Till Attila Csicskája (2011) után, most Nagy Dénes Lágy eső című, Tar Sándor-novellán alapuló rövidfilmje is kikerült Cannes-ba, a Rendezők Kéthetére. A fesztiválnak e programja azért jött létre, hogy a fiatal tehetségeket bemutassák a nemzetközi közönségnek. Az amatőr szereplőkkel szívesen dolgozó rendezőnek pedig maximálisan megérdemelt helye van kint, a naturalista Lágy eső ugyanis húsba vágóan nyers (szó szerint) és hiteles alkotás.
PRAE.HU: A filmjeid általában vagy Kelet-Magyarországon, vagy Kelet-Európában játszódnak. Sőt, a most készülő dokumentumfilmedet, a Falusi dizájnt is Heves megyében forgatod, pont ott, ahol a Lágy eső eseményei is zajlanak. Mi fogott meg téged a keleti vidékben és emberekben?

Szerintem ebben az egészben egy nagy adag identitáskeresés van a részemről. Éltem ugyanis másfél évet Nyugat-Berlinben, ahol kicsit idegennek éreztem magam, mert leginkább csak egyfajta érzelmi lefojtottságot sikerült megtapasztalnom, felszíni nyitottságot csupán, a mélységekbe nem tudtam belemerülni. Ez vezetett el oda, hogy azon kezdjek gondolkodni, ki vagyok én, a mentalitásom alapján hova tartozom, s hogy mi az, hogy én magyar vagyok. Európai vagyok-e vagy nem? Mert még csak Budapestet sem érzem a magaménak, ami itthon van, azzal is nehezen tudok azonosulni.

Így aztán rögtön identitáskeresésem legszélsőségesebb verziójához nyúltam, ami Oroszországba vitt. Azonnal beleszerettem az orosz hangulatba, a szélsőséges érzelmi élményekbe, ezeknek a megtapasztalását keresem itthon is, mert szeretném megtalálni azokat a gyökereket, amelyek ideköthetnének. Azt hiszem, végül a Heves megyei vidékeken találkoztam olyan tájakkal és emberekkel, akik tudnak nekem mondani valamit.

PRAE.HU: Saját magad keresése, a hovatartozásod felkutatása vezetett tehát Hevesbe. Elsősorban azért érzed otthonosabbnak ezt a megyét, mert nem a fővárosról, hanem a vidéki életérzésről szólnak a hétköznapjai?

Nem, hisz ez tulajdonképpen egy szélsőséges része, peremvidéke Magyarországnak. Nagyon szegény, lecsúszott – azt hiszem, ezt mondhatom, hogy lecsúszott – eltűnő vidék ez, ami félig-meddig tényleg halálra van ítélve, mert nincsen munka. Nekem pedig valami szélsőséges helyzetet kellett keresnem ahhoz, hogy kimozdítson önmagamból.
PRAE.HU: Hogy érezted magad Heves megyében?

Egyrészt nagyon jól, mert érdekes és szerethető embereket ismerhettem meg, de az is igaz, hogy óriási szomorúság és elégedetlenség uralkodik ott.

PRAE.HU: Amatőr színészekkel dolgoztál a filmben, mi volt a nehézsége és a könnyűsége a velük való munkának?

A szereplőkkel való munka lehetőségei részben akkor dőlnek el, amikor az ember kiválasztja őket. Olyan szereplőket kerestünk, akik tudnak létezni önmagukban, noha ilyeneket nagyon nehéz találni, és nagyon nagy szerencse is kell hozzá. Ez az egyik szempont, a másik pedig az, hogy anélkül, hogy valamit gesztikulálnának vagy eljátszanának, már rögtön mondjanak el egy történetet magukról a nézőnek. Valami olyan titkuk legyen, egy olyan múltbeli tapasztalat, ami látszik rajtuk. A válogatás során is nagyon kemény történeteket meséltek magukról a szereplők. Ha ilyen kritériumok alapján válogatunk, akkor az már lényegesen megkönnyíti a további munkákat az amatőr színészekkel.
PRAE.HU: A casting után mennyi időt fordítottál arra, hogy megismerd a kiválasztott szereplőket? 

Ez úgy nézett ki, hogy elkezdtük 2011 novemberében a szereplőkeresést, ami mindennapos utazást jelentett Heves megyébe, s volt, amikor ott is aludtunk. Attól kezdve 2012. március végéig folyamatos, mindennapos iskolába járás volt a program. Ez azt jelentette, hogy beültem az iskolában (7-8. osztályokban) a hátsó padba, és ott figyeltem, hogy ki az, aki érdekesnek tűnik. Aztán április, május, június folyamán volt a kiválasztottakkal egy casting, majd pedig Pesten és más helyszíneken, különböző helyzetekben figyeltük meg a kiválasztottakat. Nyárra jutottunk el oda, hogy megvolt a két főszereplő.

