A déli program Komáromi Gabriella barátságos, vállveregő, egyúttal a generációk közötti véleményszakadást is finoman érzékeltető laudációjával kezdődik. A Kaposvári Egyetem neves oktatója, Gombos Péter egyik mestere hosszan ecseteli a tanulmányok létjogosultságát, fontosságát, a magyar, egyelőre nem túl széles, de egyre növekedő számú szakmai kötetek sorában betöltött hiánypótló erejét. Komáromi Gabriella azt is érzékelteti, miben nem ért egyet Gombos Péterrel: például amikor a tanár úrnak az a véleménye, hogy az olvasástanítás hatására legalább egy könyvet elolvas a fiatal, Komáromi tanárnő szerint ez egyrészt valóban örvendetes, de szomorú, hogy miért csak egy könyvet. Ám azt is érzékeltette, hogy miért nem értenek egyet például a Leiner Laura által jegyzett, a tini- és gimnazista lányok körében hihetetlen népszerűségnek örvendő A Szent Johanna Gimi-sorozat értékelésében. "Nem kéne-e meghaladni a gyermeki létet?" – teszi fel a kérdést Komáromi Gabriella. A sorozat "úgyszólván semmiről nem szól", de ezt a semmit mégis nagyon jól írja meg a szerző. Ugyanakkor, teszi hozzá, abban igazat ad Gombos Péternek, hogy mindazon irodalmi művek, amelyet a főhős emleget a sorozatban, nagyon értékesek, és ha a fiatal olvasó trendkövetés címén azokat is vagy legalább egy részüket elolvassa, már jó irányba halad(unk).

Az egy generációval előrébb járó tanárnő pontosan látja a nemzedéki különbségeket is. "Én elolvasom, amiket Gombos Péter elemez a tanulmányaiban, de a fantasy maradjon az ő területe".



A program kerekasztal-beszélgetésként jelent meg a programfüzetben, és a laudált Gombos Péter nem is titkolta meglepődését; nagy megtiszteltetéssel hallgatta a dicsérő szavakat mesterétől, de ő beszélgetésre számított a Dobj el mindent, és olvass!-program kapcsán. Később azért azt is megtudtuk, hogy mi is ez program pontosan, és miért ez lett a kötet címe. Gombos Péter elmesélte, hogy az olvasóvá nevelés számára misszió, a kötet 20 év kutatásának, oktatási gyakorlatának tapasztalataiból keletkezett. Sok helyütt megjelentek a benne szereplő tanulmányok, vannak újak is, és most végre egy kötetben látnak napvilágot. Nagyon sok köszönet illeti a szerkesztőt, aki egészen más sorrendet javasolt, mint amilyet ő eltervezett, és "bosszúságára" a szerkesztőnek (Szávai Ilonának) lett igaza… Gombos Péter elárulta, hogy Kaposvárott, ahol tanít, az idei könyvhétre nagy olvasóeseményt szerveznek kollégájával, Fűzfa Balázzsal. A Szombathelyen és Kaposvárott egyszerre megvalósuló könyvheti összolvasáson terveik szerint 1000-1000 fiatal fog olvasni egyszerre, egy időben. Mindez az olvasás népszerűsítését szolgálja, hogy a fiatalokat közvetlenül érje könyves élmény.

A moderátor, Szávai Ilona, a Pont Kiadó vezetője, most másik vendégüket, Kamarás István szociológust kérdezte hamarosan (Könyvhétre) megjelenő könyvével kapcsolatban. A könyv címe Olvasótárs (Kamarás szerint Olvasó-próba) lesz. A (többek között) olvasásszociológus kevésbé a készülő könyvéről beszélt, inkább a laudált Gombos-kötettel kapcsolatban fejtette ki olvasóvá nevelésről vallott gondolatait. Számára az olvasóvá nevelés kifejezés régi, rossz asszociációkat hordoz. Ő, mondja, úgyis mint Zsolnay-tanítvány eleve nem szereti a nevelés szót, az iskolának nem nevelnie kellene, hanem tanulást segítenie. És a Dobj el…-kampányban, kérdezi a hallgatót is elgondolkodtatva, vajon mit kell eldobni? Az előítéleteket? Ócska, használhatatlan és fölösleges tárgyainkat? – Az ő megközelítésében az ember mindig valamihez olvas. A legjobb az lenne, ha a szülők több értékes időt tudnának együtt tölteni a gyerekeikkel. Ma átlagosan naponta 8 percet (!) töltünk a gyerekünkkel beszélgetéssel. Egy "Beszélgess a gyerekeddel legalább napi 12 percet" című flashmob vagy a Dobj el mindent…-hez hasonló játékos kampány talán segíthetne a dolgon. Elmesélte, hogy az Olvasó Népért Mozgalom idején (a hetvenes években) megjelentettek egy esszét, amely szerint "A gondolkodó népért"- mozgalom hatásosabb lenne. (Tudósító megpróbálja elképzelni, ahogy a pártállam gondolkodásra ösztönzi a népet... Jobb lett volna, valószínűleg a rendszerváltás hamarabb bekövetkezett volna…)



Saját könyvében Kamarás István befogadás-történeteket vizsgál; hogyan hatnak bizonyos, nem-szépirodalmi szövegek az olvasóra, mi történik olvasó és irodalmi szöveg között?

