zene
2007. 05. 02.
„…még szerelemből csinálom”(!?) – 4. és 5. rész
A negyedik kör a The Dose, egy világszínvonalú szubkulturális "turisztikai" és trendmagazin. Az ötödik pedig az elkalandozás és álmodozás, a "mi lenne, ha kevesebb szerelem lenne és több pénz, mégis ugyanezt akarnám csinálni", másképp: utópia-vázlat egy cybergoth Budapestről.
THE DOSE
(4. rész)
Az angol nyelvű The Dose, melyet a készítők pusztán szerelemből csináltak, zenével és kultúrával foglalkozik és már csak az igényes – persze csak azok számára, akikhez a cyberpunk közel áll – képi világért is érdemes letölteni.
Malinás Kriszta: [a]http://www.nol.hu/cikk/412435/[text]A japán dózis[/a] (NOL, 2006. július 31.)
Hogy a [a]http://www.thedose.info/[text]The Dose[/a] ötlete honnan ered? Azt hiszem, hogy amit Magyarországon támogatás nélkül el lehetett érni, azt elértük, amit alulról fel tudtunk építeni, azt felépítettük, – és néhányan úgy éreztük, hogy ideje lenne egy hasonló projektet csinálni külföld felé is, hogy nagyon sok kreatív emberrel lehessen együtt dolgozni. Hozzátenném, hogy összességében sajnos még mindig az a jellemző, hogy külföldön sokkal több kreatív embert találsz, aki kész dolgozni, mint itthon. Úgyhogy elhatároztuk, hogy csinálunk valami újat, ami még abszolút nem volt, még külföldön sem. Így született a The Dose. Egy olyan magazin, ami ugyan PDF formátumban ingyenesen letölthető, de egy az egyben elmenne papíron is.
Minden szám egy földrajzi pontra koncentrál, egy városra és vonzáskörzetére. Ez a nulladik számban Budapest volt. Bemutattuk az "ismerendő" együtteseket, boltokat, rövid betekintést adtunk a hazai partikultúrába.
Az első szám Tokió volt. Tokió nagyon jó abból a szempontból, hogy Japánra mindenki felfigyel, ugyanis egy: senki sem ismeri, kettő: kurva messze van, három: nagyon színes. Emiatt ez a város még mindig azt árasztja magából, hogy extravagáns, különleges és meg kell nézni, függetlenül attól, hogy az ázsiai kontinensen egyre inkább Dél-Koreára figyelnek. Gyakorlatilag ezzel a számmal futottunk be, ez mindenkinek tetszett. A címlapra beraktam a tokiói cyber-elektro szcéna legismertebb DJ-jét, [a]http://www.myspace.com/sisen[text]Sisen[/a]t, akiről annyit érdemes elmondani, hogy hihetetlen partyarc,
és japán travik között nőtt fel, úgyhogy eléggé figyelemfelkeltő. Százötven oldal volt az újság. Sikerült nagyon sok exkluzív tartalmat beletenni, emiatt kaptunk is egy kultusz-magazin minősítést, ami egyfelől nagyon sok arcnak bejött, nagyon jó rajongói bázisunk lett, másfelől pedig rengetegen irigykednek.
A második számunk nem három hónap alatt jött ki, ahogy terveztük. Kb. nyolc hónap kellett hozzá. Belefutottunk abba a problémába, hogy száz oldalon nem lehet tökéletesen és teljesen körbejárni egy várost, de még az egytizedét sem. London lett a második szám városa, és noha nem sikerült úgy bemutatni, ahogy szerettem volna, de rengetegen minőségibbnek és összeszedettebbnek tartják az előzőnél. Ezt nem tudom átlátni, annyi munkám és feszültségem van ebben a számban, hogy kifejezetten gyűlölöm a londoni kiadást.
