Az Élet és Irodalom Hevesi Juditnak már hat versét közölte különböző lapszámaiban, holott alig két éve kezdett költeményeket írni, és az ÉS nem foglalkozik pályakezdők bátorításával, ha nem kiugróan tehetségesek. Mit csinál a versszerkesztő, ha ismeretlen nevű szerzőtől kap verset? "Szarba se veszem" – felelte György Péternek állítólag egyszer Csuhai István –, "mert vagy valamelyikőtök hülyéskedik, vagy valami kívülálló idióta küldte." És ez profizmus, nyugtatta meg a helyszínen lelkesen fotózó rovatvezetőt az ELTE Média- és Kommunikációtudományi Tanszékének oktatója. Aki ennél azért kíváncsibb, de hiába olvas sok magyar verselőt, nem ért a költészethez, szerénykedett kancsónyi teáját hörpölve. Hiszen György Péter sok szövegnél hamar rájön, hogy mi fog történni, de fiatal poéták műveinél gyakran nem tudja, hogy jók vagy rosszak, illetve versek-e egyáltalán. Mert mások, mint amit ő megszokott, megtanult. Ilyen ismeretlen terepen járt a felkavaróan író Hevesi Juditot olvasva is.

Füzetekbe lejegyzett, örvénylő gondolatait olykor a tipográfiai kép teszi verssé, árulta el a költő. Ő maga nem is tördelte a sorokat, míg a sok segítséget nyújtó Kabai Lóránt nem javasolta, nyomatékosítva, hogy nem prózát olvasott. Impulzív impressziók nyomán keletkeznek általában rövidebb művei. Összerak az összeillőkből kettőt-hármat, az ad ki egy "elfogadható hosszúságút". Valamit időnként még hozzá kell csapni, viccelt, de azért ez nem olyan, mint a közértben, ahol lehet két szelettel többet kérni. Van olyan téma, mely különösen foglalkoztatja, és azt "túlírja" olykor, de nála nem terápia, inkább kényszer, "muszáj"-érzés a versírás. Viszont működik közben az önreflexió is. Interkulturális pszichológia és pedagógia szakos tanulmányai során verssé transzformálva tudja jól feldolgozni magában a nagyüzemi méretű népirtásról szóló olvasmányokat. Lanzmann Shoahjának szövegkönyvéből vett át időnként egyes szavakat, fordulatokat, vagy Dieter Schlesak Capesius, az auschwitzi patikus című dokumentumregényéből. Didi-Hubermann könyve az auschwitz-birkenaui fotókról szintén egy sor verset hívott életre belőle. Pszichésen szüksége van az embereknek arra, hogy fikcióként gondolhassanak a holokausztra, bólogathatunk, és a nyelvi emlékezés lehetővé teszi ezt az elviselhetővé távolítást.



György Péter mindig önterápiaként ír, nem műveltségből vagy bosszúvágyból, közölte. Ingeborg Bachmann ugyancsak terápiából írt, és nem a legrosszabb költészet az övé. Sokan azért ragadnak tollat, hogy kibírják a létezésüket. De miért választotta szakdolgozatául "strandtémának nem nevezhető tárgyban" a soá és emlékezet kapcsolatát Hevesi Judit? Miért nem a szépen trombitáló elefántok migrációja keltette fel az érdeklődését? Esetleg némi gender szempontot is belelopva. Régóta foglalkoztatja a holokauszt, tudtuk meg az ifjú költőtől, ő is szokott olyanokat álmodni, hogy gázkamrában fuldoklik, pedig örökölt traumáról tudomása szerint nincs szó esetében. De nemcsak a túlélőkre vagy a zsidókra tartozik a holokauszt, hanem minden emberre, hangsúlyozta. Talán azért is utazik Jeruzsálembe az elnyert tanulmányi ösztöndíjjal, hogy maga is választ kapjon rá, neki milyen szinten van joga erről beszélni. Az Emlékezés hegyén található Jad Vasemben fog kutatni egy hónapig, főként a vészkorszakban készített lágerfotók után.



