A mesék interpretációjának missziója talán már az első mesekönyv megjelenése óta elválaszthatatlan az optikai médiumok eszköztárától. Egy könyv vagy történet képi illusztrációja sok szempontból lehet szükséges. A mesekönyvek esetében az olvasni még nem tudó gyermekek számára egyfajta "imaginatív mankóként" szolgálhat, melynek egyaránt vannak pozitív eredményei, és negatív, a fantáziát és kreativitást romboló hatásai.

Két oldalról érdemes vizsgálni azt a kérdést, hogy mennyire szükséges vagy szabad illusztrálni egy mesét. Az egyik oldal a befogadó oldala, prototipikusan a gyermek. A képi információtöbblet segíti a főként még az olvasni nem tudó gyermek szövegértését, hallás után beilleszti az imaginációba. A vélemények megoszlanak arról, hogy ennek pozitív vagy negatív hatása van. Pozitív hatásnak mondható az, ha az illusztráció segítségével a szöveg befogadása sikeresen megy végbe, hatására a gyermek esetleg nyit más szövegek felé is.
       
Főként az illusztrált könyv vagy történet tűnhet fel csodás titkok és kalandos utazások tárházaként a gyermek szemében. A betűk és képi jelek kontextusa, a mese szemantikai tere azt sugallja számára, hogy létezik egy olyasfajta autonóm világ, amelybe kedve szerint bármikor beléphet, és ahol tetszőleges térbeli és időbeli utazást tehet. Ez egy olyan kaland, amely az előtte kevésbé ismert empirikus világból a fikció terébe való átlépésre ad lehetőséget. A könyvben megjelenő nyomatok sokasága egy nagyobb ívű és lélegzetű egységet teremt azáltal, hogy az egyidejű képek egymásutánisága is éppoly időbeliséget, és időben kifejezettséget eredményez, akárcsak a meseszöveg.

Fontos szempont (többek között) Moholy-Nagy László észrevétele: a még tudatlan gyermek egész világképét az optikai benyomás és az érzékelt, tapogatott tárgyakhoz való viszonya határozza meg. Ezért nem elhanyagolható annak a fontossága, hogy már csecsemőkorban minél gazdagabb, fantáziadús illusztrációkkal ellátott puha könyvekkel ismertessék meg a beszélni még nem tudó gyermeket. Később még fontosabbá válik az illusztráció minősége, mivel a gyermek képes a leggyorsabban kibontakoztatni eredendő tehetségét és képzeletét, és az ő látását lehet a legkönnyebben (át)formálni, mert nem kötik konvenciók.

Negatív hatásnak minősülhet az, hogy ezeket a képeket a gyermek készen kapja, így az imaginatív folyamatokat erősen befolyásolhatja, ha a szöveg helyett a kép kerül középpontba. Az illusztrált történeteknél pont a fantázia működését fenyegeti veszély, abban az esetben, ha a gyermek az imagináció kalandjába a szöveggel való érintkezés előtt vág bele, pusztán a képi illusztrációra támaszkodva. A készen kapott képi világ egyik hátulütője az, hogy nagy befolyása van a képzelet mechanizmusaira.

Samuel Coleridge még különbséget tesz képzelet (fancy) és a képzelőerő (imagination) között: mindkettő különálló képesség (faculty), nem pedig – ahogy a közgondolkodás tartja – két azonos jelentéssel bíró erő alacsonyabb és magasabb foka. Annak ellenére, hogy az illusztráció alkalmazásának lehetnek destruktív következményei erre a képességre nézve, mégis egyet kell értenünk Kurt Bauch állításával, miszerint  "a képek iránti szükséglet magában foglalja a tisztelet és a csoda iránti szükségletet is". Ez a szükséglet egy korábbi vagy előzetes tudást jelenít meg, és új értelmezések kontextusába állítja.



Az illusztráció szükségességének másik oldalán a szerző és az illusztrátor állnak. A képi narrációt kooperatív munkával lehet kialakítani, maga a szerzői intenció is irányíthatja az illusztrátort, optimális esetben azonban a szerzőnek feltétlen beleszólása van a könyv látvánnyá alakulásának minden fázisába. A mesekönyvben alkalmazott illusztrációk egyfajta szelekcióra adnak teret, általuk kiemelkedhetnek a mese vagy történet kulcsfontosságú jelenetei, vagy ellenkezőleg, tompíthatja egy mese agresszivitását vagy kegyetlenségét, amit például az eredeti Grimm meséknél láthatunk. Az illusztrátor az, aki létrehoz egy mitikus teret a kép és a szöveg kohéziójával, ezáltal útitársává válik a gyermeknek az imaginációja során, mintegy a háttérben meghúzódva segíti a kép és a szöveg kínálta kalandok átélését.

Paulovkin Boglárka szerint az egyik fő szempont egy illusztráció megalkotásakor, hogy az illusztrátor képes-e egy saját történetet kreálni a szöveg alapján, ami valójában nem csak leképezi a szövegben elmondottakat, hanem új minőséggel felruházva, a képek nyelvén mesél el egy történetet a szöveg kapcsán. Bekerülhet olyan elem is, amely csak az alkotó fantáziájában, a szöveg továbbgondolásának folyamatában születtet. Nagyon tudatosan kell felépítenie az alkotónak egy olyan látványvilágot, amit következetesen tud alkalmazni egy adott munka során. A feladat kihívása abban rejlik, hogy egy egész könyvön keresztül a karaktereket és a történet világát folyamatosan és konzekvensen kövesse.

A meseillusztrációk jövője kétségtelenül reménykeltő, hiába a gyermekek szórakoztatására megalkotott médiumok (például rajzfilm, netes tartalmak) terjeszkedése, az igényesen illusztrált gyermekkönyv presztízse állandóan nő. Egy mese képi megjelenítésének egyik legfontosabb funkciója az, hogy segítségével olyan elem is láthatóvá váljék, melynek a szövegben való értelmezése nehezebben megvalósítható. Egy jól sikerült illusztráció is interpretálja a művet, a szöveg láthatatlan részeivel alkot egységet. Így jön létre az imagináció. Különösen a gyermekek számára megalkotott képi kultúra új lehetőségeit kell úgy kihasználni, hogy középpontban maradhasson a könyvillusztráció mint az imagináció fejlesztésének talán máig legalkalmasabb eszköze.

(A képeken Peter Carl Geissler, Walter Crane és Randolph Caldecott egy-egy illusztrációja látható.)