bezár
 

irodalom

2013. 04. 19.
Könyvek között kosarasbuli
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Luca Cognolato A bajnokság című sorozatának nyitó kötete, a Ketten a palánk alatt ősszel, míg második darabja, a Védelemben idén jelent meg a Manó Könyvek gondozásában. A Könyvfesztivál alkalmából ült lelkes rajongói közé a szerző mesélni, játszani és együtt örülni velük 2013. április 19-én délelőtt 11-kor a Millenáris Lázár Ervin termében.

Csapody Kinga csapatalakításra szólítja a kiskölyköket, nyüzsgés, helyezkedés, kis ordítozás, hé, én voltam itt előbb, de végül megvan. A csapatok írnokot válsztanak, nem kis ordítozás, de az is megvan. Egy feladatlapot kérek én is, megfejteni nem fogom, de jár az írnoknak, nem? Mindenki figyel, Kingának a tekintetek kellenek, hogy szegeződjenek rá. Három vendéget ígér, híres kosarazókat, sőt még magát a szerzőt is.
 

Zsolnay Gyöngyi, Kangyal Gergely és Luca Cognolato hangos gyertek! skandálás közepette vonulnak be. Mindenki mond Lucának egy Ciao!-t, aki rögtön azzal kezdni, hogy először van Magyarországon. Plusz a szokásossal, hogy mi szeretett volna lenni gyerekkorában, és mivel az állatokért rajongott, természetesen zoológus. Zsolnay Gyöngyi ugyanekkor bohóc, de amikor kosarazni kezdett, rájött, mégis az a világ legklasszabb dolga, Kangyal Gergely pedig pilóta, de úgy gondolja, arról mostanra végképp lecsúszott. Mindketten a legkisebbek között voltak a csapatukban, de megnyugtatják a gyerekeket, hamar elsajátídandó igazság, hogy nem a méret számít, kompenzálni lehet ügyességgel, gyorsasággal. A sportot és a kultúrát, olvasást egyformán fontosnak tartják, be kell tölteni a fejecskékbe a sok tudást.

prae.hu

Luca versenyszerűen nem kosárlabdázott, de gyerekként folyton a palánk tövében dobált, a gyerekei pedig már mindketten csapatban versenyeznek. Írni viszont írt rendületlenül, a szövegeket viszont nem küldte egy ideig sehova, aztán amikor igen, azonnal lecsaptak a könyveire. Azért pont kosárlabdával foglalkozik, mert ebben a játékban folyamatosan mozognak, senki nem vár a másikra, nagyon aktív mozgásforma. A feladatlap kedvéért elmondja, hogy Tunya a kedvence a sorozatból. Az első könyv egy évig készült, a további kötetek rövidebb időt igényeltek. Nem az írást tartja a leghosszabb-legrosszabb résznek, hanem a javítást. Olaszországban most jelent meg A bajnokság hatodik része, és a hetedik is már nyomdában van.
 

Öt-öt gyerek a csapatokból kimegy a placcra, és kosárra dob a versenyző-vendégekkel, gyűjteni a pontokat. A tippmixre nem szívesen maradnak a teremben, én dobálni akarok, hallom innen-onnan, hosszan elnyújtva, nyafogósan. Hogy mi a kedvenc fagyija Lucának, arra felélénkülnek, és már boldogan tippelik Gyöngyi magasságát és cipőméretét is. Szerintetek milyen állat Teppa, Luca Cognolato háziállata?, így az utolsó kérdés, és miután erre is beérkezett a megoldás, visszajönnek a dobók is.
 

A fagyikérdés a csokoládé mellett dőlt el, jeeee! üvöltéssel honorálja a társaság a szerző ízlését. Egy cserfes szőke azért idő után bekiabál, a másik regény, amit írsz, mi lesz a címe? Az egyiké SKZ, a másiknak öt címe van, még nem tudja Luca, melyik lesz a végleges. Könyvírásra és kosarazásra buzdít Csapody Kinga, miközben zajlik az összesítés. Hadd legyek lokálpatrióta, azt azért megírom, hogy az Áldás utcai ötös nyerte a bajnokságot, de a másik két csapat is friss, ropogós, lapos, zacskós kosárlabdával mehetett haza. Lehet előhúzni hétvégén a pumpákat. A kvíz-eredményhirdetés után mindenki kap ajándékot, kitűzőket és foglalkoztatókönyvet. Kinga még vár egy utolsó, igazán eredeti kérdést a kölyköcskéktől, amit még soha, senki kérdezett meg Lucától, így sikerült: mi a kedvenc állatod? A kutya. Végül a legviccesebbnek tartott magyar szót mondatták ki vele, gyerekek szerint ez a víziló, Luca kimondta, víziló, ment neki simán.

Fotó: Bach Máté

nyomtat

Szerzők

-- Vécsei Rita Andrea --


További írások a rovatból

Prae Kiadói nap Pécsett
(kult-genocídium)
Falcsik Mari My Rocks – 21 történet – 21 angolszász rockdal című kötetének bemutatójáról

Más művészeti ágakról

Schein Gábor Apa átváltozott című könyvéről (Pagony, 2024, Budapest)
A Kortárs novemberi számának bemutatójáról
A Mesautó a Veres1 Színházban
trabant: trabant LP (2024, purge.xxx)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés