zene
2007. 04. 30.
„…még szerelemből csinálom”(!?) – 1. és 2. rész
Bari Máriusz (aka Damage, aka d4m4g3) egy laza évtized alatt a hazai underground zenei élet egyik megkerülhetetlen alakjává nőtte ki magát. Szinte a semmiből – rengeteg ötlettel. Szinte pénz nélkül – rengeteg energiával. Monstre interjúnk 1. és 2. részében beszél az elindulásról, a civil rádiózásról, a buliszervezésről és a Kollektívákról. Kezdő és középhaladó szervezőknek kötelező anyag…
Lendület, ParaRadio, EstFM
(1. rész)
„Megszületik máshol. Idejön. Felnő. Egyre csak. '92: megpecsételi az életét a Neurománc. '95: ravepartyt szervez. Ha technonál maradna, okos lenne, de nem az. Elmegy angol bölcsésznek és néha dokkmunkás akarna lenni. Helyette. '97: elkezd műsorszerkeszteni és -vezetni a ParaRadioban, 2002-ig csinálja. 2000 és 2002 között EstFM, a Műszál c. cyber-tech-indus életmód-zenei műsor szerkesztője, alapítója és fő áldozata. A Kónuszék, avagy a Szabódó Családot írja. Egyre jobban. Feltehetőleg. Ezért kirúgják.”
(részlet d4m4g3 iwiw-es bemutatkozásából)
prae.hu: Az életrajzod alapján a bölcsészkarra jártál. Hogyan kerültél kapcsolatba az általános zenehallgatáson, érdeklődésen túl komolyabban ezzel a zenei világgal, szubkultúrával, aztán ez hogyan nőtte ki magát egyre jobban?
A ParaRadio az első lényegi pont, amit érdemes megragadni, oda ’97 nyarán kerültem be. Akkor már volt olyan két-három éves zenehallgatói múltam, amivel odamentem – ez önmagában nem hangzik komolynak. Pontosabban, odahívtak az egyik nagy megbeszélésre két vagy három hónappal azelőtt, hogy elindult volna a rádió, én pedig azt mondtam, hogy szeretnék egy olyan rádióműsort csinálni, ami azokkal az underground vagy rétegzenei elektronikus műfajokkal foglallkozik, amiket itthon abszolút elhanyagolnak. Az ottani brancs rámondta, hogy „persze, teljesen nyugodtan, gyere és csináld”. Aztán pont emiatt, a rábólintás miatt, na meg amiatt, hogy megvolt a lehetőség arra, hogy Magyarország egyik leggyorsabb szatellites elérésű helyéről netezhessek, maradtam és csináltam. Ott kerültem igazán kapcsolatban együttesekkel és kiadókkal.
prae.hu: Egy kicsit konkrétabban. Milyen együttesekről, milyen zenéről, milyen irányzatokról, miről van szó?
Akkortájt kifejezetten „cyberpunk” hangzású bandákkal szerettem volna foglalkozni – Front Line Assembly, Index, Mentallo & The Fixer, Leaether Strip – ezzel a vonallal, az electroindustrial második generációjával. A Leaether Strip volt az első adás témája és kvázi rögtön az első adás után bejelentkezett egy srác, Alan The Wild, aki úgy nyitott, hogy tökre bejött neki a műsort, a kedvenc bandájáról is szó volt benne, úgyhogy fogjunk össze. Így bővült ki az akkori ParaRadios adás repertoárja meg az én zenei érdeklődésem is az ő dolgaival, ezek főleg a Zoth Ommog meg később a Bloodline kiadó dolgai voltak. Az, hogy bekerültem a rádióba, eléggé jó mélyvíz volt. Ami a zenei anyagot illeti, akkortájt még kazetták voltak, borzasztó, az mp3 még be sem futott, az egy fél év-év múlva kezdődött el. Akkor kezdtem el a kiadóknak meg a bandáknak a promókérő leveleket küldözgetni, és még fogalmam sem volt arról, hogy a 10% alatti válaszindex is jónak számít, és természetesen a kiadók az első körben még válaszra sem méltattak.
prae.hu: Ez hányban volt?
’97-ben volt. Aztán elkezdtek befutni a dolgok, voltak olyan bandák meg kiadók, akik érdeklődtek, főként amerikaiak. A Cleopatrára emlékszem, ők mondjuk egyébként is mindenhova szórták a válogatásaikat. Így visszamenőleg nézve eléggé borzasztó minőségű dolgaik voltak, de szemezgetni elég jól lehetett belőlük. Ez a ParaRadios dolog három éven keresztül futott nálam aktívan, ha jól emlékszem.
A nagy ütés ezután az volt, amikor elindult Pesten és környékén az EstFM. Akkor már természetesen volt mp3 meg elég sok banda kínált fel letöltésre dolgokat meg eléggé hozzá lehetett anyagokhoz jutni úgy, ahogy ’97-’98 tájékán még nem. Kaptam egy három órás adást, hogy töltsem ki azzal, amivel akarom. Onnantól kezdve lehetett válogatni. Természetesen teljesen más jellegű zenéket kellett adni itt, függetlenül attól, hogy „azt adsz, amit akarsz”. De úgy érzem (meg a statisztikákból visszamenőleg tudom), hogy elég sok emberhez eljutottunk, kedd esténként átlag 8-10 ezer ember hallgatott minket.
