A májusban megnyílt tárlat a Koreai Nemzeti Művészeti Stúdió és a budapesti Koreai Kulturális Központ együttműködése révén valósult meg. A Stúdió legfőbb törekvése az, hogy elősegítse a művészek és a kurátorok közös tevékenységét szerte a világon, így már tíz éve támogatja alkotóházi program keretében a művészek munkásságát. A budapesti Koreai Kulturális Központ épülete Sydney, New York és London kiállítóhelyei után negyedikként biztosít lehetőséget kilenc alkotó bemutatkozására.

A Velencei Biennálén 1995 óta jelen lévő koreai művészeket többek között az egyén és a társadalom viszonyának alapvető kérdései, a létbevetettség, a létezés mélységeinek és miértjének feltárása és megértése foglalkoztatja. Munkáikban vizsgálják a jó és a rossz, a tudatos és a tudatalatti közti kapcsolatot, ellentmondásokat és örök törvényeket keresnek, miközben nem csak a múltra és a hagyományokra, hanem a jelen attribútumaira is reflektálnak. A mintegy 1200 négyzetméteren elterülő kiállítás megtekintése remek alkalmat teremt arra, hogy betekintést nyerjünk a kortárs koreai alkotók lenyűgöző és formabontó világába, s így egy karnyújtásnyival közelebb kerüljünk a messzi kelet emberének gondolatvilágához.
Budapesti tartózkodására reagálva Park Seung-Hoon fotográfus Textus címet viselő printjén a Lánchidat jeleníti meg. A vékony filmekre fényképezett képeket összeszőtte, ezzel teremtve meg a kép egészét – így a fragmentáltság, a töredezettség válik képszervező elemmé. A vertikális és horizontális eltolódások mozgalmasságot, ritmust adnak a műnek, leképezve ezzel a nagyvárosi élet folyamatos lüktetését, áramlását is.

Keum Hyewon printjein a metró sötét alagútjai elevenednek meg, ezek a köznapi ember pillantásától elzárt, hol fémesen csillogó, hol lámpák fényében fürdő kietlen terek. Ember nélküli 21. századi "tájképek", a metropoliszok titkolt részei, melyek nélkül a mindennapi élet működésképtelenné válna. Sajátos életterek – melyek a világ különböző pontjain mégis olyannyira hasonlítanak egymáshoz.

A kiállított művek nem csak témájukat tekintve mutatnak sokszínűséget. A fent említett printek mellett láthatunk videoinstallációkat is, mint amilyen Jun Sojung Utolsó gyönyör alkotása, melyben egy több száz éves hagyományt éltető légi akrobata kötéltáncát nézhetjük meg. Az emberek közti kapcsolatot, interakciót és annak hiányát középpontba állító Seo Min-Jeong videójábanpedig egy koreai család hintaterápiáját figyelhetjük meg. Az ide-oda libegő hinták a család tagjainak egymáshoz való viszonyát viszik színre, hol párhuzamosan és összhangban mozogva, hol pedig elkerülhetetlenül összeütközve.
A tárlat egyik legizgalmasabb darabja Kim Jimin Oxymron – a bálna című alkotása. A fogyasztói társadalom szimbólumának tekinthető ruhacímkékből álló monumentális mű az ellentmondásokkal terhelt világunkat prezentálja, ugyanazon címke két teljesen eltérő oldalának felmutatásával.

Cho Sohee lehelet vékony fonalakból készült műveiben a lét mint egyfajta köztes állapot jelenik meg, Lee Yeon Sook szobrász kiállított munkája pedig világító műanyagpárnák és vasketrecek felhasználásával kíván rámutatni a művészi teremtés újrahasznosító lehetőségére.
A Lánchíd – egy kicsit másképp azzal a szándékkal jött létre, hogy közelebb sodorja egymáshoz a magyar és a koreai kultúrát, hogy hidat verjen e két nemzet közé. A távolság persze nem győzhető le egyetlen kiállítással, mindazonáltal kezdő lépésnek kiváló ez a kezdeményezés. Bepillanthatunk általa Korea színes és elgondolkodtató vizuális birodalmába, s közelebbről megismerkedhetünk a dinamikusan fejlődő koreai kortárs művészet prominens alkotóinak tevékenységével.

A Lánchíd – egy kicsit másképp című kiállítás a budapesti Koreai Kulturális Központban tekinthető meg 2013. április 30. és június 28. között.