bezár
 

irodalom

2013. 06. 09.
Kiirthatatlan emlékek
84. Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapok, Oroszlános kút melletti nagysátor
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
"Elnézést kérek mindenkitől, akik a napon ülnek, mert most Jacques Derridáról fogok beszélni" – mondta György Péter 2013. június 7-én, a könyvhéten Jánossy Lajosnak, aki az Állatkert Kolozsváron című kötet megjelenése kapcsán faggatta. De nemcsak őt, hanem Takács Zsuzsát, Szörényi Lászlót, Tolnai Ottót, Miklya Annát és Nagy Gabriellát is.

Derrida az ún. "eredetprotézis" kapcsán kerül a képbe – György Péter új könyve az "Erdély-mítoszt boncolgatja. Meg egy Rákosi-rendszer alatt tabusított témát, Trianont, ami azelőtt húsz évig a nemzeti identitáspolitika alapja volt. Így mitizálódhatnak történelmi tények, a mítosszal viszont az a baj, hogy elfed minden mást – nem árt tiszta fejjel átgondolni a múltat. Most meg az a kérdés, hogy a köztársaságban akarunk-e jobbak lenni saját magunknál – mondja.

Takács Zsuzsa következik a Tiltott nyelv című verseskötettel. Jánossy Lajos először a kötetszerkesztési elvekről faggatja, majd szóba kerül a szerepvers fontossága: "mindig is féltem a túlzott meztelenségtől" – vallja be a szerző. Aztán elmesél egy hátborzongató történetet egy nőről, aki Auschwitzban elvesztette a családját, és egy gyógyszerfüggőséggel járó mélyrepülés után újra boldog életet élt, de ehhez le kellett tagadni előtte az emlékeit – azaz az új családjában sosem beszéltek neki az elvesztett gyerekeiről, mintha nem is lettek volna. Az emlékek azonban nem irthatók ki.

Aztán egyetemi emlékek kerülnek elő – vidámabbak – Tandori Dezsőről, aki Jékelyéknél az ujjával kavarta el a cukrot a kávéban: néztek is, de ők felejtettek el kiskanalat adni. (Szerettem volna ott lenni ennél a jelenetnél.) Jánossy a "költőnőségről" is kérdez, Takács Zsuzsa Pilinszkyt idézi: költő volt ÉS katolikus, nem pedig katolikus költő – így állunk hát a női szerzőséggel is. Megemlít számára fontos alkotókat, akik hatottak rá: Dosztojevszkijt, Camille Claudelt, aki elmegyógyintézetben végezte; magyarok közül Adyt, Vajda Jánost, Weörest és Kálnokyt. Zárásul elhangzik egy vers a kötetből: "a tépőfog ejtette sebekből a látszat vére csorog".

Szörényi László Az Isonzó a Dunába ömlik című könyvéről folytatódik a beszélgetéssorozat. A nap egyre kegyetlenebbül tűz a fejemre, karikák táncolnak a szemem előtt, ezért jó, hogy anekdotikus irányt vesz a program: a szerző viccelődik, elmeséli, milyen rémséges volt, amikor a filmgyárban dolgozott, és meg kellett néznie az összes Kockásfülű Nyulat – megértem, 6 éves kor felett ez valóban felér a spanyol inkvizíció kínzőeszközeivel. Meg egy művészről, aki kitalálta a "lábszagsajtot": összegyúrt egy büdös sajtot egy lábbal, és talált valami férget, ami ezt megette. Majd mindezt videóra vette, és műalkotásként aposztrofálta – kezdem azt hinni, hogy hőgutát kaptam, és hallucinálok, mert ilyet épeszű ember nem talál ki, de a mellettem ülő kolléganőm megerősíti a hallottakat. Jánossy megjegyzi, hogy Szörényi aztán igazán kedvet tud csinálni egy könyvhöz – nos, nem is vitatkozom.

Tolnai Ottót szólítják a színpadra – a Kalapdoboz című kötetéről kérdezik. Képzőművészetre terelődik a szó, Tolnai szeretettel mesél nekünk vidéki, kevésbé ismert festőkről, akik fontosak számára. Például a már elhunyt Szikora Tamás – a kötet egyfajta hommage a művésznek. A kötetet pedig forgassuk úgy, mint egy nyitott, de egyben zárt dobozt is, amelyben megnyílik a vidéki, pingált falak világa meg az Adria végtelennek tűnő hullámai.

Miklya Annának is jelenet meg új regénye a könyvhétre, a Dühös nemzedék. Disztópikus szöveg science fiction-vonásokkal, amely azonban a mai fiatalság információs technológiához, információáramlásához való viszonyát dolgozza fel – játszódhatna ma is, de a szerző inkább áthelyezett mindent egy disztópikus térbe és más időbe. Megtudjuk, hogy első számú tanácsadója a legidősebb öccse volt, és hogy koncepciózusan sok próbaolvasóval teszteltette a szöveget, hogyan működik az különböző korú és nemű befogadóknál.

Végül Nagy Gabriellát üdvözli forrón a moderátor, mert "úgysem tudná elleplezni, hogy az egyik legrégebbi barátja és kollégája". Mi is örülünk, a szerzőnek tíz év után jelent meg könyve, Üvegház címmel. "Nem vagy egy kapkodó szerző" – mondja Jánossy. Valóban nem: sokat írt, mondja Nagy Gabriella, de számára fontosabb volt az, hogy "ne rejtőzködjön": tragikus emlékek, szomorú történetek olvashatók a könyvben, amelyeket nem egyszerű feldolgozni – szövegben meg főleg. A hiteles elmesélés fontosságát emeli ki, amelyhez elengedhetetlen a pontos fogalmazás, és ha a tartalomjegyzék alapján lírainak is tűnik az Üvegház világa, ebben a könyvben nem akart cirkalmazni-ékíteni: emlékezni akart, megbirkózni azokkal, és minél tisztábban rögzíteni, megörökíteni. És ez bizony nem könnyű, ahogy egy beteg kiskutyának sem, akinek "a legpuhább érintés is iszonytató szenvedés."


Fotó: Bach Máté

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- Nagy Márta --


További írások a rovatból

Kupihár Rebeka A heterók istenéhez kötetbemutatójáról
irodalom

Kritika Élő Csenge Enikő Apám országa című kötetéről
Kritika Vági János Hanghordozó című regényéről
A Könyvfesztiválon Pierre Assouline-t kérdezték a Goncourt-díjról

Más művészeti ágakról

Oksana Karpovych: Lehallgatva című filmje a 21. Verzió Filmfesztiválon
A 12. Primanima mint a magány és társadalmi kritika tükre
art&design

A besorolás deficitje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés