A vásárnak egy hatalmas szecessziós csarnok ad otthont, három térben zajlanak az események. A budapesti Könyvfesztiválhoz hasonlítva inkább az olvasót célozzák a programok, s nagyobbrészt hazai kiállítók állítanak ki, közülük is tekintélyes rész jut a gyerekkönyves szekciónak.

Ezen a vásáron magyar szempontból a frissen lefordított Harmonia Caelestisé és Esterházyé, valamint a centenáriumát ünneplő Weöres Sándoré a főszerep. A magyar standon ugyanakkor bőségesen találhatók cseh nyelvre lefordított kortársak és klasszikusok – Márai, Nádas, Krasznahorkai, Géczi János, Grecsó Krisztián, Bartis Attila könyvei mellett sok magyar kötet sorakozik a polcokon.

A legfontosabb programnak a mi szempontunkból az Esterházy-beszélgetés ígérkezik – ezt egy könyvbemutató, dedikálás és egy a kötet fordítójával rendezett beszélgetés egészíti ki. Weörest versfordításokkal – ezek nagyrészt a hatvanas, hetvenes évekből származnak – és rövid, de a hallgatóság reakciójából ítélve izgalmas életrajzi ismertetéssel mutatják be a cseh közönségnek.



A vásár leghangosabb és számomra legizgalmasabbnak tűnő része a gyerekkiadók terme. A cseh hagyományokra építő és azoktól elrugaszkodó alkotók munkái, illetve a Pozsonyi Illusztráció Biennálé anyaga megtöltik a falakat és a vitrineket. Emellett beszélgetések, bemutatók, díjátadók zajlanak itt a kisebb termekben és itt kapnak helyet a fiatal irodalmárok programjai, az internetes folyóiratokról szóló beszélgetés, a bloggerek és kritikusok kerekasztala is. Rengeteg fordítás, a kortárs gyerekirodalom legjava, lapozók, mesekönyvek, gyerek, ifjúsági és felnőtt képregények (például az irodalomelméletet és filozófiatörténetet bemutató sorozat), gyerekeknek szóló ismeretterjesztő könyvek (prágai várostörténet gyerekeknek), ábécés és dizájnelméleti kötetek iskolásoknak.

Ha a jövő évi vásárra gondolunk, a díszvendégség programjaiban biztosan nagy szerep jut majd a magyar gyerekkönyvek szerzőinek és illusztrátorainak, mondja Szabó Zsuzsa, a Publishing Hungary programvezetője. Évek óta nem volt akkora a kereslet a magyar gyerekirodalom iránt, mint mostanában, Marék Veronika Boribonját és Kippkoppot a japánok, Berg Juditot, Kányádi Sándort és Janikovszky Évát az oroszok adják ki éppen. Arra is van példa, hogy egy magyar illusztrátor miatt keresik meg a kiadót külföldről – Tolsztoj meséi például Szegedi Katalin rajzai miatt keltettek figyelmet. A Publishing Hungary a korábbi kiadványok mellé egy kortárs irodalmi szemelvénygyűjtemény kiadását és egy fordításokat tartalmazó honlap elindítását tervezi – a korábbi hasonló oldalak, a babelmatrix és a hunlit mintájára.

Kiss Szemán Róbert, a prágai Magyar Intézet igazgatója is fontosnak tartja, hogy a cseh közönséghez is közel hozzák a magyar irodalmat, erre jó alkalom kínálkozik a jövőre megrendezendő díszvendégség során, amelyen a humor és a játékosság jut majd szerephez. Emellett fontos az is, hogy bemutassuk a cseh és magyar kapcsolatok széles skáláját, a tudományos könyvkiadástól a fiatal bohumisták és szlovakológusok munkáiig.

Dana Kalinová, a prágai könyvvásár igazgatója elmeséli, hogy ez az év a vásárlók számát nézve drámai visszaesést mutat: a cseh jogszabályok épp most szigorították a könyvek adóját, s emiatt a könyvek ára is drasztikusan megemelkedett. Bár ez a visszaesés külső szemmel nem érzékelhető, Kalinová szerint a bevételek szempontjából nagyon is látványos változás.  A vásár szervezőinek újítása jóval szimpatikusabb: a könyvvásár fókuszában a költészet áll - fiatal költők, klasszikusok, slammerek, audioköltészeti és vizuális költészeti performanszok, csehek és külföldi meghívottak fellépései olvashatók nagy számban a programok között. "A kortárs cseh költészet nagyon gazdag és dinamikus, megérdemli a széles közönség figyelmét - mondja  Dana Kalinová. - Nemcsak a klasszikus költészet, hanem a legaktuálisabb, legújabb formái is nagyon izgalmasak, ezért is gondoltuk, hogy a vásár központi témája a "Diversity of Poetry" vagyis a költészet sokfélesége legyen. A fiatalok mostanában mintha főként verseket olvasnának, hiszen annyira felgyorsult a világ körülöttünk, hogy erre a tempóra leggyorsabban a költészet képes reagálni."

