Zárójelben jegyezném meg, hogy érthetetlen számomra, miért nem látogatják a fiatalok az Írószövetség rendezvényeit? Valaki megírhatná ezt nekem, hadd tudjam, vagy a cikk alá, hadd tudják minél többen, hogy mi ennek az oka. Most is főleg idősek ültek a közönség köreiben. Legelöl Kabdebó Lóránt, középen Rab László, a Népszabadság munkatársa, és hátul, a sarokban Ferdinandy György könyvei, vásárlókra várva. A könyvbemutató üdítő hangulatban telt. Nagy szerencsénkre a száraz, papírízű, irodalomszagú könyvbemutatóktól eltérően ez vidáman és élettelien zajlott, nem fenyegette manír és magamutogató szándék.

Ferdinandy a maga hetvenhét évével kedélyesen ült és vidáman válaszolgatott a neki intézett kérdésekre. Beszélt például arról, hogy ő az emigráció éveiben is itthon volt, a Szabad Európa Rádió munkatársaként a Magyarországon újonnan megjelenő könyvek eljutottak hozzá, a magyar irodalom alakulása nem maradt ki a látóteréből. Bevallotta, hogyha ő az ’56-os forradalom és szabadságharc leverése után itthon marad, hasonlóan sokakhoz, a megalkuvások áldozatává válik, mint ahogy tapasztalta azt a testvérénél, barátainál, ismerőseinél, a levert forradalom utáni Magyarország lakóinál. Ő nem lett volna jó forradalmár. Bíró Gergely érdeklődött a könyv címéről is. Ferdinandy elmondta, hogy annak idején, úgy huszonöt éves korában jelent meg franciául egy könyve, és egy híres, gonoszkodó francia kritikus megjegyezte, hogy szép és jó, de most már ásson mélyebbre. Ferdinandy úgy gondolta, hogy ha ő mélyebbre ás, akkor a gyerekkoráig és Magyarországig, a magyar életig jut, ami a francia olvasókat nem igazán érdekelné. Az öregkorig eljutva aztán ez a mélyebbre ásás megtörtént, és folyamatosan a gyerekkorát, a fiatalságát, ’56-ot és az emigráció időszakát idézi meg a könyveiben. A könyvből felolvasott rész például a Franciaországba való megérkezésről adott hírt. A pályaudvaron a Magyarországról érkezők magyarul hallhatták, hogy nyolcvan diák juthat be ösztöndíjjal az egyetemre, a peronon meg bundát viselő asszonyok várták a menekülteket forró levessel. Ferdinandy is a nyolcvan diák közé tartozott. Nem hangzott el az az életrajzi adatként érdekes tény, hogy az író Franciaországban kőművesként is dolgozott, majd könyveladóként, később meg a Puerto Ricó-i egyetemen tanított. Azt is kevesen mondhatják el magukról, hogy a Francia Írószövetség tagjai.

A könyvben régebbi novellák is szerepelnek, amiket nem szívesen hagyott volna ki a szerző. Általában mindig ugyanazokat a témáknak a különböző variációit írja, kántálva ismétel.

A Bíró Gergely kérdésére adott válaszban elmesélte, hogy élete során rengeteg autója volt, általában használt autója. Az egyiket egy francia fiúval felesben vásárolta. Megegyeztek, hogy az autót arról a lányról nevezik el, akit elsőként furikáznak benne. A barátja később büszkén mesélte, hogy lett neve az autónak: Simone. A lányt Ferdinandy soha nem látta, az autót sokáig használták a barátjával. Később egy roncstelepen találkozott ismét Simone-nal, felismerve a visszapillantó tükrén azt a nemzetiszínű zászlót, amit még szegény édesanyja kötött rá. Erről emlékszik meg az Autótemető című írásában.

Ferdinandy György beszélt a hazatelepülés utáni nehézségekről is. Kubai felesége, miután több évtizedig az Egyesült Államokban volt tanár és elvesztette az állását, beleegyezett, hogy költözzenek Magyarországra. Megelőzte ezt a letelepedési engedélyért folytatott heroikus küzdelem a bürokrácia hétszer hétfejű sárkányaival. Ebből hozott egy példát az író. Egyik nyomtatványhoz két magyar állampolgár aláírására volt szükség. A hivatal halljában több száz kínai között elkiáltotta magát, hogy van-e itt magyar állampolgár? Azonnal jelentkezett két kínai, akik nem olyan rég kapták meg a magyar állampolgárságot és készségesen tanúskodtak. A papír mégsem felelt meg, az aláírások mellett hiányzott a személyigazolvány számuk. Ferdinandy ismételten kiment a hallba, a sok száz kínai közt nem találva meg az ő két kis kínaiját. Utólag ezen az időszakon jókat nevet az író.

A könyvbemutatót felolvasás zárta, rendhagyó módon az író elzárkózott attól, hogy ő olvasson fel, maradt tehát a két kiváló színész tolmácsolásában elhangzó novellarészlet.

Rég láttam ennyire pozitív, magából nyugalmat árasztó írót. Talán a trópusokon eltöltött időszak teszi, az ottani meleg éghajlat, nem tudom. De azt mindenkinek javaslom, hogy lapozza fel Ferdinandy György könyveit, mert megéri őt olvasnunk!