Alapvető lírai forrásainak Nemes Nagy Ágnest és Schein Gábort nevezte Hevesi Judit, a nemzeti kultúra fogalma viszont negatív konnotációi miatt idegen tőle. Annyira túlterhelt a nemzeti jelző, hogy nem tud vele azonosulni. Nem egyedi azonban az ilyesmi: Eva Menasse könyvéről refererálva a "zsidókérdés" kifejezést használta az egyik szeminarista az egyetemen Szűcs Teri óráján, a bécsi vendéghallgató pedig kikérte magának ezt. György Péter ugyan nem menne háborúba a "nemzeti" szóért, de nem szívesen hagyná ott a jobboldaliaknak, mert meglátása szerint nem kell ahhoz a haza szerelmesének lenni, hogy a kultúrája részének láthassa magát. Annak ellenére, hogy az állam kitaszította magából a nemzettest egy részét 1944-ben.

Kádár Gábor és Vági Zoltán nemrég megjelent, A végső döntés című könyvéből egyértelműen kiderül, hogy a magyar állam a felelős leginkább a zsidók deportálásáért. A németek nem voltak felkészülve erre, "csupán" 40-50 ezer embert akartak elvinni, lefejezni a hazai zsidóságot. Technikailag elképzelhetetlennek tartották 470 ezer ember deportálását, hiszen Auschwitz csúcsra volt járatva. De Endre László magyar belügyi államtitkár meggyőzte Eichmannt, rábeszélték, hogy a magyar közigazgatás készen áll erre. Endre naplófeljegyzéseinek publikálása után nem lehet azt hazudni tovább, hogy mindez a német megszállás következménye volt. Rudolf Höss őrjöngve tajtékzott, hogy ne küldjön oda naponta tízezer embert elgázosítani Magyarország, mert tönkremennek a krematóriumok kéményei a túlterheléstől. Ám a világháborús nehézségek ellenére a magyar államapparátus kivételes gyorsasággal végrehajtotta a haláltáborokba szállítást, a zsidó lakosok szomszédainak kollektív támogatásával vagy közönyével kitörölve a magyar zsidók beilleszkedési kísérletének másfél évszázadát. Mindezt a Horthy-rezsim törvényes keretei közt. Összevetésként: az októberi nyilas hatalomátvétel után három-négyezer magyar zsidót lőttek a Dunába, és több tízezer embert hajtottak gyalog a nyugati határ felé is, hogy átadják a német hatóságoknak.

Ehhez a témához tért többször vissza György Péter, aki talán nem a legszerencsésebb választás volt a bemutatóhoz, de azért egész jól szóra bírta Hevesi Juditot. Szépirodalmi kiadók-szerkesztők részéről szemlátomást szintén érdeklődés mutatkozott az alkotó majdani kötete(i) iránt, s remélem, nem teljesen homogén könyvvel fog előrukkolni. Kérdés, persze, tud-e (majd) szerelmesverseket írni, ódát szeleburdi macskához, vagy vidám gyerekekről – nem csak ijesztő óriásokról. Műveinek magas színvonala miatt mindig elfelejtem, milyen irigylendően-irritálóan fiatal még, előtte az élet, megvalósíthat bármit, optimistán várhat a jobb időkre. Én bezzeg hiába vártam a Kalickában, hogy a szakállas-szemüveges hipszter előadja a Kedvesem című számot, csak az egyik vershez zenélt, és a György Péter regénye által ihletett Amnéziaterápiához láthattuk Szabó Imola Julianna videóját. Súlyos mondanivalója mellbe vágta a hallgatóságot, azt mondják. Persze, én Ember Mária 100 kép című albumával alszom el esténként, ha sikerül egyáltalán, mit nekem az Apám helyett! Rémálmaimban ne jöjjön elő, mint a Kozma utcai temetőben nyugvó apám.

Fotó: Bach Máté