PRAE.HU: Hogy fogadták azt a helyiek, hogy ti, filmesek lementek Mezőszemerére, majd te beülsz az iskolapadba és megfigyeled a gyerekeket?

Nem csak Mezőszemerén voltunk, hanem az egész Hevest bejártuk, voltunk Jász-Nagykun-Szolnok megyében és Borsodban is, és mindenhol nagyon kedvesen fogadtak minket. A nehézség pont abban rejlett, hogy mindenki igyekezett a legjobb arcát mutatni, például a tanár azokat a gyerekeket próbálta nekem hangsúlyozni, akik igazából számomra nem voltak érdekesek. Megesett például az is, hogy valakinek a tanár külön mondta, hogy most ne jöjjön be a suliba. Pedig – ez most csúnya lesz – filmes szempontból sokszor a rosszcsont vagy a sérült háttérből jövő gyerekek az izgalmasabbak, mert egyszerűen több minden van bennük.
PRAE.HU: Nem kihasználás ez?

Kihasználás, viszont egy őszinte kihasználás. Nem érzem azt ebben, hogy hazudnék nekik, illetve azt gondolom, hogy ők nagyon sokat kapnak. Egyrészt figyelmet az egész stábtól, amit már nagyon rég, vagy soha nem kaptak. Másrészt pedig sok olyan élményben van részük, amelyek pozitív hatással lehetnek rájuk. Például, ha mondjuk olyan vidéken élnek, ahol nincs munka, és bekerülnek egy olyan közegbe, ahol mindenki napi 12 órát dolgozik, az új élmény számukra. Azt gondolom, hogy ez így is van, a fiú (Keresztfalvi Dániel) például feljött Pestre castingokra, próbálgatja a szárnyait.

PRAE.HU: Mit gondolsz, mennyire tartozol felelősséggel a szereplőidért?

Ez problematikus kérdés. Felelősséget nem tudok vállalni, és csak részben követem nyomon, hogy mi történik velük, természetesen nem zártam el minden kapcsolatot a szereplőkkel. Egy forgatás során viszont figyelni kell arra, hogy ne egyedül a rendező tartozzon az összes szereplő felé felelősséggel, szándékosan távolságot kell tartani. Fontos volt, hogy minden gyereknek legyen egy szobatársa, akivel alszik, aki közelebb áll a gyerekhez, mint én. Mert így elkerülhető, hogy ha valakinek mondjuk nincs apukája, akkor esetleg én váljak azzá. Nem szabad elhitetni egy olyan kapcsolatot, ami igazából nincsen.
PRAE.HU: Miért az amatőröket választod színészek helyett? Nincs a magyar színészek között esetleg olyan, aki igazán megfogna?

Amerikában, úgy tudom, Fenyő Ivánnal úgy készült az a háborús film (Bőrnyakúak –a szerk.), hogy ő hónapokig kiképzőtáborban volt, és éjszaka a lövészárokban feküdt az esőben. Egy amerikai produkció megteheti azt, hogy a színészeinek olyan felkészülési lehetőséget ad, ami tényleg élményt nyújt, és tényleg átformálja őket, azaz tudnak úgy viselkedni, mintha valóban katonák lennének. Magyarországon ezt kis költségvetésből nem lehet megoldani, és az egész színészszakma sem úgy épül fel, hogy a filmre fókuszáljon. Aki színházban játszik, azt nem lehet onnan csak úgy kikérni. És mivel csak nyáron nincs színház, ezért sokkal kevesebb film forog ősszel vagy télen. Illetve amikor egy sertéstelepen dolgozót kéne játszani, akkor arra nincs lehetőség, hogy két hónapig ott lapátoljon egy színész, mert egyrészt nem is tudnád neki kifizetni azt a pénzt, másrészt meg mondjuk a Katona József Színházból sem lehet kikérni valakit úgy, hogy este előadás van, de előbb rohanjon már le Füzesabonyba, és gyorsan lapátoljon. Ez lehetetlen.

PRAE.HU: Általában olyan karakterek jelennek meg a filmjeidben, akiknek szerencsétlen a sorsuk. Ez közrejátszik abban, amiért amatőröket alkalmazol, akik netán megszeppennek és esetlennek tűnnek a kamera előtt?

