Azt a nevet, hogy Pannonia Allstars Ska Orchestra, viszonylag ritkán és viszonylag kevesen mondják ki. Marad helyette a PASO. A trükkös és bonyolult név egyszerre utal a földrajzi helyre, a megalakulás történetére és a zenei stílusra. A sztárzenekar több másik, hasonló stílusú együttes tagjaiból verbuválódott és vált meglehetős gyorsasággal az egyik legnépszerűbb magyar koncertzenekarrá. Közben szinte fel sem tűnt, hogy elszaladt tíz év.

A Belvárosi Fesztivál keretében adott születésnapi koncert különlegességét a meghívott vendégeken túl a nosztalgikus hangulat adta. Rég elfeledett, az utóbbi években ritkán játszott dalok kerültek elő. A tér és a környező házak falai visszhangozták a Police in helicopter taktusait, lüktetett a Rudie’s got a soul, megtáncoltatta a népet az All nigth long. A régi nóták sora igazi csemegét jelentett a zenekar pályáját régóta követők számára. Elhangzott a városi és vidéki élet különbségeit boncolgató Tanya, illetve az indulónak is beillő P.A.S.O. című nóta is, a legelső demo-album legelső dala és a legelső szám, amihez klipet is forgattak.

Ez az egykori bemutatkozó dal tulajdonképpen a zenekar ars poeticáját is tartalmazza. Elítéli a rasszizmust, illetve úgy en bloc a gyűlöletet, és benne van a PASO által képviselt életöröm, a zene és a tánc szeretete. "Nem a düh hajtja a lábat, hanem a ritmus | elvetélt gondolat a rasszizmus".

A himnuszjellegű dal sorait tíz évvel ezelőtt még egy lány és két fiú énekelte, de Burszán Vera és Rieger Jani már régóta nem tagjai a zenekarnak. Velük együtt sajnos a PASO nőies, illetve punkos vonala is eltűnt. Maradt hármuk közül egyedüli frontemberként az örökmozgó K.R.S.A., polgári nevén Tóth Kristóf, aki viszont nemcsak hangjával, de jellegzetes fehér kalapjával és öltönyével is emblematikus alakja a zenekarnak.

És a PASO nem is lenne PASO, ha K.R.S.A. ebben a göncben nem futna több ezer kilométert minden egyes koncerten, akár még negyvenhárom fokos hőségben is, miközben mögötte tíz további zenész szólaltat meg tíz hangszert a doboktól a gitárokon át a nagy hangsúlyt kapó fúvósokig.

A PASO annak idején magára vállalt egyfajta küldetést is, már ha szabad egyáltalán ilyen patetikus szót használni egy olyan zenekarral kapcsolatban, amelynek elsősorban a felhőtlen szórakoztatás, a jelenlévők megtáncoltatása a legfőbb célja. Ez a küldetés pedig a jamaicai zenék hazai meghonosítása.

A hagyományos angolszász könnyűzenei irányzatokat átvevő magyarországi zenekarok muzsikájához szokott ember számára a ska és a reggae azért általában mond valamit, na de a rocksteady, a dub vagy a dancehall stílusok felsorolásakor már sokan vakarják fejüket.

A cél nyilván nem egy olyan generáció felnevelése, amelynek tagjai könnyedén igazodnak el a jamaicai irányzatok sűrű erdejében, egyszerűen csak megmutatni nekik, hogy ilyen zenék is léteznek. A PASO, és vele együtt a magyarosított jamaicai zene valóban népszerű lett itthon, ráadásul a formáció nemcsak a magyar könnyűzenei fesztiválok állandó vendége, de külföldre is sokszor eljut.

A zsúfolásig megtelt Szabadság téren vendégként a színpadra lépett a két kiváló jazzénekesnő, Harcsa Veronika és Kiss Erzsi, énekelt a Heaven Street Seven frontembere, Szűcs Krisztián, és beszállt zenélni egy régi PASO-tag, Ska Péter is. A leglelkesebb rajongók, akik meglehetősen nagy számban voltak jelen, még a színpad előtti sárban dagonyázástól sem riadtak vissza. Az utóbbi évek kedvencei, a Miu-Miújság?, a Tenkes kapitánya, a Budapest és a Hungarian Dish nem maradhattak el, mint ahogy a régi dalok legszerencsésebb, koncerteken talán legtöbbször játszott túlélői, a Lakótelep és a Hello Gagarin sem.

A PASO ma már ízig-vérig profi zenekar, profi zenészekkel. Van egy barátom, aki a téma kapcsán mindig megjegyzi, hogy ő sokkal jobban szerette a kevésbé ismert, de bizonyos körökben kultikusnak számító előd-zenekarokat, például a Csizmáskandúrt. Amatőr zenekarok voltak amatőr zenészekkel, de a kamaszos attitűd, az amatörizmus bája általában kihal a népszerűség, vagy simán csak az évek számának növekedésével.

Ettől függetlenül a PASO megmaradhat hiteles zenekarnak. Bár e sorok írójának kedvenc dalai is általában a régebbi albumokról kerülnek ki, koncertre járni jó, és a Szabadság téri fellépéshez a nosztalgia még egy kis pluszt is képes volt hozzátenni.