Mielőtt azonban nekiállnék az ilyenkor szokásos értelmiségi sírás-rívásnak („Meghalt Déri János, oda az igazság!”), felteszem a kérdést: mennyivel rosszabb vagy jobb a kereskedelmi tévé közszolgálatiságánál a királyi egyes, amely pl. a nemzetiségi híradókat sugározza?

Ahogy a Kamera Hungária Fesztiválon valaki (talán Hardy Mihály) találóan megjegyezte, ezek a műsorok megrekedtek a Rabszolgasors első sugárzásának idejében elvárt szinten, és a mai napig hozzák a korrekt ’80-as éveket: a dél körül vetített kisebbségi műsorok felépítése, technikája, tematikája ugyanolyan, mint amilyen 20 éve volt. Legfeljebb a nézettség csökkent azóta. Mennyivel közszolgálatibb tehát egy jó szándékú, de unalmas, szinte teljesen nézhetetlen és érdektelen, szűk réteget célzó (és még szűkebbet elérő) adás egy hellyel-közzel, kampányjelleggel („Mentsük meg a rákos kislányt!”) társadalmi problémákat is felvállaló giccsparádénál? Attól jobb az állampolgárnak, hogy az állami adó kötelező feladatként megszólítja a kisebbségeket, vagy attól, hogy egy szépen fényképezhető, érzelemdús zongorafutamokkal jól aláfesthető betegség egyik áldozatának javul a helyzete?


„Cimbalmos Pista nem szereti a feleségét!”

És bármekkora istenkísértés is, képzeljük el egy pillanatra Batiz András pityergésre torzuló műanyag arcát, amint felteszi a kérdést: „Mi a baj azzal, ha egy műsor népszerű?”

Ilyenkor illik egy másodpercre elbizonytalanodni. Mert hát tényleg. Mi bajom van nekem azzal, hogy a Fókuszt nézik az emberek, és még segít is? Tulajdonképpen semmi. A színvonalról ugyan lehetne értekezni, de egyelőre maradjunk a közszolgálatiság témájánál. Amely, úgy tűnik, megfoghatatlan. Vegyük például a közkedvelt „közszolgálati magazin” találomra választott adásának témáit: „Kamerát tört a londoni pizzafutár!”, „Nagyobb melleket vett a valóságshow-ból ismert szőke!”, „A fiatalkorúak gond nélkül vesznek cigarettát a boltokban!”.

Igen, az utolsó téma tényleg hasonlít (messziről, ellenfényben) egy közszolgálati műsorszámra, amely – ugyebár – a „(…) nézők tájékozódási, kulturális, állampolgári, életviteli szükségleteit, igényeit szolgáló” adást jelenti. Hogy ezen belül különösen hová sorolható, már kérdéses. A jogforrás alapján a kameratörés elmehetne művészeti alkotásnak (performansz) vagy oktatási műsornak, a mellnagyobbítás tartozhat a tudományos, illetve gyermek- és ifjúsági műsorok körébe. Csak az a fránya bagó, azzal nem tudok mit kezdeni!

Most kapaszkodjon meg a Kedves Olvasó: a gyerekek gond nélkül vásárolnak cigit! Ez nem vicc, tényleg így van, a Fókuszban is benne volt! Az eladó nem csap a kezére a kölöknek, hogy „menj inkább haza tanulni, különben sosem lesz belőled ember!”, hanem odaadja az Ötéves Tervet meg a Red Apple-t. Tíz helyből tizenegyen így jártak az oknyomozó riporterek!

Ez egy látszatra komoly probléma, amely minden bizonnyal közszolgálati a szerkesztők szerint (és a hárommellű nőhöz, vagy a szappanoperasztár autóbalesetéhez képest talán igazuk is van). Egy valós – bár némiképp röhejes és álságos – probléma csúszott be tehát a bulvárba (komolyan azt hiszik egyesek, hogy a fiatalkorúak nem jutnak dohányhoz, ha akarnak?!), ami segítheti a szemek felnyitását, és nevezhető jó szándékúnak is, de, újabb kérdés, tényleg csak a pirula megédesítéséről van szó? Nem a lekvár rakja el a nagymamát (avagy, alkalmazkodva a sokadik képzavarhoz, nem a cukorkát hintik be ilyenkor vékony réteg gyógyszerrel)? A pornósokkal készült interjúval el szabad „adni” a nyomokban közszolgálati elemeket is tartalmazó riportot? (A pornós anyagoknak is megvan a maguk létjogosultsága, bár a napi betevő ciciadagot műsornak álcázni ismét csak kétes hitelű megoldás.)