Szinte azután, hogy lerendereltem a PDF-et, és kidobtam az oldalra, hogy kész van, töltsétek, – azóta bele se néztem. De mindenki azt mondja rá, hogy kurvajó lett, úgyhogy hajlandó vagyok elhinni lassan, hogy megint sikerült valamit letennünk az asztalra.
prae.hu: Az nem lehet benne, hogy azért összeszedettebb, mert London közelebb van, mint Tokió? Jobban ismeritek, voltatok ott, láttátok sok oldalát…
prae.hu: Hogyan lehet minden anyagi forrás nélkül egy ilyen színvonalas magazint létrehozni? Ekkora kitekintést nyerni és adni egy Tokióról, egy Londonról? Megtalálni az érdekes témákat, embereket, megtalálni a kapcsolatokat, hogy aztán össze lehessen hozni egy ilyen, valóban értékes és nagy anyagot?
Könnyen, csak net kell hozzá. Tökre nem nehéz dolog, és megmondom neked, hogy igazából kellő lelkesedéssel elég sokáig el tud menni az ember, a trükk abban van, hogy egy, mennyire vagy fanatikus, kettő, mennyire van respekted a szakmában. Adatot gyűjteni önmagában nem nagy dolog, a tokiói számot háromszáz oldalasra is csinálhattam volna, csak kellett egy határ. Akármilyen színes és csicsa háromszáz oldalnyi tokiói cyberújság, papíron se fogják nagyon elolvasni, nem hogy egy monitor előtt.
prae.hu: De egyikőtök sem él kint, egyikőtök sem mozog napi szinten abban, ami ott kint történik.
Sajnos nem. Ezért kerestünk minden számhoz olyan vezéregyéniségeket, akikkel heti kapsolatban voltunk, és akik informálni tudtak minket arról, hogy éppen kivel érdemes interjút csinálni, milyen fotósoktól érdemes anyagokat szerezni, stb. Az első számban DJ Sisen volt az egyik ilyen, tőle jött a tokiói gyorskörút meg az infók, hogy kikkel érdemes még beszélni. Volt egy nagyon jó fordítónk is, [a]http://profile.myspace.com/index.cfm?fuseaction=user.viewprofile&friendid=55580218[text]DJ A04[/a]. Ausztrál srác, profi minőségben csinált japán-angol-japán gyorsfordításokat. Vele sokkal jobban tudtam együtt dolgozni, mint a magyarokkal. Itthon csak ígérgetett mindenki, A04 meg kvázi elnézést kért, hogy kell neki egy nap a melóra, aztán olyan minőségű anyagokat küldött át, hogy egy kósza vesszőhiba sem volt benne. A második számnál meg ott volt [a]http://www.cremaster.org.uk/[text]Regis Hertrich[/a], aki Londonban egy nagyon elismert partyfotós, rengeteg anyagot és nagyon jó kontaktokat küldött.
prae.hu: Kinek szól a The Dose?
Az újság borítóján az áll, hogy „To those with an open mind”, azaz „mindenkinek, aki nyitott gondolkodású”. Külföldre megy, angolul beszélő érdeklődőknek, utazóknak, turistáknak – még azoknak a tiniknek is, akiket tökre nem érint ez az egész szubkulturális massza, de tetszik nekik a csicsa újság a kifestett csajokkal meg a gitárokkal és teljesen mást olvasnak benne a világról, mint amit eddig láttak. Megjegyzem, egyáltalán nem a magyarok olvasóknak csináltuk. Az [a]http://www.ld50.hu/[text]LD50[/a]-es hirdetésekből is az jön le, hogy olyan 200 embernél többen nem olvassák, mert nem beszélik a nyelvet, vagy – jobb esetben – rühellnek monitorra szegezett újságot olvasni.
prae.hu: Milyen volt a nemzetközi visszhangja?
