PRAE.HU: Hogyan születtek Zinka és Simafül varázslatos kalandjai? Ha jól tudom, eredetileg a kislányodnak készültek, otthoni használatra.

Hitka Viktória: Először Zinka és Simafül karaktere készült el három évvel ezelőtt a négy éves kislányomnak. Igazából nem is mesekönyv volt, hanem csak megrajzoltam a kislányt és a kutyát, hogy játszhasson velük. Ahogy Milla nőtt, úgy lettek egyre bonyolultabbak a mesék. Nyomtattam neki egy mágneslapot, amihez hasonló most már a könyvben is van: kivágtam neki a figurákat, amikkel iszonyú jó volt a radiátoron játszani, mert úgy alakítottuk a történeteket, ahogy kedvünk volt. Pont arról tudtunk mesélni, ami éppen akkor érdekelte.

PRAE.HU: Hogy lett az otthoni mesekönyvből "valódi" mesekönyv?

A képzőművészeti tevékenységemet összefoglaló online portfóliómban találkozott a rajzokkal valaki a Bookline-tól. Elkezdtünk beszélgetni egy lehetséges mesekönyvről, és ahogy körvonalazódtak a dolgok, számomra egyértelmű lett, hogy szükségem lesz valakire, aki ért a szavakhoz, aki kiegészíti a munkámat. Gál László szövegírót hívtam föl első körben annak ellenére, hogy soha nem írt még mesét, bíztam benne, hogy jó lesz vele együtt dolgozni. Már az első három mondata tökéletesen megfelelt az elképzeléseimnek. Nagyon élveztem a vele való közös munkát.
   

PRAE.HU: Általában pont fordítva szokott mindez történni: az író megírja mesét, majd keres hozzá egy grafikust, végül közösen keresnek kiadót a könyvüknek...

Igen, itt minden pontosan visszafelé működött, de nagyon örülök neki, hogy így történt. Lacival kölcsönösen segítettük, véleményeztük egymás munkáját: remekül kiegészítettük egymást. Szerencsések voltunk, mert a Bookline munkatársaitól mindenben szabad kezet kaptunk. Nem "ültek rá" a mesekönyvre, de folyamatosan egyeztettünk velük: amikor elkészült egy mese, azonnal átküldtük nekik. Kaptunk tőlük egy remek szerkesztőt, akivel szuper volt együtt dolgozni: pontosan érezte, hogy mi a dolga, nagyon sok segítséget kaptunk tőle, de azt is elfogadta, amikor másként döntöttünk.

PRAE.HU: Zinka és Simafül varázslatos kalandjai a 3-6 éves korosztálynak szólnak. Ennek kapcsán azon gondolkoztam, hogy nem lehet könnyű felnőtt fejjel eltalálni a gyerekek ízlését. Ráadásul egy mesekönyv esetében a szülőt is meg kell nyerni, mert ő fog a könyvből esténként felolvasni.

Az alkotói folyamat során számomra az volt az alapvető koordinátarendszer, amit most elmondtál. Rengeteget gondolkoztam azon, hogy egy mesekönyv hogyan kerül a kosárba egy könyvesbolt polcáról. Az biztos, hogy egy szép, színes borítójú, gazdagon illusztrált könyvet nagyobb eséllyel visznek haza a szülők. Arra viszont nincs recept, hogy a gyereknek mi fog tetszeni. Nyilván, ha egy könyvsorozat első két kötetét szerette, akkor nagy eséllyel szeretni fogja a többit is. Az én gyerekem remek tesztalany volt, igazi könyvmoly, nagyon szereti a könyveket, a meséket. Ennek ellenére sokszor előfordult már, hogy hazavittem egy szerintem gyönyörűen illusztrált, fantasztikusan megírt mesekönyvet, ami valamiért egyáltalán nem érdekelte őt. Ez visszafelé is működik: vannak olyan mesekönyvek amiket nem szeretek, mert butának tartom a szövegét, vagy képileg rossz minőségűnek gondolom, de Milla mégis tanul belőle, élvezi. Működik köztünk a balansz: én is mutatok neki dolgokat, de azt is elfogadom, ami neki tetszik.