Kapcsolódó linkek:
d4m4g3 a MySpace univerzumában: [a]http://www.myspace.com/damage_ld50[text]LINK[/a]
Bulik, Marco Polo, Kollektívák
(2. rész)
"Egy-két év kimaradt bulizásból is, "DJ-zésből" is. Aztán barátnőmmel kerestünk bulit. Szerettük volna tudni, hol lehetne – bárhol – normális zenére bulizni: akkoriban Manson, Cure, Nine Inch Nails meg ilyesmi volt a "normális". Mondta egy pultos a Hunnia mozi lemezboltjában, hogy van ilyen. Hol? A Marco Polóban. Az mi? Letévedtünk – itt hallottam először elektronikus zenét, mindenféle indusztrial őrületeket. Az első reakcióm persze nekem is az volt, hogy "fúj, disco". Láttam viszont, hogy durva arcok, sötét ruhák vannak; no, gondoltam, beszélek a szervezővel. Kiszúrtam, hogy ott rohangál egy apró, szemüveges kiscsávó, miközben körülötte mindenki bulizik. Kérdezem tőle, hogy ki itt a szervező. Damage vagyok – válaszolja – mondjad, mi van?"
[a]http://ihateithere.freeblog.hu/archives/2006/11/21/A_kilencedik_lovas/[text]A kilencedik lovas – Trychydts bloginterjúja DJ Ninth-tel[/a]
prae.hu: Hogyan lett ebből a rádiózásból, amit sokan csinálnak, aztán különösebb folytatás nélkül abbahagyják, buliszervezés?
Ez nagyon vicces történet. Úgy nézett ki, hogy egy kellemes délelőtt mászkáltam a Körúton, és megláttam egy fetishparty-plakátot, ahol éppen tüskékkel karcoltak egy elég jól kinéző női feneket. Akkortájt indult el az [a]http://www.ld50.hu/[text]LD50[/a] egyébként (2001 november – pdl), akkor azt hiszem, fél éve vagy egy éve működött. Azt mondtam, hogy tökre jó lenne ezekkel a fétisfejekkel közreműködni, írok nekik egy e-mailt.
prae.hu: Akkor már a Gyárban volt?
Természetesen nem. Ez az Ó utcai fetishparty volt. Azt hiszem, kilenc vagy tíz alkalmat élt meg az Ó utcában ez a rendezvény, a Gyár akkor még egyáltalán nem létezett. A fetishparty-s szervező meg azt mondta, hogy neki vannak ötletei, fussunk össze. Összefutottunk egy helyen a belvárosban, ő meg azzal nyitott, hogy ez a hely az övé, és ő most itt bulikat akar szervezni, úgyhogy mit szólnánk a péntek estéhez. Azt mondta, hogy annyira bejön neki ez az LD50, hogy tökre el tudná képzelni, hogy mi ott bulikat szervezzünk.
prae.hu: Ez volt a Marco Polo?
Így van, ez volt a Marco Polo Club. Nekem abszolút hihetetlen dolog volt, egy sikersztori. Bemész egy helyre, kvázi az utcáról, ott meg azt mondja neked a főnök, hogy dolgozz a belvárosban iszonyatjó pénzügyi feltételek mellett, és még a péntek is a tiéd, ami ugye a szórakoztatóiparban elég nyerő időpont. Itt kezdődött el a buliszervezés. Akkor teameltem össze Zeroval, akiről annyit tudtam, hogy a [a]http://www.negativeart.hu/[text]Negative Art[/a]ban van. Nagyon jókat hallottam róla mindenhol, és elég zökkenőmentesen együtt is tudtunk dolgozni. A nyitóbulin voltak százötvenen, ha jól emlékszem – az még most se rossz szám, pláne akkor. Abból meg, hogy a Marcoból mi nőtte ki magát, az meg konkrétan látható.
A kezdetek kezdetén nem szerettek minket, és komolyan se nagyon vettek, pont azért, hogy egyáltalán bulit merünk szervezni. Egyes szervezők fel voltak háborodva, hogy mi ilyet merünk csinálni, pláne a város közepén, pláne hetente. Pesten a mi bulink volt az első heti rendszerességű normális rendezvény. Aztán a pesti szervezők is rájöttek, hogy erre igenis van igény. Mi is masszívan szórólapoztunk meg hirdettük az LD50-en keresztül, aztán arra döbbentünk rá egy nap, hogy mindenki elkezdett bulikat szervezni. Túlzok egy kicsit természetesen, de a bulidömpinget, ha közvetve is, de mi indítottuk el. Ennek a jó oldala az volt, hogy a pesti közönség végre elmehetett bulizni minden hétvégén, és lett normális kínálat is. A rossz oldala meg az, hogy a kínálatból nagyon hamar túlkínálat lett. Volt egy olyan hétvége – akkor a New Soft Hell fesztivált csináltuk az Ionnal –, amikor mellettünk volt még két fesztivál és három kisebb buli. Mindegyik rendezvényen kevesen voltak, minden szervező bebukta, nagyon rossz visszajelzések jöttek mindenhonnan.
