Egy mozzanat biztosan sokáig megmarad az estről, még ha mindaz, ami konkrétan elhangzott a beszélgetés alatt, idővel halványul majd. Talán épp Csutak Gabi olvassa Zuhanás című elbeszélését (de igazán ez sem fontos), amikor hirtelen úgy érzem, nem is egy vendéglátóhelyen vagyunk, ahol a teraszról időnként egy harsány társaság angol nyelven zajló párbeszéde hallatszik be, hanem egy lakásban, egy nappaliban. Megpróbálom megragadni, vajon mi váltja ki ezt az érzést, s megoldást a sötétedés miatt felkapcsolt, a felolvasott szövegre irányított állólámpa fényében találom meg, ami bizalmas, már-már intim hangulatot teremt.  Aztán persze rájövök, hogy csupán a szokatlan fényviszonyok nem okoznák ezt a hatást, ha maga az est, aktív szereplők és  hallgatóság részéről egyaránt ne lenne közvetlen, fesztelen, szinte már családias, de mindenesetre minden hivatalosságtól, túlzott komolyságtól mentes. Pontosan olyan, amilyennek annak lennie érdemes.

Három prózaíró tehát a vendég a Kalicka Review (ötletgazdák Nagy Márta Júlia és Tóth Kinga) első estjén, Berta Ádám, Csutak Gabi és Mán-Várhegyi Réka, akiket Kassai Zsigmond kérdezget. Pontosabban azt mondja, meséljenek előbb inkább a szerzők saját maguk egy kicsit a prózájukról, legyen a kiindulópont, hogy mit tartanak ők fontosnak elmondani róla. Kassai majd csak utána kérdez egyet, legfeljebb kettőt, valamint később, a felolvasott szövegekre reflektálva.

Így aztán megtudhatjuk, hogy Berta Ádám viszonylag rövid mondatokat szeret olvasni, melyekben arra vonatkozóan kap információt az olvasó, mit csinálnak a szereplők. No meg  érdeklik az apró részletek is, és amikor írni kezdett, úgy gondolta, akkor nyilván ilyet érdemes neki is. Beszél alkotói korszakokról, meg arról is, hogy szerinte hogyan lehet a novelláit csoportosítani (vannak olyan szövegek, amelyekben apró, részletesen leírt dolgok vannak, és aztán bekövetkezik valami szörnyű, illetve vannak olyan szövegek, amelyekben szintén apró, részletesen leírt dolgok vannak, és aztán nem történik semmi szörnyű). Előfordul, hogy egy novella azért születik meg, mert valamilyen vizuális szempontból érdekes motívum izgatja, s ezt elrejti valahová a szövegben. Az olvasó persze nem is sejti, hogy mi adhatta az ihletet, ő azonban jól szórakozik rajta. Ma estére ugyan a korábbi korszakainak terméséből választott, de elmondja, hogy mostanában az foglalkoztatja leginkább, hogy miként élik meg az emberek a szégyenüket. 

Kassai Zsigmond felemlegeti Hemingwayt, Nádast, Mikszáthot. Berta úgy gondolja, hogy amit ír, az nem emberek közé, hanem elsősorban szövegek közé kerül, szövegek párbeszédeként látja, amit csinál. Ezért is érdekelte például, hogy van-e Nádas Péter és Mikszáth Kálmán prózájának közös tartománya.

Csutak Gabi elmondja magáról, hogy 2008 óta foglalkozik intenzívebben irodalommal. Szerinte elsősorban a képszerűség dominál a prózájában, mindig elképzel valamit, majd azt próbálja minél egyszerűbben és plasztikusabban leírni. Hosszú ideig hangsúlyos volt nála a személyes hangvétel, többek között gyermekkori élmények felidézése, az utóbbi másfél évben azonban igyekszik eltávolodni a személyességtől, s az elmúlt időszakban jelentek meg olyan szövegei is, amelyek más alkotásokra (pl. Örkény István Tótékjára, vagy egy André Kertész fotóra) reflektálnak. Most egy olyan szöveget hozott (Zuhanás), amely a kettő korszak határán van. Mint ahogy az majd a felolvasás után szóba kerül, ebben a szövegben a gyász a központi motívum, illetve az az elgondolás, hogy talán a szabályok arra is jók, hogy keretet adva a szenvedésnek, meg is könnyítsék azt.