Miközben Dana Kalinovával beszélgetünk, az Esterházy beszélgetésére megtelik a nagyterem. A kérdező Martin C. Putna, a botrányos fiatal irodalmár. Putna professzori kinevezését idén májusban visszavonták, mert részt vett a prágai Gay Pride szervezésében, illetve korábban nyíltan kiállt a mostani elnök, Milos Zeman riválisa, Karel Schwarzenberg – nem mellesleg Esterházy Péter unokatestvére – mellett. Putna - illetve ahogy később Esterházy minduntalan emlegeti: a "professzor úr" – szokatlan megnyitóval döbbenti meg a közönséget: Esterházy Pál Harmonia Caelestiséből ad elő egy kantátát (Nil canitur iucundius). A rögtönzött koncerten a meghívott író lepődik meg legjobban, mint megjegyzi már ezért érdemes volt megírni és csehre fordítani a regényét. Esterházy hozzáteszi, hogy ilyesfajta bevezetés egy magyar professzortól egyszerűen elképzelhetetlen…



"A csehekről mindig valami jó jut eszembe – mondja Esterházy – például a szabadság vagy Hrabal, aki egy könyvbemutatón megállt és akkorát sóhajtott, hogy az Eiffel torony majd ledőlt. Ezt egy magyar író se merte volna megcsinálni."

Putna műfaji kérdésére válaszolva Esterházy Péter elmondja, a családregény formának megvan az a veszélye, hogy a nosztalgia irányába tereli az olvasót, márpedig a nosztalgia, amiatt, hogy csak mazsolázgat az emlékekből, a hazugság egy formájának tekinthető. A linearitás ezt a hagyományt hozta volna magával, már csak emiatt is dekonstruálni kellett a formát. Ezt a "viszonylag jól dokumentált családot" ugyanakkor Esterházy is az emlékekből, illetve saját nevének köszönhetően ismeri. Az ötvenes évek és a kitelepítés másfajta viszonyokat eredményezett, mint a "patinás" korszak, ahogy Esterházy anyai nagynénje megjegyezte: "nagyapád majdnem emberi lett, mikor mindenét elveszítette." Az örökség EP esetében a történelemmel való személyes kapcsolatot jelentette, az időhöz való valamiféle érzéki viszonyt, s ez az, amit írásban (ki)használhatott. Azzal, hogy az aktuális történelmi Esterházyt "édesapámra" cserélte, erre az olvasói szempontból rendkívül erős szóra, elérte, hogy bármilyen távoli egy jelenet, mégis nagyon közelinek érezzük olvasóként.

A cseh olvasók kedvéért Esterházy most a Javított kiadás ismertetésébe, pontosabban a Javított kiadás megírásához vezető út elmesélésébe fog. Még a történetet ismerő magyarok számára is megrázó és érzékeny pillanatok ezek, Esterházy küzd az idővel, mikor mondja ki a "besúgó" szót. Addig azonban a saját apaszerepéről, a valóságos és irodalmi apákról és írótársakról beszél, illetve mindarról, ami egy nem-megírt történet története, a hiteles leírás terepe és amelyet leginkább Nádasnak vagy Kertésznek kellett volna megoldania, hiszen Esterházy módszere, amikor a szavaknak kell egy világot felépítenie, ebben az esetben nem működött. Itt a valósággal – az apa valós személyével ("ránéztem apádra, és tudtam, hogy van remény") és a kibomló ügynökszereppel kellett konfrontálódni.

A családi szál a cseh közönség számára igazán onnantól ismerős, ahogy Esterházy szigorú dédnagymamája kerül szóba: Schwarzenberg nagymama ugyanis a már említrett Karel Schwarzenberggel közös rokon, így, ha "KS elnök lett volna, ő lett volna az unokabátyám, így az unokaöcsém, és ha találkozunk, németül tegezzük egymást" – mondja Esterházy a rokonsági fokot firtató kérdésre. A nagymamáról természetesen mesés történetei vannak. A szigorú, állig gombolt alak, akinek kezet kellett csókolni, annyira távoli figurának tűnt, hogy a gyerekek számára nyilvánvaló volt, hogy ő a cseh király. Ezt a tényt ugyan kicsit furcsállták, de nem látszott teljes képtelenségnek. A beszélgetés végén az arisztokrata gyökerekre és a kötődésekre válaszolva még elmeséli: "Én egy rendes plebejus köztársaságpárti vagyok. Haydn volt a beosztott zenészünk. Meg voltunk vele elégedve. Én átálltam az ő oldalára."

Ám az igazi lezárás még hátravan: Martin Putna most magyarul idézi Esterházyékat, a Harmonia caelestis zenéjén keresztül.