevéssé reménykedő, de továbbra is igyekszik őrizni a higgadt, tárgyilagos hangvételt – egyre kevesebb sikerrel. Közli, hogy a Krúdy által megfestett varázslatos várpalotai táj helyét most a kies, homokos bányavidék váltotta fel. Beszél a munkákról, a hadianyag előállításról, amiből olyan rengeteget gyártanak, hogy Weisz könnyedén vizionál egy lehetséges katasztrófát. Závada zsenialitása ebben a részletben is világossá válik: az író nagyszerűen mossa össze a különböző idősíkokat és “érti a módját, hogy a csupafény képen megsejtesse az árnyakat. Hogy ez a kép, miközben a megállított időben az ifjúkor bizalmát és biztonságát sugallja, az előrehaladó időben vészjósló legyen." (Radnóti Sándor) Dés Lászlóék folyamatosan fokozódó és egyre gyorsuló improvizációja a szöveg fenyegető voltára játszanak rá.
Spiró következik. Szentivánéj alkalmából rémnovellákat hoz T-boy kötetéből. A Csuszam címet viselő írás Ivan Iljics problémáját formálja át, Spiró még jobban rájátszik annak torzságára, groteszkségére. A novella filozófia-bölcseleti megközelítésmódja nagyon hasonló a kafkai építkezéshez: egy életképből indul ki – földrengés várható a faluban –, majd ez a valós alakzat deformálódik, válik rémessé: a földrengés ugyan elmarad, viszont a városlakók testrészei különös, vándorló mozgásba kezdenek, szürreális módon eltorzulnak. A Rekk szintén egy mindennapi helyzetből indul ki: elvált szülők gyermeke útlevelet kap, hogy anyjával kiutazhasson Németországba, annak az új szeretőjéhez. Azonban ez a kép is erősen elrajzolódik, amikor az anya megpróbálja vízbefojtani fiát. Az eset után visszautazik, a nyomozás pedig el kezdi keresni a fiút. A kötet novelláinak alapstruktúrája nagyon hasonló: “A kezdet általában egy verista novelláé. Ez a kép bomlik azután nemcsak ki, de meg is. Úgy azonban, hogy alapstruktúráját megőrzi, sőt szinte csak a rémségben bontja-mutatja-vállalja azt fel igazán." Dés Lászlóék a Csuszam című szövegre egy játékosabb, ismétlődő dallamot komponálnak, míg a Rekknél a fuldokló gyermek segélykiáltásai tetszenek vissza.
Szent Iván éj a New York Kávéházban: felolvasott Spiró György és Závada Pál, zenélt Dés László és Dés András, 2013. 06. 24.
Fotó: Bach Máté
Szerzők
-- Kocsis Katica --