Hihetetlenül jó. Állandóan jönnek az e-mailek, a legutóbb pl. egy olyan, hogy „30 éves vagyok, tiniként tökre szerettem ezt a zenét, aztán leszoktam róla, mert megkomolyodtam meg azt hittem, hogy ez az egész zenei kultúra megáltt egy szintnen, most megláttam a THE DOSE-t és le se tudok kattani ezekről a zenékről megint”. Kis boltoktól is kapok kérdéseket, hogy ezt hol lehet megvenni, mert terjeszteni akarják. Nagyon sokan meg akarják fogni, meg akarják szagolni, magukkal akarják vinni, megmutatni a haveroknak. Meg értelemszerűen nagyon jó visszajelzés az is, hogy elmegyek egy bandához, akikkel szeretnék csinálni egy anyagot, és úgy válaszolnak vissza, hogy „még jó, hogy akarunk veletek dolgozni, simán!”. Amikor ezt a [a]http://www.reactorleak.com/[text]Juno Reactor[/a] mondja, a goa trance szülőatyja, vagy Japán legnagyobb, nemzetközileg is elismert psy trance DJ-je, [a]http://www.djtsuyoshi.net/[text]Tsuyoshi Suzuki[/a], vagy egy [a]http://www.thebirthdaymassacre.com/[text]Birthday Massacre[/a], aki a mostani goth élet egyik legjobb bandája, akkor azért tudom, hogy elértem valamit.
prae.hu: Merre lesz a folytatás?
Berlinben. A harmadik szám Berlin lesz, oda nagyon jó ötleteink vannak, aztán jön még pár európai nagyváros, aztán megyünk vissza Ázsiába. Egyébként sem tudok semmit a vietnami cyberpunkról... meg általában, Európában vagy nálunk nem jellemző, hogy sokat tudnánk az ottani nagyvárosok –Hongkong vagy Peking – popkultúrájáról, úgyhogy ez tökre izgalmasnak tűnik, akár még úgy is, hogy kimegyünk, és körbenézünk.
Gyakorlatiasabban pedig, folyamatosan keresünk olyan cégeket, amik tudnának minket támogatni és kiadókat, amik hajlandóak lennének beállni az újság mögé. Ez egy olyan szintű munka, amiért egy kiadóvállalat nagyon sok pénzt fizetne sok embernek, és nagyon jól meg lehetne belőle élni – mi meg ingyen meg szerelemből csináljuk még egy darabig. Mindenki mást mond: egy new yorki mediaplanner ismerősöm szerint online és fizetős a nyerő kombináció, a print célközönsége sophisticated és educated, úgyhogy pont azok a tinik esnek ki, akiknek szól a lap. Online, mindenki online van, ezt kaptam tőle. Emellett meg rengeteg olyan véleményt, hogy printben, printben, printben.
Mindentől függetlenül azt látom, hogy az általunk megléphető lehetőségek között megvan az is, hogy Magyarországon printbe menjünk. Ez az ország el van maradva számos téren, borzasztóan, úgyhogy ha még dobbantani lehetne valahol egy nyomtatott verzióval, arra pont ebben az országban van lehetőség. Összehasonlításképpen, Németországban 4-5 hasonló témájú újság fér meg egymás mellett, – bár az az ország annyira különálló gócpontja ennek az egész szubkultúrának, hogy egymaga is képes eltartani a nyári fesztiválokat, hogyha kell.
Tudom, mennyiből tunánk itthon ezt kiadni, mennyibe kerülne egy szerkesztőség fenntartása, mennyi a nyomdaköltség, a terjesztés, blablabla. Senki sem hajlandó azt mondani, hogy beleteszek 10M-et, és nézzük meg, hogy ez működik-e. Tudom, hogy működik, hat éve vagyok ebben a világban, tisztában vagyok azzal, hogy mennyien vennék meg, meg tudom azt is, hogy mit kell tenni, hogy az emberek megvegyék, csak a „tudom” senkinek sem elég.
prae.hu: S mennyire tud manapság vagy a következő néhány évben egy csak szöveges (szöveg+kép) tartalom elvinni egy ilyen fizetős online magazint? Audio-anyagok vagy videók nélkül mennyire működne ez? Mennyire akarjátok majd, ha ez nemzetközileg befut, akkor más technikákkal, tartalmakkal, „csilivilivel” is kiegészíteni…?
Muszáj lesz kiegészíteni rengetegexkluzív tartalommal, videocastokkal, Djmixekkel. Nagyon-nagyon különlegessé kellene tenni ezt az egészet ahhoz, hogy ez fizetősként is sikeres legyen. Természetesen lehetséges, minden lehetséges, ha megvan a kellő támogatás hozzá.
