PRAE.HU: A Facebook oldaladat olvasgatva legutóbb egy születésnapi, önfelköszöntő költeménnyel találkoztam, de sok más versed is rólad, az életedről, a családodról szól. Ráadásul kéthetente írsz publicisztikákat a Nők Lapjába hároméves kisfiadról, Misiről. Mit gondolsz arról, hogy aki ír, az vásárra viszi a bőrét?

Varró Dániel: Jogos a kérdés. Én abszolút alanyi költő vagyok: csak a saját örömömről és a saját bánatomról tudok énekelni. Volt egy nagyon jó magyartanárom a középiskolában, aki egyszer azt mondta, hogy a költészet "nyilvános sztriptíz". Amiatt néha lelkiismeret furdalásom van, hogy nem csak magamról, hanem a szűkebb környezetemről, például a fiamról is írok, akinek még nem lehet beleszólása abba, hogy szeretne-e a cikkben, vagy a versben szerepelni. Egyelőre nagyon exhibicionistának tűnik, de ki tudja, hogy később mit fog szólni. Régen sok szerelmes verset írtam, ami miatt voltak összetűzéseim az aktuális múzsáimmal: például nem örültek neki, amikor megírtam, hogy csiklandós a lábuk szára, vagy azt, hogy kiszaladnak pisilni reggel. A feleségem cenzúrázza az írásaimat: volt már rá példa, hogy egy készülő cikkből kihúzatta a rá vonatkozó komprommitáló részeket. Az általam ismert drámaírók is általában a saját életüket írják meg. A kérdés az, hogy ezt ki mennyire leplezi: az biztos, hogy én kevésbé leplezem.

PRAE.HU: Az elmúlt években megjelent gyermekvers-köteteidet olvasva az volt a benyomásom, hogy ezek alternatív, posztmodern babanaplók.

Ez főleg a Nők Lapjában megjelent írásokra igaz, amiket többek között azért vállaltam el, mert magamtól lusta lennék babanaplót írni. A mondókásköteteket azért kezdtem el írni, mert már a pár napos kisfiamat is érdekelték a versek. A régi, jól bevált mondókák, például a Hátamon a zsákom, zsákomban a mákom, vagy hogy Komámasszony kéreti a szekerét túl népiesek egy magamfajta urbánus apuka számára. Azt sem értettem, hogy miért csak az óvodás korosztálynak írnak a költők, az egészen kicsiknek miért nem. Főleg praktikus használatra költöttem ezeket a verseket, és nagyon büszke vagyok rá, hogy működtek: az altató mondókától Misi tényleg elaludt, ha az öltöztető mondókát mondtam neki, akkor kevésbé mocorgott öltöztetés közben.



PRAE.HU: A legújabb Nem, nem, hanem című gyerekköteted nem is annyira a babanapló, sokkal inkább a játékos gyereknevelés kategóriájába tartozik. Hogyhogy nem folytattad az előző két kötetedben elkezdett tematikát, és miért illusztrálta új grafikus a kötetet?

Lehet, hogy fogom folytatni, de most azt látom a kisfiamon, hogy azok a könyvek érdeklik, amikben minél kevesebb betű van, és minél több rajz. Az illusztrátorváltásnak az volt az oka, hogy a Misi kedvenc illusztrátora Agócs Írisz: nagyon szereti az ő rajzaival díszített könyveket.

PRAE.HU: Nyilván előbb születik a szöveg, mint a kép. Mennyire szólsz bele a grafikus munkájába?

A grafikus valóban a szöveg alapján kezd el rajzolni. Hajlamos vagyok beleszólni, de próbálom magam visszafogni, mert tudom, hogy nem értek hozzá eléggé. Utólag már restellem, hogy az első mondókáskötetnél belekotyogtam, hogy nézzen ki a kötetben szereplő baba: ha túl aranyos lett, akkor az az én hibám. Szerintem nagyon szuperek lettek Írisz rajzai, nagyon sokat nevettünk rajtuk. Az különösen kedves volt tőle, hogy kért képeket Misiről, és őt próbálta meg lerajzolni a könyvben.

