PRAE.HU: Legújabb regényében, a Lanzarotéban, mely a huszadik alkalommal megrendezett Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg magyarul, arról ír, hogy bár 2000-ben járunk, de még nem kezdődött el a 21. század, és semmi nem látszik abból, hogy valami változna. ("Egyébként nem is váltottunk – éppen ezt fejtegette a Ça se discute tegnap esti adásában egy nyelvész –, csak 2001 elején lesz az igazi század- és ezredforduló.") Az azóta eltelt időben változott-e a véleménye, beléptünk már a 21. századba?

Azóta ez megváltozott: sokan mondják, és én is úgy vélem, hogy 2001. szeptember 11-e volt a 21. század kezdete.

PRAE.HU: Igen szomorú kezdet ez egy új századnak, és úgy látszik, ez az irány folytatódik, ha csak a napokban történt bostoni robbantásokat nézzük.

Miért hagynák abba?

PRAE.HU: Azért, mert a félelemkeltésen túl nem értek el vele különösebb eredményeket.

Bizonyos sikerük van: néhány állam, mely korábban demokratikusabb berendezkedésű országnak számított, az iszlám vallásra helyezte alapjait.

PRAE.HU: Valóban, ez egy világviszonylatban mérhető változás, nem csak az Amerikai Egyesült Államokat és a vele érintkező országokat érinti. De maradva a korábbi nézőpontnál, gondolja, hogy a 21. század első lépése 9/11 miatt lényegében a demokrácia korlátozása, azaz kényszerű korlátok közé szorítása? Van esély ennek feloldására és más irányú lépések megtételére, ami felülírja, feloldja ezt az évszámot?

Nehéz kérdés. Az ember évszázadokban számol, amikor történelemben gondolkodik, de mégis szükség van arra, hogy dátumokkal jelöljük ki egy-egy időszak kezdetét. Az igaz, hogy a demokrácia tere beszűkült.

PRAE.HU: Kurt Vonnegut mondta, hogy ha valakinek, aki közel áll hozzád azt mondod: – Idióta vagy és mindenre alkalmatlan! – akkor ezzel valószínűleg azt éred el, hogy többé nem lesz miről beszélnetek. Az ön könyveit olvasva fontos kérdéssé válik, hogy egy emberi kapcsolatban hol a határ önsorsrontó hazugság és önsorsrontó igazságosztás között.

Milyen módon fontos a hazugság a könyveimben?

PRAE.HU: A szereplők egy része gondolatban kegyetlen mások megítélésében, de ezt nem mindig mondja ki.

Meglep a kérdés, ezt én nem így látom.

PRAE.HU: A nyitórendezvényen Forgách András az újságírók szerint azt fogalmazta meg, hogy Ön elsősorban a halálról és a szexről ír, mire Ön kijavította, hogy nem, hanem a gyászról és a szeretetről. Vajon miért a provokációt érzékelik leginkább a műveiben?

Szerintem az olvasóim úgy látják, hogy a gyászról és a szeretetről írok.

PRAE.HU: Az én olvasatomban azonban a szeretetet gyászolja. A Lanzarotéban is felvetődik, hogy ahhoz, hogy az ember mint olyan más legyen, például – mondom én – képes legyen "jobban" tudni szeretni, genetikailag meg kellene változtatni. Létezik-e más út az ember szeretni-tudásának megváltoztatására, mint egy biológiai újraírás vagy más irányból a krisztusi szeretet követése?

A vallások valószínűleg működőképesek. Nincs túl nagy tapasztalatom ezen a téren, például nem tudnék megalkotni egy vallásos karaktert.

PRAE.HU: Ön szerint képes egy könyv vagy egy vers elolvasása megváltoztatni egy ember életét, szeretetének mibenlétét?

Nem.

PRAE.HU: Nagy örömmel olvastam, hogy nemrég megjelent egy új verseskötete. A magyar prózaírók egy része is versírással kezdte a pályáját, de nagyon kevesen vannak, akik miután prózát kezdtek el írni, komolyabban visszatértek volna a versíráshoz. Hogyan kell elképzelni a különböző típusú munkák összehangolását?

Ugyanarról az idősíkról beszélünk, nem válik el a vers- és prózaírás ideje. Amikor prózát, regényt írok, az hónapok, évek munkája, a versírás menetét nem kell megtervezni, van, hogy tizenöt perc alatt megírok egy verset.


Fotó: Bach Máté