A szöveges tartalom igazából nem érdekes. Egyre jobban azt látom, hogy minél többet vagy online, annál kevesebbet vagy hajlandó tartalommal foglalkozni. A figyelem és az érdeklődés is csökken, mindkettőt folyamatos ingerekkel kell fenntartani. A video meg a zene erre tökéletes. A képek is, azokat nézegeted, vagy nyalogatod, kinek hogy. Ezért lenne jó a nyomtatott verzió: rengeteg csicsa, rengeteg eyecandy lenne benne, akárhol elő tudnád venni.
(non-)fiction optimizmus
(5. rész)
„…a felkelő nap földjén rizsföldet neveztek el tiszteletünkre, az Angelspit pedig elsőszülöttjét rólam nevezi majd el.”
Damage a The Dose első száma után
prae.hu: Ha minden összejönne, rengeteg pénz hullana eléd az égből, akkor ezt az egészet, amiről eddig beszéltünk, hogyan építenéd tovább?
Lőjem le az összes jó ötletemet? Nézd, ha minden meglenne, először is szereznék egy jó könyvelőt meg egy jó jogászt, a biztonság kedvéért. (röhög) Ha ez meglenne, akkor pár önvédelmi eszközt és egy óriási Braun kávéfőzőt meg a legjobb Sony Vaiot USB-s dobbantófelületekkel. Komolyra fordítva, az LD50 mechanizmust húznám fel nagyban. A web alapvető, arra rengeteg figyelem menne. Aztán több lábbal egészíteném ki az egészet: legyen sajtótermék, amit lehet a pad alatt olvasni meg ami igazából korrekten kommunikálná azokat a zenei szubkultúrákat, amiket eddig elég ótvar minőségben cikkeztek, ha kicikkezték egyáltalán. Mindezt bevállalósan. A bevállalósság roppantul fontos ezen a területen, így nagyon kevesen mernek valamit is csinálni. Aztán ezt megerősítenénk rádióműsorral, tévéműsorral és innentől kezdve remek bizniszt lehetne belőle csinálni. Apró dolgokat látok mindenhol, de ha ezeket összekapcsolom, akkor hihetetlenül összetett és nagy lesz. Kevesen látják, hogy ezt meg lehetne csinálni okosan is.
prae.hu: Mi az álmod?
Egy irodaház, panorámaablakokkal egy metropoliszra. LD50 iroda, ahol rengeteg különc, őrült és tehetséges ember alkotna egyszerre, a háttérben keveredne a lounge, a goa meg a törtelektro, Heptoid éppen valami milliárdos vegyilaborban kevergetne ki valami tablettát, amit ha a szülő nők bevennének, akkor hangburkot tudnának maguk köré vonni, Ninth gombnyomásra kitolhatná a szobáját az üvegfalon kívülre, hogy negyven emelet magasból misét tarthasson az eltévelyedett fiataloknak. Rohangálnának a titkárnők, a falakon óriási képernyők, azokra rákötve konzolok meg nettévék, aztán ha éppen elegünk van a munkából, akkor lemegyünk a saját klubunkba, és vagy szusizunk egyet vagy szervezünk egy rendezvényt háromezer embernek. És ha ebből leköpülöm a fantáziát és elnézem azt, hogy itthon milyen szintű szolgáltatások vannak, akkor én simán el tudom képzelni azt, hogy az LD50 nagyban működhetne.
A képekért és fotókért köszönetet az [a]http://www.ld50.hu/[text]ld50.hu[/a]-nak és közvetve a [a]http://www.beats.hu/[text]beats.hu[/a]-nak. Az illusztrációként használt többi kép DJ Sisen [a]http://www.myspace.com/sisen[text]MySpace-es profil[/a]jából származik.
