Németh Gábor a később kapható kötet paratextusaival indít: a borítón két idézet olvasható, az egyik Jékely Zoltántól, a másik Szőcs Petrától. Okoskodás nincs, csak a versek. Szokatlan, hogy egy versesköteten más költőtől szerepel versrészlet, mondja Németh Gábor, és megkérdezi Szőcs Petrát, milyen szövegvilágok vették körül. "Jékely" – vágja rá, és úgy tűnik, hallgat, de aztán előkerülnek a legkorábbi olvasmányok, mint például a mesék, meg a Biblia – mert "templomba kellett járni" -, valamint ún. önnevelési kézikönyvek, mint a Lányok könyve és a Fiúk könyve. És elolvasott egy hosszú Szilágyi Domokos-verset a halálról, ami nagyon tetszett neki, csak persze elvették tőle. Az öregedés tematikája és mechanizmusa is korán elkezdte foglalkoztatni – ami a kötet verseinek egyik fő motívuma. Pedig csak négy éve ír, legalábbis aktívan, mert a korábbi próbálkozásai Weöres Sándor-utánzatok voltak, és azokkal elégedetlen volt – feleli Kele-Fodor Ákos kérdésére.

Szőcs Petra alapvetően filmmel foglalkozik (vagyis hát azzal is), és a továbbiakban erre terelődik a szó. A két diszciplína, a film és a költészet ugyanis nem zárják ki egymást: a Gyakorlat című vers például egy filmszinopszisból született. Ugyanakkor a szerző úgy érzi, "ügyetlenebb" a filmmel: ott például nem engedhető meg a logikátlanabb építkezés, míg a versírás során nem érez hasonló korlátokat. Német Gábor erre az internet egy "végtelenül intelligens és kifinomult" trollját említi meg, akinek valamiért az a mániája, hogy ha versek jelennek meg a Literán, akkor szépen elmagyarázza szegény szerzőknek, hogy azok nem versek. Kele-Fodornak támad egy ötlete, hogyan lehetne ezt a kiski nevű virtuálbetyárt kicselezni: aposztrofáljuk balladaként a verseket, akkor majd néz nagyokat, és befogja. Szőcs Petra szerint ez nem működik, mert a balladák epikusabbak, és ebbe megint csak belekötne. Egyébként ő maga nagyon szereti a balladákat – mert hát azokban is vannak áldozatok.

Németh Gábor a irónia meglétét vagy hiányát firtatja. Kiderül, hogy erről már a bemutatót megelőzően is esett szó, mire a szerző idegesen átlapozta a kéziratot, és úgy találta, rosszul emlékezett: még sincs a szövegekben irónia. Legalábbis kevesebb. A Ceremónia című vers például ironikusabb – fel is olvassa.

Fotó: Bach Máté

Kele-Fodor következő kérdése a zárt intézetekre vonatkozik: sok a kórházban, árvaházban, öregek otthonában játszódó vers. Szőcs Petra szeme felcsillan, és lelkesen mondja: igen, valóban szívesen nyúl ehhez a témához, mert szereti, "ha sokáig, sok ember össze van zárva" – az elnyomás csak egy példa a sok lehetőség közül, amit a motívum felkínál. Olvas is nekünk egy ilyen verset, egy diakonissza arcképéről. Apropó képek és emlékezés: amikor írni kezdett, azt a világot írta meg, amit meg akart örökíteni, ugyanis fenyegetve volt – és ami hátborzongató, hogy mire végzett a szövegekkel, el is tűnt.

A kötetcímadás, illetve a lehetséges címváltozatok is szóba kerülnek: megtudjuk, hogy a Kétvízköz volt az első verzió, de felmerültek még olyanok, mint a "Költözés lapos tárgyakkal", "Dán púder", "A felmelegíthető gyerek". De mi volt a baj a Kétvízközzel? A félreérthetőség, ugyanis ez egy kolozsvári kertváros neve, és ezt nem mindenki tudja, általánosan "két víz közöttinek" lehet érteni. És következik egy témába vágó vers: "Kétvízközben nincsen pestisjárvány, mégis sokan meghalnak".

Kele-Fodor Ákos újra a halál-tematikát kezdi boncolni. Szerinte nem is csak a halál a fontos a Szőcs Petra-lírában, hanem a metamorfózis mint olyan. Petra tagad, őt nem a metamorfózis érdekli, hanem a freakek. "Szeretem a freakeket, mert akiknek fogyatékosságuk van, azok nem beképzeltek" – mondja. Kele-Fodor megrökönyödik egy kicsit, mondván, a torzszülötteket meglehetősen ritkán szokták cukinak tartani. "De, azok, mert nem oltogatnak!" – győzködi a szerző. Németh Gábor meg is kéri Petrát, hogy olvasson fel egy verset a nyúlfogúakról, Kele-Fodor pedig az ikertelefonos szöveget kéri.

A kötet működési elveként és ars poeticájaként az a deklarátum fogható fel, hogy ha valaminek a részletét halljuk, az olyan, mintha a végét hallanánk – jegyzi meg Kele-Fodor. Németh Gábor az emlékezés mozzanatát, folyamatát emeli ki szövegszervező erőként, és így kerül a képbe a történetmesélés és a hazugág viszonya. Néha füllenteni kell, hogy egy adott történet érdekesebb legyen – mondja Petra. De a versnél ez nem is számít igazán: "A naplómba nem írok hazugságokat. Nem sokat…"

A közönségből is felszólal valaki: de hát miért, miért foglalkoztja ennyire a halál? Erre mondja Szőcs Petra, hogy azért, mert szép. Meg érdekli – főleg, amióta látta. Zárásként pedig a Leningrádi kollégiumot olvassa fel – szép és jellemző darab, pusztulás és irónia elegye. És máris valami sötét és szomorú folyosón érezzük magunkat, egy fűtetlen épületben, ahol nem is tudjuk, féljünk a pókoktól vagy nevessünk rajtuk, ahogy a furcsa hangon szeretkező párról sem: "A pókok búvárharangot készítettek a hálójukból, / majd felfalták. Közel egy évig éltek. Miután elpusztultak, / apám széthúzta a függönyöket, és azt mondta: itt a nyár."