A fesztivál legvitatottabb pontja mindig is a versenyprogram összetétele volt, az idén pedig ez fokozottan így alakult. Háttérként tudni kell, hogy tavaly óta már nem csak a Magyar Színházi Társaság, hanem a másik nagy szervezet, a vidéki színházakat és most már számos fővárosi teátrumot is tömörítő Magyar Teátrumi Társaság közösen tulajdonolja a POSzT-ot. Előbbi Solténszky Tibor dramaturgot, utóbbi Szigethy Gábor írót-színháztörténészt jelölte válogatónak, ők ketten pedig egy olyan programot állítottak össze, amelyben négy fővárosi, hat vidéki és kettő határon túli színház szerepelt. Vállalt céljuk az volt, hogy többféle színházi eszményt és többféle stílust hozzanak el a fesztiválra, olyan színházaknak is lehetőséget nyújtsanak, akik korábban nem jelentek ott meg, egyes esetekben pedig akár olyan előadásokat is jelöljenek, amelyek nem összességükben, hanem egy-egy kiemelkedő színészi alakítás okán méltóak a figyelemre.

Vagyis egyfajta körképet, áttekintést kívántak nyújtani a hazai színházi kínálatról, míg a kritika a legjobb előadásokat kérte rajtuk számon. A végeredmény egy heterogén színvonalú versenyprogram lett, amelyben kiemelkedően jó, középszerű és gyenge előadások egyaránt helyet kaptak.

A legnagyobb felzúdulást a debreceni Bolha a fülbe váltotta ki. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház újonnan kinevezett igazgatója rendezését fokozott figyelem előzte meg, és a darabbeli kuplerájt az Európai Unióval azonosító, a rendező korábbi munkáihoz képest jóval gyengébb előadás, majd az ezt követő kínos, bár sajátos színházi performanszként is felfogható szakmai vita pecsételte meg a hangulatot, amelyen a felkért hozzászólók (Bodolay Géza rendező és Katona Imre dramaturg) következetesen nem az előadásról beszéltek.

Míg azonban a minőséget számon kérő kritikák indokoltak és érthetőek voltak, azok hangneme és stílusa nem segítette elő egy higgadt párbeszéd lehetőségét. Erre példa lehet az, ami a komáromiak III. Richárdja alatt történt. Az előadás – azok szerint, akik jól ismerik a komáromi társulatot, és az eredeti helyszínen is látták –, talán a más tér, talán a nagy nyomás miatt is, sokkal rosszabbul teljesített Pécsett, mint otthon, és itt valóban teátrálisnak tűnt, sokszor pedig érthetetlen-hallhatatlan is volt. Az azonban mégis nagyon szomorú, hogy éppen a nézőtéren egy kupacba leültetett szakma soraiból hangzott fel időnként nevetés, ami ugye nem a III. Richárd mulatságos témájának szólt. Nem csoda, hogy a másnapi szakmai beszélgetésen Méhes Lászlónak, a színház főrendezőjének első mondatai védekező pozícióból szóltak. Az előadás rendezője, Martin Huba, nem volt jelen a beszélgetésen.

Talán ennyiből is nyilvánvaló, hogy a fesztivál alatt nem hogy előbbre lépés történt volna az értelmes, szakmai alapokon álló, de a másik álláspontját, érzékenységét is toleráló párbeszédben, inkább tovább éleződtek az ellentétek. Viszont kivétel is akadt. Pédául Tóth Berta újságíró, aki a Bolha a fülbe ominózus vitáján a jelenlévő színészek, Ráckevei Annáék szemébe mondta, hogy miért nem tartja jónak az előadást, de olyan emberi hangon, amelyen senki sem bántódhatott meg.

Szerencsére voltak kiemelkedően jó előadások is a versenyprogramban, mint Ascher Tamás Peer Gyntje és Mundruczó Kornél Szégyene. (Utóbbi egymagában képviselte a független színházakat.) És bár a Peer Gynt nem kapta meg a fesztivál fődíját, az életét újra és újra félresiklató, mégis szerethető Peer Gyntöt megformáló, elképesztő energiákat mozgató Polgár Csabát díjazták, és az előadás kapott még három másik díjat is. (A díjazottak listáját lásd itt.) A fesztiválon remek formáját mutató Szégyen pedig megkapta a legjobb rendezés díját. A legjobb előadás díjának a Vígszínház örülhetett a Jóembert keresünkkel (rendezte Michal Docekal), Eszenyi Enikőt pedig a szakmai és a közönségzsűri is a legjobb színésznőnek tartotta. És ha a fesztiváldíjak elosztását részleteiben lehet is vitatni, itt mindenképpen szakmailag indokolható döntések születtek.

Az off programok közül továbbra is nagy érdeklődés kísérte a Színházi Dramaturgok Céhének hagyományos rendezvénysorozatát, a Nyílt Fórumot. A legizgalmasabbnak az ügynökkérdés, ezen belül is a Tar Sándor személyéhez kötődő két program bizonyult. Kiss Csaba Megtisztulás helyett címmel Tar Sándor és Kenedi János nyílt levelezéséből készített felolvasószínházi előadást. Másnap pedig Ménes Attila A Bihari fedőnevű ügynök élete című drámáját vitatták meg, amelynek szintén Tar Sándor volt az egyik ihletője. A Vilmos-díjat azonban nem Ménes Attila, hanem Mikó Csaba Apátlanok című darabja nyerte a Nyílt Fórum Füzetekben megjelent három dráma közül.

Szintén nagyon sokan voltak kíváncsiak Székely Csaba Bánya-trilógiájának harmadik részére, a Bányavízre is, főleg, miután előző este megnézték a versenyprogramban a marosvásárhelyiek jól sikerült Bányavakságát, a trilógia második részét. A Bányavíz ugyanazt a már jól ismert, illúziótlanított erdélyi világot jeleníti meg, mint a korábbi művek, ugyanazon a jellegzetes, Székely Csabá-s nyelven, ezúttal a papi pedofíliát is témává téve. Van, akinek ez az ismerősség már ismétlődésnek tűnik, a felolvasószínház alapján jelen sorok írója arra hajlik, hogy a befejező rész tartja a szintet, és nem fullad ki.

Főleg a POSzT külső helyszínén, a Zsolnay Negyedben zajlottak a színművészetisek előadásai, és ha az idén ebből kevesebbet is láttam, a korábbról ismert előadások alapján úgy tűnt, a fesztiválnak ez a része nagyon is helyén van. Az ezúttal a versenyprogramban "csak" színészként szereplő Zsótér Sándor Hamlet és Peer Gynt rendezése, vagy Horváth Csaba Toldija a budapestiektől, Novák Eszter Patkányokja és Kelemen József Tartuffe-je a kaposváriaktól nem okozott csalódást. Ugyanígy színvonalas gyerekelőadások helyszíne volt a Jókai tér, ahol többek között a Ziránó Színház, a Mesebolt Bábszínház vagy a MárkusZínház szórakoztatta a kicsiket.

Sajnos azonban a legtöbb résztvevő valószínűleg egyetértene a taxisofőrrel: ez a fesztivál nem volt az igazi. Most kellene elgondolkodni a hogyan továbbról. Mundruczó Kornél, aki személyesen nem tudott jelen lenni a díjkiosztón, egy levélben azt írta, hogy az ellenségeskedés helyett itt lenne az ideje az újrakezdésnek. Kérdés, hogy ehhez elég toldozgatni-foldozgatni a POSzT képzeletbeli épületét, vagy egyszerűbb lenne az egészet lebontani, és egy újat felépíteni.

Pécsi Országos Színházi Találkozó

2013. június 6 - 15.