Akkor döntöttük el Ninth barátommal, hogy csináljunk egy mega-rendezvényt, ami sok szervező összefogásából kovácsolódik össze, a mi égiszünk alatt. Ez lett a Kollektíva, a pesti életnek egy elég szép színfoltja. Megéltünk vele hét etapot, 600-800 embert simán össze tudunk fogni bármikor, ez az egyik nagy konklúziója. A másik meg az, hogy ez egy borzasztó meló. Hihetetlen nagy meló, amikor azt akarod, hogy ennek a közegnek, amely abszolút nem fizetőképes, és nem tud úgy élni, hogy a saját igényeinek megfelelhessen, egy olyan szintű bulisorozatot meg gépezetet adj, ami a mainstream partyéletben teljesen magától értetődő dolog. Mondjuk, ott mások a zenei igények, mások az emberek és anyagilag is sokkal jobban támogatott szervezési és látogatói oldalról is, mint a miénk.
prae.hu: Ha jól értem, akkor szükség volt erre a váltásra. Vagy inkább arról volt szó, hogy kinőttétek a korábbi kereteket?
Kinőttük magunkat. Megjelent például az általad is említett Gyáripar, ami egyébként egy elég érdekes színfoltja a pesti életnek. Az egyik ottani DJ mondta, hogy szerinte azért van szükség az azóta kimúlt Voodoora, a Gyárra és a hasonló külvárosi szórakozóhelyekre, mert ki kell elégíteni azt az elvándorlási igényt, ami sokakban megvan. Lefordítom: harmincan-negyvenen-hatvanan kimennek egy elég igénytelen helyen lévő partyhelyre. Nincs problémám persze az ipari helyszínekkel, csak nagyságrendileg és minőségben különbség van egy Gyár meg mondjuk egy A38 állóhajó között. Mi úgy éreztük, inkább nagyobb és minőségibb szervezésekbe ölnénk magunkat.
prae.hu: Mennyire tud versenyre kelni egy ilyen külvárosi „szórakozóhely” egy belvárosival?
Nincsen versenyhelyzet. Ez a vicc az egészben. Teljesen más jellegű buliról beszélünk mindkét esetben. A Kollektívákon arra összpontosítottunk, hogy olyan élményt adjunk az embereknek, amit nem fognak elfelejteni. Az A38-os Kollektíva 5 esetében egyetlenegy dolgot akartam éreztetni minden látogatóval: amikor lemész a hajóhídon és belépsz a hajóba, azt érezd, hogy ez egy játékterem, és te ma éjszaka nyerni fogsz. Ez volt az egyetlen dolog, ami aznap este számított. Persze sokminden másra is figyelni kellett. Egy Gyár vagy egy akármilyen más heti party arról szól, hogy lemész, iszol, szórakozol. A Kollektívával komplett szubkultúrákat fogtunk össze, és ott olyan baráti körökkel, csomópontokkal találkozhattál, akiket hónapok óta nem láttál. Ha nem vagy ott, nem számítasz, ezt próbáltuk beadagolni az embereknek kimondatlanul. És sikerült, abszolút sikerült. Ami meg azt iletti, hogy kinőttük-e magunkat, persze. Meg sokat akartunk, nagyon is sokat. Sikerült is. Ha szükség van rá, bármikor el tudunk hívni külföldi bandákat, tudunk adni nekik egy nagyon színes és változatos közönséget, technikával, zenével, minőséggel együtt. A probléma csak az, hogy szórakozóhelyek jelen pillanatban nem igazán vannak ilyen rendezvényekre sem, meg ez olyan szervezési hátteret és anyagi fedezetet igényel, ami nem mindig van meg. Legalábbis az anyagi fedezet eléggé problémás minden esetben.
prae.hu: Ha kifelé akarnád bemutatni a Kollektíva rendezvénysorozatot, akkor hogyan fognád meg? Mi az, amit képvisel? Mi az, amit a Kollektívák hozzáadtak az elmúlt évek magyar underground zenei világához?
Fúziót. Bizonyítékot adott arra, hogy többféle szubkultúra tagjai egy helyen meg tudnak jelenni, és együtt jól tudják magukat érezni azok nélkül a problémák és feszültségek nélkül, amikről úgy éreztük, hogy abszolút megvannak.
prae.hu: Melyik szubkultúrákról beszélsz leginkább?
Egyszerre volt jelen a Kollektívákon a különféle metál-gócpontoktól kezdve a technósokon, a goásokon, az ipari rajongókon és az EBM-kedvelőkön keresztül a poszt-hippikig mindenki. Ki merem mondani azt, hogy még punk-közeli arcok is eljöttek. Gyakorlatilag azok a szubkultúrák, amik látványos külsőségekkel is bírnak.
prae.hu: Nem lehetett erre támogatót találni? Egy ilyen 600-800 fős rendezvény, nemzetközi zenei felhozatallal – ebben nagyon sok ember fantáziát tudna látni, vagy mögé tudna állni… Szponzor, cég, hirdető vagy alapítvány.