Kapcsolható oldalak:
The Dose ([a]http://www.thedose.info/[text]innen tölthető le az eddig megjelent 3 szám[/a])
The Dose [a]http://www.ld50.hu/news/ld50/thedose[text]magyar nyelvű szerkesztőségi blog[/a]
[a]http://www.myspace.com/dosemagazine[text]The Dose -MySpace-profile[/a]
(4. rész)
Az angol nyelvű The Dose, melyet a készítők pusztán szerelemből csináltak, zenével és kultúrával foglalkozik és már csak az igényes – persze csak azok számára, akikhez a cyberpunk közel áll – képi világért is érdemes letölteni.
Malinás Kriszta: [a]http://www.nol.hu/cikk/412435/[text]A japán dózis[/a] (NOL, 2006. július 31.)
Hogy a [a]http://www.thedose.info/[text]The Dose[/a] ötlete honnan ered? Azt hiszem, hogy amit Magyarországon támogatás nélkül el lehetett érni, azt elértük, amit alulról fel tudtunk építeni, azt felépítettük, – és néhányan úgy éreztük, hogy ideje lenne egy hasonló projektet csinálni külföld felé is, hogy nagyon sok kreatív emberrel lehessen együtt dolgozni. Hozzátenném, hogy összességében sajnos még mindig az a jellemző, hogy külföldön sokkal több kreatív embert találsz, aki kész dolgozni, mint itthon. Úgyhogy elhatároztuk, hogy csinálunk valami újat, ami még abszolút nem volt, még külföldön sem. Így született a The Dose. Egy olyan magazin, ami ugyan PDF formátumban ingyenesen letölthető, de egy az egyben elmenne papíron is.
Minden szám egy földrajzi pontra koncentrál, egy városra és vonzáskörzetére. Ez a nulladik számban Budapest volt. Bemutattuk az "ismerendő" együtteseket, boltokat, rövid betekintést adtunk a hazai partikultúrába.Az első szám Tokió volt. Tokió nagyon jó abból a szempontból, hogy Japánra mindenki felfigyel, ugyanis egy: senki sem ismeri, kettő: kurva messze van, három: nagyon színes. Emiatt ez a város még mindig azt árasztja magából, hogy extravagáns, különleges és meg kell nézni, függetlenül attól, hogy az ázsiai kontinensen egyre inkább Dél-Koreára figyelnek. Gyakorlatilag ezzel a számmal futottunk be, ez mindenkinek tetszett. A címlapra beraktam a tokiói cyber-elektro szcéna legismertebb DJ-jét, [a]http://www.myspace.com/sisen[text]Sisen[/a]t, akiről annyit érdemes elmondani, hogy hihetetlen partyarc,
és japán travik között nőtt fel, úgyhogy eléggé figyelemfelkeltő. Százötven oldal volt az újság. Sikerült nagyon sok exkluzív tartalmat beletenni, emiatt kaptunk is egy kultusz-magazin minősítést, ami egyfelől nagyon sok arcnak bejött, nagyon jó rajongói bázisunk lett, másfelől pedig rengetegen irigykednek.A második számunk nem három hónap alatt jött ki, ahogy terveztük. Kb. nyolc hónap kellett hozzá. Belefutottunk abba a problémába, hogy száz oldalon nem lehet tökéletesen és teljesen körbejárni egy várost, de még az egytizedét sem. London lett a második szám városa, és noha nem sikerült úgy bemutatni, ahogy szerettem volna, de rengetegen minőségibbnek és összeszedettebbnek tartják az előzőnél. Ezt nem tudom átlátni, annyi munkám és feszültségem van ebben a számban, hogy kifejezetten gyűlölöm a londoni kiadást.
Szinte azután, hogy lerendereltem a PDF-et, és kidobtam az oldalra, hogy kész van, töltsétek, – azóta bele se néztem. De mindenki azt mondja rá, hogy kurvajó lett, úgyhogy hajlandó vagyok elhinni lassan, hogy megint sikerült valamit letennünk az asztalra.prae.hu: Az nem lehet benne, hogy azért összeszedettebb, mert London közelebb van, mint Tokió? Jobban ismeritek, voltatok ott, láttátok sok oldalát…
prae.hu: Hogyan lehet minden anyagi forrás nélkül egy ilyen színvonalas magazint létrehozni? Ekkora kitekintést nyerni és adni egy Tokióról, egy Londonról? Megtalálni az érdekes témákat, embereket, megtalálni a kapcsolatokat, hogy aztán össze lehessen hozni egy ilyen, valóban értékes és nagy anyagot?
