Van valamiféle vasárnapi teadélután jellege az eseménynek, ahogy a Rózsavölgyi Szalon asztalainál várakozó, nagyrészt középkorúak alkotta közönség kávéját vagy limonádéját kortyolgatja, miközben a pincérek ügyesen lavíroznak megrakott tálcáikkal a zsúfolt teremben. 

Először  Morcsányi Géza lép a kis színpadra, és arról beszél, hogy milyen is Esterházy Péter magyarországi kiadójának lenni. Létezik erre egy rövid válasz, hogy jó, és egy hosszabb is, hogy nagyon jó. Mesél arról, milyen az, amikor egy kiadó megkapja a kéziratot Esterházytól. Például, hogy már olvasás előtt tudni lehet, a szöveget egyfajta disztingvált elegancia fogja jellemezni. S bár nem egészen olyan módon, mint ami a trend manapság, de mégis benne lesz a szövegben a valósághoz való megveszekedett ragaszkodás.

Szavak, szavak, szavak, vagyis a valóság, ez Morcsányi Géza számára Esterházy Péter. Szerinte abban, hogy mennyire esterházys a könyv, nem érheti meglepetés az olvasót, csak abban, ami a könyv világán belül van. Említést tesz a szövegbeli lábjegyzetelési sajátosságról, továbbra is abban a kontextusban, hogy ez is mennyire Esterházy maga.

Morcsányi Géza szerint egy gyönyörűséges elegy ez a most megjelent könyv, egy olyan elképzelt Buñuel-fimhez hasonlítható, melyben magyar színészek játszanak, többek között Udvaros Dorottya, Kulka János, Szabó Kimmel Tamás vagy éppen Znamenák István.

Minden kommunikáció metakommunikáció is egyben, mondja a kiadóvezető, ezért is gondolja úgy, hogy a hallgatóságnak az elkövetkezőkben, amikor is Esterházy Péter részleteket fog felolvasni a könyvéből, különleges élményben lesz része. Szerinte ugyanis érdemes Esterházy metakommunikációját is figyelni.

Végre Esterházy Péter is a színpadra lép. Bejöttem, mondja. Édesapját emlegeti és az ingerültséget, amit akkor érez, mikor nem ott van valami, ahol megbeszélték. Átrendezi a színpadot. Még játszik egy kicsit a közönséggel, kipróbálja a mikrofont, kicsit hangosítani kell, s mikor az már rendesen szól, megjegyzi, de most már ő nem akar mondani semmit.

Aztán mégis nekikezd. Elmondja, hogy ez a nagyjából háromnegyed órányi részlet, amit fel kíván olvasni, a kardozós változat kalocsai változata lesz. Ezeket a részleteket olvasta fel a Kék Madár Fesztiválon is, ahol Dés Lászlóval és Lakatos Györggyel együtt lépett fel. Hozzáteszi még, hogy ahol majd megtörik a szöveg folytonossága, ott kell elképzelni Dés szaxofon-, illetve Lakatos fagottjátékát.

Ha van is bennem szkepszis, hogy egy ilyen hosszúra tervezett felolvasásnak van-e értelme, nem utolsósorban az Esterházy-próza nagyon is szövegszerű mivolta miatt, mind maga a szerző, aki lubickol szerepében, mind a közönség, aki végighahotázza a felolvasást, végül rácáfol erre. 

Fotó: Bach Máté