Nézd, a szponzorkeresés alapvető dolog a partyszervezésnél. Nekünk nem sikerült. Sőt, ki merem mondani, nálunk tapasztaltabb és jobb szervezőknek sem. A probléma sajnos nemcsak a számokkal van. Amikor üzletről beszélsz, akkor nem azt mondod, hogy „van egy gót és cyberpunk rendezvényem”, hanem azt, hogy „van egy 1500 fős rendezvényem, ilyen célközönséggel, adjatok pénzt” és remélhetőleg adnak. A köztudatban sajnos azonban benne volt az, hogy ez a sötétruhás, enyhén dekadens közönség nem fizetőképes. Őket nem értik. A technosokat lehet kategorizálni ezer közhely alapján. Egyes szubkultúrákat megint lehet kategorizálni. Egy Kollektíva látogatói körnél, ami nagy gyűjtőkatlan volt, nem igazán lehetett. Voltak persze fejek, akik ezzel-azzal támogattak minket, de Magyarországon mi mindig csak a barterrel találkoztunk, sőt, általában ez is a jellemző. Ez elég sok mindentől megfosztott minket. Ebben a kis közösségben mindenki ismeri a másikat, egy idő után elkerülhetetlen az, hogy mindenki ismerje a másikat, és mindenki szívességet kérjen a másiktól. Ez jó annyiból, hogy ha egy fotózásnál szükséged van valamire, tudod, kit kell keresni. Ha kajáltatni kell egy bandát, tudod, hová kell őket vinned. Ha szükséged van 200 ezer forintra egy buliszervezésnél, nem tudod, hová kell menni.
prae.hu: Mennyire ijeszti el a civil pénzembereket vagy támogatókat, hogyha utánanéznek, hogy mi ez a gót, mi ez a metál, akkor hallják ezeket a zenéket, látják ezeket az extravagáns, dekadens, deviáns öltözködésű fiatalokat?
Eléggé. Sokféleképpen próbáltuk meg megfogni az LD50-et. Ha odamész valakihez, és azt kezded el mondani, hogy ez egy alternatív-gót közösség, meghaltál. Ha azt mondod, hogy extrém zenékkel foglalkozunk, meghaltál. Ha azt mondod, hogy hasonlítunk a Cure-ra meg a Placebo-ra, meg a Muse-ra, meghaltál. Ha azt mondod, hogy hasonlítunk a Rammstein-ra meg a…, ott már annyira nem haltál meg, de még mindig nem támogatnak téged szívesen. Ha azt mondod, hogy elektronikus zenékkel foglalkozunk és csicsával, az már jobb. Mindegyik igaz, természetesen, de nem mindegy, hogy honnan fogod meg. Még mindig az elektronikus zenei oldalról lehetne megfogni a legjobban, azt még mindig szeretik, azt tudják kötni egy Sziget Fesztiválhoz, és onnantól kezdve, hogy valakinek azt mondod, hogy olyan vagyunk, mint a Sziget Fesztivál zenei kínálata, csak kicsiben, OK, megvagy. Azt szeretik, azt értik. Azt tudják, hogy a Sziget Fesztiválnak mekkora napi haszna volt.
Sok dolog hajlamos elriasztani az embereket. Nem értik, és valamilyen szinten meg is tudom érteni, hogy ez miért van. Természetesen próbálunk ellene küzdeni, meg ízlést növelni, de ez borzasztó kultúrmisszió, ami nem hiszem, hogy bárkinek sikerülhetne itthon a kellő anyagi fedezet nélkül.
prae.hu: Mennyire sikerült a Kollektíva nevet külföldön ismertté tenni?
Külföldön nem sikerült, de nem is ez volt a célja.
prae.hu: Arra gondoltam, ha valaki, aki ebben a szubkultban mozog, Magyarországra gondol, akkor a második dolog, ami eszébe jut, az a Kollektíva.
Nem, ilyen nem volt. Ha arról van szó, hogy Magyarország, akkor van két vagy három szervezőgárda, amit megkeresnek, és abban a két vagy három gárdában benne vagyunk, és valahol ez volt a célja. Ha Magyarországon valakinek ebből a körből azt mondod, hogy Kollektíva, akkor feltehetőleg tudni fogja, hogy miről van szó, és ez gyakorlatilag elég is.
prae.hu: Mikor lesz a következő?
A Kollektívát a hetedik állomása után lezártuk. Rengeteg szervezési probléma adódott, és ebben azok az ominózus hátulütők is benne voltak, amikkel a hetedik esemény szervezése során találkoztunk. Olyan szintű szervezési gépezetet kellene az egész mögé tenni, amire már képtelenek vagyunk. Természetesen nagyon sok mindent meg tudunk csinálni, ha van fedezetünk, és ha tudjuk, hogy x összeget garantáltan be tudunk fektetni, akkor már okosan tudunk kalkulálni. Jelenleg nincs hátszél. Másfelől a szervezés állandó kisördögének köszönhetően sosem tudod 100%-os biztonsággal bemondani, hogy mennyien fognak bejönni.
Akármikor össze tudnánk hozni egy 800 emberes bulit megint, ha azt mondanánk, hogy ez a Kollektíva 8. Csak abban a pillanatban hiteltelenné válnánk magunk előtt és nagyon sok ember előtt is. Más néven tervezünk majd valami nagyobb bulit. Az viszont biztos, hogy november 10-én lesz egy nagy eseményünk, pont a hatodik születésnapunk alkalmából, és oda elég sok külföldi fellépőt tervezünk, nagy dolgokat, jó DJ-ket, nagyon jó zenészeket, performanszokat… majd meglátjátok.
A képekért és fotókért köszönetet az [a]http://www.ld50.hu/[text]ld50.hu[/a]-nak.