PRAE.HU: Csak Millán teszteltétek a könyvet, vagy más gyerekekkel is végeztetek "piackutatást" a megjelenés előtt?

Az összes barátunknak szétküldtük, és megkértük őket, hogy meséljék a gyerekeiknek. Szerencsére jó visszajelzéseket kaptunk, például olyanokat, hogy a gyerek egy helyben figyelemmel hallgatta a meséket, belekérdezett, stb. Egy csomó olyan dolgot vetettek fel, amit hasznosítani tudtunk. Az is fontos szempont volt, hogy milyen élményt jelentett a szülőknek a könyvünket olvasni: vajon számukra is érdekes? A szöveget könnyednek találják vagy túlírtnak, nehézkesnek? Tőlük is számos értékes visszajelzést kaptunk. Szülőként határozott célkitűzésem volt, hogy számunkra is élmény legyen a könyvet olvasni: legyenek a szövegben kikacsintások, nekünk is mondjon valamit.

PRAE.HU: A gyerekkönyvszerző ilyenkor konzultál egy gyerekpszichológussal?

Szerencsés helyzetben vagyunk, mert Laci húga, Gál Lídia gyerekpszichológus. Amikor elkezdtük a könyvet megalkotni, volt pár alapfelvetésem, például az, hogy mindhárom történetben legyenek félelmetes és szomorú dolgok is: legyenek konfliktusok, amiket meg kell oldani. Továbbá a karaktereknek legyenek jó és rossz tulajdonságaik is. Az is alapelv volt, hogy a mesékben egyszerre legyen realitás és varázslatos momentum. Szerencsére Lacival ebben mind egyetértettünk. Lídia leginkább ezek arányában tudott nekünk segíteni. Például az Éjszakai séta című mese kapcsán figyelmeztetett bennünket, hogy az nagyon rossz, hogy a szereplők az egyik pillanatról a másikra az erdőbe kerülnek, mert a gyerek összezavarodik attól, ha nem mondjuk el neki, hogy miért és hogyan kerültek oda. Nagyon igyekeztünk, hogy ne hagyjunk bent ragadni kérdéseket a gyerekekben. Persze az már egy másik kérdés, hogy a szülő mennyit magyaráz, mennyit tesz hozzá a történethez. Ezt az olvasóra bízzuk.

PRAE.HU: Az sem egyértelmű kérdés, hogy az illusztrációnak mennyire kell lekövetnie, képben ismételnie a történetet, vagy mennyire kell kiegészítő funkcióval rendelkeznie. Te hogy álltál hozzá ehhez a kérdéshez?

Azt vetten észre, hogy azok a mesekönyvek, amelyekben egy 3-4-5 éves gyerek szintjének megfelelő szöveg van, és a fontosabb momentumok nincsenek illusztrálva, szorosan a szöveghez kapcsolva, egy ilyen idős gyerek még nem igazán tudja élvezni. Milla is egyelőre kép alapján olvas: szerintem nagyon fontos, hogy vezesse az illusztráció. Nem feltétlenül kell minden egyes részletet lerajzolni, de azt igen, ami alapján meg tudja jegyezni, össze tudja rakni a történetet, hogy kedve legyen egyedül is levenni a polcról, hiszen a mesekönyveken át vezet az út a regényekhez, a novellákhoz. Szeretem figyelni Millát amikor újramesél magának egy-egy könyvet. Miket hagy ki? Mi az ami éppen érdekes neki a történetből és mi az amit hozzátesz.



PRAE.HU: A mesekönyvet lapozgatva, és az elmondottak alapján kiderül, hogy nagy műgonddal, átgondoltan, igényesen készült a könyv. Született hozzá hűtőmágnes, és kiállítást is rendeztél a műtermedben az illusztrációkból.