Könnyen, csak net kell hozzá. Tökre nem nehéz dolog, és megmondom neked, hogy igazából kellő lelkesedéssel elég sokáig el tud menni az ember, a trükk abban van, hogy egy, mennyire vagy fanatikus, kettő, mennyire van respekted a szakmában. Adatot gyűjteni önmagában nem nagy dolog, a tokiói számot háromszáz oldalasra is csinálhattam volna, csak kellett egy határ. Akármilyen színes és csicsa háromszáz oldalnyi tokiói cyberújság, papíron se fogják nagyon elolvasni, nem hogy egy monitor előtt.
prae.hu: De egyikőtök sem él kint, egyikőtök sem mozog napi szinten abban, ami ott kint történik.
Sajnos nem. Ezért kerestünk minden számhoz olyan vezéregyéniségeket, akikkel heti kapsolatban voltunk, és akik informálni tudtak minket arról, hogy éppen kivel érdemes interjút csinálni, milyen fotósoktól érdemes anyagokat szerezni, stb. Az első számban DJ Sisen volt az egyik ilyen, tőle jött a tokiói gyorskörút meg az infók, hogy kikkel érdemes még beszélni. Volt egy nagyon jó fordítónk is, [a]http://profile.myspace.com/index.cfm?fuseaction=user.viewprofile&friendid=55580218[text]DJ A04[/a]. Ausztrál srác, profi minőségben csinált japán-angol-japán gyorsfordításokat. Vele sokkal jobban tudtam együtt dolgozni, mint a magyarokkal. Itthon csak ígérgetett mindenki, A04 meg kvázi elnézést kért, hogy kell neki egy nap a melóra, aztán olyan minőségű anyagokat küldött át, hogy egy kósza vesszőhiba sem volt benne. A második számnál meg ott volt [a]http://www.cremaster.org.uk/[text]Regis Hertrich[/a], aki Londonban egy nagyon elismert partyfotós, rengeteg anyagot és nagyon jó kontaktokat küldött.
prae.hu: Kinek szól a The Dose?
Az újság borítóján az áll, hogy „To those with an open mind”, azaz „mindenkinek, aki nyitott gondolkodású”. Külföldre megy, angolul beszélő érdeklődőknek, utazóknak, turistáknak – még azoknak a tiniknek is, akiket tökre nem érint ez az egész szubkulturális massza, de tetszik nekik a csicsa újság a kifestett csajokkal meg a gitárokkal és teljesen mást olvasnak benne a világról, mint amit eddig láttak. Megjegyzem, egyáltalán nem a magyarok olvasóknak csináltuk. Az [a]http://www.ld50.hu/[text]LD50[/a]-es hirdetésekből is az jön le, hogy olyan 200 embernél többen nem olvassák, mert nem beszélik a nyelvet, vagy – jobb esetben – rühellnek monitorra szegezett újságot olvasni.
prae.hu: Milyen volt a nemzetközi visszhangja?
Hihetetlenül jó. Állandóan jönnek az e-mailek, a legutóbb pl. egy olyan, hogy „30 éves vagyok, tiniként tökre szerettem ezt a zenét, aztán leszoktam róla, mert megkomolyodtam meg azt hittem, hogy ez az egész zenei kultúra megáltt egy szintnen, most megláttam a THE DOSE-t és le se tudok kattani ezekről a zenékről megint”. Kis boltoktól is kapok kérdéseket, hogy ezt hol lehet megvenni, mert terjeszteni akarják. Nagyon sokan meg akarják fogni, meg akarják szagolni, magukkal akarják vinni, megmutatni a haveroknak. Meg értelemszerűen nagyon jó visszajelzés az is, hogy elmegyek egy bandához, akikkel szeretnék csinálni egy anyagot, és úgy válaszolnak vissza, hogy „még jó, hogy akarunk veletek dolgozni, simán!”. Amikor ezt a [a]http://www.reactorleak.com/[text]Juno Reactor[/a] mondja, a goa trance szülőatyja, vagy Japán legnagyobb, nemzetközileg is elismert psy trance DJ-je, [a]http://www.djtsuyoshi.net/[text]Tsuyoshi Suzuki[/a], vagy egy [a]http://www.thebirthdaymassacre.com/[text]Birthday Massacre[/a], aki a mostani goth élet egyik legjobb bandája, akkor azért tudom, hogy elértem valamit.
prae.hu: Merre lesz a folytatás?
