Ahogy Gács Anna, a beszélgetés moderátora bevezetőjében elmondta, a mobilitás fogalmához mindegyik szerző kapcsolódik valamiképp, ki utazásélmények, interkulturális találkozások, ki a szociális mobilitás iránti kitüntetett figyelme miatt. Néhányan közülük hosszabb-rövidebb ideig éltek más országokban, megismerkedtek más kultúrákkal, mások eleve több kultúrában honosak, ám akadtak közöttük olyanok is, akik kifejezetten utálnak utazni. Az irodalomban és a filmben is nagyon népszerű a kivándorlás témája, ám annak, hogy milyen egy ország polgáraként egy másik országban élni, napjainkban (az utóbbi évtizedekben) megváltozott a kontextusa, közép-kelet-európai nézőpontból mindenképpen.

Stanka Hrastelj szerint az elefáncsonttorony-magatartás egyszerűen lehetetlen, akkor is összeköttetésbe kerülünk más kultúrákkal, ha ki sem lépünk otthonról, nem szigetelhetjük el magunkat. Radostina Angelova szerint a fő kérdés az, hogy hogyan lehet egy másik kultúrában élni, megérteni, elfogadni a kulturális különbségeket. Tommaso Gignoninak, aki Rómában él, nincs a külföldi életről tapasztalata, inkább a mobilitás szociális oldalát vizsgálja: első könyve dialógus a szegénység és a polgári életvitel között – Róma szociális értelemben két, egymással kapcsolatot sem tartó részre oszlik, mondhatni, Rómán belül két külön város létezik: személyes tapasztalatai is arra ösztönzik, hogy írásaiban ezzel a problémával foglalkozzon.

Jaroslav Žváček szerint a rendszerváltással a csehek kaptak egy esélyt, hiszen a gazdaggá vált ország vonzó a vendégmunkások számára, ugyanakkor a csehek nehezen tudják kezelni a más országokból, gyakran más kultúrából érkező munkásokkal kapcsolatban jelentkező feszültségeket, akik sokszor rabszolgaként dolgoznak: ezt hatalmas szégyennek tartja húsz évvel a kommunizmus bukása után.

Anna Weidenholzer lengyelországi tanulóévei során tapasztalta meg, milyen élmény egy olyan országban élni, amelybe idegen nyelve és eltérő szokásai, kultúrája miatt nem lehet teljesen beilleszkedni. Ugyan személyes élményei sok országhoz kötik, ez a mobilitás szövegeiben nemigen jelenik meg: hőse egy élethelyzetbe beleragadva éppen a mozgás, az elmozdulás hiányát, lehetetlenségét éli meg.

Zośka Papużanka, aki hat évig New Yorkban élt, fontos tapasztalatként tartja számon az közép-európai bevándorlók számára nem sok eséllyel kecsegtető álláskeresés nehézségeit, és azt állítja, hogy a kommunista rendszerek beidegződései a kulturális zárkózottság terén máig élnek. Szerinte a feladat az, hogy ebből a helyzetből minél hamarabb kitörjünk és ezt a zárkózottságot megszüntessük.

Louiza Papaloizou elmondta, hogy könyvében egy igaz történetet dolgoz fel olyan New Yorkban élő, de görög gyökerekkel rendelkező emberekről, akik életét meghatározza az útkeresés és a saját hagyományokhoz és kultúrához való visszatérés. Noha a hazatérés olykor kiábrándító és lehangoló, voltaképp elkerülhetetlen.

João Ricardo Pedro egy igazi XIX. századi, romantikus nézőpontból szólalt meg: kifejtette, hogy bár szeret más városokat meglátogatni, valójában nincs szüksége az utazásra, és az az álma, hogy családja, felesége és gyerekei körében otthon olvasgat és ír, ahogy azt a legnagyobb írók is tették. Portugálként persze támaszkodhat őseire, akiket éppen az idegen nyelven való önkifejezés, a nyelvi és kulturális fordítások nehézségei juttatnak eszébe: a nagy felfedezők, akik behajózták a világot, biztosan nehezebb helyzetben voltak, amikor szót kellett érteniük az éppen felfedezett kultúrákkal. Fernando Pessoát idézve arra is utalt, hogy a mindenhol-levés és a mindenkivé-átlényegülés vágya benne is dolgozik, ám ehhez a fizikai helyváltoztatás egyáltalán nem szükséges feltétel. A valóságban él, de amikor ír, az irodalommal, szövegekkel lép párbeszédbe – mondta.

A kulturális különbségek mellett a beszélgetés fontos témája volt a gazdasági különbség is, úgy tűnik, a fiatal európai írók számára a munkanélküliség, a szociális vészhelyzetek legalább olyan fontosak, mint a kulturális értelemben vett mobilitás kérdése. Stenka Hrastelj főszereplői bécsi munkaválallással foglalkozó emberek. Radostina Angelova viszont egy olyan nőalakot jelenít meg, aki éppen azért kerül válaszút elé, mert képzettsége és egzisztenciája lehetővé teszi, hogy országot, város válasszon magának: képességei szerint bárhol beilleszkedhet, ez viszont felveti az otthonosság kérdését.

Az utazás szabadsága, az élettér megválasztásának lehetősége ugyanakkor, ahogy Gács Anna kérdése is sugallta, nemcsak pozitív élmény lehet: a migráció sokszor traumatikus, az oda-nem-tartozás felszabadító élménye határos az elveszettséggel, az otthontalansággal, sőt a kitaszítottság, az idegenség érzetével is. Papużanka például New York-i élményei alapján kifejezetten traumáról beszélt, és a többi résztvevő is egyetértett a negatív tapasztalatok kiemelésével. A kettősség érinti az adott ország iránti felelősséget is: mintha igazán csak a szülőhazánkhoz kötődnénk, idegenben pedig a felelősség hiánya okozna problémát. Louiza Papalouizou is a marginalitás, a saját egzisztencia bizonytalansága és a honvágy keltette frusztrációt idézte fel. Könyvében ezért is függ össze a gyökerekhez való visszatérés a kihalt állatfajok tematikájával.

Az írók a mobilitásra vonatkozó kérdésekkel kapcsolatban generációs szakadék helyett inkább kelet-nyugati különbségeket hangsúlyoztak: Tommaso Giaigni pedig a homogén generáció-fogalom használatában rejlő veszélyekre is felhívta a figyelmet. A generációs feszültségek Európa legtöbb részén etnikai feszültségekkel is terhesek, ezért az egyes nemzeteket érintő sztereotípiákról is szó esett: Radostina Angelova szerint a nemzeti-kulturális különbségek vallási, szociális értelemben is számottevők, így nem a nemzeti sajátosságok perdöntők.

A beszélgetés fő tanulsága az volt, hogy a kortárs magyar irodalomból szinte hiányzó szociális tematika milyen érzékenyen érinti ezeket az európai szerzőket: a mobilitás kulcsszava leginkább ebből a szempontból emelkedett valódi szimbólummá, elsősorban hiányként. Úgy tűnik, az erről szóló irodalom Európában a fiatal írók számára fontos. Elgondolkodtató.

(Az Európai Elsőkönyvesek Fesztiváljának résztvevőitől az Élet és Irodalom múlt heti számának melléklete közölt szövegeket.)

Fotó: Bach Máté