Kapcsolódó linkek:
Minden a Kollektívákról [a]http://www.ld50.hu/news/ld50/kollektiva[text]LINK[/a]
A Kollektívák története [a]http://www.ld50.hu/article/ld50/kollektiva/k7thetruth[text]LINK[/a]
(1. rész)
„Megszületik máshol. Idejön. Felnő. Egyre csak. '92: megpecsételi az életét a Neurománc. '95: ravepartyt szervez. Ha technonál maradna, okos lenne, de nem az. Elmegy angol bölcsésznek és néha dokkmunkás akarna lenni. Helyette. '97: elkezd műsorszerkeszteni és -vezetni a ParaRadioban, 2002-ig csinálja. 2000 és 2002 között EstFM, a Műszál c. cyber-tech-indus életmód-zenei műsor szerkesztője, alapítója és fő áldozata. A Kónuszék, avagy a Szabódó Családot írja. Egyre jobban. Feltehetőleg. Ezért kirúgják.”
(részlet d4m4g3 iwiw-es bemutatkozásából)
prae.hu: Az életrajzod alapján a bölcsészkarra jártál. Hogyan kerültél kapcsolatba az általános zenehallgatáson, érdeklődésen túl komolyabban ezzel a zenei világgal, szubkultúrával, aztán ez hogyan nőtte ki magát egyre jobban?
A ParaRadio az első lényegi pont, amit érdemes megragadni, oda ’97 nyarán kerültem be. Akkor már volt olyan két-három éves zenehallgatói múltam, amivel odamentem – ez önmagában nem hangzik komolynak. Pontosabban, odahívtak az egyik nagy megbeszélésre két vagy három hónappal azelőtt, hogy elindult volna a rádió, én pedig azt mondtam, hogy szeretnék egy olyan rádióműsort csinálni, ami azokkal az underground vagy rétegzenei elektronikus műfajokkal foglallkozik, amiket itthon abszolút elhanyagolnak. Az ottani brancs rámondta, hogy „persze, teljesen nyugodtan, gyere és csináld”. Aztán pont emiatt, a rábólintás miatt, na meg amiatt, hogy megvolt a lehetőség arra, hogy Magyarország egyik leggyorsabb szatellites elérésű helyéről netezhessek, maradtam és csináltam. Ott kerültem igazán kapcsolatban együttesekkel és kiadókkal.
prae.hu: Egy kicsit konkrétabban. Milyen együttesekről, milyen zenéről, milyen irányzatokról, miről van szó?
Akkortájt kifejezetten „cyberpunk” hangzású bandákkal szerettem volna foglalkozni – Front Line Assembly, Index, Mentallo & The Fixer, Leaether Strip – ezzel a vonallal, az electroindustrial második generációjával. A Leaether Strip volt az első adás témája és kvázi rögtön az első adás után bejelentkezett egy srác, Alan The Wild, aki úgy nyitott, hogy tökre bejött neki a műsort, a kedvenc bandájáról is szó volt benne, úgyhogy fogjunk össze. Így bővült ki az akkori ParaRadios adás repertoárja meg az én zenei érdeklődésem is az ő dolgaival, ezek főleg a Zoth Ommog meg később a Bloodline kiadó dolgai voltak. Az, hogy bekerültem a rádióba, eléggé jó mélyvíz volt. Ami a zenei anyagot illeti, akkortájt még kazetták voltak, borzasztó, az mp3 még be sem futott, az egy fél év-év múlva kezdődött el. Akkor kezdtem el a kiadóknak meg a bandáknak a promókérő leveleket küldözgetni, és még fogalmam sem volt arról, hogy a 10% alatti válaszindex is jónak számít, és természetesen a kiadók az első körben még válaszra sem méltattak.
prae.hu: Ez hányban volt?
’97-ben volt. Aztán elkezdtek befutni a dolgok, voltak olyan bandák meg kiadók, akik érdeklődtek, főként amerikaiak. A Cleopatrára emlékszem, ők mondjuk egyébként is mindenhova szórták a válogatásaikat. Így visszamenőleg nézve eléggé borzasztó minőségű dolgaik voltak, de szemezgetni elég jól lehetett belőlük. Ez a ParaRadios dolog három éven keresztül futott nálam aktívan, ha jól emlékszem.
A nagy ütés ezután az volt, amikor elindult Pesten és környékén az EstFM. Akkor már természetesen volt mp3 meg elég sok banda kínált fel letöltésre dolgokat meg eléggé hozzá lehetett anyagokhoz jutni úgy, ahogy ’97-’98 tájékán még nem. Kaptam egy három órás adást, hogy töltsem ki azzal, amivel akarom. Onnantól kezdve lehetett válogatni. Természetesen teljesen más jellegű zenéket kellett adni itt, függetlenül attól, hogy „azt adsz, amit akarsz”. De úgy érzem (meg a statisztikákból visszamenőleg tudom), hogy elég sok emberhez eljutottunk, kedd esténként átlag 8-10 ezer ember hallgatott minket.