Berlinben. A harmadik szám Berlin lesz, oda nagyon jó ötleteink vannak, aztán jön még pár európai nagyváros, aztán megyünk vissza Ázsiába. Egyébként sem tudok semmit a vietnami cyberpunkról... meg általában, Európában vagy nálunk nem jellemző, hogy sokat tudnánk az ottani nagyvárosok –Hongkong vagy Peking – popkultúrájáról, úgyhogy ez tökre izgalmasnak tűnik, akár még úgy is, hogy kimegyünk, és körbenézünk.
Gyakorlatiasabban pedig, folyamatosan keresünk olyan cégeket, amik tudnának minket támogatni és kiadókat, amik hajlandóak lennének beállni az újság mögé. Ez egy olyan szintű munka, amiért egy kiadóvállalat nagyon sok pénzt fizetne sok embernek, és nagyon jól meg lehetne belőle élni – mi meg ingyen meg szerelemből csináljuk még egy darabig. Mindenki mást mond: egy new yorki mediaplanner ismerősöm szerint online és fizetős a nyerő kombináció, a print célközönsége sophisticated és educated, úgyhogy pont azok a tinik esnek ki, akiknek szól a lap. Online, mindenki online van, ezt kaptam tőle. Emellett meg rengeteg olyan véleményt, hogy printben, printben, printben.
Mindentől függetlenül azt látom, hogy az általunk megléphető lehetőségek között megvan az is, hogy Magyarországon printbe menjünk. Ez az ország el van maradva számos téren, borzasztóan, úgyhogy ha még dobbantani lehetne valahol egy nyomtatott verzióval, arra pont ebben az országban van lehetőség. Összehasonlításképpen, Németországban 4-5 hasonló témájú újság fér meg egymás mellett, – bár az az ország annyira különálló gócpontja ennek az egész szubkultúrának, hogy egymaga is képes eltartani a nyári fesztiválokat, hogyha kell.
Tudom, mennyiből tunánk itthon ezt kiadni, mennyibe kerülne egy szerkesztőség fenntartása, mennyi a nyomdaköltség, a terjesztés, blablabla. Senki sem hajlandó azt mondani, hogy beleteszek 10M-et, és nézzük meg, hogy ez működik-e. Tudom, hogy működik, hat éve vagyok ebben a világban, tisztában vagyok azzal, hogy mennyien vennék meg, meg tudom azt is, hogy mit kell tenni, hogy az emberek megvegyék, csak a „tudom” senkinek sem elég.
prae.hu: S mennyire tud manapság vagy a következő néhány évben egy csak szöveges (szöveg+kép) tartalom elvinni egy ilyen fizetős online magazint? Audio-anyagok vagy videók nélkül mennyire működne ez? Mennyire akarjátok majd, ha ez nemzetközileg befut, akkor más technikákkal, tartalmakkal, „csilivilivel” is kiegészíteni…?
Muszáj lesz kiegészíteni rengetegexkluzív tartalommal, videocastokkal, Djmixekkel. Nagyon-nagyon különlegessé kellene tenni ezt az egészet ahhoz, hogy ez fizetősként is sikeres legyen. Természetesen lehetséges, minden lehetséges, ha megvan a kellő támogatás hozzá.