PRAE.HU: Biztosan sokan föltették már neked a kérdést, hogy mi a különbség alkotói attitűdben a gyerekeknek illetve a felnőtteknek szóló versek írásakor? Mennyire embert próbáló feladat gyerekverset írni?

Nagyon sokáig egyáltalán nem álltam hozzá máshogy, aminek meg is lett a böjtje. A felnőtt verseimről sokszor és sokan megírták már, hogy gyerekesek, "posztinfantilisek". A gyerekverseimet cserébe felnőttesnek szokták nevezni. A Túl a Maszat-hegyen című gyerekkötetemnek sokan azt rótták föl, hogy túl sok benne a rejtett irodalmi utalás, az allúzió. Állítólag sznob óvodásoknak írtam. Ez jogos, mert a Túl a Maszat-hegyen verseit leginkább a saját szórakoztatásomra írtam, nem gondolkoztam azon, hogy mennyire szól gyerekeknek. A kedvenc gyerekvers szerzőimnek, Weöres Sándornak, Tamkó Sirató Károlynak, Nemes Nagy Ágnesnek tudtommal nem volt gyereke. Közhelyes, de tényleg azok tudnak igazán jó gyerekverset írni, akik megőriztek valamit a gyermeki énjükből, a gyermeki látásmódjukból. Sok olyan gyerekvers is van, amit a szerző konkrétan a saját gyerekének írt, de mégsem sikerült jól a túlzott személyesség miatt. Amióta nekem is van gyerekem, félek attól, hogy ez velem is megtörténik. Például a didakszis mindig is nagyon távol állt tőlem, de a Nem, nem, hanem című kötetben nem bírtam ki, hogy ne írjak le olyasmiket, hogy "Ha billegsz a széken, és felborulsz hátra, mekkora púp nő a fejed búbjára?" Nem biztos, hogy ettől jobb gyerekvers lesz, de valószínűleg jobban használ.



PRAE.HU: Az előző gyerekköteteid kapcsán is föltűnt, hogy bőven van bennük feszültség: a költő apa nem rejti véka alá fájdalmait, aggodalmait, dühét, szenvedéseit. Mindezt persze a tőled megszokott játékos, vicces, laza stílusban tálalod. Ettől válik az egész élővé és hitelessé. Ezek a csengő-bongó versek olyan hatást keltenek, hogy csak úgy kiszaladnak belőled, de nyilván sok csiszolómunkát végzel rajtuk.

Örülök, ha ezt így látod, és annak is, hogy említetted a hitelességet, ami rendkívül fontos számomra: próbálok minél természetesebb, minél magától értetődőbb verseket írni. Azt a fajta verset szeretem, amiben megvan a klasszikus versnyelv, aminek minél jobb zenéje van, de olyan hatást kelt, mintha maguktól pattannának ki a sorok végén a rímek. Törekszem rá, hogy természetes legyen a versbeszéd, de pont ezért sokat szöszmötölök vele.

PRAE.HU: A Nem, nem, hanem című kötet sajtótájékoztatóján említetted, hogy szeretnél felnőtteknek szóló verseket írni, például hitvesi verseket, parainesis-t, hazafias tájlírát, stb.

Most tényleg egy olyan kötetet kezdtem el írni, amiben megpróbálom ezeket a műfajokat abszolválni. Pusztaversem már van: azt ki lehet pipálni. 35 éves vagyok: az én koromban a nagy költők egy része már nem is élt. Tényleg azt érzem, hogy ideje lenne komoly, létösszegző verseket írni. Érdekelnek ezek a hagyományos költői műfajok: mindig is szerettem volna kipróbálni, milyen lehet szavalókönyvbe való verseket alkotni.

PRAE.HU: Ez az új köteted nagyjából mikorra várható?

