A rövid felkonferálás után a terem tehát elsötétült, és figyelmünk a képekre és Málik Roland hangszórókból életre kelt hangjára összpontosult. A gyermekkori élményekhez közvetlenül kapcsolódó és az absztraktabb, filozofikusabb szövegrészletek kíséretéhez egyaránt finom érzékkel kiválasztott és megkomponált képeket láthattunk, melyek kellő, a figyelmet még nem kisajátító visszafogottsággal, ugyanakkor a szövegek világához jól illő poétikával és vizuális ritmussal egészítették ki a karizmatikus hanganyagot. Az óvodai élmények negatív, pozitív, olykor varázs(lat)os momentumainak közvetlen hangú elbeszélésétől a lávalámpák alkalmazott metafizikájáig a közönség figyelme egy percre sem látszott lankadni.

Antal Balázs bemutatásának kulcsfogalma talán az ártatlanság volt, körbeírva az irónia, az eltávolítás, az út, a kiűzetés és a bolyongás fogalmaival. A poétikailag értelmezhető ártatlanságot Antal az eltávolítás látványosabb eszközeinek hiányában látta, tehát egy bizonyos szintű alanyiságban, mely Málik minden írására jellemző: a prózák és a versek beszélője nem áll távol az irodalmi igényű blogbejegyzések, a tárcák és a publicisztikák beszélőjétől sem. Ezen az eltávolítatlanságon belül jelenik meg az a sajátos irónia, mely a megkettőződést mégis benne tartja az alanyi hangban, s többek között ez az az irónia, mely hírül adja a felnőtté válás kiűzetését. (Utóbbit Antal egy helyen a szavak értelemmel kitöltésével azonosította.) A kiűzetés visszafordíthatatlansága pedig állandó bolyongásban, útkeresésben realizálódik, de olyan bolyongásban, mely mégiscsak azt mondja olvasójának, "nem vagy egyedül, egyedül nem vagy", hogy az esszé zárszavait idézzük.

Sopotnik Zoltán először a címadásról, majd a szerkesztői irányelvekről és a kötetbe fektetett alapos filológiai munkáról kérdezte Nyilast. Nyilas szerint Máliknak volt egy olyan poétikai elképzelése, hogy az ördög, az isten és a kettő közötti átmenet három kötetnek feleljen meg, ő ezt az elképzelést akarta utólag is követni a címadással. "A fehér út" egyébként Málik regényének munkacíméből vett részlet: a Hullás korábban Az öröm fehér útja címet viselte. A regény címét pedig Nyilas nem szerette volna kötetcímnek, ugyanis bízik benne, hogy a regény majd külön is megjelenik. A szerkesztés során, mivel eleve kevés szöveg volt, célszerűnek tartotta ezek együttes kiadását egy kötetben, az alapos filológiai munkát pedig, ahogy ő fogalmazott, az irodalmi intézményrendszerrel szembeni fenntartásai okán fontosnak tartotta maga elvégezni: hisz nem lehet tudni, lesz-e még Málik-kötet.

Sopotnik a maga részéről megemlítette még Máliknak a metafizikához, a szakralitáshoz való vonzalmát, de hozzátette, hogy amikor először hallotta Málikot felolvasni, rájött, hogy valójában át lett verve. Ugyanis nyomtatásban olvasva a verseket, az volt az érzése, hogy patetikus szövegeket olvas, de amikor Málik előadásában hallotta az írásokat, világossá vált számára, hogy rengeteg megtévesztés, agyafúrtság, játékosság, humor és huncutság van bennük. Ezzel egyetértve gondolom, jól tették az est szervezői, hogy Málik saját hangfelvételének jelentős teret engedtek. Ugyan nagy divat ma iróniát emlegetni, de a felvételek valóban az iróniának egy olyan szakralitással, hétköznapisággal is sajátos módon eggyészervesült elegyébe engedtek betekintést, mely érdemes volna egy mélyreható stilisztikai elemzésre, amit az esten jelenlévő Papp Tibor például hiányolt is − két percre ugyanis ő is magához ragadta a mikrofont, és röviden, ám annál elismerőbben nyilatkozott Málik szövegeiről.

Fotó: Bach Máté