A szöveges tartalom igazából nem érdekes. Egyre jobban azt látom, hogy minél többet vagy online, annál kevesebbet vagy hajlandó tartalommal foglalkozni. A figyelem és az érdeklődés is csökken, mindkettőt folyamatos ingerekkel kell fenntartani. A video meg a zene erre tökéletes. A képek is, azokat nézegeted, vagy nyalogatod, kinek hogy. Ezért lenne jó a nyomtatott verzió: rengeteg csicsa, rengeteg eyecandy lenne benne, akárhol elő tudnád venni.
(non-)fiction optimizmus
(5. rész)
„…a felkelő nap földjén rizsföldet neveztek el tiszteletünkre, az Angelspit pedig elsőszülöttjét rólam nevezi majd el.”
Damage a The Dose első száma után
prae.hu: Ha minden összejönne, rengeteg pénz hullana eléd az égből, akkor ezt az egészet, amiről eddig beszéltünk, hogyan építenéd tovább?
Lőjem le az összes jó ötletemet? Nézd, ha minden meglenne, először is szereznék egy jó könyvelőt meg egy jó jogászt, a biztonság kedvéért. (röhög) Ha ez meglenne, akkor pár önvédelmi eszközt és egy óriási Braun kávéfőzőt meg a legjobb Sony Vaiot USB-s dobbantófelületekkel. Komolyra fordítva, az LD50 mechanizmust húznám fel nagyban. A web alapvető, arra rengeteg figyelem menne. Aztán több lábbal egészíteném ki az egészet: legyen sajtótermék, amit lehet a pad alatt olvasni meg ami igazából korrekten kommunikálná azokat a zenei szubkultúrákat, amiket eddig elég ótvar minőségben cikkeztek, ha kicikkezték egyáltalán. Mindezt bevállalósan. A bevállalósság roppantul fontos ezen a területen, így nagyon kevesen mernek valamit is csinálni. Aztán ezt megerősítenénk rádióműsorral, tévéműsorral és innentől kezdve remek bizniszt lehetne belőle csinálni. Apró dolgokat látok mindenhol, de ha ezeket összekapcsolom, akkor hihetetlenül összetett és nagy lesz. Kevesen látják, hogy ezt meg lehetne csinálni okosan is.
prae.hu: Mi az álmod?
Egy irodaház, panorámaablakokkal egy metropoliszra. LD50 iroda, ahol rengeteg különc, őrült és tehetséges ember alkotna egyszerre, a háttérben keveredne a lounge, a goa meg a törtelektro, Heptoid éppen valami milliárdos vegyilaborban kevergetne ki valami tablettát, amit ha a szülő nők bevennének, akkor hangburkot tudnának maguk köré vonni, Ninth gombnyomásra kitolhatná a szobáját az üvegfalon kívülre, hogy negyven emelet magasból misét tarthasson az eltévelyedett fiataloknak. Rohangálnának a titkárnők, a falakon óriási képernyők, azokra rákötve konzolok meg nettévék, aztán ha éppen elegünk van a munkából, akkor lemegyünk a saját klubunkba, és vagy szusizunk egyet vagy szervezünk egy rendezvényt háromezer embernek. És ha ebből leköpülöm a fantáziát és elnézem azt, hogy itthon milyen szintű szolgáltatások vannak, akkor én simán el tudom képzelni azt, hogy az LD50 nagyban működhetne.
A képekért és fotókért köszönetet az [a]http://www.ld50.hu/[text]ld50.hu[/a]-nak és közvetve a [a]http://www.beats.hu/[text]beats.hu[/a]-nak. Az illusztrációként használt többi kép DJ Sisen [a]http://www.myspace.com/sisen[text]MySpace-es profil[/a]jából származik.
Kapcsolható oldalak:
The Dose ([a]http://www.thedose.info/[text]innen tölthető le az eddig megjelent 3 szám[/a])
The Dose [a]http://www.ld50.hu/news/ld50/thedose[text]magyar nyelvű szerkesztőségi blog[/a]
[a]http://www.myspace.com/dosemagazine[text]The Dose -MySpace-profile[/a]
Kapcsolódó cikkek
Szerzők
-- Pál Dániel Levente --
További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
irodalom
Interjú Beck Tamással, a 33. Salvatore Quasimodo Költőverseny fődíjasával
