Az est Ökrös Ottó kiváló zongorajátékával indul, egy néhány perces egyveleggel, amely a Szomorú vasárnaptól a Hava nagilaig fűzi egymásba a dalokat. Aztán jön a szomorú, de nem teljesen váratlan bejelentés, hogy Bächer Iván betegsége miatt sajnos nem tud jelen lenni.

A nagyjából ötvenperces előadást egy korábbi zsidó kabaré, illetve egy Szép Ernő-est anyagából állították össze. A vészkorszakban a zsidó származású művészeket eltiltották a szereplésről, így a pesti kabaré is szegényebb lett. Az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE) ezért próbált fellépési lehetőséget biztosítani a betiltott előadók számára. Ennek a kulturális szervezkedésnek fontos részét képezték a kabaré-előadások, amelyek viszont a háborús események miatt egyre kevésbé voltak humorosak.


A hajdani, és napjainkban vitatott jogossággal újra ezen a néven emlegetett pesti Zsidónegyed pezsgő kulturális életét visszaállítani hivatott Dob utcai magánszínház, a  Spinoza, elsősorban nyitott szellemiségére büszke. A pincehelyiségben működő, jazzkoncerteknek helyet adó Lámpás romkocsma feletti, a bárzongoristás kávézó-étterem mögött megbújó apró előadóterem intimitása különleges légkört teremt. A hangulat kissé nyomott, az elsősorban íróként, publicistaként ismert kabarészerző, Bächer Iván hiányzása, illetve a téma komolysága érződik az előadás első pillanataitól. A két színész, Eszes Fruzsina és Rácz Attila felváltva éneklik a számokat a zongoravirtuóz, Ökrös Ottó játékának kíséretében, és mintha végig a szomorú dalok lennének túlsúlyban. Az olyan múlt századi szerzők, mint Gábor Andor vagy Szép Ernő darabjait Bächer aktualizált művei teszik teljessé.


Az az érzésem támad, hogy Eszes Fruzsinához a drámai hangütésű, Rácz Attilához a könnyedebb, humorosabb darabok állnak közelebb, de mindketten bizonyítják ennek ellenkezőjét is. Az előadásnak vannak megható és nevetésre késztető pillanati egyaránt. Kiderül, hogy Oroszországban mindenki zsidó, megtudhatjuk, hogy bár az elhunyt zsidó nem juthat a Mennyországba, a kapuban azért mégiscsak ő szedi a pénzt, és megismerjük egy fiatal lány történetét, akinek a dúsgazdag bankár és a szegény diák udvarol, de hiába várható népmesei végkifejlet a bankár pénzen vásárolt szerelméből, illetve a diák őszinte rajongásából, a lány mégis a bankárt választja...


Hiányoznak, nagyon hiányoznak Bächer Iván összekötő szövegei, még ha a szép zongoraszólók és két színész diszkrét humora, őszinte játéka szimpatikussá is teszik a kényszerből megcsonkított előadást. Rácz Attila felolvassa a szerző gondolatait arról, hogy a kabaré kezdetben német és jiddis volt, aztán teljes egészében magyarrá vált. Amikor pedig haldokolni kezdett, nem is volt már többé kabarénak nevezhető. Nemcsak a világ lépett túl a műfajon, erőszakkal hallgattatták el. Bächer kabaréja pedig nemcsak emléket állít a múltnak, üzen a jelennek is: megjelenik a válság és a szegénység, az elit és a hatalom cinikus hozzáállása. A színészek pedig üzennek Bächernek, reményüket fejezve ki, hogy a következő előadáson ő is újra ott lehet velük a színpad. Az est végén a fellépők könnyei érezhetően nem előre tervezett momentumai a műsornak...

Bächer: Egyáltalán nem békebeli kabaré

Összeállította: Bächer Iván
Szereplők: Eszes Fruzsina, Rácz Attila
Zongoránál: Ökrös Ottó

2013. május 5.
Spinoza Ház