Kapcsolódó linkek:
d4m4g3 a MySpace univerzumában: [a]http://www.myspace.com/damage_ld50[text]LINK[/a]
Bulik, Marco Polo, Kollektívák
(2. rész)
"Egy-két év kimaradt bulizásból is, "DJ-zésből" is. Aztán barátnőmmel kerestünk bulit. Szerettük volna tudni, hol lehetne – bárhol – normális zenére bulizni: akkoriban Manson, Cure, Nine Inch Nails meg ilyesmi volt a "normális". Mondta egy pultos a Hunnia mozi lemezboltjában, hogy van ilyen. Hol? A Marco Polóban. Az mi? Letévedtünk – itt hallottam először elektronikus zenét, mindenféle indusztrial őrületeket. Az első reakcióm persze nekem is az volt, hogy "fúj, disco". Láttam viszont, hogy durva arcok, sötét ruhák vannak; no, gondoltam, beszélek a szervezővel. Kiszúrtam, hogy ott rohangál egy apró, szemüveges kiscsávó, miközben körülötte mindenki bulizik. Kérdezem tőle, hogy ki itt a szervező. Damage vagyok – válaszolja – mondjad, mi van?"
[a]http://ihateithere.freeblog.hu/archives/2006/11/21/A_kilencedik_lovas/[text]A kilencedik lovas – Trychydts bloginterjúja DJ Ninth-tel[/a]
prae.hu: Hogyan lett ebből a rádiózásból, amit sokan csinálnak, aztán különösebb folytatás nélkül abbahagyják, buliszervezés?
Ez nagyon vicces történet. Úgy nézett ki, hogy egy kellemes délelőtt mászkáltam a Körúton, és megláttam egy fetishparty-plakátot, ahol éppen tüskékkel karcoltak egy elég jól kinéző női feneket. Akkortájt indult el az [a]http://www.ld50.hu/[text]LD50[/a] egyébként (2001 november – pdl), akkor azt hiszem, fél éve vagy egy éve működött. Azt mondtam, hogy tökre jó lenne ezekkel a fétisfejekkel közreműködni, írok nekik egy e-mailt.
prae.hu: Akkor már a Gyárban volt?
Természetesen nem. Ez az Ó utcai fetishparty volt. Azt hiszem, kilenc vagy tíz alkalmat élt meg az Ó utcában ez a rendezvény, a Gyár akkor még egyáltalán nem létezett. A fetishparty-s szervező meg azt mondta, hogy neki vannak ötletei, fussunk össze. Összefutottunk egy helyen a belvárosban, ő meg azzal nyitott, hogy ez a hely az övé, és ő most itt bulikat akar szervezni, úgyhogy mit szólnánk a péntek estéhez. Azt mondta, hogy annyira bejön neki ez az LD50, hogy tökre el tudná képzelni, hogy mi ott bulikat szervezzünk.
prae.hu: Ez volt a Marco Polo?
Így van, ez volt a Marco Polo Club. Nekem abszolút hihetetlen dolog volt, egy sikersztori. Bemész egy helyre, kvázi az utcáról, ott meg azt mondja neked a főnök, hogy dolgozz a belvárosban iszonyatjó pénzügyi feltételek mellett, és még a péntek is a tiéd, ami ugye a szórakoztatóiparban elég nyerő időpont. Itt kezdődött el a buliszervezés. Akkor teameltem össze Zeroval, akiről annyit tudtam, hogy a [a]http://www.negativeart.hu/[text]Negative Art[/a]ban van. Nagyon jókat hallottam róla mindenhol, és elég zökkenőmentesen együtt is tudtunk dolgozni. A nyitóbulin voltak százötvenen, ha jól emlékszem – az még most se rossz szám, pláne akkor. Abból meg, hogy a Marcoból mi nőtte ki magát, az meg konkrétan látható.
A kezdetek kezdetén nem szerettek minket, és komolyan se nagyon vettek, pont azért, hogy egyáltalán bulit merünk szervezni. Egyes szervezők fel voltak háborodva, hogy mi ilyet merünk csinálni, pláne a város közepén, pláne hetente. Pesten a mi bulink volt az első heti rendszerességű normális rendezvény. Aztán a pesti szervezők is rájöttek, hogy erre igenis van igény. Mi is masszívan szórólapoztunk meg hirdettük az LD50-en keresztül, aztán arra döbbentünk rá egy nap, hogy mindenki elkezdett bulikat szervezni. Túlzok egy kicsit természetesen, de a bulidömpinget, ha közvetve is, de mi indítottuk el. Ennek a jó oldala az volt, hogy a pesti közönség végre elmehetett bulizni minden hétvégén, és lett normális kínálat is. A rossz oldala meg az, hogy a kínálatból nagyon hamar túlkínálat lett. Volt egy olyan hétvége – akkor a New Soft Hell fesztivált csináltuk az Ionnal –, amikor mellettünk volt még két fesztivál és három kisebb buli. Mindegyik rendezvényen kevesen voltak, minden szervező bebukta, nagyon rossz visszajelzések jöttek mindenhonnan.
Akkor döntöttük el Ninth barátommal, hogy csináljunk egy mega-rendezvényt, ami sok szervező összefogásából kovácsolódik össze, a mi égiszünk alatt. Ez lett a Kollektíva, a pesti életnek egy elég szép színfoltja. Megéltünk vele hét etapot, 600-800 embert simán össze tudunk fogni bármikor, ez az egyik nagy konklúziója. A másik meg az, hogy ez egy borzasztó meló. Hihetetlen nagy meló, amikor azt akarod, hogy ennek a közegnek, amely abszolút nem fizetőképes, és nem tud úgy élni, hogy a saját igényeinek megfelelhessen, egy olyan szintű bulisorozatot meg gépezetet adj, ami a mainstream partyéletben teljesen magától értetődő dolog. Mondjuk, ott mások a zenei igények, mások az emberek és anyagilag is sokkal jobban támogatott szervezési és látogatói oldalról is, mint a miénk.
prae.hu: Ha jól értem, akkor szükség volt erre a váltásra. Vagy inkább arról volt szó, hogy kinőttétek a korábbi kereteket?
