"Te, ez úgy néz ki, mint Jeff Bridges A nagy Lebowskiban!" vagy: "Tisztára olyan érzésem van, mintha egy Woody Allen-filmben lennék." A hétköznapok ezen, és más hasonló észrevételei apró örömmel töltik el a magunkfajta mozirajongót. Persze legfőképpen akkor, ha a másik is tudja, melyik filmre gondolunk. A filmes köztudat pedig ott lebeg a fejünk felett (mivel "köz"), és egy-egy mozis élmény hosszú távú feldolgozásához minden bizonnyal az ilyen kijelentések, felkiáltások is hozzájárulnak. Ugyanezt az említett köztudatot formálja újabban a féléve létező, mára egyre népszerűbb, igen tökös pesti esti rendezvény, a Food Film Fighters (FFF), mely a filmes élmény feldolgozásának egy egészen újfajta módját ismerteti meg velünk.

A hazai zenei és alternatív színházi életben tevékenykedő Andrew Heflernek (vagy Andy Hefler) a fejéből pattant ki részben az ötlet, hogy létrehozzon egy a mozgókép köré épülő, művészeti ágak összefonódását eredményező "slamszínházat", vagy még ötletesebb kifejezéssel élve: "slimpro"-t (sajnos, még nincs megfelelő magyar kifejezés erre). A Food Film Fighters (FFF) telitalálat, mert nagyon divatos, nagyon kortárs és még underground is (ha egyáltalán érvényes ma még ez a fogalom). A színész-rendező, aki ráadásul a Kéknyúl Hammond Band énekese is, egy tető alá hozta az improvizációs színházat, a filmet, a modern költészetet (slam poetry formában) és a gasztronómiát.

Minden hónapban egyszer a Toldi Art moziban kezdetét veszi a játék: a közönségnek ki kell találnia, hogy melyik filmből idéznek – sajátos megközelítéssel és fogalmazással – a slammerek. Minden rajtuk áll vagy bukik, ugyanis csak ők tudják, melyik alkotásról van szó, még a színészeknek sem árulják el. Így ők adják fel a rejtvényt a közönségnek is. Egy rövid költeménnyel asszociálnak a látott mozifilmre, amely általában – néhány mellélövést kivéve – nagyon jól sikerül. A slammereknek köszönhetően filmanalfabéta közönségre lenne szükség ahhoz, hogy az est végére ne találja ki, melyik is az idézett alkotás. Na de ilyen közönség meg miért is pont egy ilyen estre ülne be?

Egy jó slammer a filmből a jelenre is asszociál, a még jobb általában aktuálpolitikai utalásokkal a kis magyar jelenre, magyar szívnek tetszetős, szarkasztikus hangon. Itt pedig jó slammerek vannak. A legutóbbi alkalommal, húsvét hétfőn Csider István Zoltán, Gábor Tamás Indiana és Simon Márton hirdették az igét, sikerült is a Toldi nagytermének összes rekeszizmát megtornáztatni. Már a másodikként rap-verselő Indiananál lehetett sejteni, hogy bizony az Ádám almáiról van szó, de természetesen a film csak ürügy: az élvezhetőség a frappáns szócsavarásban és az ütős mondanivalóban rejlik. Simon Marci aratott különösen nagyot, aki szerint minden ismétlődik, csak egy kicsit más köntösben; egyes funkciók betöltésére állandó igény van, még akkor is, ha a betöltők változnak. Úgy igaz ez a művészetre, mint a politikára, és ezen az alapon lehet a "30Y az új Kispál, a Kiscsillag pedig az új 30Y", vagy "Bajnai az új Che Guevara", a "hipster az új emo" és így tovább. Bár a kijelentésekkel lehetne vitatkozni, a bravúros mondatok rögtön hatnak, nincs idő a továbbgondolásukra. Jobb, ha nem is firtatjuk, hogy a slam poetry nem lehet más, mint az új költészet (?).

Nem új viszont az improvizációs műfaj, mely itthon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A Grund Színház tagjai már néhány éve szerepelnek a fővárosi szórakoztatás palettáján, most néhányan közülük a Toldi mozi színpadára is bekerültek. A 2010-ben alapított társulat három tagja, Boncsér Sára Luca, Fodor Dávid és Ferencz Attila az est házigazdájának és műsorvezetőjének, Andy Heflernek (aki egyébként magát a Grundot is vezeti) és részben a közönségnek az instrukcióit követve asszociál az asszociációkra. Az elhangzott rap-vers-költeményekből egy-egy szót kiragadva, ott a vászon előtti színpadon születik egy mini-darab, egy néhány perces, helyzetkomikumra épülő jelenet. A lehetőségek száma korlátlan: humor forrása lehet egy templomkerti bankautomata, de a pesti gyrososnál hajnalban ácsorgó, szétment agyú fiatal is. A nevetés természetesen garantált. Végül az eddig ki nem mondott filmből levetítenek egy részt, lehull a lepel, jön az aha-élmény, összeáll a kép annak is, akinek még nem állt volna össze, hogy miért is ment a szócsata. Majd az egy órás kulturálódást evés-ivás követi, a szervezők a filmhez kapcsolódó étellel vagy itallal várják a vendégeket a Toldi bárpultjánál. Így dukálhatott az Ádám almáihoz természetesen az almás pite. (Szinte már csak egy jó koncert hiányzik az érzékszervek teljes kényeztetésért... ) Persze az este így is elég kerek, a műfajok frappánsan egészítik ki egymást, s noha mindegyiknek vannak önálló alkalmai is, egy film ürügyén még ennyi művészeti ágat (tekintsük a gasztronómiát is annak) nem vontak össze. S hogy a Food Film Fighters milyen korábbi dolognak a funkcióját veszi át, azt mondja meg a Simon Marci: Az FFF az új…


A következő Food Film Fightersre  már csak május 6-ig, hétfő estig kell várni kell várni:
https://www.facebook.com/foodfilmfighters?ref=ts&fref=ts