Ezeket írom a leglassabban: még többet szöszmötölök velük, mint a gyerekversekkel, ráadásul mindig megelőzik őket a fontosabb határidős munkák. Úgy képzelem, hogy egy éven belül készül el, talán a következő könyvfesztiválra, könyvhétre. Már nagyon ideje lenne, mert 2007-ben jelent meg az utolsó felnőtt kötetem, a Szívdesszert.

PRAE.HU: Gondolom az olvasók, a rajongók már követelik tőled az új kötetet.

Többször találkoztam már olyannal, hogy ismeretlenek "rendeltek" tőlem köszöntő verset például az egyik barátjuk vagy családtagjuk születésnapjára. Ezeket nagyon furcsának találom, és nem is szoktam teljesíteni, mert amúgy is lassan és nehezen írok verset. A középiskolások is gyakran írnak nekem, hogy segítsek nekik kidolgozni a rólam szóló érettségi tételt. Gyakran kérdezik mostanában, hogy mikor írok végre "komolyabb" dolgokat. Szerintem nincs annál rosszabb, ha az ember ahelyett, hogy befele figyelne, megpróbál mindenki másnak megfelelni.

PRAE.HU: Az egyik gyerekversedben írod, hogy "apa bérkölt." Ez pontosan mit takar?

Leginkább színdarabokat fordítok különböző színházaknak. A Vígszínházban megy az általam újrafordított Makrancos Kata és a Rómeó és Júlia. A bérköltésbe még a dalszövegfordítás, a színházi dalszövegírás is beletartozik. De van, amit szerelemből csinálok: most a könyvfesztiválra jelent meg a fordításomban az egyik kedvenc amerikai gyerekszerzőm, Shel Silverstein könyve, Shelby bácsi állatkertje címmel. Ezek szörnyes versek, amiket ő maga illusztrált, és eredetileg a 60-as években a Playboy-ban jelentek meg. Szerintem nagyon vicces könyv, ami általában arról szól, hogy a szörnyek megeszik a gyerekeket: jó szívvel ajánlom mindenkinek. Vagy kb. 10-15 éve fordítunk két barátommal, Havasi Attilával és Vaskó Péterrel a magunk szórakoztatására angol nonszensz verseket. Már majdnem készen van a kötet.



PRAE.HU: Shakespeare-t fordítani nagy falatnak tűnik. Milyen kihívásokat rejt például egy Rómeó és Júlia újrafordítása?

Régebben nagyon sok kortárs darabot fordítottam, és bizonyos szempontból Shakespeare-t fordítani sokkal könnyebb, mert rengeteg anyag, jegyzet, kritikai kiadás készült már hozzá az idők során: a szakirodalom nagyon sokat segít az értelmezésben. Nagyon jó dolog Shakespeare-t fordítani, mert iszonyú jó humora van. Ahol ez nem jön át, ott próbálom magam elengedni, és kicsit viccesebb lenni. Igazság szerint darabfordítást eddig még csak konkrét színházi felkérésre készítettem. Például a Vígszínház azt szokta kérni, hogy a darab legyen fiatalos, mai, befogadható: szólítsa meg a diákokat. Ilyenkor mindig nyomaszt a határidő, de arra szoktam gondolni, hogy majd nyugdíjas éveimben előveszem, és átfésülöm ezeket a drámafordításokat, hogy nagyon jók legyenek, és kiadom őket egy gyűjteményes kötetben.

PRAE.HU: Néder Panni vizsgarendezése a Túl a Maszat-hegyen című kötetedből készült a Pesti Színházban, amihez Presser Gábor írt dalokat a verseidből. A költészet napi sajtótájékoztatódon is hallhattunk megzenésített verseket a legújabb kötetedből.

Nagyon örülök neki, amikor a zenészek fantáziát látnak a verseimben: szerencsére viszonylag sok versemet megzenésítették már. Énekelt a Kaláka, Sebő, Harcsa Veronika, Bíró Eszter, Pettik Ádám, az Eszter-lánc mesezenekar és a Kosbor Trió is sok versemből írt dalt. Szerintem a legjobb dolog, ami egy verssel történhet az, ha megzenésítik.

Fotó: Lágler Krisztián