És ezzel a furcsa „pirulával” a kertévé tényleg letudhatja a közszolgálati műsorokra szánt kötelező időt?


„Cimbalmos Pista IMÁDJA a feleségét!”

Differenciálhatunk a bulváron belül is, hiszen ha már ez kell nekünk (kell ez nekünk?!), legyen jó. Harapja meg a postás a kutyát, tündököljenek a szexcsillagok, kacsintson minden másnap a Kedves Néző szemébe egy-egy extra végtaggal rendelkező baromfi vagy erszényes! Sajnos ez sem fog (tud) bekövetkezni, pontosabban nem úgy…

A magyar bulvár főszereplői (a kevésbé érdekes importhírességek mellett) a megélhetési sztárok. A tízmillió sztárvendég országában bárki lehet valami sztárja (sztárfodrász, sztártaxis, sztár-gázóralelolvasó), vagy szimplán – sztár. Azért, mert. A teljesítmény jó ideje nem kérdés (mondjuk nyugaton ez sem tipikus, ott eleve nem kell külön gyártani az érdekes embert – ne feledjük, Beckham is sportolóként lett híres), de lassan ott tartunk, hogy maga az OK is bizonytalan.

Tegyük hozzá ehhez az ilyen emberekről megjelenő hírek problémáját, és újra témánál vagyunk, hiszen ezek közé rejtik a döntéshozók a köz szolgálatát. A magyar sztár többnyire nem túl érdekes, és nem csinál túl érdekes dolgokat. Ehhez alkalmazkodik az őt futtató média is: nem híreket (avagy „információkat”) közöl, hanem adatokat, amelyek a tálalás miatt tűnnek hírnek.
„Pákozdy Valéria cipőt vesz!”
„Hegedülős Jancsi kerítése leégett!”
„Nem szeretett engem soha a Sanyi!” – vall az ismert színész nemrég felbukkant mostohatestvére, stb.

Főszabály szerint ilyen egy hazai bulvárhír. Ez az alapeset. A nagy semmi mögé felkiáltójel kerül, ami rögtön jelentőséget kölcsönöz neki. És persze vannak érdekes alfajok is. Ilyen például a „tényleg!”-hír, amikor valami teljesen egyértelmű, de az alany azáltal kerül a címlapokra, hogy el is ismeri.

TÉNYLEG „Más vagyok!” – jelentette ki a bemondó, majd megigazította rózsaszín topját.
TÉNYLEG „Nem mi énekelünk a lemezen!” - állítják a Csijszi-Csajszi Bandát alkotó dúskeblű lányok.
TÉNYLEG „Parókát hordok” – ismerte el az öregedő táncdalénekes, akinek egyszer csak perzsa macska fészkelt a fejére, stb.


A jereváni rádió jelenti

A legjobb mégis a lépcsőzetes felépítésű „mégis!” hír, amely számtalan bűnismétlésre ad lehetőséget. Általában egy adattal (a bulvárhír alapesetével) kezdődik, amelyet aztán az érintett megcáfol, pontosít, kiigazít.

„20 milliós kocsit vett az időjárás-jelentő!”
„Nem vettem 20 milliós kocsit!” – Az időjárás-jelentővel készült exkluzív interjút a cicis lány képe alatt olvashatják.
„Csak 12 millió volt a verda” – állítja az eladó, stb.

A magyar közszolgálatiság ezen a terepen versenyez tehát, ezzel a mezőnnyel. Az ellenfél nem a valós teljesítményt is felmutató Beckham, hanem a szilikoncicin széttörő videókamera, meg a rivális csatorna picit önkéntes rendőrös népnevelése (Napló).

Sebaj, drukkoljunk a közszolgálatnak! És, persze, éljen a világbéke!