Bryan Singer 2006-os Superman mozija az első két Superman mozifilmet vette alapul (a további két folytatásról pedig jótékonyan megfeledkezett). Áradt belőle a Christopher Reeve-hagyaték iránti tisztelet, olyannyira hű maradt annak szellemiségéhez, hogy nem csak a zeneszerzőt, a legendás stáblistát, Marlon Brandót vagy a '70-es évekre hajazó kosztümöket, de még a régi filmek tán egyetlen gyengepontjának számító Lex Luthort is magával hozta. Singer filmje azonban, működjön bármennyire is bájos hommage-ként (mert ezt bizony még J.J Abrams is megirigyelhetné), rengeteg sebből vérzett. Először is egy majd 30 éves film folytatása volt, amivel a fiatal közönség aligha tudott mit kezdeni, még ha klasszikusnak számító előzményekről is van szó. Másrészt Singernél a melodráma furcsamód túlsúlyba került az akcióval szemben. A Superman visszatér az első mozifilm azon tételmondatára épült, miszerint "A fiú felnő az apához, az apa felnő a fiúhoz". Ebben a moziban Supermannek gyereke születik, miközben egy másik apával is viaskodnia kell, és lényegében ez a következő nagy hiányossága Singer Supermanjének: egyszerűen csüng a levegőben. És mivel nincs folytatása, a fellebbentett kérdések is megmaradnak üresjáratnak.
Zack Snyder filmje most tökéletes inverzét adja Singer adaptációjának. Látványosnak mindkét film látványos, de Snydernél kő kövön nem marad, olyan rombolásorgia zajlik a vásznon, amihez foghatót talán még nem láttunk – mondom ezt úgy, hogy azért már mögöttünk van egy Bosszúállók és néhány Transformers is. Az más kérdés, hogy vérbeli popcorn moziként a film nem sulykolja belénk a halálos áldozatok számát, és inkább csak díszletnek használja a várost. Snyder egyébiránt levedlette a rá jellemző gyorsítás/lassítás/gyorsítás effekteket, és helyette valami teljesen mással rukkolt elő. Az acélember akciójelenetei (és akkor hangsúlyoznom kell, hogy csak azok) úgy néznek ki, mint egy videójáték filmbetétei: nem csak a harcoló felek mozognak feltűnő hirtelenséggel, hanem a kamera is hol közelebb, hol távolabb fókuszál – ám ezt közel sem olyan ügye-fogyott "áldokumentarista" beütéssel teszi, mint a Bourne-filmek. Itt minden látható marad.
A látványeffekteken túl viszont ma azért is élik reneszánszukat a szuperhős képregény feldolgozások, mert karaktereik már puszta létezésükben is magukban hordják a másság érzetet – és ezáltal reflektálnak a kitaszítottság vagy a magány témáira, ezen érzésekkel valamilyen szinten mindenki azonosulni tud. Egy sebezhetetlen istennél pedig aligha lehet valaki magányosabb, azzal a különbséggel, hogy még könnyebb őt az elidegenedés felé sodorni, és ilyesmivel az új mozi is próbálkozik – de csak próbálkozik. A korábbiakkal szemben az új Acélembernek nincsen jelene, csak múltja. Folyamatos flashbackekben ismerjük meg Clark nehéz gyermekkorát (ezek közül egy-kettőben tényleg könnyfacsaró a drámai töltet), és konfliktusai is innen erednek, miközben a bumfordi újságíró Clark Kentnek még nyoma sincs. Az acélember ugyan semmivel sincs közelebb a realitás talajához, mint a korábbi filmek – sőt, a kryptoni gyökerek előretolásával egy minden korábbinál sci-fisebb irányt vesz, annak minden pozitív (látvány) és negatív (rengeteget kell magyarázkodni, hogy mi micsoda) hozadékával –, a karakter lélektanát vizsgálva mégis képes megütni egy realistább hangot. A fiatalként összegyűjtött sérelmek hosszú sora a fináléban tör ki az Acélemberből, ezzel a módszerrel egy sötétebb tónusú Supermant sikerült kreálni – más kérdés, hogy a következő percben a forgatókönyv úgy söpri szőnyeg alá a traumát, mintha meg se történt volna. És ez lényegében elmondható az egész filmről, a kidolgozatlan mellékszereplők és a néhol következetlen dramaturgia ellenére megvan benne az erőteljes drámai potenciál, de az ezt hordozó pillanatok – főleg a film második felében – eltűnnek a brutális akciók árnyékában. Így az új Supermant, ha nem is fosztják meg eredendő humánumától, a hangsúly akkor is rombolásra tevődik.
Az acélember az apa-fiú kapcsolatot is másfelől közelíti meg, mint a Superman visszatér. Ebben a filmben Superman két apa között vívódik, akik mást-mást tanítanak neki. Földi apja olyannyira félti őt az emberektől, hogy inkább rejtőzködésre neveli, így válik Clark igazi kívülállóvá, magába burkolózó figurává. Ezzel szemben Kal-El kryptoni apja egyfajta mesiásként képzeli el fiát, aki irányt mutat az emberiségnek, és megtestesíti mindazt a jót, amit az ember lehet. Ezek a belső feszültségek viszont csak felszínesen jelennek meg, mert Snyder nem áll meg vizsgálódni, hogy mélyebbre ásson kosztüm alatti emberben – ahogy azt tette Nolan a Batman: Kezdődikben.

Az utolsó vonatkozás, amiben Az acélember élesen szemben áll a Superman visszatérrel, az az antagonista személye. Lex Luthor lényegében mindig is az emberi gonoszság megtestesülése volt, fizikailag viszont sosem volt ellenfele a sérthetetlen Acélembernek. Ökle helyett az eszét használta, és ravaszul a hős lelkét vette célba. Most némileg ezen változtat Az acélember Zod tábornoka. Ő sem rest ugyan kihasználni Superman mélyről jövő emberségét, és a szeretteivel zsarolni, ám ő a test-test elleni küzdelemben is rémisztő ellenfelet jelent (Michael Shannon alakítása egyébiránt félelmetes, úgy formálja meg az idegbeteg ábrázatú diktátort, hogy ezzel egy percig sem válik nevetség tárgyává), és valószínűleg még Superman sem tudná megállítani, ha a hős végül nem lépné át azt a bizonyos vonalat.
Mondhatnánk azt is, hogy Az acélember 2013-ban mindent alárendel a rombolásnak. Ennek fényében választ ellenséget és kérdőjelezi meg a hős humánus mivoltát, illetve a dráma felett is inkább átsiklik, mintsem hogy "nolani mélységekbe" ásson. Rombolni viszont nagyon tud, és ez nem is baj, mert eszeveszettül jól áll neki, észre se vesszük, hogy milyen gyorsan fogy a nachos és a kóla. Egy szemléletes példával azt is mondhatnánk, hogy a jó kedélyű Clark Kent helyett most először tényleg az Acélemberé az igaz főszerep – akárhogy is próbáljanak megtéveszteni Christopher Nolan nevével az előzetesekben vagy a stáblistán. Továbbá most már az alsónadrág is a múlté, így aztán semmi akadálya annak, hogy Superman mégis menő lehessen.


Az acélember (Man of Steel), 2013
Rendezte: Zack Snyder
Forgatókönyv: David S. Goyer
Szereplők: Henry Cavill, Amy Adams, Michael Shannon, Diane Lane, Russell Crowe, Kevin Costner, Laurence Fishburne
Forgalmazza az InterCom
Korhatár: 12
Bemutató: 2013. június 20.