A program A mélygarázs könyvtrailerének vetítésével kezdődik, majd Barna Imre, az Európa Könyvkiadó igazgatója beszélget Háy Jánossal. Beszélnek egy kicsit a trailerekről is, arról, hogy van egy ilyen jelenség és mi is ez. Közben Háy viccesen megjegyzi, ő azt hitte, hogy valami kocsit tolnak majd be, a trailert így értette. A beszélgetést végig uraló szellemes, néhol kedvesen kekeckedő hangnem már az első percekben kétséget kizáróan megmutatkozik. A közönség pedig láthatóan és hallhatóan élvezi, ahogy minden bizonnyal maguk a szereplők is.

Bár szó esik sok mindenről, a rock & rolltól az ikonfestészetig, a szerző önfelszámoló aktusától Lipótmezőig, ám a lényeg mégiscsak a bemutatandó könyv, s ezzel kapcsolatban az egyik kulcsfontosságú kérdés, miért is ez a cím, mit is szimbolizál ez a cím. A pörgős párbeszédből kiderül, azért mélygarázs, mert a főszereplő férfi ott dolgozik, ez pedig attól lesz igazán érdekes, hogy amúgy atomfizikus az illető. Bár Háy saját bevallása szerint nemigen szereti a szimbólumokat, annyit azért elmond, hogy a mélygarázs a mi életünk, a regény pedig tekinthető a dantei pokol modern verziójának – kicsit gyengébb kivitelben.

Háy aztán részletesebben is beszél arról, miért is érdekes, hogy a férfi atomfizikus. A kvantumfizika és a káoszelmélet ugyanis arra világít rá, hogy az a racionális, ok-okozati, összefüggő világértelmezési rendszer, ami a 19 században és a kor regényeiben jelen van, az "nem áll elég combos lábakon". Hogyan lehet viszonyulni a világhoz, hangzik a kérdés, a regény három főhőse (egy férfi és két nő) úgy igyekszik ezt megoldani, hogy folyamatosan értelmezni akarja magát, elhelyezni magát a világban. Alapvetően azonban elmondható, hogy a véletlenszerűség mint faktor a kvantumfizikának és a regénynek is fontos eleme.

Szó esik a regény keletkezési körülményeiről is, és Mucsi Zoltán ebben játszott szerepéről. Ő ajánlotta ugyanis, hogy írjon Háy egy monológot neki, a színpadiból azonban regénybeli monológ lett, ami, mint kiderült nemcsak terjedelmét tekintve más, de abban is, hogy egy történetből sorra bomlanak ki további történetek, és ezek már a narráció különféle problémáit is felvetik. Máskülönben, ha színdarabot ír, Háy igyekszik nem konkrét színészekre gondolni egy-egy szereplő kapcsán.

A mélygarázs férfi főszereplőjével egyébként az volt az igazán nehéz feladat, hogy egy olyan alakról van szó, aki megmondja a tutit. Alapvetően egy olyan férfi, aki most van abban a stádiumban, hogy elege van mindenből és ki akar lépni a polgári élet keretei közül. Alig reflektál múltjára, inkább a jelenre koncentrál, megmondja a tuti frankót, és nyomja a prófétai szöveget. Elviselhetetlen, hogyha valaki csak úgy osztja az észt, mondja Háy, ugyanakkor önmagát figyelő és elemző embernek nem lehetett ezt a figurát mégsem ábrázolni. Azokat a pontokat kellett feltalálni, és ez nehéz is volt, ahol fel tudta hasítani ezt az állapotot.

Szó esik még arról is, hogy milyen nagyszerű adomány, hogy nincsenek a magyar nyelvben nemek, így aztán lehet néha nemektől elvonatkoztatottan, csupán csak embernek látni a szereplőket.

Barna Imre felvetésére, hogy Háy pesszimizmusa már-már Thomas Bernhard-i magasságokat ér el, és hogy az osztrák szerzőhöz hasonlóan ő is úgy gondolja, hogy szabadság nem létezik, a megkérdezett a posztindusztriális technikai állapottal járó negatívumokra hívja fel a figyelmet, hogy ez az állapot az ember utolsó másodperceire és sejtjeire is rátette a kezét. Szóval ennyit a szabadságról. 

S hogy miért éppen az az idézet e tudósítás címe? A beszélgetés során Barna Imre többször úgy próbálta rávenni beszélgetőtársát, hogy meséljen kicsit a regény cselekményéről, hogy hangsúlyozottan kérte, de a csattanót ne árulja el, Háy megfelelő mértékben rájátszva a sztárszerző szerepére jegyezte meg, hogy "iszonyúan hollywoodiak vagyunk". Mitagadás, profizmusban, a közönség szórakoztatásában és a regény iránti érdeklődés felkeltésében e röpke háromnegyed óra alatt nem is volt hiány.