Meglepő, mint a hegyek. Nyomulósak. Zaha Hadid Architects építésziroda tervei alapján épült, 2002-ben adták át. Nem tartozik a szigorúan vett, legfrissebb épületek közé, de mi idén, március elején vettük a fáradtságot, hogy fölkiránduljunk az épülethez. Vonattal mentünk be a városba, a közeli Zillertal sípályáiról. Meglepő volt, hogy a kávézóban a pincér, vagy az utcán sétáló sem tudta megmondani, miképpen juthatunk fel a hegyre, sőt a pincérlány nem is ismerte a sísáncot. Meglepő szintén. Végül, miután mégis kisegítettek, nem vett igénybe fél óránál többet, villamossal és gyalog eljutni a síugrósánc lábához.

Impozáns épület. Valójában összehasonlítási alap, és saját élményen alapuló előképek nélkül kellett az épületet befogadni. Síugrást, és sáncot korábban csak tévében láttam, élőben még nem. Így az adott kérdésre adandó válaszokat elemezni hitelesen nem tudom.

Ilyen steril helyzetben megérteni egy épületet tulajdonképpen kihívást is jelent, és örömöt. Ez az öröm az épület be-, és körbejárása alatt folyamatosan megmaradt.
Hasonló élmények fogadják az embert, ha egy piramissal találkozik, vagy elmegy a Hoover damhez.

Gigantikus ház, nagy területen, drága anyagokból (kb. 3,9 milliárd Ft volt az összköltsége), üresen. Amikor ott voltunk, tulajdonképpen üresen állt. Az épület tartózkodásra alkalmas területén működő étterem dolgozóit és vendégeit leszámítva, üresen. Hozzá tartozik, hogy a területre bejutni több mint 8 euróba kerül. Maga a terület több épületet tudhat magáénak.

Bejutva egy hatalmas, lepényalakú aréna fogad minket, a nézőtér és az a terület, ahová a síugrók megérkeznek. Felnézve a sánc tetején magasodik a torony, jobbról-balról pedig egy-egy épület. Maga a kompozíció ellentmondásos. Három, lényegében különböző megformálású és mondanivalójú épület, látszólag rendszertelenül elhelyezve, de a látszólagos rendszertelenségükkel együtt mégis harmonikus látvánnyal.

A toronnyal szemben állva, jobbra a bírók épülete, balra pedig a sajtó kutricái találhatók. A sajtósoknak emelt épület végtelenül egyszerű, acél tartós szerkezet, amelyben konténereket helyeztek el; a lejtő felőli oldalán egy konténernyi konzollal. Azokon a helyeken, ahová nem került konténer, teraszt alakítottak ki. Az épülettel szemben, de a lejtőn kicsit lejjebb a bírók épülete. Ez már egy összetettebb épület. Értelmezhetetlen zaklatottságú homlokzati kialakításában a lehetőséget látni, de a tervező érezhetően szellemi energia fogytán volt a megalkotásánál. Drágább anyagok, nagy üvegfelület. Az épület két tömeggé osztott, egy kisebb, szerényebb, és egy nagyobb, meglehetősen bamba hatást keltő tömegre. Mindkét fél kapott egy hangsúlyos félnyeregtetőt, aminek végére a tervező odabiggyesztett egy hózugot, ennek az esztétikai megalapozottságát mi nem láttuk. A képeken is feltűnik, hogy ezt a problémát nem sikerült maradéktalanul megoldani, a lefolyó víz megszínezte az ipari épületekre jellemző fémburkolatot. Hogy az épület alsó része miért kapott vakolatot, alatta pedig egy más színű lábazatvakolatot, arra sem sikerült rájönni. Így mindenestre úgy néz ki, mintha Mikrobi zoknit húzott volna.

Az elmúlt években Ausztriában, az egyes tartományi székhelyeken nagyszerű épületeket emeltek a köz akaratából, mint Bregenzben Peter Zumthor múzeumát, Grazban Peter Cook és Colin Fourniera által tervezett Kunsthaus-t, itt a sáncot, illetve Dominique Perrault városháza galériáját.

