Az est vizuálisan és tartalmilag is erősen meg volt komponálva, és ez a nagymértékű strukturáltság tovább erősíti az ünnepi, kissé misztikus szentivánéji hangulatot. Az írók és a zenészek egy díszlet részeit képezik: a sarkokban egy-egy emelvényen, kerek asztalok mögött erős fénnyel megvilágítva bontakozik ki Spiró György és Závada Pál arca, a köztük lévő teret pedig Dés László és Dés András, valamint hangszereik töltik ki. E szimmetriát az est háziasszonya, Juhász Anna sem bontja meg, aki középre állva összegzi a Művész Páholy alapozó szezonját, majd néhány szóban jellemzi az est résztvevőit: “A meghívott alkotók a teremtő indulatban hasonlítanak egymásra, s más-más módszerrel valósítják meg a világhoz való erkölcsi és gyakorlati viszonyukat." Spiró György és Závada Pál nem bezárkózva, az elefántcsonttoronyban meghúzódva él és alkot, “hanem műveiken keresztül kérdéseket és problémákat vetnek fel, megmutatnak és mesélnek, s erre válaszokat is várnak – tőlünk, hallgatóktól." Az ő szövegeikre, megoldásaikra és világlátásukra válaszul Dés László és fia improvizál, mégpedig meghatározott rendben: szöveget zene követ, majd a zene mögé egy újabb textus sorolódik.



Závada Pál nyit. Két részletet hoz Természetes fény munkacímet viselő készülő új regényéből. Két tudósítás hangzik el, Weisz Jakab zsurnaliszta-fotográfus, zsidó munkaszolgálatos tollából. Závada nagyszerűen játszik a tudósítás műfajával: az első szinten letisztult, egyszerű mondatok jelennek meg, amik a hitelességet, dokumentumjelleget biztosítják, de a kiszólások, szabad asszociációk és Weisz Jakab emlékezései és vágyódásai érzelemmel teltek és végtelenül személyesek. A szövegben tehát a tárgyilagosság és a személyesség folyamatosan váltogatja egymást. A sorok között kitűnik, hogy Weisz Jakab teli van vágyakkal – felfedezné Pestet, Amerikát – és élményekkel – nagyváradi kalandok –, mégis rezignáltan igyekszik megfelelni a munkaszolgálat elvásárainak és korrekt képet festeni az ottani életről.



Ezekben a szövegekben a jól kiforrott, ritka igényességgel megformált, gazdagságában egyedüálló nyelvvel találkozunk, amit Závada tagolt és erősen hangsúlyozó felolvasása még kifejezőbbé tesz. Az első szövegben a munkaszolgálatba lépett zsidót látjuk, aki épp ismerkedik az új helyzettel. Hosszan sorolja a behívás előnyeit – talán saját magát is szeretné meggyőzni? –, majd beszél a hátizsákok átkutatásáról, amit ironikusan párhuzamba állít egy bensőséges és családi emlékkel. Ezután hosszan és részletezőn leírja, hogy milyen munkákat kell elvégeznie, miközben emlékei és vágyai távol repítik e helytől.



Az első tudósítást Désék hadba vonulást visszaidéző dallamai vizualizálják: a szaxofon hangja kesergő és búcsúzó, míg a dob vészjóslóan hangzik e lágy hangok mellett. Ezt követően szintén Závadához kerül a mikrofon, aki egy időben később íródó tudósítást vesz elő. Ebben a szövegben Weisz Jakab tapasztaltabb és kevéssé reménykedő, de továbbra is igyekszik őrizni a higgadt, tárgyilagos hangvételt – egyre kevesebb sikerrel. Közli, hogy a Krúdy által megfestett varázslatos várpalotai táj helyét most a kies, homokos bányavidék váltotta fel. Beszél a munkákról, a hadianyag előállításról, amiből olyan rengeteget gyártanak, hogy Weisz könnyedén vizionál egy lehetséges katasztrófát. Závada zsenialitása ebben a részletben is világossá válik: az író nagyszerűen mossa össze a különböző idősíkokat és “érti a módját, hogy a csupafény képen megsejtesse az árnyakat. Hogy ez a kép, miközben a megállított időben az ifjúkor bizalmát és biztonságát sugallja, az előrehaladó időben vészjósló legyen." (Radnóti Sándor) Dés Lászlóék folyamatosan fokozódó és egyre gyorsuló improvizációja a szöveg fenyegető voltára játszanak rá.



Spiró következik. Szentivánéj alkalmából rémnovellákat hoz T-boy kötetéből. A Csuszam címet viselő írás Ivan Iljics problémáját formálja át, Spiró még jobban rájátszik annak torzságára, groteszkségére. A novella filozófia-bölcseleti megközelítésmódja nagyon hasonló a kafkai építkezéshez: egy életképből indul ki – földrengés várható a faluban –, majd ez a valós alakzat deformálódik, válik rémessé: a földrengés ugyan elmarad, viszont a városlakók testrészei különös, vándorló mozgásba kezdenek, szürreális módon eltorzulnak. A Rekk szintén egy mindennapi helyzetből indul ki: elvált szülők gyermeke útlevelet kap, hogy anyjával kiutazhasson Németországba, annak az új szeretőjéhez. Azonban ez a kép is erősen elrajzolódik, amikor az anya megpróbálja vízbefojtani fiát. Az eset után visszautazik, a nyomozás pedig el kezdi keresni a fiút. A kötet novelláinak alapstruktúrája nagyon hasonló: “A kezdet általában egy verista novelláé. Ez a kép bomlik azután nemcsak ki, de meg is. Úgy azonban, hogy alapstruktúráját megőrzi, sőt szinte csak a rémségben bontja-mutatja-vállalja azt fel igazán." Dés Lászlóék a Csuszam című szövegre egy játékosabb, ismétlődő dallamot komponálnak, míg a Rekknél a fuldokló gyermek segélykiáltásai tetszenek vissza.

Szent Iván éj a New York Kávéházban: felolvasott Spiró György és Závada Pál, zenélt Dés László és Dés András, 2013. 06. 24.

Fotó: Bach Máté