irodalom
2013. 04. 23.
Ritka, mint a rózsaszín bárány
Goda Krisztina: Berti, a rózsaszín barika, illusztráció: Udvardi Jenő, Kolibri Kiadó 2013.
Nem tudom, megvenném-e a gyerekeknek a mai gazdag kínálatból éppen ezt a könyvet, hiszen magam nem kedvelem túlságosan a fantasztikus irodalmat, amit kisgyerekeknek írnak, hát még, ha ilyen példázatos módon van előadva. Ugyanakkor elismerem, hogy ez a könyv üde színfolt. Inkább a nyelvileg gazdag, furfangos és humoros könyvek ellenében született. Goda Krisztina Máté Angi ellenpólusa, ha úgy tetszik. A könyvet képi világa, és nagyon tudatos tanítási/felszabadítási vágya különlegessé teszi.
Először megriadtam a borítótól. A teletabbik gügyögése jutott eszembe. Űrhajós mesék csupasz világa, mely egy másik bolygóra kalauzolja a gyerekeket, akik még ezt a bolygót sem ismerik, pedig olyan kíváncsiak rá. Aztán a barna, japán moncsicsik egy másik űrből, akik szopják az ujjukat, mit is tudnak még? A nyugatról betört műanyag mesevilág, magyar furfang és népmesei nyelvi gazdagság nélkül. Ennyiben nincs meglepetés Udvardi Jenő digitális kockáiban, melyek különös szépsége, hogy az IT világ mellett az akvarellt is imitálják. A fát, a rétet, a mezőt, a legelőket. Kalyibát, pajtát rajzol az illusztrátor, vonásai szemet gyönyörködtetnek. Ettől persze bájosak, aranyosak lesznek a képkockák, melegséget árasztanak, másrészt földöntúliak, fantáziadúsak. Ugyanakkor sok mindent eszünkbe juttatnak, amit más rajzfilmekből már ismerünk. Ily módon Berti is egy idézet, már létező mese- és figuralemekből összerakott hősnő. A rózsaszín bárány, Berti mások helyett van, csak hogy a gyerekek idejekorán barátkozzanak a "mássággal".
A könyv története is jól kiszámítható: Berti barika fehér bárányok között rózsaszín szőrrel születik, fekszik a könyv legszebb oldalpárján egy biomeleg farácsos ágyban. Itt még mosolyog, később már riadt űrarccal néz ránk. De Bertit nem dobják ki a szülei, szeretik, "mégicsak a miénk", kiabálják. Bertit így csak majd egy évesen éri a trauma. Az öreg báránytanács ugyanis átfesteti a szőrét a birkanyíró fodrásszal. Ám ekkor bégető birkaapa és bután pislogó birkaanya (ez nem egy feminista mese, az biztos) azonnal elvesztik a gyereküket, mert nem látszik a tömegben. Éjt-nappallá téve keresik. Az eső lemossa a fehér festéket, Berti újra rózsaszín. Boldog a Bégető Bernát family. "A bölcsek kénytelen-kelletlen engedélyezték, hogy a birkák olyan színre festessék a gyapjukat, amilyenre csak kedvük tartja." Rudi fodrászüzlete virágzásnak indult, átszabatják magukat a birkák, és azonnal bejöhet a szabadelvű nevelés. Itt szépen leképezi Goda története a mai konzumvilág csínját-bínját, egyúttal örömtelien felmosolyog, de nem tudom, hogy ez jó-e? Vagy egy baljós előjel, hogy ha széthullik a birkacsorda, akkor nem lesz többé tiszta gyapjú.
Nem tudom, megvenném-e a gyerekeknek a mai gazdag kínálatból éppen ezt a könyvet, hiszen magam nem kedvelem túlságosan a fantasztikus irodalmat, amit kisgyerekeknek írnak, hát még, ha ilyen példázatos módon van előadva. Ugyanakkor elismerem, hogy ez a könyv egy üde színfolt. Inkább a nyelvileg gazdag, furfangos és humoros könyvek ellenében született. Goda Krisztina Máté Angi ellenpólusa, ha úgy tetszik. A könyvet képi világa, és nagyon tudatos tanítási/felszabadítási vágya különlegessé teszi. Először nehezen is ment az olvasása, talán a nevelő célzatú, balga nyelvezete miatt: "A kék égen teljes erőből vigyorgott a nap, sugarai felmelegítették a domboldalt, ahol szabályos sorokban, lógó orral kullogtak a birkák a munkába." Aztán meg: "Mindennapjaik nem voltak éppen változatosak. Korán keltek, kifésülték kócos szőrüket és elindultak a zöld rétre, ahol egész estig legeltek."
