Mileta Prodanović szerb író és festőművész első magyarul megjelent könyve, a Kert Velencében adott alkalmat, de még inkább ürügyet egy tartalmas beszélgetésre a szerzővel: Csordás Gábor, a mű fordítója és Váradi Péter, a L'Harmattan kiadó főszerkesztője kérdezték a szerzőt, aki a könyvről keveset, a rendszerváltásokhoz, történeti traumákhoz, Koszovóhoz fűződő viszonyáról viszont annál többet mesélt. Frappáns mondásokban, csattanós viccekben nem volt hiány: Prodanović például a vasfüggöny leomlását követően továbbra is fennálló választóvonalat bársonyfüggönynek nevezte, európai egyesítés ide-vagy oda, a “kétsebességes" kontinensnek ez a régió nyilvánvalóan a gyengébben teljesítő feléhez tartozik, vagy ahogy ő mondta, a b-kategóriások közé.

Lehetséges, hogy épp a napokban zárul le végleg a katonai konfliktus Koszóvó körül, mondta az éppen Brüsszelben tanácskozó szerb diplomáciára utalva, és rögtön párhuzamot vont a magyar történelemmel. Koszovót Erdélyhez hasonlította, mint komoly kulturális-történeti hagyományokkal rendelkező egykori országrészt. Számára személyesen sokat jelent ez a közeg, mert szintén festőművész édesapja ott alakított ki magának műhelyt és találta meg fiatalkori alkotómunkájának adekvát helyszínét; akárcsak Van Gogh, ő is délre utazott, ráadásul önként jelentkezett oda egy tanári álláshelyre, ami annyira meglepő volt, hogy a miniszter személyesen hívta fel, hogy a szándék komolyságáról és valódiságáról megbizonyosodjon.

Édesapja történetét szövegeiben is felhasználta már, de a kiélezett etnikai konfliktusok kezelésére is alkalmasnak bizonyult: a szerző elmesélte, hogy az 1999-es bombázások után egy amszterdami konferencián közösen léptek fel egy koszovói íróval, aki kifejezetten ridegen viselkedett vele, de amikor kiderült, hogy ő a koszovói festőművész fia, rögtön megtört a jég, és pillanatok alatt összebarátkoztak.

A térséget, az ex-jugoszláv államokat jellemző közös traumatizáltságról szólva a változás lehetőségét és tényét emelte ki: néhány éve még kinevették barátai, akiknek megváltozó-megváltoztatható gondolkodásmódról vízionált, és lőn: a horvát EU-csatlakozási folyamat élharcosai például a legszigorúbb értelemben nacionalista politikusok. Érdekes volt hallgatni a magyar és a szerb közelmúlt különbségeiről szóló eszmefutattását: a kettő éppen ellentétesen alakult. A nyolcvanas évek szerb kultúrája virágzott (mi főleg a francia kultúra és filozófia iránti nyitottságra emlékezhetünk), miközben Magyarország pangott, a kilencvenes évek magyarországi fejlődése (különösen az általa rendszeresen látogatott Budapesté) Szerbia háborús konfliktusaival és általános pusztulásával került ellentétbe. Ez a pusztulás egyébként már a Kert Velencében című regény borítóján is szembeötlő, de nemcsak az épített környezetre vonatkozik, de ugyanúgy a nyelvre és a nemrég még virágzó kultúrára, valamint az emberek etikai tartására is.

Prodanović, akiről az is kiderült, hogy jóbarátja és lelkes olvasója Dubravka Ugrešićnek, éleslátóan, felszabadultan és – Amir Gutfrendhoz bizonyos szempontból hasonlóan – humorosan tud beszélni olyan témákról, amelyeknek talán legtöbbet a romantikus tárgyalásmód, a tragizáló hangnem árt. A vitathatatlanul megtörtént tragédiák ellenére józanul elemzi a szinte kibogozhatatlanul bonyolult helyzetet, a mindenkori jelen pillanatát: sokat tanulhatunk tőle.