Hannu Rajaniemi érdekes ember, matematikus és matematikai fizikus végzettségű, s mint ahogy a beszélgetésből kiderül, e területen is tevékenykedik, és Skóciában él. Már egészen kicsi korában szeretett volna fizikus lenni, nagy hatást tett rá többek között a Barátunk az atom című könyv hat éves korában.

A nemzetközi köztudatba első, Kvantumtolvaj című regényével robbant be 2010-ben, azóta megjelent már a Fraktálherceg is (2012) és ahogy elárulja, éppen Budapestre érkezte előtt fejezte be a trilógia harmadik kötetét. Érdekessége a regények megjelenési körülményeinek, hogy a kiadó 24 oldalnyi kézirat után kötött vele szerződést három könyvre. Ez nem feltétlenül kellett, hogy trilógia legyen, de végül az lett.

Hozzá kell persze tenni, hogy Rajaniemi korábban is publikált már novellákat, ráadásul a Writers’ Bloc nevű alkotócsoport tagja, akik tematikus felolvasóesteket is szerveznek. Itt szándékoltan felolvasásra szánt szövegeket olvasnak fel, szerinte ugyanis mást kell előtérbe helyezni, ha beszélt szövegről van szó, a leírásokat el kell hagyni, csak a cselekményre koncentrálni, a szöveg ritmusára.

Szóba kerül, hogy az első regénye kapott negatív kritikákat is: a könyvben kevés információt oszt meg olvasóival, így kicsit nehéz az eligazodás. Rajaniemi elmondja, hogy mindez szándékolt volt, az olvasó számára idegen világot akart létrehozni. Ugyanakkor második regénye kapcsán kapott már olyan olvasói visszajelzést is, ami szerint ezt már  könnyebb volt olvasni.

Érdekessége még Rajaniemi írói tevékenységének, hogy bár finn az anyanyelve, angolul ír. Azt mondja, hogy aki nem a saját anyanyelvén, hanem választott nyelven ír, egy kicsit más emberré válik, és bizonyos szempontból jobban is szereti ezt a másik személyiségét. A finnek hagyományosan visszahúzódó ember hírében állnak, és ő is sokkal nyitottabbnak érzi magát, ha angolul ír. Arra a kérdésre, hogy milyen volt az ő angolul írt könyvét finn fordításban viszontlátni, elmondta: furcsa, mert az angol személyiségét látta viszont azon a nyelven, amit családtagjai, barátai környezetében használ. Hozzáteszi még, ha ő finnül írta volna, természetesen másként mesélte volna el a történetet.

Az irodalomhoz, regényíráshoz, történetmondáshoz viszonylag szorosabban kapcsolódó téma még  az agykutatás és a történetmesélés kapcsolata. Rajaniemi egy olyan kísérletről beszél, ami során az olvasott szövegre adott agyi reakciók vannak hatással a történet folytatására. Hófekérke történetével próbálták ki mindezt, és az élet és halál volt az a két fogalom, amit figyeltem, hogy a szöveg olvasása során az olvasó az életre vagy a halálra asszociál-e inkább. A kísérletről további információkat lehet megtudni a neuroficition.net oldalon.

A hallgatóság soraiból érkezik ezzel a kapcsolatban még egy kérdés, vajon mennyiben fog változni a történetmesélés metódusa az elkövetkezőkben. Rajaniemi szerint a történetmesélés addig, míg emberek maradunk, fontos lesz, hiszen a tudatunk is egyfajta történet, amit önmagunknak mondunk.

Mind a moderátor, mind a hallgatóság inkább aziránt  érdeklődik, hogy egy fiatal tudós mit gondol a transzhumanitás elméletéről, a kvantumfizikáról, a szerepjátékok és általában a számítógépes játékok szubkultúrájáról, stb.

Rajaniemi népszerű szerző Magyarországon is, ezt bizonyítja többek között az is, hogy  Hess András teremben nem fér be minden érdeklődő. Egzakt tudomány és művészet, jelen és nagyon távoli jövő jelenségei keverednek a beszélgetésben. S hogy a természettudós sem rideg ember, és nem feltétlenül látja kiszámíthatónak, számokkal leírhatónak a világot,  bizonyítja, ahogyan az emberi tudatról nyilatkozik. Szerinte ez sokkal bonyolultabb valami, minthogy egyszerűen letölthető legyen egy számítógépre.