Kinőttük magunkat. Megjelent például az általad is említett Gyáripar, ami egyébként egy elég érdekes színfoltja a pesti életnek. Az egyik ottani DJ mondta, hogy szerinte azért van szükség az azóta kimúlt Voodoora, a Gyárra és a hasonló külvárosi szórakozóhelyekre, mert ki kell elégíteni azt az elvándorlási igényt, ami sokakban megvan. Lefordítom: harmincan-negyvenen-hatvanan kimennek egy elég igénytelen helyen lévő partyhelyre. Nincs problémám persze az ipari helyszínekkel, csak nagyságrendileg és minőségben különbség van egy Gyár meg mondjuk egy A38 állóhajó között. Mi úgy éreztük, inkább nagyobb és minőségibb szervezésekbe ölnénk magunkat.
prae.hu: Mennyire tud versenyre kelni egy ilyen külvárosi „szórakozóhely” egy belvárosival?
Nincsen versenyhelyzet. Ez a vicc az egészben. Teljesen más jellegű buliról beszélünk mindkét esetben. A Kollektívákon arra összpontosítottunk, hogy olyan élményt adjunk az embereknek, amit nem fognak elfelejteni. Az A38-os Kollektíva 5 esetében egyetlenegy dolgot akartam éreztetni minden látogatóval: amikor lemész a hajóhídon és belépsz a hajóba, azt érezd, hogy ez egy játékterem, és te ma éjszaka nyerni fogsz. Ez volt az egyetlen dolog, ami aznap este számított. Persze sokminden másra is figyelni kellett. Egy Gyár vagy egy akármilyen más heti party arról szól, hogy lemész, iszol, szórakozol. A Kollektívával komplett szubkultúrákat fogtunk össze, és ott olyan baráti körökkel, csomópontokkal találkozhattál, akiket hónapok óta nem láttál. Ha nem vagy ott, nem számítasz, ezt próbáltuk beadagolni az embereknek kimondatlanul. És sikerült, abszolút sikerült. Ami meg azt iletti, hogy kinőttük-e magunkat, persze. Meg sokat akartunk, nagyon is sokat. Sikerült is. Ha szükség van rá, bármikor el tudunk hívni külföldi bandákat, tudunk adni nekik egy nagyon színes és változatos közönséget, technikával, zenével, minőséggel együtt. A probléma csak az, hogy szórakozóhelyek jelen pillanatban nem igazán vannak ilyen rendezvényekre sem, meg ez olyan szervezési hátteret és anyagi fedezetet igényel, ami nem mindig van meg. Legalábbis az anyagi fedezet eléggé problémás minden esetben.
prae.hu: Ha kifelé akarnád bemutatni a Kollektíva rendezvénysorozatot, akkor hogyan fognád meg? Mi az, amit képvisel? Mi az, amit a Kollektívák hozzáadtak az elmúlt évek magyar underground zenei világához?
Fúziót. Bizonyítékot adott arra, hogy többféle szubkultúra tagjai egy helyen meg tudnak jelenni, és együtt jól tudják magukat érezni azok nélkül a problémák és feszültségek nélkül, amikről úgy éreztük, hogy abszolút megvannak.
prae.hu: Melyik szubkultúrákról beszélsz leginkább?
Egyszerre volt jelen a Kollektívákon a különféle metál-gócpontoktól kezdve a technósokon, a goásokon, az ipari rajongókon és az EBM-kedvelőkön keresztül a poszt-hippikig mindenki. Ki merem mondani azt, hogy még punk-közeli arcok is eljöttek. Gyakorlatilag azok a szubkultúrák, amik látványos külsőségekkel is bírnak.
prae.hu: Nem lehetett erre támogatót találni? Egy ilyen 600-800 fős rendezvény, nemzetközi zenei felhozatallal – ebben nagyon sok ember fantáziát tudna látni, vagy mögé tudna állni… Szponzor, cég, hirdető vagy alapítvány.
Nézd, a szponzorkeresés alapvető dolog a partyszervezésnél. Nekünk nem sikerült. Sőt, ki merem mondani, nálunk tapasztaltabb és jobb szervezőknek sem. A probléma sajnos nemcsak a számokkal van. Amikor üzletről beszélsz, akkor nem azt mondod, hogy „van egy gót és cyberpunk rendezvényem”, hanem azt, hogy „van egy 1500 fős rendezvényem, ilyen célközönséggel, adjatok pénzt” és remélhetőleg adnak. A köztudatban sajnos azonban benne volt az, hogy ez a sötétruhás, enyhén dekadens közönség nem fizetőképes. Őket nem értik. A technosokat lehet kategorizálni ezer közhely alapján. Egyes szubkultúrákat megint lehet kategorizálni. Egy Kollektíva látogatói körnél, ami nagy gyűjtőkatlan volt, nem igazán lehetett. Voltak persze fejek, akik ezzel-azzal támogattak minket, de Magyarországon mi mindig csak a barterrel találkoztunk, sőt, általában ez is a jellemző. Ez elég sok mindentől megfosztott minket. Ebben a kis közösségben mindenki ismeri a másikat, egy idő után elkerülhetetlen az, hogy mindenki ismerje a másikat, és mindenki szívességet kérjen a másiktól. Ez jó annyiból, hogy ha egy fotózásnál szükséged van valamire, tudod, kit kell keresni. Ha kajáltatni kell egy bandát, tudod, hová kell őket vinned. Ha szükséged van 200 ezer forintra egy buliszervezésnél, nem tudod, hová kell menni.