A moderátori kérdésre, kik bátorították az írásra, Csutak Gabi először a barátait említi, illetve Láng Zsoltot, akinek először küldte el az írásait, valamint Garaczi Lászlót, akinek részt vett néhány évvel ezelőtti, szigligeti prózaszemináriumán. Szó esik még arról, hogy kik vannak rá hatással (repkednek a nevek, Bodor, Darvasi, Láng, Kafka, Cortazár, Borges), de Csutak Gabi megjegyzi, hogy direkt párbeszédre nem törekszik az említett szerzők szövegeivel. 

Kalicka ReView vol.1. from Agnes Kovacs-Haraszti on Vimeo.

A videót Haraszti Ágnes készítette

A harmadik vendég Mán-Várhegyi Réka valószínűleg a legkevésbé ismert a három szerző közül. Rögtön megtudhatjuk tőle, hogy saját bevallása szerint azok közé tartozik, akik úgymond három éves korukban elkezdték, húszévesen abbahagyták, majd harmincévesen újrakezdték az írást. Fontosnak tartja kiemelni, hogy a bölcsész énje mellett a szociológusi is befolyásolja, milyen prózát ír.

Mind a hozott szöveg (A portré) felolvasása előtt, mind utána az apró részletek kibontásának módja a beszélgetés  fő tárgya. A felolvasott elbeszélésben valóban nagyszerűen, fokról fokra bontakozik ki, ki is az elbeszélő, milyen körülmények között él, stb. Igen, ez egy ilyen kísérlet volt, mondja a szerző, ezeket az apró részleteket így egymás mellé tenni. Felmerül a kérdés, vajon az irodalomnak lehet-e olyan funkciója is, utalván az elbeszélés "külvárosi" főszereplőjére, hogy azokat is megszólaltassa, akik amúgy nem jutnak szóhoz? Mán-Várhegyi Réka szerint ez túl szépen hangzik, ő inkább maradna annál, hogy azért ír ilyen figurákról, mert érdeklik a róluk szóló történetek. Nem az empátiáról, vagy az empátiakészség fejlesztéséről van szó, hanem a történetről, amit meg szeretne írni.

Míg Mán-Várhegyi Réka egy hosszú (talán az alkalomhoz mérten túlságosan is hosszú) szöveget olvasott fel, addig Berta Ádám két rövidebb írással érkezett. (S  a pontosság kedvéért megemlítendő, hogy e kettő között olvassa fel Csutak Gabi az ő írását). Kassai Zsigmond mindkét elbeszélés után kérdezgeti még Bertát. Az első írás (A néni) kapcsán felveti az idegenség problémáját, mintha az elbeszélő idegen lenne saját környezetében. Berta ugyan ezen még nem gondolkozott, de tetszik neki az értelmezés. Szó esik még aztán a készülő regényéről is, amit csak akkor ír, amikor kizárólagosan ezzel tud foglalkozni, ennek legközelebb szeptemberben lesz itt az ideje, már nagyon várja. A második szövegével (Karambol) kapcsolatban pedig a novella és a regény közti különbség kerül középpontba. Míg Kassai azt firtatja, vajon a készülő regény is hasonló ironikus és játékos megoldásokkal él-e majd, mint az éppen felolvasott szöveg, Berta úgy látja, úgy tapasztalja, regénynek és novellának nem sok köze van egymáshoz.

Végül teljesen besötétedik, már gyérül odakint az autóforgalom is, odabent változnak a fények, megszólal a zene, véget ér a varázs, megint egy vendéglátóhelyen vagyunk, s az este és az éjszaka folytatódik tovább a maga hétköznapi, megszokott rendjében. 

Fotó: Bach Máté