„Fuck PIPS:lab, you are the artist” – avagy itt és most csak Te számítasz, köszönünk mindent, amit az ötletünkhöz adsz. Indulhat az interaktív játék, de valahol az intellektuális mező és a teljes őrület határán – eufórikus állapotban, ám mégis két lábbal a földön. Nagyjából ez mondható el a két nap hangulatáról, amit a PIPS:lab budapesti fellépésein átéltem.

Az 1999-ben alakult, fiatalokból álló amszterdami médiaművészeti csoport – amely jelenleg 7 tagból áll: Keez Duyves (művész/feltaláló), Stije Hallema (zenész), Steven van Hulle (Rednose Distrikt DJ / producer), Bas Vos (operatőr), Daan van West (zeneszerző), Thijs de Wit (színész) valamint Marieke Zigmans (menedzser) – már nem számít debütánsnak a magyar közönség előtt. Az elmúlt években már jártak itt, és megjelentek különböző kiállításokon is (C3 Alapítvány Kulturális és Kommunikációs Központ: PIPS:lab – lumalive, interaktív performansz; Műcsarnok: Coolhunters – Fiatalok média és piac között). Mindkét esetben meghatározó volt a luma2solator, amelyet nem árt ismerni és megismerni, ha Pips:lab-vonatkozásokról van szó. A luma2solatorral mindenki saját maga készíthet fénygraffitit, amelyet egy hosszú záridejű kamera rögzít. A beépített vaku pedig azt is lehetővé teszi, hogy a képen a fényszóró-spray-vel rajzoló látogató, vagyis a mű alkotója is láthatóvá váljon. Az eredmény rögtön látható a monitoron, illetve visszajátszható, azaz a múlt jelenné válik. Valami hasonlónak lehettünk most szemtanúi (és potenciális alanyai), amikor átléptük a kaput, és beírtuk magunkat (szó szerint – és ráadásul fénnyel) a halhatatlanságba.

A Műcsarnokbeli Kempelen kiállítás keretében fellépő Pips:lab csütörtöki produkciójának a témája az idősek és a multimédia kapcsolata volt – ahogyan ezt a cím is sugallja: Elderly Gate number 9 (or 5), vagyis Idősek kapuja 9 (vagy 5). Szóval ez az a kapu, amit ha átlépsz, egy új dimenzióban találod magad. Ezt a dimenziót részben a Pips:lab-művészek, részben pedig Te magad kreálod. Ők adják a koncepciót, a hátteret – technikailag (ugyanis mindent, de szó szerint mindent ők maguk találnak ki, készítenek el és hoznak létre a szükséges szoftverektől a hardverek többségéig) – és a kellő mennyiségű humoresszenciát. Amiből kapunk bőven – különbözőbb formákba öntve.

A Műcsarnok előadótermébe lépve elkezdődik: az interaktivitás többek között, amitől, őszintén szólva, előre rettegek egy kicsit. De egy perc és kiderül, nincs menekvés, az első próbán túl kell esni. Az est házigazdája, Thijs de Wit, a fehérköpenyes laboratóriumi tag arra invitálja a közönséget, hogy egy pár másodpercre álljon a kamera elé – a cél ekkor még ismeretlen, a közvetlenség pedig egyre nagyobb méreteket ölt. Majd az üdvözlés után egy kis „elméleti bevezető” jön az elderly gate – misztériumába.

Az idősödő társadalmak korában a legkülönfélébb ötletek születnek az elmúlás mint olyan fogalmát és problematikáját (egyéni-közösségi, vagyis társadalmi síkon) illetően. Death. Vagyis halál. Nem a legvidámabb téma, de itt és most megtanuljuk vidáman kezelni. Nem úgy, mint sok egyéb tabutémát, amit kerülni kell és illik, vagy ha egyszer-egyszer mégis komolyra fordul a dolog, akkor csak elnyelt hangon vagyunk képesek kiejteni a szót. Nem. Itt ma a halál is téma: nyíltan és őszintén – csak éppen iróniával és szarkazmussal fűszerezve.

A statisztikai adatok (mint a nyugdíjasok növekvő száma Európa-szerte) közlése sosem történt egyszerűbben: egy hang, egy mikrofon, fényfestés/-rajzolás kivetítve és lágy a'cappella a háttérben. Andalító – a hang és a koreográfia is. No meg a szerepjáték. A tagok ugyanis inkább hasonlítanak egy kellemes hangulatú nyugdíjasotthon lakóira, már ami az öltözetet illeti. Parókás-otthonkás „időseink” a röpke egy óra alatt mindent megtesznek azért, hogy az esetlegesen berozsdásodott tekervényeket olajozott működésre bírják, hogy izmaink (természetesen a nevetők) görcsbe ránduljanak, és szemünkből könny fakadjon (csak nem a sírástól).