prae.hu: Mennyire ijeszti el a civil pénzembereket vagy támogatókat, hogyha utánanéznek, hogy mi ez a gót, mi ez a metál, akkor hallják ezeket a zenéket, látják ezeket az extravagáns, dekadens, deviáns öltözködésű fiatalokat?
Eléggé. Sokféleképpen próbáltuk meg megfogni az LD50-et. Ha odamész valakihez, és azt kezded el mondani, hogy ez egy alternatív-gót közösség, meghaltál. Ha azt mondod, hogy extrém zenékkel foglalkozunk, meghaltál. Ha azt mondod, hogy hasonlítunk a Cure-ra meg a Placebo-ra, meg a Muse-ra, meghaltál. Ha azt mondod, hogy hasonlítunk a Rammstein-ra meg a…, ott már annyira nem haltál meg, de még mindig nem támogatnak téged szívesen. Ha azt mondod, hogy elektronikus zenékkel foglalkozunk és csicsával, az már jobb. Mindegyik igaz, természetesen, de nem mindegy, hogy honnan fogod meg. Még mindig az elektronikus zenei oldalról lehetne megfogni a legjobban, azt még mindig szeretik, azt tudják kötni egy Sziget Fesztiválhoz, és onnantól kezdve, hogy valakinek azt mondod, hogy olyan vagyunk, mint a Sziget Fesztivál zenei kínálata, csak kicsiben, OK, megvagy. Azt szeretik, azt értik. Azt tudják, hogy a Sziget Fesztiválnak mekkora napi haszna volt.
Sok dolog hajlamos elriasztani az embereket. Nem értik, és valamilyen szinten meg is tudom érteni, hogy ez miért van. Természetesen próbálunk ellene küzdeni, meg ízlést növelni, de ez borzasztó kultúrmisszió, ami nem hiszem, hogy bárkinek sikerülhetne itthon a kellő anyagi fedezet nélkül.
prae.hu: Mennyire sikerült a Kollektíva nevet külföldön ismertté tenni?
Külföldön nem sikerült, de nem is ez volt a célja.
prae.hu: Arra gondoltam, ha valaki, aki ebben a szubkultban mozog, Magyarországra gondol, akkor a második dolog, ami eszébe jut, az a Kollektíva.
Nem, ilyen nem volt. Ha arról van szó, hogy Magyarország, akkor van két vagy három szervezőgárda, amit megkeresnek, és abban a két vagy három gárdában benne vagyunk, és valahol ez volt a célja. Ha Magyarországon valakinek ebből a körből azt mondod, hogy Kollektíva, akkor feltehetőleg tudni fogja, hogy miről van szó, és ez gyakorlatilag elég is.
prae.hu: Mikor lesz a következő?
A Kollektívát a hetedik állomása után lezártuk. Rengeteg szervezési probléma adódott, és ebben azok az ominózus hátulütők is benne voltak, amikkel a hetedik esemény szervezése során találkoztunk. Olyan szintű szervezési gépezetet kellene az egész mögé tenni, amire már képtelenek vagyunk. Természetesen nagyon sok mindent meg tudunk csinálni, ha van fedezetünk, és ha tudjuk, hogy x összeget garantáltan be tudunk fektetni, akkor már okosan tudunk kalkulálni. Jelenleg nincs hátszél. Másfelől a szervezés állandó kisördögének köszönhetően sosem tudod 100%-os biztonsággal bemondani, hogy mennyien fognak bejönni.
Akármikor össze tudnánk hozni egy 800 emberes bulit megint, ha azt mondanánk, hogy ez a Kollektíva 8. Csak abban a pillanatban hiteltelenné válnánk magunk előtt és nagyon sok ember előtt is. Más néven tervezünk majd valami nagyobb bulit. Az viszont biztos, hogy november 10-én lesz egy nagy eseményünk, pont a hatodik születésnapunk alkalmából, és oda elég sok külföldi fellépőt tervezünk, nagy dolgokat, jó DJ-ket, nagyon jó zenészeket, performanszokat… majd meglátjátok.
A képekért és fotókért köszönetet az [a]http://www.ld50.hu/[text]ld50.hu[/a]-nak.
Kapcsolódó linkek:
Minden a Kollektívákról [a]http://www.ld50.hu/news/ld50/kollektiva[text]LINK[/a]
A Kollektívák története [a]http://www.ld50.hu/article/ld50/kollektiva/k7thetruth[text]LINK[/a]
További írások a rovatból
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Más művészeti ágakról
Matthäus Wörle Ahol régen aludtunk és Miklós Ádám Mélypont érzés című dokumentumfimje a 21. Verzió Filmfesztiválon