Visszatérve a Dobj el mindent…-kampányra (amely Gombos Péter szerint inkább játék, mint kampány), Kamarás tanár úrnak az a véleménye, jobb lenne, ha a mozgalom a Dobd el a rossz könyvet, és olvass! címre változna, mert annyi a silány, rossz irodalom. Megint csak kollégája, Nagy Attila olvasásszociológus demokrácia-elméletére emlékeztet bennünket: a rendszerváltás idején Nagy Attila úgy gondolta, a demokrácia kedvezni fog az olvasásnak. Ezzel szemben ma nagyon sok olyan dolog van, ami nem kedvez az olvasás népszerűsítésének: "sok a lózung, olyan, mintha folyamatos kampány folyna: ez nem megfelelő helyzet a diskurzushoz" – fejti ki röviden véleményét mai átpolitizált világunkról a kutató.

A moderátor most újra Gombos Péterhez fordul, és megkéri, mesélje el, mi is pontosan ez a Dobj el mindent, és olvass!-program. A kutató az olvasásnépszerűsítő játékot egy szlovákiai iskolától kölcsönözte: az iskolában a nap egy bizonyos szakában speciális jelzőcsengő hatására mindenkinek, aki épp az iskolában van, mindent el kell dobnia, és elő kell vennie egy könyvet, amit tíz (vagy húsz) percig olvashat. Ez a tíz perc mindenkire egyöntetűen érvényes, karbantartótól igazgatóig mindenki csak olvas. A tíz perc leteltével pedig visszatérnek ahhoz, amit abbahagytak, órát, megbeszélést stb. Az olvasási "kényszerszünet" nem várt sikert hozott. Gombos Péter ezt több alkalommal kifejtette (legutóbb a Kortás Gyermekirodalmi Napokon).

Gombos szerint nagyon fontos, hogy ne szakszöveget olvassanak abban a 10 percben, hanem teljesen szabadon választott irodalmat, bárki bármit hozhat. Meg kell tanítani a gyerekeket arra, hogy élményként éljék át az olvasást, ne kötelező penzumként, hanem kikapcsolódásként éljék meg az olvasás folyamatát. Hogy arra a kérdésre, hogy miért jó olvasni, egy gyerek ne csak azt a választ adja, hogy azért, "mert bővül a szókincse" (ilyenkor meg szokta kérdezni, az milyen érzés belül…). Gondolkodtak a szerkesztővel, mi legyen a kötet címe, de végül örömmel beleegyezett, hogy a Dobj el mindent – és olvass!-tanulmány legyen a címadó.

Kamarás István közbevetette: amikor a kampányról először hallott, megijedt, hogy ez azt jelenti, a tankönyveket is el kell dobni. Mint tankönyvszerzőt, érzékenyen érintette volna a dolog… Gombos Péter erre válaszul a közönséget tesztelte: – Ki az, aki szeret olvasni, akinek kedvence az irodalom? (Mindenki felteszi a kezét). – Ki az, aki valakinek köszönheti az irodalmi rajongását (tanár, könyvtáros, szülő bárki? (Sokan felteszik a kezüket.) – Ki az, aki szerint ebben egy tankönyv befolyásolta (Kamarás István felteszi a kezét) – Ki az, akit egy tanterv befolyásolt? …. Kamarás habozik, hogy feltegye a kezét, látva, hogy senki nem lenne rajta kívül… Gombos Péter belátja, hogy a kérdések azért némileg álkérdések, mert a tantervet például általában nem ismeri az iskolás. De az bizonyos, hogy az irodalom megszerettetéséhez valamilyen referenciaszemély kell. Az irodalomkutató sok helyi tantervet megnevezett, de az olvasástanítás céljai között sehol sem látta az "olvasóvá nevelést" mint kitűzni kívánt célt. Úgy gondolja, egy olvasást tanító pedagógusnak ez lehetne a legfőbb célja, az olvasóvá nevelés pedig leginkább úgy érhető el, ha megfelelő irodalmat adunk a gyerek kezébe.

Szávai Ilona a továbbiakban a család fontosságára hívja fel a figyelmet; a könyvespolcok jelenléte a lakásban elsőrendű fontosságú (vagy annak kellene lennie) a gyerekek olvasóvá nevelésében.

Gombos Péter meséli később a tudósítónak: amelyik osztályteremben létezik osztálykönyvtár, érezhetően mérhető az olvasásértési képesség.
Tehát fontos, hogy (jó) könyvek vegyenek körül bennünket.

A tanulmánykötet 23 tanulmányt (esszét, kritikát) tartalmaz, olvasáspedagógiai elméleti írásoktól kortárs gyerekkönyves kritikáiig, de találunk benne fantasy-elemzéseket; esszéket a kortárs ifjúsági regényekről, végezetül érdekfeszítő elemzések olvashatók a ma antiutópiáiról, vagy ahogyan ma szokásos elnevezni őket: a disztópiákról.