Igen, abszolút. A szereplők zavara jó filmes hatás, bár ezt is szereplője válogatja.

PRAE.HU: Egyszer egy, az [origo]-nak adott interjúdban azt nyilatkoztad, hogy nem szívesen vállalnál nagy stábot igénylő filmet. Miért nem?

Nagyon jól érzem magam kis stábbal, mindenféle kameramozgató eszközök és kaszkadőrök nélkül. Inkább kis történetben gondolkodom, kis stábbal.

PRAE.HU: Ez egy fajta természetességet ad a filmkészítés során?

Nem csak természetességet, hanem azt is, hogy az ember jobban rálát a dologra, könnyebben alakulnak ki bizalmi kapcsolatok, amik egy nagy stábnál nehezen jönnek létre. Sőt, szerintem a forgatás is mobilisabb. Amire én vágyok, ha több pénzből készíthetném a filmjeimet, hogy sok időm legyen forgatni, bár szerintem minden rendező erre vágyik. Igazából a pénzt én erre költeném, s nem arra, hogy nagy stábbal, nagy kameramozgató eszközökkel dolgozzak.

PRAE.HU: A játékfilmen kívül dokumentumfilmet is forgattál már (Emergency Hospital, The invisible man, Russian playground), sőt fogsz is. Melyiket szereted jobban csinálni?

Azt hiszem, az egyik nincs meg a másik nélkül. A dokumentumfilm számomra sokszor a felkészülést vagy a témában való elmélyedést szolgálja. Szerintem fontos része a munkának, hogy a rendező dokumentumfilmeket is csináljon. Persze, lehetne az, hogy két hónapig csak ott van valahol és felkészül, de akkor már inkább készítsen filmet is arról, amit lát. A dokumentumfilm egy fajta alapja a későbbi munkának.
PRAE.HU: A Falusi dizájnnál viszont pont később születik meg a dokumentumfilm, mint a kisjáték, a Lágy eső. Mennyire van köze a készülő filmnek a Lágy esőhöz?

Van köze. Például nagyon sok az a szereplő, aki a Lágy eső szereplőválogatása során már felbukkant, és most szerepel a Falusi dizájnban. A lány főszereplő (Erdélyi Zsófia) is része az új filmnek, de több mellékszereplő is újra feltűnik. Van átfedés a kettő között bőven.

PRAE.HU: Mit vársz Cannes-tól? Vannak-e a saját filmeddel szemben elvárásaid, vagy most elég az öröm, hogy kikerültetek a fesztiválra?

Már annak nagyon örülünk, hogy kint vagyunk. Azt hiszem, ez lelki erőt is ad a következő sok évre, amikor majd előkészítünk filmeket. Azok rettentően nehéz idők, amikor például három évig nem történik semmi, mert az ember előkészít valamit, és csak a fejében létezik egy történet. Ez az időszak tele van hullámvölgyekkel: van-e értelme az egésznek, kapunk-e rá egyáltalán pénzt, vagy nem. Szerintem egy ilyen elismerés arra is ad erőt, hogy az ember végigjárja ezt az utat, és ne adja fel közben. De a cannes-i fesztiválnak van praktikus eredménye is: a film kapcsán megkerestek francia co-producerek, akik a későbbiekben nagyon szívesen csinálnának velem filmet.
PRAE.HU: Amikor meghívtak a Rendezők Kéthetére, akkor megírták azt, hogy mi tetszett meg nekik a filmedben?

Igen, a színészek játékát emelték ki alapvetően, azt, hogy nagyon hitelesen mozognak a filmben.

PRAE.HU: Nagyjátékfilmre vannak terveid?

Nincs még konkrét terv, de keresem.

PRAE.HU: Azért nem csináltál eddig, mert nem volt meg rá az anyagi keret, vagy azért, mert a kis történet-fókuszod egyszerűen azt eredményezi, hogy a novellaszerű filmes formanyelvet használd?

Nincs erre kigondolt életutam, az csak úgy jön, hogy éppen mit szeretnék csinálni. Az, hogy most egy 30 perces filmet készítettem, nagyon nagy lépés volt nekem. Sokkal több mindenre kellett figyelni, sokkal több szereplőre, helyszínre. Aztán a Falusi dizájn még hosszabb, 50 perces lesz. Egyre hosszabbakat csinálok, és ezek a lépcsőkszerintem  fontosak, szükséges, hogy ezeken a fázisokon átmenjek.

Nagy Dénes filmjei a Daazo.com oldalon: http://daazo.com/denes-nagy 

Fotó: Bach Máté