Hamletet alakító színész tűnik fel elsőként a Thália Arizona Stúdiójában, koponyával, ahogy kell. "Lenni vagy nem lenni? – Micsoda kérdés!" hökkent meg már az első mondatokkal. És az elidegenítő effektusokat bevezetve elmondja, hogy ő csak egy Akárki nevű színész, aki most szerepet formál meg. Még ketten társulnak hozzá a játék során – és egy hullabábú – ugyancsak éterien fehérben. Bármelyikük lehet Akárki a későbbiekben, a szerepek, emberek felcserélhetőek. Időnként az egyik színész alakítja a halottat is a szerzői instrukcióknak megfelelően, esetenként az Akárkimaszkot viselve. Szereplőtakarékos, s ugyanakkor vicces megoldás, mikor maga a holttest ugrik fel az ágyról, és szaladja körbe a többieket kocogó, vágtázó halottkémként.



Túlvilági fehérségükkel nemtelenséget, egyedietlenséget sugalló, egymásba mosódó testeken jelmezként nejlonzsákok cserélődnek, melyekre fekete filccel rajzolták viselőjének státuszát, foglalkozását. A hajléktalannak szakadt, foltos "ruha" a (hulla)zsákja, a bankárnak nyakkendőt rajzoltak kültakarójára, a rabbinak vallási jelképet. Talán szándékos rendezői vicc a több jelmezen feltűnően látszó sorszám, hogy melyik jelenetben kinek kell gyorsan átvennie. Groteszk módon tudatosítja mégis, hogy személyiség helyett számok vagyunk csupán. Folyamatos romló állagú, részben újrafeldolgozható, cserélhető (evolúciós) selejtjei a bolygónyi szervkereskedő központnak. Vigyázz, olvasó! Aki hazánkban nem tiltja meg, hogy felhasználhassák szöveteit, porcióit halála után, azt a korpuszt automatikusan reciklálhatónak tekintik. (1997. évi CLIV. törv. 211. § (1))

Deklaráltan a fogyasztói társadalmat bírálja Borbély radikálisan, a kizsákmányolást, az elnyomorító tőkét, a munkaerő áruvá válását, az elidegenedést, ezt az egész istentelen világot, ahol még a fiát feláldozó Isten hiánya sem hiányzik. De igen mulatságos rímekkel és szarkasztikus karakterábrázolással teszi mindezt, amit a Gózón Gyula Kamaraszínház produkciója remekül erősít. Igazán sokat ugyan nem tudnak hozzátenni a pazar darabhoz, a minimális díszlet (melyet viszont kreatívan használnak), az intenzív színészi munka, a groteszk zenei hatások, a közjátékul szolgáló songok mind kiemelik a szöveg mondandóját. A nézőtér gyakran az előadás részévé válik (például hirtelen mellénk fekszik egy hulla), vagy a színészek kiszólnak a befogadóhoz.



A közönséget látszólag bevonni próbáló szöveg a belefeledkezés, a cselekmény átélésének akadályozásán kívül ráirányítja a figyelmet arra, hogy az illúzióra vágyó néző is csupán egy a Jedermann, everyman testmasszából. Bármelyikünk lehet Akárki. A jelenetek közti zenés dalbetétek hol a (munkás)mozgalmi időket idéző patetikus indulókra hajaznak, hol kuplék vagy robotszerű mozgással kísért tucatslágerek andalítón a képünkbe vágják, hogy az ember csupán a Fogyasztást szolgáló gép, akinek lelke a vállalatot illeti meg. Nagyon jól játszik a színpad szélére telepített két zenész a mobiltelefon hangját is igen élethűen és mulatságosan utánozza csellójával, és a 7-es busz fékhangját szintén jól imitálják.

