Az első körben Szabó Márton Istvánnal, Sepsi Lászlóval, Balaskó Ákossal és László Szabolccsal ismerkedhettünk meg. Szabó Márton István a versírás mellett szlemmerként is működik, így Kassai Zsigmond a kötött formák iránti vonzalmára kérdezett rá elsőként, ugyanis a szabadversek és a szlemszövegek mellett gyakran találkozhatunk nála hexameterekkel is. Szabó elmondta, hogy valóban érdeklik a kötött formák lehetőségei, Závada Péterrel például volt egy külön kis szonettkoszorú-projektjük, de érdekes számára a kötött és szabad formák keverhetősége is. Sepsi László szerkesztő a Prizma folyóiratnál, szerzője a Filmvilágnak, a Mozinetnek és az Apertúrának, fő érdeklődési területe a trashfilm. Szépírói munkájára is hatással van a trash, és mint kiderült, tartott is attól, hogy ezen jegyek jelenléte publikálási szempontból nem lesz szerencsés, de félelmei nem igazolódtak be: több lapban leközölték már "trashnovelláit", melyekben találkozhatunk felláció tüneteként fellépő bogarakkal tarkított köpettel, vagy várostól elszigetelt ház lakóit fenyegető rendhagyó róka-, és pókpopulációval. Balaskó Ákos programozó matematikus, az ő szövegeiben is gyakran találkozhatunk szakterülete zsargonjával. Felolvasott versei komoly hangvételűek voltak, de Gaborják idézett olyan részleteket is, melyek a zsargon lehetőségeit a humor javára aknázzák ki. László Szabolcs Nacionalizmus tanulmányokat folytat a CEU-n, felolvasott novellájában egy utcai harcban/forradalomban résztvevő fiatal ambivalens érzelmi és gondolati folyamatainak lehettünk tanúi: amint azt kifejtette, a társadalomtudós nála sem független az írótól.

A második részlegben Urbán Ákos, Gesztelyi Hermina, Tóth Marcsi és Hidas Judit következtek. Gaborják megkérdezte Urbánt és Gesztelyit, a két debrecenit, hogy milyennek látják a főváros versus periféria kérdést Debrecen vonatkozásában, ugyanis szerinte Debrecen sokkal jobban áll, mint például Szeged. Mindketten azt válaszolták, hogy Szeged kérdésében nem kompetensek, de a fővároshoz képest persze érezhető a periférikusság Debrecenben is, amellett, hogy a bölcsészkar közegét oktatói és hallgatói oldalról is kimondottan inspiratívnak és segítőnek találják és sokat köszönhetnek a szintén helyi DEIK-nek és LÉK-nek is.

Urbán Ákos prózaíró regényt tervezett írni, azonban a munka során a szöveg megrövidült. Felolvasott szövege valóban már-már prózavers-élménnyel szolgált. Gesztelyi Hermina az esten bemutatkozók közt elsőként a tisztán "tudományos" vonalat képviselte: régi magyar irodalommal foglalkozik, Bethlen Katával kapcsolatos kutatásokat végez, a témában több konferencia-előadást is tartott, emellett színházkritikákat, könyvkritikákat, szemléket ír.

Tóth Marcsi három területet ötvöz: középiskolában több prózaírói versenyt megnyert, diplomáját filozófia szakon szerezte, szakdolgozotát Kierkegaard-ból írta, s mindeközben film iránti érdeklődése odáig fajult, hogy az IMDB-n hosszú listát találhatunk neve alatt, főként produkciós koordinátori szerepkörben. Elmondta, hogy filmes tevékenysége sok inspirációt jelent az íráshoz, és a két létmód jól kiegészíti egymást. A bő évtizedes kihagyás után három éve újraéledt írói aktivitásán az is látszik, hogy a film mellett a filozófia is hajlamos őt megihletni: egy szentháromság tematikájú, grazi minoriták által meghirdetett nemzetközi pályázaton novelláját a harminc legjobb közé válogatták és németre fordították. Hidas Judit prózaíró szintén több év kihagyás után érkezett vissza az irodalomhoz. Prózáját azóta több lap is publikálja, cikkeket ír, (nem csak magyar) interjúkat készít, a színház és a drámaírás is érdekli. 2012-ben Balaskó Ákossal együtt a finálés Petri-díjra jelöltek közé is bekerült.

Az utolsó körben Baki Júliát, Dékány Dávidot, Hevesi Juditot és Magolcsay Nagy Gábort láthattuk. Baki Júlia három éve publikál kisprózákat, prózaverseket és verseket, de a vizuális művészet is érdekli. Gaborják kérdésére, miszerint a klasszikus avantgárd mennyire hatott rá, ő azt válaszolta, hogy nem igazán, inkább elméleti szinten foglalkozott csak vele, a vizualitás iránti vonzalmát személyiségbeli kérdésnek tartja. A körben egyébként van énekes, táncos is, az alkotói kapcsolat pedig kimondottan szoros köztük. Gaborják, utalva a Hímzőkörre, a csoportba szerveződés művészi tétjére is rákérdezett. Baki szerint a közönséghez sokkal könnyebb eljutni, ha az alkotók már interakcióban vannak, de az egymásnak nyújtott inspiráció is legalább ilyen fontos. Dékány Dávid, aki szintén három éve publikál rendszeresen, még az utcára is előszeretettel viszi ki a költészetet, hogy közönségre találjon: saját verset, de klasszikusokat is terjesztenek szórólapokon vagy nyilvános felolvasás keretében. Dékány után Hevesi Judit olvasott fel, akit Gaborják kérdezett verseinek visszatérő nagymama-, és madármotívumáról. Hevesi saját nagymamájáról beszélt és a hozzá kapcsolódó traumáról, de hangsúlyozta, hogy a versmotívum és a valós nagymama nem keverendő össze. A verselés mellett kritikákat, tudósításokat ír, és interjúkat készít, németül is. Magolcsay Nagy Gábor pedig − aki informatikai és testnevelési végzettséggel rendelkezik a magyar mellett, hivatásos kosaras volt, és a tetejébe még zenél is − végül meghozta az avantgárd szellemet kivetített logo-mandaláival. A képiben és a zeneiben rejlő primer, nem kognitív lehetőségek szerinte fontos kiegészítői a költészetnek. A Tool zenekar ötletének mintájára Magolcsay egy, a Fibonacci-sorozatot szótagszámában reprodukáló alkotását is megmutatta nekünk: így ért véget az est, a vetítőn egy szavakkal töltött, ám érzékien hullámzó, szabványzöld EKG-val.