Eszközeik laptopok, a rajtuk lévő – saját készítésű – szoftverek és hardverek (például midi-controller-ek, illetve a már említett luma2solator), valamint egy, a rollatordance-hez feltétlen szükséges kütyü: egy kétkerekű járókeret, persze a motoros verzióból. Ans, az idős 'hölgy' – csak hogy lássuk-tudjuk, ki is [a]http://profile.myspace.com/index.cfm?fuseaction=user.viewprofile&friendid=124575995[text]ő[/a] – szívesen mutatja be rajta tudományát: elképesztő módon használja a kis szerkezetet – bmx-kru show egy személyben, megfelelő háttérzenével az ideillő műfajból, a 'kortársaktól', és a hatás sem marad el. Könny csordul, izom rándul. És ez fokozódik, amikor e szerkezet életre kel, vagyis áttranszformált Ans-ként visszatér a halál utáni misztikumból, hogy jelt adjon magáról – azaz érintkezzen a régiekkel és az élőkkel. A gyerekeivel és a gyermekei gyerekével. Vagy fehéregér formájában: DieSpace. A hely, ahová bárki beléphet, csak regisztrálnia kell. (És ennél a pontnál már – a tiszta humor és az ironizáló kritika szintjén egyaránt – erősen érezzük a párhuzamot az egyre terjedő MySpace-kultusszal.)

Alternatív lehetőségként prémium-előfizetés is létezik (ugye ismerős ez a marketingtechnika valahonnan?), és innentől kezdve szabad az átjárás és üzenetközvetítés a két világ között. Morbid, vicces vagy szarkasztikus elképzelés? Mindenesetre gondolatébresztő, és talán nem is kell ennél több.

[a]http://video.google.com/googleplayer.swf?docId=2176808583672136535&hl=en”[text]PIPS:lab video[/a]

A második, pénteki napon már magam sem tudom, mire számíthatok. Vajon mi maradt ki az előző estéből? Őszintén szólva nem készültem semmi újra, és ekkor történt, hogy (szinte) minden másként alakult. Az elvárásaimat hamar felejtem, átadom magam a színtiszta Pips:lab entertainment-érzésnek. Máshogy ezt nem is lehet. Máshogy nem érné meg.

Mert erről szólt az a körülberül két óra, péntek hajnalban a Merlinben. A Műcsarnok-esszencia ismétlése pop-retro-nosztalgiaparti verzióban. És az elmaradhatatlan vizuálélmény, meg rollatordance on the stage.

Aki maradt, nem bánta meg. Mert nem túl nagy létszámmal indult a fergeteges időutazás a késve végződő Zagar koncert után. A beígért éjféltáji kezdés helyett várnunk kellett még majd másfél órát, ám már a laptop dj (aka Ans, egyébként pedig a RedNoseDistrikt nevű formáció tagja, Steven de Peven) első száma visszahozta az – igazából el sem veszett – lelkesedést és leírhatatlan Pips:lab-érzést. A laptop dj szett néhány taggal kiegészülve folytatódott: előkerültek a kultikus tárgyak az előző napról, és néhány új is, mint például a vasalóra (igen, arra) specializált dobok, na meg a nagymama-öltözet. Sőt, mintha a „nagymama-partizni-indul” design ezúttal még erőteljesebben lenne jelen. A közönség egyre kíváncsibb, hogy mi is történik éppen – többen kérdezősködnek, hogy minek a közepébe trafáltak. Átadok pár információt, aztán negyedórával később már csak annak örvendek, hogy a dolog ragályos: az eredmény erőteljes bólogatás, tánc, önfeledt állapot. De ez a kategória csak a kisebb százalékra jellemző.

A közönség – összességében – értékeli a produkciót, annak minden elemét: ámulat tárgya az öltözék és a vizuális technika. Ami elmaradhatatlan (és amit fényírás szintjén az érdeklődők maguk is kipróbálhatnak a produkció után): újra találkozunk a 'fodrászbúrával' és a fényglóriával, sőt a Műcsarnok DieSpace nr. 1. közösség tagjaival is – a rögzített felvételeket ugyanis egy érintőmonitoros rendszerrel egy-két kézmozdulattal képes előhívni bármely hozzáértő. De hogy ez se ilyen snasszul menjen, a monitort seprűnyélre (vagy valami hasonlóra – hogy passzoljon a nyugdíja otthon idilli képébe, illetve a vasaló mellé) erősítették, olyan, mint egy gitár.

Elderly parti nagy erőbedobással. Ezt bizonyítja a koreográfiai bemutató is, amit valószínűleg sosem felejtek el. Kicsit gimnazista, kicsit sulidisco, retro a javából: őrület és élvezzük – de nagyon. Ugyanígy a műfaji felhozatalt. Shirley Bassey-től a hip-hop-on át a Pips:lab-átitatott hardcore-ig (és a sor itt még közel sem ér véget a mindent bele vegyesfelhozatallal, csak minden Pips:lab-mentalitással és a minőségi fajtából).

Itt valóban minden Pips:lab: egyedi és egyéni – képben és hangban. És ahol nem, ott sem zavar egy cseppet sem. Ezt így éri meg. Ma nem a világmegváltásé a főszerep – mondom a kis százalékon kívül esőknek, akiket a színpadról egyre hangzó „valamiért Budapesten ez nem annyira működik” – mondattal sem sikerült kellően felhergelni. És aki megértette, az mára beavatott. Legalábbis abba a misztériumba, amit egyszerűen csak úgy hívnak: PIPS:LAB.


Az eseményeket támogatta:

Bipolar projekt



C3 Alapítvány











Mondriaan Alapítvány








Kapcsolódó linkek:
[a]http://pipslab.nl[text]PIPS:lab[/a]
[a]http://myspace.com/pipslab[text]PIPS:lab a Myspace-en[/a]
[a]http://kempelen.hu[text]Kempelen – Ember a gépben médiaművészeti és történeti kiállítás[/a]