Corpus Kriszti (Korog)

A moralitásdrámák évszázados tradícióját és modern újraértelmezéseit ötvözte a brechti színház kellékeivel a Test nagy leleplezője, Borbély Szilárd. Nála viszont már a műfajmegjelölés is Amoralitás, vagyis az erkölcsi érzékét és gátlásait teljesen elvesztett/feladott, "bio- és konzumlénnyé egyszerűsödött" átlagember lelkéért dúl reménytelen csata. (A Szemünk előtt vonulnak el című drámakötetében Ámoralitás olvasható, míg a színházi plakáton és az "ősszövegben" Amoralitás, pedig Ámor is előkerül a szövegben, anális kontextusban, utalva arra is, hogy a szerelem gyakran csak extrém fitneszprogram napjainkban.) Az egyéni jellemzőktől megfosztó fehérség azonban nem rejti el a szexualitást, sőt újra és újra felbukkanó része az előadásnak. A darab olvasásakor nem tudtam eldönteni, hogy az első "példázatban" egy testét áruló nő szerepel-e (a kezdethez visszatérő, utolsó interlúdiumban szereplő "kurva" minősítés ellenére sem, ami csak a szomszédainak a megítélése). Vagy nem egy pénzért használható nőt látunk, csak egy testtársait szívesen és gyakorta váltogató plázalibát, akit a felgerjedt férfi tart prostituáltnak, és ezért – különös logika – megerőszakolhatónak is. Bár több jelenetben csupán szexuális segédeszközként, kitölthető testrésként tekint a férfi "a halált feltaláló" nőre, nincs negatív diszkrimináció, eljön a kaszás a reprodukálásra alkalmas nem képviselőiért is a globális húsüzemben. Felmutatja magát még például transzvesztita, holokauszttúlélő, szerzetes, BKV-ellenőr – megannyi fontos határhelyzet a test életében.

Megkísért, hogy a hét főbűn allegóriáját lássam bele a jelenetekbe – ám kicsit ellentmond ennek, hogy nyolc példázat van, és maga a darab is "beste bűn" helyett "inkább csak puszta tévedésekről" beszél. Kritikust ilyesmi azonban nem rendít meg, hiszen a hazugságot régen a nyolcadik bűnnek sorolták. Amúgy sem szabad hinni a látottaknak, mert az új életképeket felkonferáló – a színházszerűséget maszkjával újra és újra nyomatékosító – Akárki rendre félig-meddig félrevezeti a nézőt a következő rész értelmével kapcsolatban, kizökkentve így a kényelmes műélvezetből. Folyamatosan elbizonytalanítva gondolkodásra késztetnének, de inkább halálra röhögjük magunkat. Kis kételyem támad, hogy rögzül az üzenet a nevető nézőkben. Már ha van tanulság azon kívül, hogy mindannyian meghalunk, és ez ellen nincs apelláta. Hiába gyűjtöttél pénzt, skalpokat, érdemeket, hatalmat, ott rohadsz majd a föld alatt te is. Egyetlen remény van csupán: a szervkereskedelemben újrahasznosítódni azon melegében. "Az igazságot könnyen elhazudják, / ha az ellenkezőjét és elég sokszor mondják. / De lehet, hogy majd egyszer elhiszik? / A tanulság? – az végül elszökik." Vagy mégsem, hisz megkapjuk a magunkét. A darabzáró gonosz utalást ("de vidd magaddal tanulság gyanánt: / hogy néha csendben majszolj egy banánt") viszont akár életvezetési tanácsnak is tekinthetjük. Hisz a banán növeli a boldogsághormon szintjét a közvélekedés szerint, és vitaminokban gazdag. Az Akár Akárki pedig mulatságos pillanatokban. Haláli jó szórakozás bárkinek.



Borbély Szilárd: Akár Akárki

Szereplők:
Chovan Gábor
Mészáros András
Zeck Júlia

Csellón közreműködik: Ölveti Mátyás / Simkó-Várnagy Mihály, Horváth Károly

Rendezőasszisztens: Kabódi Szilvia
Vizuális koncepció: Árvai György, Szűcs Edit
Koreográfus: Lisztóczky Hajnal
Zeneszerző: Horváth Károly

Rendező: Árkosi Árpád

Bemutató: 2013. május 2. Thália Színház.

Hivatalos fotók a Port.hu-n. A cikk fotóit Klein László készítette.

"a tőkéseké a haszon" (JA)