Krusovszkyt elsőként az érdekli, hogy beszélgetőpartnerei milyen viszonyban állnak a kortárs drámákkal. A válaszok csak még inkább megerősítik kezdeti mondatait, mely szerint manapság nem jellemző a drámák olvasása. Borsik Miklós kijelenti, hogy nagyon kevés ilyen szöveget olvas, és Pethő Anita is bevallja, hogy önállóan nem választ drámaköteteket. Benedek Anna ezekhez a drámákhoz az irodalmon keresztül jut el, tehát inkább szépíróktól, mint színházcsinálóktól olvas drámákat. A színdarabok olvasása sok esetben egyébként sem egyszerű, ha nem láttuk korábban az adott darabot, hiszen ezek a szövegek nem mindig működnek önállóan.

De mi a helyzet Pintér Béla szövegeivel? Ezeket lehet önmagukban olvasni? – teszi fel a kérdést Krusovszky. A kritikusok egyetértenek abban, hogy a kötet nyolc drámája közül nem mindegyik állja meg a helyét irodalmi szövegként. Borsik Miklós úgy gondolja, hogy némelyik szöveg túlságosan tömött ahhoz, hogy a látvány nélkül is könnyen követhessük, míg Pethő Anita számára egyik-másik írás nem elég részletes és következetes ahhoz, hogy képet alkothassunk belőle. A Kórház-Bakony esetében egyértelműen állítja, hogy ez a nyelv csak akkor érvényesül, ha látjuk az adott színdarabot, a Kaisers-TV, Ungarn már jobb szövegként, de még mindig egy belső filmként tudja csak befogadni, viszont a kötet utolsó drámája, A 42. hét már tipikusan szövegszerű.

Pethő számára ezáltal jól kirajzolódik egy erős ív a drámák között, amire Krusovszky is felhívja a figyelmet. A nyolc dráma időrendi sorrendben szerepel a kötetben és ennek megfelelően a drámák nyelvezete is változáson megy keresztül. Krusovszky szerint a korai szövegek műhelyszerűek – nem is biztos abban, hogy szerzőjük kizárólag Pintér lenne –, míg később az írások rendezettebbek, történetre orientáltak és kevésbé kaotikusak lesznek. Éppen ezért a később írt drámák könnyebben befogadhatóak, mivel azok inkább a mondanivalóra fókuszálnak és éppen emiatt veszítenek a stlizáltságukból is. A "termékeny őrület" eltűnik, ezek a drámák már koncentráltabbak és lineárisabbak. Benedek Anna kiemeli, hogy nemcsak az időrend működik ilyen szelekciós elvként, hanem a tematika is, hiszen olyan szövegek lettek beválogatva a kötetbe, amik egytől-egyig kortárs problémákra reagálnak.

A kötet rendezőelvének megvitatása után Pintér Béla drámáinak különlegességei kerülnek elő. Krusovszky szerint a színházcsináló egy alternatív utat jár be, hiszen a kortárs drámaírókkal ellentétben ő klasszikus dramaturgiával dolgozik és nem vesz tudomást a kortárs megoldásokról. Krusovszky szerint ezek a szövegek inkább ókori drámákhoz, mint a kortárs színházi megoldásokhoz kapcsolódnak. Nem egészen világos, hogy a kritikus mit ért ezalatt, így Benedek rá is kérdez, hogy mitől lesznek ezek a drámák klasszikusak. Krusovszky szerint a jelenetezés mindenképpen a klasszikus drámákat követi, hiszen ezek is az expozíció-bonyodalom-megoldás hármasából építkeznek. Borsik úgy látja, hogy a Pintér-drámák egzotikumát leginkább az adja, hogy a rendezőt nem érdeklik a hagyományos megoldások: a szereplők bemutatását a minimálisra szorítja vissza és a drámákból az instrukciók is hiányoznak. Benedek Anna szerint az instrukciók elhagyása még inkább megnehezíti a befogadást, sokszor olyan érzése van, “mintha nem lenne fontos a díszlet". Krusovszky szerint az instrukciókra nincs igazából szükség, hiszen a darabokat maga Pintér rendezi, aki bizonyára már megírásukkor látja maga előtt a képet.

A moderátor ezt követően arra kérdez rá, hogy a kötetben melyik az a dráma, ami a legkevésbé működik szövegként. A Tündöklő középszerről egyöntetűen állítják, hogy nem eléggé kimunkált és a direkt elrontott rímek, a népies nyelv meglehetősen megnehezíti a szöveg befogadását. Pethő Anita számára a Kórház-Bakony olvashatatlannak tűnt, azonban ez a mű Benedek Annának kifejezetten tetszett, viszont ő is kiforratlannak tartja.

Annak ellenére, hogy a kritikusok a beszélgetés során erősen a kötet hátrányaira koncentrálnak, a végén megjegyzik, hogy a drámák nagy része szórakoztató és érdemes az olvasásra. A sok belső poén, a vicces népiesség, az ismerős helyzetek halmozása, az intellektuális párbeszédek adják Pintér Béla drámáinak erősségét, még akkor is, ha a szövegként olvasható darabok az előadásokhoz képest jóval nehezebben befogadhatóak.

Pintér Béla drámakötetéről az ImPulzus sorozat szezonzáró estjén Benedek Anna, Pethő Anita, Krusovszky Dénes és Borsik Miklós beszélgettek, 2013. 06. 18. Kalicka

Fotó: Bach Máté