Csordás Gábor, a beszélgetés moderátora a nyugat és kelet ellentétével nyit, vajon mennyire mélyen az emberbe ivódó élményről van szó, lehet-e majdhogynem antropológiai mélységig lehatoló különbségekről beszélni. 

Ignacio Martínez de Pisón, a spanyol vendég a nyugat és kelet ellentéte helyett inkább a spanyolok periféria-helyzetéről mesél. Ez évtizedes, sőt évszázados történet. A spanyolok demokráciafelfogásának az volt az alapja, hogy minden jó és áhított dolog a nyugat kiváltsága. Az Európához tartozás élményét csak Franco halála (1975), illetve az EU-csatlakozás (1986) után tudták magukénak tekinteni a spanyolok.

A szerb Mileta Prodanović a közöttiség élményéről beszél, arról hogy Jugoszláviában, tehát egy olyan országban született, amely köztes államként pozícionálta magát. Amíg létezett a két szembenálló tömb Európában, és létezett Jugoszlávia, úgy érezhette, minden rendben van. Hogy milyen zárt és bizarr közegben is élt – azt mondja, Abszurdisztánban –, az csak a felbomlás után vált számára világossá.

Dragan Velikić, a szerb vendég inkább a lehetséges jövőre tekint, Szerinte legalább tíz év kell, hogy a szerbek az EU tagjai legyenek, ugyanakkor a felsőbb rétegeknek nem érdeke a csatlakozás, többek között azért, mert Európa a szabályozással, a sztenderdizálással egyenlő. Velikić beszél arról is, hogy azok a multikulti jelenségével kapcsolatos problémák, amelyek most az Unióban jelen vannak, ismerősek a jugoszláv múltból. Ugyanakkor érdekes megfigyelni, hogy az ország felbomlásával kulturális értelemben a Balkán mintha egyre nagyobb lett volna.

Egy lengyel írónak másfajta problémák jutnak eszébe, például uniós támogatások, nagyváros és falu ellentéte. Łukasz Wojtusik arról mesél, hogy a lengyel újságírók és írók sokat merítenek a falusi lét tematikájából, ugyanakkor ez idővel már tényleg csak a megírás aktusává válik, ahogy kialakul ennek egy jellegzetes nyelve, ahogy kialakulnak a trendek, divatok. A problémákról inkább írnak, nem pedig azok megoldását keresik. Wojtusik szerint ott a Balkán, ahová az uniós támogatások nem jutnak el.

A finnek kibicek, tudjuk meg Aki Ollikainentől, mindig két világ között léteztek, csak erről volt tapasztalatuk. Amikor összeomlott a Szovjetunió, nem tudták mi lesz, ez új helyzetet teremtett. Olikkainen is annak tapasztalatáról beszél, hogy az Unióhoz történő csatlakozás tulajdonképpen Európához való csatlakozást jelentette a finneknek.

Az első hosszabb kört végül Németh Gábor zárja. Visszautalva Csordás Gábor felvetésére, szerinte nem antropológiai a nyugat és kelet közti különbség, inkább arról van szó, hogy a Balkán egy projekció: minden rossz, amit felismerünk saját viselkedésünkben, saját környezetünkben, az balkáni.

A szolidaritás a központi téma a beszélgetés hátralévő részében. A kiindulópont, hogy központ és periféria viszonya már nem annyira nemzetek között, inkább az egyes nemzeteken belül érződik. Ehhez szorosan kapcsolódnak az egyes régiók önállósodásának törekvései, s a kérdés, hogy mennyire képeznek ezek az EU-ban tényleges egyensúlyt a nemzetállamok hegemóniájával szemben. A szolidaritás kifejezést a spanyol vendég dobja be, szerinte erre épül az Európai Unió, és első igazán nagy próbája ennek a mostani válság lesz. Prodanović pedig azt emeli ki, hogy Jugoszlávia felbomlásának módja jó figyelmeztető lehet az Unió számára, hogy elkerülje ezt a sorsot.

Még egy utolsó felvetés Csordás Gábortól, az európai különbségek észak-dél tengelyben történő megragadásáról, többek között arról, hogy a déliek koldulni is őszintébben tudnak. A finn Ollikainen visszatér a szolidaritás kérdésére, annak Finnországban tapasztalható hiányára. Hiszen a finnek úgy gondolják, ezt az adórendszer révén megoldják.

Közben az egyre oldottabbá váló, kedélyesen anekdotázó beszélgetésben szóba kerülnek a különféle sztereotípiák, például hogy minden, ami rossz, az szerb, a filmekben mindig a lengyelek a gyilkosok stb. Femerül a kérdés, vajon a beszélgetés finn és magyar résztvevői értik-e egymás, illetve kvázi zárszóként Németh Gábor még azt is megosztja spanyol kollégájával, hogy létezik egy olyan magyar szó hogy hablatyol.
 

Fotó: Bach Máté