Az egysíkú nyelvezet mintha összhangban volna a kifigurázandó birkanyájszellemmel. Szépen ki van vágva, le van legelve ez a mese. A bárányok balgák és bénák. Mindenkinek B hanggal kezdődik a neve (ez is kicsit nehezíti az olvasást, és kissé unalmassá is teszi persze a neveket). Minden csupa sztereotípia. Ugyanakkor érdekes, mennyire nem szerencsétlen szelídek ezek az állatok, ha a kiközösítésről van szó. Nagyon igyekszik megmutatni a hibás értékítélet fonákjait a történet, ezért a kritikus is bizonytalan. Mégis, azt hiszem, ez az a mesekönyv, ahol végképp a rajzok dominálnak, s a rajzok nélkül nem sokat érne Goda Krisztina mekkmester típusú állatmeséje. Sajnos Berti történetében nehéz felfedezni a csavaros humort, a váratlan fordulatot, és a végére sem tartogat különösebb meglepetéseket. Korrektül megírt könyvmese ez, jól illeszkedve a rajzokhoz. Olyan bájosan bugyuta könyv, mint maga a birkavilág, amit ábrázolni igyekszik.
A könyv története is jól kiszámítható: Berti barika fehér bárányok között rózsaszín szőrrel születik, fekszik a könyv legszebb oldalpárján egy biomeleg farácsos ágyban. Itt még mosolyog, később már riadt űrarccal néz ránk. De Bertit nem dobják ki a szülei, szeretik, "mégicsak a miénk", kiabálják. Bertit így csak majd egy évesen éri a trauma. Az öreg báránytanács ugyanis átfesteti a szőrét a birkanyíró fodrásszal. Ám ekkor bégető birkaapa és bután pislogó birkaanya (ez nem egy feminista mese, az biztos) azonnal elvesztik a gyereküket, mert nem látszik a tömegben. Éjt-nappallá téve keresik. Az eső lemossa a fehér festéket, Berti újra rózsaszín. Boldog a Bégető Bernát family. "A bölcsek kénytelen-kelletlen engedélyezték, hogy a birkák olyan színre festessék a gyapjukat, amilyenre csak kedvük tartja." Rudi fodrászüzlete virágzásnak indult, átszabatják magukat a birkák, és azonnal bejöhet a szabadelvű nevelés. Itt szépen leképezi Goda története a mai konzumvilág csínját-bínját, egyúttal örömtelien felmosolyog, de nem tudom, hogy ez jó-e? Vagy egy baljós előjel, hogy ha széthullik a birkacsorda, akkor nem lesz többé tiszta gyapjú.
Nem tudom, megvenném-e a gyerekeknek a mai gazdag kínálatból éppen ezt a könyvet, hiszen magam nem kedvelem túlságosan a fantasztikus irodalmat, amit kisgyerekeknek írnak, hát még, ha ilyen példázatos módon van előadva. Ugyanakkor elismerem, hogy ez a könyv egy üde színfolt. Inkább a nyelvileg gazdag, furfangos és humoros könyvek ellenében született. Goda Krisztina Máté Angi ellenpólusa, ha úgy tetszik. A könyvet képi világa, és nagyon tudatos tanítási/felszabadítási vágya különlegessé teszi. Először nehezen is ment az olvasása, talán a nevelő célzatú, balga nyelvezete miatt: "A kék égen teljes erőből vigyorgott a nap, sugarai felmelegítették a domboldalt, ahol szabályos sorokban, lógó orral kullogtak a birkák a munkába." Aztán meg: "Mindennapjaik nem voltak éppen változatosak. Korán keltek, kifésülték kócos szőrüket és elindultak a zöld rétre, ahol egész estig legeltek."
Az egysíkú nyelvezet mintha összhangban volna a kifigurázandó birkanyájszellemmel. Szépen ki van vágva, le van legelve ez a mese. A bárányok balgák és bénák. Mindenkinek B hanggal kezdődik a neve (ez is kicsit nehezíti az olvasást, és kissé unalmassá is teszi persze a neveket). Minden csupa sztereotípia. Ugyanakkor érdekes, mennyire nem szerencsétlen szelídek ezek az állatok, ha a kiközösítésről van szó. Nagyon igyekszik megmutatni a hibás értékítélet fonákjait a történet, ezért a kritikus is bizonytalan. Mégis, azt hiszem, ez az a mesekönyv, ahol végképp a rajzok dominálnak, s a rajzok nélkül nem sokat érne Goda Krisztina mekkmester típusú állatmeséje. Sajnos Berti történetében nehéz felfedezni a csavaros humort, a váratlan fordulatot, és a végére sem tartogat különösebb meglepetéseket. Korrektül megírt könyvmese ez, jól illeszkedve a rajzokhoz. Olyan bájosan bugyuta könyv, mint maga a birkavilág, amit ábrázolni igyekszik.