Ezt az épületet az Osztrák állam, a Tiroli tartomány, a város és az Osztrák Síszövetség építette, az 1964-ben, és az 1976-ban megrendezett téli olimpiai játékok színhelyén állt régi síugrósánc helyére. 1999-ben írták ki a pályázatot, amit Zaha Hadid terve nyert meg. A szempontok között volt, hogy az épület egyrészt a nemzetközi normáknak megfelelő síugrósáncot, és egy közösségi helyet tartalmazzon, ami kilátó terasz a városra, és étterem-kávézó. Ebből az összetett funkcióból adódik a forma, ami egy torony és egy híd párosítása. Az alkalmazott szerkezet is eme kettőségen nyugszik. Közel 50 méter magas vasbeton torony és egy 70 méter hosszú acél szerkezetű híd.

A vasbeton torony fundamentuma 16 x 20 méter széles téglalap. Az első három szinten technikai helyiségek, raktár, és személyzeti irodák vannak. A látogatókat szállító lift az étteremig megy föl, ami 43,5 méteres magasságban helyezkedik el a torony bejáratától. Az éttermi részt magába foglaló konzolos fejrész még közel 12 méter magas. Három szintet foglal magába: az említett éttermet, a nyitott kilátó teraszt, és a sportolók helyiségeit. A toronyból elinduló ívelt híd eredetileg 4 helyen alátámasztott szerkezet volt, három pillérrel. A végső konstrukció során a statikusok elhagyták a pilléreket. A megoldás acélból és acélsodronyból megszerkesztett, aláfeszített tartó lett, 68,5 méter hosszú, 35 fokos meredekségű, átlagban.

Egy riportban Hadid azt mondja, ő nem használ számítógépet, ellenben nagyon sokat rajzol kézzel, bármikor, bárhol. Ezt az épületet, a lényegét két vonallal felskiccelheti az ember egy papírlapra. Egy torony és egy rá felkúszó ív. Egyszerű gondolat. Egyedi gondolat. Különleges látásmód, és különleges pillanat kell, az ennyire egyszerűen kézenfekvő gondolatok megformálásához. Szoborszerű épület, és másképp nem is értelmezhetem. A leírások alapján a normáknak megfelel. Nem tudom elemezni a funkciónak való megfelelését. Főleg úgy, hogy maga a funkció is értelmezhetetlen számomra. Adott egy ember, aki egy ilyen mesterséges lejtőre felmegy, ott sílécet csatol a lábára, és lecsúszik golyóban a mélybe, hogy ott a lendülettől minél messzebbre repüljön. Hát nem is tudom… Ilyen esetben a funkcionális meghatározásokon kívül, amit a sportszövetség megad a tervezőnek, más szempontot nem igazán kell figyelembe venni. A versenyzők felkészülése teljességgel bennük megy végbe. Az összpontosítás alatt nem fognak föl semmit a körülöttük lévő épületből. Talán még abból sem, hogy az ív tetején állva, szemmagasságban a városi temető látható, ami felé repülnek, ha elindulnak a lejtőn. A felhasználó szempontjából vizsgálva az épületet, hamis képet kapnánk. A felhasználók ezen körét a ház nem marasztalja, ez egy olyan hely, ahová azért mennek, hogy minél messzebb kerüljenek tőle. Egy anti-ház.


A kilátó-étteremről a berlini megalomán Fernsehturm jut eszembe, amit csak alulról szemléltem, mert irtózok a liftektől. Persze Berlinben több, értelmetlen magasságban elhelyezett étterem található. Itt viszont sok a természet alkotta magasságokban lévő potenciális hely, ahonnan a város szemlélhető. Akkor miért ez a felhajtás, miért kellett erre a toronyra is kávézót rakni? Hát azért, amiért örömöt nyújtott számomra is ott lenni, egyrészt. Másrészt hirdetni a tiroli sportélet egyedülállóságát.

Az étteremben ülve a kilátáson kívül semmi nem utal arra, hogy egy síugró torony tetején vagyunk. Egyszerű, de drága sötét berendezés, néhol rikító színű falak. Minden asztalon friss tulipán. Fent a teraszon minden részlet megtervezett, és korrekten megoldott, összesen egy fura dolog volt, ahol a koncepció merevsége találkozott a szükségszerűséggel, és ez valószínűleg már túl későn tudatosult. Ez mindössze egy üvegkorlát rész volt, ami a lendületes vonalakból kilógott, és az esetlegesség benyomását kelltette.

Az ötlet nagyszerűsége behatárolta a tervezők mozgásterét. A forma, az ív és a lendületesség megmerevítette a lehetőségeket. Úgy tűnik, egy pontból ugrott a terv a tulajdonképpeni kész állapotba, ahonnan a változtatás bármerre is végzetessé vált volna.