A könyvbemutatón Vass Virág beszélgetett a szerzővel és Szálinger Balázzsal. Utóbbi jelenléte nemcsak azért tűnhetett magától értetődőnek, mert pályáját Erdélyben kezdte, hanem mert a két szerzőt szoros barátság fűzi egymáshoz. A beszélgetés hangulatát jellemezte az is, ahogyan ennek a barátságnak a születéséről beszéltek, mondván nem nagyon emlékeznek ugyan rá, de biztos jó este volt, ha egyszer ilyen tartós barátság született belőle.

Az est során több megközelítésből is szóba került, hogy Muszka Sándor szociológus-antropológus végzettségű. Muszka szkepszissel viseltetett a két szakkal szemben, sem a különféle távoli törzsek életét tanulmányozni (ahogy ő fogalmazta, azok zsebeiben kutakodni) nem érez elhivatottságot, sem az egyetemi karrierben nem lát perspektívát. Szálinger azonban megjegyezte, hogy ennek ellenére valahol mégis hasznát vette Muszka a megszerzett tudásnak, nevezetesen az éppen bemutatott könyv írása során. Szálinger szerint ugyanis egy pesti író, egy kívülálló nem tudta volna így megírni ezeket a történeteket, ahogyan a könyv képzeletbeli figurája, Sanyi bá sem tudná, ő éppen a reflektálatlan benne léte miatt. Később aztán már maga Muszka is úgy fogalmazott, "antropológus révén sokat voltam terepen – a kocsmában", ahol egyébként még figyelni sem kell különösképpen a történeteket, egyszerűen csak hallja őket az ember. 

Muszka azt is elmesélte, hogyan született meg Sanyi bá karaktere. Költőként a Művészetek Völgyébe hívták egy felolvasóestre, és a szervezők a programhoz egy humoros blokkot is elképzeltek, kérték, vigyen magával ilyen szöveget is. A vonatúton két székely ült vele szemben, akik egymás közti beszélgetéseikben elegendő megírnivalót adtak Muszkának is. A karakter, Sanyi bá gyakorlatilag ott ült vele szemben a vonaton. A névválasztásnál pedig azért maradt Muszka a saját keresztnevénél, mert senkit nem akart megbántani.

Vass Virág a székely humor jellegzetességéről, egyediségéről is faggatta vendégeit. Muszka szerint a székely humor akadémiai színvonalú, ellentétben például az általa nem sokra tartott amerikaival. A nehéz helyzetben lévő emberek számára jelent egyfajta feloldást, ellenmérget. Nehéz az élet, de sokkal jobban telik a hülyeséggel. 

Mivel a kötethez egy CD-melléklet is jár, amin Muszka előadásában lehet a történeteket hallgatni, felmerült a kérdés, a kiadvány melyik része tarthat számon nagyobb érdeklődésre Magyarországon. Úgy tűnik, hogy a hangoskönyv az érdekesebb, ez pedig összecsengett azzal, amikor Szálinger Balázs még az est elején megjegyezte, számára furcsa volt ezeket a történeteket leírva látni, szerinte sokkal inkább a beszélt irodalom termékeiről van szó a székely egypercesek esetében.  

Végezetül még szó esett a jövőbeli tervekről, hogy lesz-e folytatása ezeknek a történeteknek, vagy hogy ír-e Muszka hosszabb prózai szöveget is. Szálinger szerint ennek lehetőségét villantja fel Muszka egyik korábbi kötetében egy nagyjából 30-40 oldalas szöveg, míg Muszka ez esetben is viccesre vette a figurát, mondván alkati kérdés, hogy képes-e hosszabb prózát írni valaki. Ő nem gondolja ezt magáról, szerinte túl csontos a segge hozzá (utalva arra a közhelyre, hogy a regényíráshoz bem kell más, csak képes lenni egy helyben sokat ülni). 

A beszélgetés során időnként megjelent maga Sanyi bá is. Muszka ugyanis nem felolvasott, hanem előadott részleteket a kötetből. A hallgatóság minden tagjához volt legalább egy szava, kérdezett, incselkedett, játszott a közönségével, akikben így még inkább erősödhetett az illúzió, hogy nem is egy budapesti belvárosi vendéglátóhelyen vannak, hanem Sanyi bánál járnak vendégségben.