Ez egyrészt abból is adódik, hogy alapvetően képzőművész vagyok, nem mesekönyv-illusztrátor. Május 11-én volt egy meseolvasós játszódélután a Mesemúzeumban színezőkkel, feladatlapokkal. Farkas Réka iparművész csodás kézműves foglalkozást tartott a gyerekeknek. Tulajdonképpen nincsen pontos tervünk, hogy egy vagy három hét múlva milyen program lesz. Nyilván a Bookline-nak megvan az üzleti-kommunikációs terve arra vonatkozóan, hogy a Zinka és a Simafült hogyan építi föl. Mi ehhez adunk hozzá plusz dolgokat, és szerencsére a kiadó ezeket örömmel építi be a tervekbe. Nyitott vagyok arra, hogy ebből bármi lehessen, de szeretném magam távol tartani a rossz értelemben vett merchandising termékektől, vagyis, hogy Zinka elvtelenül rajta legyen bármin, ami csak a szűlő értelmetlen pénzköltését szolgálja. Ezt abszolút elítélem. Azt viszont szeretnénk, hogy készüljön például Zinka-memóriakártya: ez olyan, mint a mágnes. Otthon készült az első, Millának már van, és nagyon szereti. Szeretném, ha olyan dolgok készülnének, amelyek tartalmas és értelmes együttlétet jelentenek a szülőknek a gyerekkel.

PRAE.HU: Zinkából könyvsorozat lesz, vagy megáll egy kötetnél?

Egyelőre úgy néz ki, hogy könyvsorozat lesz belőle, ami annak is a függvénye, hogy az első kötet hogyan működik. Az a három mesés műfaj, amit a Zinkában is alkalmaztunk, azért jó, mert a gyerek így könnyebben megszereti a figurákat, több történeten keresztül látja a karakterüket, a személyiségüket, és nyilván a mellékszereplőkét is. Ezért is volt fontos, hogy állandó szereplők legyenek a könyvben.

PRAE.HU: A műtermedben láthatunk gyönyörű ékszereket, és általad készített egyedi hógömböket. Mivel foglalkozol még, amikor nem a Zinka mesekönyvet rajzolod?

Az idézőjeles "munka" - amit szintén nagyon szeretek - az leginkább grafikai tervezés különböző cégeknek. Ez a megélhetés része az életemnek. Szerencsés vagyok, hogy abból élhetek, amit szeretek csinálni, és ezt egészítik ki olyan dolgok, amikkel még szívesebben foglalkozok. Egyelőre szerelem, de még az is lehet, hogy egyszer megélhetés lesz abból, hogy nyakláncokat és hógömböket készítek. Nemrég készült egy sorozat a Zsolnaynak: hógömbök Zsolnay porcelánokban. Lehet, hogy majd egyszer újból elkezdek festeni. Sosem látok előre: fél évvel ezelőtt sem tudtam, hogy mesekönyvet fogok illusztrálni.



PRAE.HU: Körülnézve a műhelyedben, látom, hogy nagy a porcelánok iránti szerelem.

Tárgymániás vagyok: van bennem bőven gyűjtőszenvedély és ragaszkodás a tárgyak iránt. A lakásban lassan nem lehet megmaradni. Andris is nagy gyűjtő, ami szerencsés helyzet, mert ő csinálja a Möbelkunstot: onnan jön a bútorok egy része. Milla pedig a könyveket gyűjti, meg egészen elképesztő játékokat a bolhapiacokról, na és a bodobácsokat.

PRAE.HU: Hol lehet a műveidet megtalálni?

Leginkább online, de időről-időre elviszem a dolgaimat egy bécsi designvásárba, ahova most már rendszeresen hívnak. Lassan haladok előre, mert szeretném ahhoz tartani magam, hogy valóban az elkészítés, maga az alkotás legyen a legfontosabb, arra jusson elég idő.

Fotó: Lágler Krisztián